Katholikus Néplap, 1860. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1860-03-01 / 9. szám

78 egyedül a pápa, V.Pius, a szent nyújtott neki 50,000 arany forintot és segédcsapatokat, melyek az alatt,mig hős Leonidasunk, Zrínyi Miklós a török ellen tusázna, Óvárnál ü­zenek tábort Castaldo Alphonz és gróf Cavriani vezérlete alatt. VIII. Kelemen 1595-ik évben 10,000 részint gyalog,részint lovas katonát külde hazánkba az ő rokona, a hős Aldobrandino legvitézebb bajnok vezérlete mel­lett, mely csapatokkal erősödve a cs. k. hadsereg, először Eszter­gomot ragadá ki a török hatalmából,aztán pedig Visegrádot szerzé vissza. Az 1596-iki országgyűlésen a karok és rendek hálát nyil­vánítanak a pápának a segédcsapatokért, s a 30,000 pajzsos­­nak nyújtott havi dijért: „semmi sem fekszik, mondják ők, inkább szivünkön, minthogy méltó és halhatatlan hálákat rebegjünk mi szentségednek irántunk s egész a végsőkig jutott szerencsétlen hazánk iránt tanúsított kiváló kegyes jótéteményeidért.------­Nem volt senki a halandók között, ki a cs. k. fölség után a mi fogyatkozott ügyünk felsegélésére nagyobb segélyt nyújtott volna szentségednél. Mert a pénz roppant összege­­s egyéb nagylelkű jótéteményeiden kívül a közel lefolyt nyárban igen alkalmas időben jövének a hadi csapatok segélyünkre, melyek ő felsége seregeivel egyesítve, Esztergomot és Visegrádot vissza­­szerzék. — Vajha oly szerencsés időket érnénk, és oly kedve­zően szolgálnának körülményeink, hogy szentségednek és azon fölséges apostoli szent széknek ezen érdemeidhez méltó hálákat nyilváníthatnánk.“") VII. Sándor pápa szüntelen azon volt, hogy hazánkat a török nyomasztó járma alól megszabadítsa, 1664-ben fölfegyverzett csapatait itt akará segélyünkre tartani és a hadi költséget 700,000 aranynyal szaporító, XI. Incze pe­dig, kinek pápasága alatt Bécs Muhamednek ostrom­zára alól fölmenekült, s Buda 146 évi rabság után felszabadult, e szeren­csés hadjáratok sikerét 2,000,000 arany döntő befolyású s nagy jelentésű segély adományozásával mozditá elő. Még tovább is lehetne fűzni az apostoli szent­széknek hazánk iránt tanúsított nagylelkűségének lánczolatát; de az eddig felhozottak is eléggé meggyőzők, miszerint a pápák mindig hazánk legnagyobb jó­tevői gyanánt mutaták magukat, s mi örök hálával maradunk irántuk mindig lekötelezve stb.“ Ha e rövid történeti adatok felett szemlét tartunk, lehetet­len el nem ismernünk a nagy jót, melyet érettünk minden idő­ben tőnek az egyháznak fejei. Mily roppant nagy azon pénz­összeg, melyet önjóvoltukból a pápák ama keserűség napjain nekünk nyújtanak­ a méltányosság nem kívánja-e, hogy a vett jótéteményeknek legalább kamatjait siessünk visszafizetni? A pápa ügyének felkarolása saját ügyünk védelme.Ne késsünk tehát letenni szerény filléreinket a kereszténység közös atyja lábai­hoz, hogy avval nélkülözéseit fedezze, — concordia parvae res crescunt, az egyesülés által a kis dolgok fölszaporodnak, növe­­kednek. Ne késsünk tehát, mint a körlevél szavai nógatnak ben­nünket, szívből adjunk a kevésből is, a vidám adakozót kedveli az Isten, és kétszer ad, ki gyorsan ad. Adjatok és adatni fog nektek. Az Isten irgalma legyen velünk. Amen. — Esztergom, febr. 21-én 1860. A rómaiak hamis vallá­sának botrányos szertartásaiból eredő farsang épen haldokló­félben van, midőn e sorokat irom, s néhány percz múlva egy évre ismét megszűnt lenni. Az igaz keresztény embernek nincs oka bánkódni elmúlásán; mert ha e néhány hetet oly örömek közt tölté, melyek szabadok, és sem testére, sem lelkére nézve nincsenek káros hatással, úgy semmit sem vesztett, minthogy az ily ártatlan örömeket egész éven át élvezheti (kivéve a nagy­böjt idejét, mely alatt még az ily örömek is tiltvák, ha t. i. oly zajjal volnának összekötve, mely figyelmünket a bűnbánattól elvonná). Ha pedig — mitől Isten mentsen! — talán a tiltot­takra vetemedett, vagy tántorodott volna, és pedig egyedül az­ért, mert e napok annyi rész példa és botrány szülői lévén, azokra több alkalom kínálkozék , úgy rá nézve valóban csak hasznos e napoktól mielőbb megválni, s mert legsü­rgetőbb teen­dője jobbulását minél hamarább megkezdeni. Azok, kiknek lelki üdvök épen nem fekszik szivökön, némi boszankodással nézik a naptárban a „Hamvazó-szerdát,“ mint a nagyböjt első napját, s szeretnék azt onnét végkép kiküszöbölni vagy legalább is hát­rább tolni; de mivel ezt nem tehetik, álfogalmuk lévén az „élni siess !