Katholikus Néplap, 1860. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1860-10-18 / 42. szám
"42 — Az eskü tehát Isten parancsával nem ellenkezik; sőt az vallásos és Isten tiszteletét nevelő tett. Mindazáltal az eskünek bizonyos kellékekkel kell fölruházva lennie, vagyis Jeremiás szerint (4. r.) igy esküdjünk: „Él az Urrigaz ő igéiben, Ítéletben és az igazság kiszolgáltatásában.“ Ki e hármat, úgymint : a komoly megfontolást, a dolog becsületes és illendő voltát, s annak bizonyosságát szeme előtt tartja, esküjével Isten szentséges nevét nem becsteleníti meg. Egyik kelléke az eskünek az Ítélet, azaz: komoly meggondolással, mint nagy dolgoknál szokás, s nem meggondolatlanul minden csekélységre esküdjünk. Az eskü minden időben, minden nép- és nemzetnél, még a pogányoknál is tiszteletben tartatott, s ez által az Isten neve tisztelet tárgya volt. A zsidók Isten nevét csak az áldozat megszentelésénél említék, s Philo szerint csak a legnagyobb szükségben esküdtek, azért is mondja a tíz parancs magyarázásában : „ Az igazságos esküt is napról napra halasztanám, hogy így kikerüljem, mert az eskü kikerülése által Isten tiszteletét neveljük, míg nevének gyakori megnevezése tiszteletét csökkenti.“ A törökök Isten nevét ritkán említik; Mahomed nevének kimondásakor meghajolnak. — Az első keresztények az esküt szentnek tartották, s ha szükségből az evangéliumra vagy szentek ereklyéire esküdtek, miként Cornél pápa után az orleans-i zsinat mondja, böjttel készültek arra, mintha csak áldozni mennének. S jelenleg a leggonoszabbak szájában is Isten neve leggyakoribb, mintha Isten, vagy Jézus alávaló név lenne, minden haszontalanságért megesküdnek, pedig nem Meotis tavára esküsznek , mint a barbárok, hanem arra, ki Istenük, urok, ki előtt ég, föld és pokol reszket; ki föntart, s halálunk után ítélni fog. „Hogy lehet ez ?— mondja sz. Ágoston — talán a keresztények nem tudják, ki az Isten ? Kinek neve szent, kit nem haszontalanul, hanem tisztelettel kell említeni: mégis több eskü, mint szó jő ki némelyek nyakán.“ Szép megtartása Isten parancsának! minden körülmény és hely megválasztása nélkül minden haszontalanságot Istennel bizonyítunk, s igy Őt tisztelet- lenség tárgyává teszszüik. Halljuk a pogány Cicero nyilatkozatát: „Isten hatalmáról az ember mindig csak tisztelet és szent kifejezéssel szóljon, akkor is keveset.“ — vagy Plutarchot : „Az esküvés a szabadsággal biró emberre kín.“ Bár ezt megértenők! igy kevesebb eskü s vétek volna , oly sok rész nem mételyezné meg a kereszténység erkölcseit. Isten maga is tiltja ezt, s Istennek e második parancsa lévén aranyszáju sz. János szeme előtt, mondja : „Valamint a vasárnapi öltönyt meg szoktuk kímélni, és ritkán húzzuk föl, nehogy elkopjék , úgy Isten nevét sem kell hiában neveznünk.“ Sokan megfeddezvén, azzal mentik magukat, hogy eskü nélkül hitelök nincs. Mi aranyszáju sz. János szerint (Serm.in Matth. c. 5.) annyit tesz: „nem vagyunk becsületes emberek, másként elég lenne mondani : igen igen, nem nem.“ A becsületes és istenfélő embernek minden szava hitelt érdemel; rendszerint nagyobb hitele van az ilyennek, mint ki szüntelen esküszik. Szokjunk az igazsághoz, éljünk becsületesen, s hitelünk lesz. Ezt ajánlja már Solon is törvényeiben: „Úgy éljünk, hogy hitelünk legyen, s ne kelljen mindenre esküdni.“ (Max. Serm. 33.) Ki gyakran esküszik , minden esküvése mellett sincs hitele; mert rosznak tartatik az, ki szüntelen Istent emleget. Föltételezik róla a hamisságot, ez által a hamis esküt is, minthogy a gyakori esküvés nem hűségre, hanem inkább hűségtelenségre mutat. Ezért mondja aranyszájú sz. János: „Ritkán történik, hogy az, ki gyakran esküszik, valaha hamisan ne esküdjék“ (Matth. c. 5. ser.). Ugyanezt mondja a Szentlélek is (Eccl. c. 3.): „Az esküvéshez ne szokjék szád, sokan megbotlanak azáltal, Ne legyen szádban minduntalan Isten neve, s a szentek neveit ne keverd szavadba; mert azért nem maradsz büntetlenül.“ Hogy mikép bünteti Isten a haszontalan gyakori esküvőket, helyén látom az egyház történetéből ide mellékelni azon esetet, mely Suriusnál február 24-ik napjára olvastatik: „Egy napon két bélpoklos megjelensz. Ausentius apát előtt, könyörögve, gyógyítaná meg őket. A szent férfiú imádkozott, s részökre kegyelemre talált. S mielőtt meggyógyította volna, mondá nekik: „Ti gyakorta esküdtök, s visszaéltek Isten szentséges nevével, haszontalanságra hiva őt bizonyságul, ezért büntetett oly keményen.“ Ha Istennek büntetését ki akarjuk kerülni, tisztelettel viseltessünk szentséges neve iránt, s az esküt sz. Tamás szerint szükségből használjuk, mint az orvosságot. Mert ha az orvosság sz. Ágoston szerint az egészséges testnek nem használ, hanem ártalmára van, akként ártalmas a szükség nélküli gyakori eskü is. (Vége következik.) Palotai László: Szűz Mariit képe. (Legenda.) Népes országainak szélén , Óriás-cser derekában Gyönyörűen beillesztve Függ nagyon rég egy szent kép, — a Boldogságos Szűznek képe. Átellenben, csipkebokrok Illat-enyhes árnyékában, Vagdalt képű, ősz szakállu Vén koldusnak zöld vesszőkből Boltozott tanyája van. Vagdalt képű, ősz szakállu Öreg ember, tört aggastyán, A ki egykor a csatákban Villogtatta éles kardját, S mint oroszlán — úgy kergette A hazának ellenségét; A ki most hiv szolgálatja Vérjutalmát, rongyos bérét Porba dobott fillérekben Kényes szemmel koldulgatja, Sebhedt mellén egy aranypénzt, Vasmarkában alamizsnát Tartogatván, nézegetvén: Vagdalt képű, ősz szakállu Öreg ember — ő beszéli : Hogy az a szent drága kép, — a Boldogságos Szűznek képe, Hejh, nagyon megváltozott!