Katholikus Néplap, 1858. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1858-06-10 / 23. szám
PEST, 1858. CQ 23. szám. cGGo I. Félév. Q) JUNIUS 10. Az ördöge nyelve. Igaza volt annak, ki azt állította, hogy a káromkodás az ördög nyelve, mert e Zöldön nincs egy nemzet is, mely a káromkodást anyanyelvéül bírná. Ez csak az ördögnek anyanyelve, ki nem képes az Istent tisztelni, átkozódik önnön sorsa felett, és káromlásokkal tölti be a poklot. Aki tehát káromkodik, az ördögi nyelven beszél. Mit szóljak már most a magyar emberről ? Sajnos magam is magyar vagyok, de mi tagadás benne, csak kimondom, hogy talán egy nemzet sem szokott úgy káromkodni, mint a magyar. Avagy tekintsük csak: a kis poronty alig látszik ki a földből, már is káromkodik ; a kis iskolás talán még a Miatyánkot sem tudja, már is káromkodik. És megszidja-e az apa? Dehogy szidja, sőt megdicséri, mondván: ejh, de nagy kópé! már káromkodni is tud; ez ám a derék ficzkó! Ez az atyai intés. És valljon mért káromkodnak már a kis gyermekek ? Mert úgy hallják a szülőktől. A gyermek olyan, mint egy kis majom; amit hall, lát, azt utánozza. Ha szétnézünk, azt tapasztaljuk, hogy alig történik dolog káromkodás nélkül. A mesterember műhelyében, a szántóvető földjén Istent szidalmazza. Lehet-e áldás terméseden, ha több káromkodást szórsz vetéskor, mint magot ? Nem csoda, ha minden évben a jég veri el vetéseidet. Nem ostobaság-e szidalmazni a minden jóknak adóját? Dh hány ember kel föl reggel imádság nélkül, talán még keresztet sem vet! Napok múlnak el imádság nélkül, de aligha múlik egy nap is káromkodás nélkül. Ez aztán ember ? Ez keresztény katholikus ? ! Vagy ha imádkozol is, mi haszna? Alig megy ki a templomból, és már úgy káromkodol, hogy az ember hajszálai ég felé állnak annak hallatára. Az úr Isten azért teremtette nyelvedet, hogy őt imádd és dicsőítsd. Azt gondolod-e, hogy kedves Isten előtt azon imádság, ha ugyanazon nyelvvel, melylyel kevéssel előbb káromkodtál, később ötét imádod? Nem! . . . Isten a tisztaság kedvelője, nem fogadhatja el az ily tisztátalan szájból eredő imát. Aztán ha merem kérdeni: mit vétett neked a jó Isten, hogy káromló szavakkal illeted ? Azért, mert életet, egészséget, táplálékot ad, ez-e a köszönet, háladatosság ? Valóban ezekről a káromkodókról is elmondhatná az Ez Isten: Népem, én népem, mit tettem neked ? — Mily nagy esztelenség az ellen, ki legnagyobb jótevőd, emelni szentségtelen nyelvedet! — Atyafi! képzeld, ha neked volna egy gazdád, ki mindent adna, pénzt, ruhát, ételt; utóbb még házat, telket és jószágot is venne; szeretne mint saját gyermekét, sőt kész volna életét is föláldozni érted: valljon nem kellene-e ily jótevőt tisztelni? nem volna-e nagy bűn, ha te daczára e sok jótéteménynek ötét nyilvánosan szidalmaznád? Nem volna-e oktalanság ezen szeretetteljes embert sértegetni ? Lám, ezen jótevőd az Úr Isten ! Ő ad mindent: ő ad életet, egészséget, táplálékot; sőt az ő egyetlenegy fia meg is halt éretted, és te mered őtet szidalmazni s káromolni?! . .. Tudod-e, ki az, kit káromolni mersz ? Az Isten. Azon Isten, kit angyalainak ezrei reszketve imádnak. Azon Isten, ki öröktől fogva