Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1964 (71. évfolyam, 1-48. szám)
1964-01-05 / 1. szám
1964 jabruár 5. ki "ABENDPOST" cikke az aradi vértanukról A csikágói “ABENDPOST” és a “MILWAUKEE DEUTSCHE ZEITUNG" 1963 október 29-i számában dr. Gaál Imre tollából “Erinnern wir uns auch an Arad” — “Emlékezzünk mi is Aradra” címmel cikk jelent meg. Az aradi vértanukra való visszaemlékezésében a cikkíró felhívja amerikai német olvasói figyelmét arra a tényre, hogy a tizenhárom aradi vértanú közül öt magyarországi német származású volt: Schweidel József, Lahner György, Aulich Lajos, Pöltenberg Ernő és gróf Leiningen-Westerburg Károly. A cikkíró ezután részletesen ismerteti, miért s hogyan haltak mártírhalált a magyarság s a magyarországi németség e közös hősei. Az aradi vértanukat az a Haynau tábornok végeztette ki, aki Ruszka-Bánya piacán nyilvánosan megkorbácsoltatta Versecz védőjének, Maderspach Károly honvéd alezredesnek a feleségét. Érdekes, Lahner György, a honvéd lőszergyár, ágyúöntödes hadiszertár megszervezőjének unokája. Lahner Kornél a két világháború közt a Magyar Államvasutaknak volt egyik elnöke. Az ugyancsak német származású Glattfelder Gyula, Csanád-Temesvár püspöke egyik legnagyobb tisztelője volt az aradi hősök emlékének. A ma Csikágó és környékén élő magyarországi németség ősei közül sokan harcoltak Kossuth honvéd seregében. S miként Father Schorsch, a DePaul egyetem volt tanára, valamennyien büszkén emlegetik még ma is ezt a tényt. Az aradi vértanúk példája bizonyítja, hogy a magyarországi németség nem volt hazátlan nép, mert becsülettel s áldozatkészséggel vett részt befogadó hazája, Magyarország történetében. Ide, Amerikába szakadt magyarországi németség is csak büszke lehet erre a múltra, erre a nemes történelmi tradícióra. Amikor örömmel regisztráljuk a csikágói “Abendpost” és a “Milwaukee Deutsche Zeitung” e szép gesztusát, baráti kézszorítással tartozunk Reichel Jánosnak, e lapok egyik szerkesztőjének, aki vezető szerepet játszik a csikágói németség és magyarság összefogásának szorgalmazásában. Az ő ösztönzésére már februárban összejöttek a csikágói németség és magyarság képviselői, köztük dr. Bokor, János, az Amerikai Magyar Szövetség csikágói osztályának elnöke, Dr. Fiedler Kálmán, az ismert írós Dr. Sólyom-Fekete István. Az összejövetelen, mint erről az “ABENDPOST” ez év február 25-i cikke beszámolt, egy bizottság létesítését határozták el az amerikai magyar és német baráti együttműködés kimunkálására. Dr. Gaál Imre fennt ismertetett cikke is nyilvánvalóan ennek a törekvésnek a jegyében született meg. A bánáti származású Reichel János az első világháború folyamán Doberdó fennsíkján s az Isonzó völgyében annak a Monarchiának és Magyarországnak a védelmében harcolt, mely a Kárpátmedence s a Duna völgye valamennyi népe számára biztosította a békés kulturális fejlődés és gazdasági boldogulás lehetőségét. így vált Reichel János annak az évszázados bánáti német hagyománynak a képviselőjévé, mely a magyarsággal való legszorosabb összefogásban látta a maga boldogulásának biztosítékát. Valóban a bánáti németség 1918-ig mind gazdasági, mind kulturális síkon Magyarország egyik vezető népcsoportjává dolgozta fel magát. Viszonzásul 1848-ban habozás nélkül a magyarság mellé sorakoztak fel s ők adták nekünk Herczeg Ferencet, Glattfelder Gyulát, Muth Gáspárt és másokat. Akkor, amikor az ausztriai és a németországi dunai német sajtó jórésze az 1944-45-ben bekövetkezett tragédia történelmi tanulságait még ma sem kívánja lemérni, csak örömmel üdvözöljük Reichel János