Katholikus Néplap, 1858. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1858-07-22 / 29. szám
A türelem meghozza gyümölcsét. ("Életkép az anyagi és erkölcsi világból.) II. T lépjünk ki tehát először is a szabadba. Az áldott tavasz elérkeztével minden a legkisebb bokorig zöld színbe öltözve, s minden teremtmény az utolsó féregig fölzajongva örömében áldja s dicséri az ő Teremtőjét. Kérdezzük meg ama vidor matrózokat, kik gyors gőzöseiken eliramlani készülnek, s csak kapitányuk parancsát várják: valljon ily készen állnak-e a balesetek elfogadására is, ha majd egy hatalmas szélvész hajójukat megragadja, a tátongó örvény elnyeléssel s a kőszál hajótöréssel fenyegeti őket ? — Uram! igy szól egyik, nekünk ez a rendeltetésünk. A jó és balsorsot egyiránt kell fogadnunk ; mert hűséget esküdtünk, hogy örömben és szenvedésben egyiránt osztozzunk, s a mit ránk mért az Isten, szívesen fogadjuk. — Íme a hit és kötelesség! Menjünk most tovább, s tekintsük meg amott a halászokat, kik a sima tó tükrén a part felé csolnakázva hálójokat megszemlélni, s valljon egész napi fáradságuk mit eredményezett, tudni akarják. Már meszsziről hallok eme szavakat, hogy a fogás csekély lesz; mert a csolnakok nagyon könnyen s vígan mennek. — És csakugyan úgy jön, alig fogtak néhány halacskát, s azok is kicsinyszerüek valának. Mire egyik haragjában kitörve, az Istent is szidalmazá; a másik pedig, ki szelidebb s jobb lelkű ember vala, megnyugodván Isten akaratán, mondá: tűrjünk és várjunk, ha ma nem, holnap gazdag halászat lehet eredménye türelmünknek ; az Isten jó, s az igazak kérését meghallgatja. De te gonosz vagy, mert jótevődet szidalmazod, ki minket veled együtt hány gazdag halászattal megajándékozott már, emlékezhetel rá. Azért szállj szivedbe s vess számot magaddal, tudd meg, hogy habár az Isten mindjárt nem büntet is, de eljön az idő, amikor majd büntet — és akkor keményen és súlyosan büntet. — Mily tanulságos leczke az életre! Tekintsük meg a szántó-vető embereket és szőlősgazdákat is. íme mily fütyörészve szánt amott a gazda dalos fiaival, mig más részen egy társaság vig beszédek közt ülteti kukoricza-és burgonyáját; amonnan pedig a hegyekről lehangzik a kurjongatás, mintha már javában szüretelnének, holott csak a szőlötöt készítik el a gyümölcsözésre. — És ez mind öröm és vig dalolás közt megy végbe, mindegyiket lelkesitvén a remény, hogy fáradsága és munkája jutalmazva leend. — Ez az áldott tavasznak eredménye a nagy természetben, mely minden teremtményt Isten imádására hí föl, elismeréséül annak, hogy ily szép renddel alkotott mindent, s az idő folyamát ily bölcsen rendezte el. A tavaszi munka után egy kis pihenés áll be, mely addig tart, mig a kukoricza s burgonya bokrosodni kezd; s ekkor már a kapálás következik be, mely által a föld porbanyittatván, mintegy jövőre készíttetik el. Azonban a vetések bokrosodnak, s a fűszálakkal együtt a magasba emelkednek. Mily szép, mily gyönyörűséges látvány!32