Katholikus Néplap, 1859. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1859-06-30 / 26. szám
218 ságos Szűz szenvedése is méltán tisztelteik szombat napon, melyen azokat a kinokat és keserűségeket, melyeket pénteken a kereszt alatt szenvedett, állhatatosan szenvedte szivében. „Oh Szűz! szeretetnek kútja, Engedd, veled együtt tartsa Szivem szivednek kinját.“ III. Egyik kitűnő ok, hogy a szombati nap Mária tiszteletére rendeltetik, a következő, Krisztus Urunk szenvedésénél beteljesedett, ami előre megmondatott : „Megverem a pásztort , és eloszolnak a nyáj juhai“ (Máté 26, 31.). Mert csakugyan azon a szomorú szombaton, melyen Üdvözítőnk széteste a koporsóban feküvék, elszéledvén a tanítványok, több sz. iró hiteles bizonyságtétele szerint, egyedül a bold. Szűz maradt meg állhatatosan a hitben. Sz. Bonaventura a többi közt világos szavakkal mondja : „A. sz. szombaton az egész hit a bold. Szűzben maradt;“ és hozzá teszi : „azért a szombati nap neki szenteltetett.“ — „És ezt akarja az anyaszentegyház is jelenteni, úgy mond Durandus (1. 4. Divin.Offic. c. i.n.52.), mikor a husvétot megelőző három napnak zsolozsmája alatt, a tetősen sorba rakott tizenöt gyertya közöl a tizennégy egyenkint elaltatik, és egyedül a felső marad meg égve ; mert t. i. Urunk szenvedésekor, Judás veszedelme után, a tizenegy apostol és a három Mária, úgymint: Mária Magdolna, Mária Salóme, és Mária Alphei a hitben megfogyatkoztak, és egedül Mária. Üdvözítőnk sz. anyja maradt vala állhatatosan a hitben. Ugyanezért a nagy-szombati sz. misében a „Tractus“ allelujákkal, azaz a fájdalom örömmel egyesittetik; mert azon a szombaton fájdalom volt az apostolok megfogyatkozása, öröm a hold. Szűznek állhatatossága. Hasonlóképen a nagy-szombati sz. misében elhagyatik az „offertorium“ , mert még azon a napon meg nem tértek az apostolok teljességgel, hogy az Urnák bemutathatnának. Az elősoroltam okoknál fogva tehát nálunk katholikusoknál egész éven át, különösen szombat napokon, sokféle ájtatos cselekedetek gyakorlásával tiszteltetik Isten anyja, Mária. Ilyenek: a szombati böjt, sz. mise-áldozatok, a szokott litániák, zsolozsmák, sz. olvasó. Ismerek még kath. házat, hol a szelíd anya minden szombaton főkötelességét teljesiti, ha délutáni 5 — 6 órakor a kis lámpást a boldogságos Szűz képe előtt meggyujtja. Ég ez aztán folytonosan mindaddig, mig bevégezvén napi dolgát, letérdel gyermekeivel Isten anyja képe előtt, s velök elmondja a sz. olvasót. Az ilyenektől nem is távozik ám messze az ég áldása. — Örül még most is lelkem, ha visszagondolok amaz édes, ama tulvilági perczekre, melyeket szombatonkint élveznem a ráczkevei olvasó-társulat lángoló buzgósága engedett. Soha el nem mulasztották e napokon sz. Domonkos kápolnájában az olvasót együtt elvégezni. Minek végeztével haza tértekkor, oh! mily szivrehatólag énekelték ablakom alatt : „Nyújtsd ki mennyből éh szűz Anyánk kezedet!“ stb. Hogy ilyképen az ájtatosság legizletesb gyümölcsei termének a társulat élő hitének fáján, könnyű elgondolni. Azért valamint egyébkor, de különösen szombat napokon „Máriát dicsérni hívek jöjjetek!“ V i n is F e r e n cz. Nepomuki sz. János. Hires város Nepomuk városa, Majoránát terem a laposa; De János pap gyenge lába már azt Nem soká tapossa. Haragszik rá Wenczel király szörnyen, Wenczel király tánczol most egy körben; Keserű táncz ! mert dühében tánczol, — Hogy nem ér ezékt könnyen. Hallod-e te átkozott pap, hallod ? Szólj és mondd el nyilt bátorsággal, hogy Én kedves, szép feleségem titkon Teneked mit vallott ? . . . Pirul a pap, arcza lánggal égé : Uram, király! . . . A gyónás szentsége ? . . . Eh ! — dörg a férj — hát a szent házasság Nem olyan szentség-e ? És ha bennem a féltés kígyóját Szavaiddal te meg nem gyilkolnád, Házas frigyünk kötelékét tépi, Rágja ketté. . . Szólj hát! . . . Mind szentség az, a mit Isten rendel: Hanem azért az eszem nem ment el; S még ha tán megőrülnék, sem élek Vissza e nagy szenttel. . . Parancsolom — urad, és királyod! . . . Földiekben — János közbe vágott — Földiekben parancsolhatsz, mert itt Ez a te országod. Istené a lelkek birodalma ; S fegyverednek nincs annyi hatalma, Hogy belőlem egy parányi titkot Bármiként kicsalna. . . Szólj ! különben kitépem a nyelved. . . Uram, király! füstbe száll a terved : Vér igen, de árulásnak szennye Nem födi e nyelvet. Nem! — mond a pap, és a fejét rázza — Gránitsziklán áll az Ur egyháza : S egy pap a szent gyónás szent pecsétjét így meg nem gyalázza! . . . Átkozott pap ! — káromkodik Wenczel — Megmondanád később egy-két perczczel; De én most a Moldovába fojtlak. — Hogy titkoddal veszsz el! . . . Mi locscsant a Moldován ily este ? Bele zuhant János papnak teste, Bele zuhant, kibuggyant vérével A habot megfestve. Este, este! csillag sincs az égen, Sim a folyó fényes nappá lészen!