szerkesztő nemes törekvését, a régi, igazi, bánáti német tradíciók felelevenítését, mint a Kárpátmedencében élő németség és magyarság közös boldogulásának egyedül lehetséges útját. Homonnay Elemér Vessenek számot magukkal Amikor a kommunista búzavásárlók feltűntek Amerikában és előadták, hogy a USA-tól akarnak kenyérmagvakat vásárolni, azt írták, hogy ha Amerika búzát ad a zsarnokoknak ezzel győztes harc eredményét üti ki a zsarnokok ellen küzdő parasztok kezéből. A parasztok meglepetésszerű győzelme a zsarnokok ellen, az amerikai búzavásárral vereséggé változik. Ennek bizonyítására most nem kisebb ügynököt idézünk, mint a magyarországi kommunisták kétszer elnökét, az elnöki tanács elnökét, Dobi Istvánt, aki a november 17-i Népszabadságban így mondja mindezt el a magyar parasztsághoz intézett felszólításában és fenyegetésében, amelynek a címe is jellemzően hangik: “Felelősség a termelésben”. Dobi István cikkében többek között ezeket vallja be és állapítja meg: “A politikai és társadalmi nevelésben még van bőven tennivaló. Ebben a vonatkozásban kell megemlékezni arról is, hogy még ma is gyakran találkozhatunk a közösségi erőfeszítésekkel szemben közönyös, érdektelen magatartású parasztokkal. Velük is többet kell törődni. Ezek az emberek a közös munkától elhúzódva, jólétük tudatában saját ügyeikbe, házuk tájába begubózva, szőlőhegyen vagy kocsmában poliOlvashatjuk, az államelnök beismeri: a kolhozosított paraszt nem dolgozik a közösben, hanem a “háza tájéiba begubózik” ... És mégis jólétben él, — már a többihez viszonyítva, mert a háztáji megadja, amire szüksége van és ami a többinek nincs meg. Ez az a kivételes helyzet, amelyből kiindulva a paraszt visszakövetelhetné földjét és jogait. A Magyarországon járt, nyitottszemű emberek mind azt mondják, ma a paraszt viszi a harcot a zsarnokság ellen. És ezt a kivételes tárgyaló helyzetet semmisíti meg az amerikai és más nyugati búzavásár, amely ennivalóval látja el, ismét nyeregbe segíti a zsarnokságot a paraszttal szemben. Dobi a kétszer elnök is igazolja ... uizálva, bölcselkedve nézegetik, mit csinálnak a többiek. Nem árt, ha jóindulattal, barátsággal, de illő komolysággal figyelmeztetjük őket, vessenek számot magukkal, mennyit érnek a nemzet, az ország előrehaladása szempontjából, és mi az egyéni perspektívájuk. Tapasztalataikra, munkakedvükre, a kezükben levő termelési alapok nagyobb kihasználására szükség van.” mm KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Szelek szárnyán Írta: Dr. TÖRÖK DEZSŐ A Mercedes Benz egyre jobban zsúfolódó forgalomban keresi az egérutat. A sofőr jól ismeri a müncheni dörgést, de ez az előny most aligha jelent valamit. A kigyulladó piros lámpák, a szigorú közlekedési rendőrök, a siető, zord gyalogosok és az egymás hegyén-hátán szorongó kocsik miatt csak lépésben haladunk. Élénk délelőtt. Az emberek hivataluk után néznek, vagy éppen a pénzt óhajtják elkölteni a fényes kirakatokkal csalogató üzletekben. Nagyvárosi kép. Az üzletek versengenek a többi európai szomszéddal. Az ízléses rendezés, a jó minőség és az aránylag magasabb árak a gazdasági jólét bőséges áldásait hirdetik hangosan az ide pottyant látogatóknak. Néhány rövid kanyar után végül is egérutat veszünk és lerázzuk magunkról a berregő autó tömeget. A mellékutcákban igazán vígan gurulunk, átmegyünk olyan ügetés felébe. Aztán megállunk a Stadiuson, pontosabban a Kolping Strasse 10. szám alatt, ahol megállapodunk. Itt ügyködik az AVIS (Nem az ÁVO) .. . Ami köznapi nyelven autó kölcsönzőt jelöl. Bár Metro névre is hallgat. Kifizetem szépen márkával