Katholikus Néplap, 1863. július-október (16. évfolyam, 27-53. szám)
1863-12-03 / 49. szám
PEST, DECEMBER 3. 49. szám. II. FÉLÉV. 1863. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztő lakása(kegyesrendüek épülete 35. sz.) Ügynöki hivatal. (Lipótutcza 8. sz.) Evang. Midőn János a fogságban meghallotta Krisztus tetteit. (Máté 11, 2—10.) 4. Borbála. 5. Szabbasz. 6. II. ildveikt VII. Miklós. 7. Ambrus. 8. B.AsSZODy logílat. 9. Leokadia. 10. Judita. conzetes : negyven félévre 1 frt 31 kr egész évre 2 frt 62 kr ; vidékre félévre 1 frt 66 kr, egész évre 3 frt 32 kr o. é. Az önbecs Isten képére alkotott keresztény embernek, kinek végczélja Isten dicsérete, ezzel kapcsolatban nemesebb részének, lelkének üdvözítése , erkölcsi kötelességei vannak, melyeket megtartani, élete folyamában biztos zsinórmértékül használni, a keresztény tökéletesség elérése tekintetéből elmulaszthatlan kötelessége. A keresztény tökéletesség úgy emelkedik becsében, ha a keresztény ember kellően tudja méltányolni erkölcsi kötelességeit, melyek az élet folyamát könnyűvé és kellemessé teszik. A két embernek önmaga iránti kötelességei kétfélék, úgymint: átalánosak és különösek. Az átalános kötelességek közt kitűnő helyet foglal az önbecs, melyről itt elmélkedni akarunk. Tisztelt olvasó ! hogy tisztán felfoghasd az önbecs valódiságát és annak nagyszerű magasztosságát, fordítsd vizsga szemeidet a körötted létező tárgyakra; nemde a természet, az Isten e nagyszerű temploma csodaszerű szépségével a leggyönyörködtetőbb alakba öntött, a szívet élénken örvendeztető színvegyülékű tárgyai tűnnek fel előtted, melyekből az Isten mindenhatósága , örökre imádandó bölcsesége sugárzik ki, nemde a természet bájai elragadólag hatnak a lélekre? Mindezek fölötti elmélkedésekben egy érzelemtől tágul a szív, mely a szerény vizsgálónak gondolatát önmagába tereli, éreztetvén vele, hogy e földi létben az ember, mint az Isten bámulandó remeke a legméltóságosabb alakban tűnik ki, mert legnemesebb teremtménye az Alkotónak. E magas érzelemből, mely az ember méltóságát tükrözi híven viszsza, származik az önbecs, melyet éreznie kell a két embernek s értéke szerint nagyobbitania az isteni parancsok és az erkölcsi szabályok szelleme szerint. Az önbecs az emberi méltóság tiszta tudatában, annak kellő méltánylatában sarkallik. Ha megfontolod , hogy ezen méltóság Isten ajándéka, úgy lehetetlen, hogy tenmagad iránt becset ne érezz. Az emberi méltóság kiviláglik onnan is, ha meggondolod, hogy Isten képére vagy alkotva, Isten fogadott fia vagy, ki annyira szerette az emberi nemet, hogy minden, ki benne hisz, el ne veszszen, hanem örök élete legyen; nemde e végetlen szeretet, melyben Isten az emberiséget részeltette, az örök szeretetnek az emberiségre oly bőven áradozó örökbecsű jótéteményei elevenen éreztetik a két, emberrel méltósága nagyságát és nagyszerűségét ? Ezen méltóság érzetével szépen összefonódik az önbecs érzete, mert a méltóság és rz önbecs érzetében öszpontosulnak a jóságos tettek. Azonban haladj tovább, szerény olvasó, és kérdezd: valljon nem Jézus vérén váltottunk-e meg? valljon nem Jézus halála által vitettünk-e az örökre üdvözítő mennyei igazságok ismeretére ? Ezen kérdésekre igennel felelsz, mert valóban a mennyei igazságok örök világa dereng az igazság ösvényén, ezen kiolthatlan s csodaszerüleg ténykedő szövétnek világánál ismered fel méltóságodat és ezzel kapcsolatban az önbecset. Ha megfontolod továbbá, hogy végczélod az örök boldogság, hová vezető utadat az evangeliumi szövetnek világítja meg, ha megfontolod, mily örökbecsű ez rád nézve, lehetetlen, hogy ezek fölötti elmélkedésedben szívedben fel ne támadjon az önbecs érzete. Ha elgondolod, hogy a Szentlélek temploma vagy, Isten országának örököse, már ez képes benned az önbecs érzetét fölkelteni. Azonban vessünk egy pillanatot a háladatosság erényére. Az emberi elme nem képes előszámlálni és kifejezni az Isten jótéteményeit, ezeket a két ember az élet minden perczében tapasztalja. Mennyiszer fujtatunk a csüggedezés állapotától, mennyi kínos érzelem vonul át lelkünkön, sokszor hasonló állapotunk a tengeren utazókéhoz, kik édesen érdelik a tengeri utazás szülte örömet és az egymást sorban követő látványokat, egyszerre, mintha a természet megirigyelte volna, vészes alakot ölt magára, hogy a tengerbe temesse őket örömeikkel együtt : ily habozó, ily borús sejtelmü sokszor az ember állapota, melynek jobbra fordulását nem másnak, mint a véletlen jóságú Isten jótéteményének köszönhetjük, kell köszönnünk. Ezen köszönet a hála nyilvánulatában rejlik, mit leróni szent kötelessége minden két embernek; mert, ha embertársunk iránt velünk közlött jótette dijában hálánkat mutatjuk, an-49