“ elvről, a farsang utolsó napjaiban úgy élnek, mintha sem Istennek, sem lelkismereteknek nem tartoznának számot adni cselekedeteikről. Ezek száma, fájdalom, egy városban is elég nagy, hát az egész világon! Nem illendő e tehát a minde­nek Urát forró imáink által könyörületre bírni, hogy, az őt e na­pokban annyi megbán­ással illetők miatt, ne haragudjék mi reánk örökké? Ez nem csak hogy illő hozzánk, de legszorosb kötelességünk is. A keresztény szeretet ezenkívül parancsolja, miszerint felebarátainkat úgy szeressük, mint min magunkat, tehát az ő lelki üdvöket előmozdítani szintén kötelességünk. Elő­­mozdítandjuk pedig,ha jobbulásukért Istenhez könyörgünk.Váro­­sunkban e szempontból igen szép és szent szokás uralt, a meny­nyiben a vízivárosi plébánia templomában a legméltóságosabb Oltári­ szentség épen e három nap folytán tétetik ki imádásra, s az első napon magyar, a másodikon német nyelven szent beszéd tartatik, melynek helyébe a harmadikon a „Te Deum“ lép. Az ájtatos hívek ez évben is igen szép számmal s példás buzgóság­­gal vettek részt az oltáron jelenlevő Jézus imádásában, miből kitűnik, hogy „nincs keserűség az ő társaságában, s hogy vele lenni csak édes, csak örvendetes lehet“ (Bölcs, 8, 16.). Hogy valóban lehet e napokban ártatlanul, és mégis jól mulatni, azt tapasztaltuk az érseki papnövelde falai közt. Ugyanis az e növeldében fönálló „egyházirodalmi iskola“ tagjai (a tagok nem egyedül a magyar, hanem a latin nyelvben is mű­velik magukat) f. hó 19-ének estéjére ismét zene-, ének- és sza­­valati estélyt rendeztek, s örömük kétszeres volt, minthogy igen szépszámú és tisztes vendégkoszoru osztá meg azt. Az érseki papnövelde igazgatását legújabban az átaláno­­san szeretett s tisztelt ngs s ft. Maj­sch Jakab ur helyett ngs ég ft. Z­a­­­k­a János ur vévé át. Ö­nlgának a tanfelügyelői és tanári pályán szerzett bő tapasztalatai, az egyházi irodalom te­rén a magyar egyház által hálásan elismert tevékenysége s ma­gas műveltsége bölcs kormányáról biztosítnak bennünket. Katholikus hitéleti szempontból helyén lesz itt megemlíte­nünk, miszerint városunkban hetenkint három helyen fognak tartatni böjti szent beszédek, nevezetesen : a székesegyházban nt. Salgó János káplán ur által magyar, a királyi vá­rosban ft. Z­a­j­i­c­s­e­k János tanítóképezdei tanár ur által szin­tén magyar, és a Vízivárosban nt. M­e­s­z­l­é­n­y­i Gyula ur által német nyelven. Az irgalmasság és kegyelmesség Istene adjon mindnyájunknak töredelmes és bűnbánó szivet, hogy a kegyelem napjait lelkünk hasznára fordítsuk. 1. 1. Tisza-Püspöki (egri főmegye), február 14-én 1860. Kedves szolgálatot vélek tenni a Kath. Néplap olvasóinak az által, hogy tudomásukra adom, miszerint nt. K­o­v­a­c­s­ó­c­z­y István ur, kinek kitűnő avatottsággal irt czikkeit ugyancsak e lapok hasábjain annyi lelki épüléssel olvasók, s ki már tiz év óta mint lelkipásztor T­i­s­z­a-P­ü­s­p­ö­k­i anya- és fiókegyházai­nak kormányzását fáradhatatlan buzgalommal és ritka tapin­tattal vezette, érdemeinek elismeréséül kegyelmes föpásztorunk­­tól — a szokásos csődvizsgálat elmellőzésével — a beigtatási ok­mányt megkapván, a senkitett napon ünnepélyesen plébánosnak beigtattatott. —­ A beigtató tisztjét ngs és ft. P­e­r­g­e­r János prépost és egri kanonok ur akadályoztatása következtében köz­­tiszteletű és szeretetű alesperesünk, ft. P­á­n­t­h­y Endre ur fő­­szentszéki ülnök és T­ö­r­ö­k-S­z.­M­i­k­l­ó­s városának plébánosa végezé. Az ünnepély a nagyon tisztelt beigtatandó lelkész ur­nák távol vidékről is megérkezett számos jó barátai, ismerősei és rokonai által képezett díszes vendégkoszorú, s a csinos, de aránylag kisded templomot a zsúfolásig megtöltő, nagy számmal összesereglett ajtatos hívek jelenlétében ment véghez. Nem hagy­hatom említetlenül a beigtató fi. alesperes ur beszédjéből azon szellemdús fordulatot, midőn az érseki kegyes okiratnak, mely egyszersmind a főpásztori elismerésnek s az érdem kellő mél­tánylásának nyilvános tanubizonsága, elolvasása után ugyanő szeretett paptársához és barátjához intézve szavait, a lelkipász­tori kötelmek rövid, de velős elősorolása után őt fölhivá, hogy azokat úgy mint eddig, ezután is híven teljesítse, hogy főkép az ige pallosát ezután is férfias állhatatossággal, rettenthetlen bátorsággal és lángoló buzgósággal villogtassa; mert különösen a mai időben kell Sión őreinek minden perczben résen államok, hogy visszaverhessék a támadásokat, melyek szellemi úgy, mint anyagi fegyverekkel Péter sziklája ellen intéztetnek ; ajánlá az­után imáiba híveit,a hazát, az egész kereszténységet,főképen pe. ’) Katona, T.27.

Next