a Mercedes sofőrjét és a nyitott üvegajtón át belépek Béla bá társaságában a hivatalba. “Good Morning” — morogják a jól öltözött és jól fésült tisztviselők. Az AVIS-ok ... Mint már ilyenkor szokás az íratlan nemzetközi törvény szerint, azt bizonygatja az egyik tisztviselő, hogy bizony már epedve vártak. Aminek — talán mondanom sem kell — igen megörültem. Szintén az íratlan szabály szerint. .. Mert mi is lenne most, ha nem vártak volna?! Sajnos az előre lefoglalt Chevrolet nem áll rendelkezésre, mivel a megbeszélt időben nem vettem át a kocsit, de előkészítettek egy Opel Kapitánt, ami szintén automatikus. Tehát az sem “kutya”. És hozzá teszi még, igaz, hogy nagyon halkan. Ez olcsóbb. Az első pillanatban kissebbfajta csalódás ónos jellege szalad végig a Metrós helységben. Igaz, odakint is hamuszürke az ég. Aztán józanul számolgatni kezdek. Kilométerenként két centet spórolok és a napi kér nyolc dollár helyet csupán hat dollár és húsz cent. És ha nem is amerikai kocsin szaladom végig a végen kitaposott bajor utakat, az Opel is megfelel. Mert automatikus. Nyélbe ütjük az üzletet. Leszurkolok utazó csekkben egy ropogós százast, ami éppen 393 márkát tesz ki, testvérek közt is. Aláírom — ha nem is hideg vérrel egészen!— a rózsaszínű Rechnungot és kezdünk azonnal bemálházni. Kár az elveszett pillanatért jelszóval. Egyre nagyobb izgalom vesz erőt rajtam. Szinte a történelmi pillanatokhoz illő ünnepélyesség ömlik szét a környezeten. Négy ajtós, komolyan zöld kocsi, fehér szegélyű kerekekkel. Egy csapásra megtetszik Béla bának Nekem is ... Hiszen öt hétig autó nélkül lézengeni a nagyvilágban nem leány álom! A többit már nem nehéz elképzelni, Kedves Olvasók! A sötét ruhás fiatalember angolul magyarázgat, de megnyugtatom, hogy csak bátran terelje a szót németre. Mert úgy is “tudok”. Különben minek tanultam akkor németül? Nevetve csap át anyanyelvére. Most még barátságosabb. Olyan alig erőltetett üzleti alapon. Amíg felkászálódunk gyorsan körüljárom a harmadik “útitársat”, A Kapitánt. Minden rendben valónak tetszik első tekintetre. Beülök és a Metrós magyarázni kezd a nyitott ajtónál tovább. — Nyugodtan abba hagyhatja — szakítom félbe. Ez itt a lámpa, ez az indító, a másik gomb az ablakmosó, öngyújtó, rádió, ventillátor ... A kapcsolás automatikus és a kis kart D-re állítom menet közben. Béla bá hüledezik. — Jobb lenne mégis, ha ő magyarázna és te hallgatnál — veti oda komolyan. Megnyugtatom és mosolyogva, biztos mozdulattal fordítom el jobbra a kulcsot. Gáz.... Feldug a motor. — Auf Wiedersehn — és jó utazást, integet a fiatalember és evvel már fordulunk is kifelé a Kolping Strassén. Az üzemanyag, magyarul benzin, csupán fél tanknyi lehet a mutató szerint. Néhány perces gurulás után behúzok a kiáltó betűkkel hívogató Tankstelle bejárójára. A Kapitänben hirtelen eltűnik 52 liter benzin. A tulajdonos számlát is ad, mint jól nevelt müncheni benzinkutashoz illik. A cetli 33,80 márkát jelöl, gyengéd figyelmeztetésként. És bizonyítékul ott az aláírás is: G. Weigel. A dátum is természetesen: Aug. 24. Most aztán itt az ideje — a pálya és a tér — hogy tovább álljunk. Béla bá felkacag gondtalanul, bár az irányt elvétettük. Hogy a a»eaea£as«aafiaessaest«a» helyes útra tértünk, azt Weigel úrnak köszönhetjük. A Dom Pedro Platzra igyekszünk, egy kis viszontlátásra, ha igaz. Béla bá erre már jobban ismeri az ösvényeket. Beállok a hatalmas, szürke épület elé és dobogó szívvel keresem a “Frau Oberint”. Ne tessék félreérteni a dolgokat... Eligazítanak az első emeletre a Főnöknőhöz. Éppen nagytakarítás folyik. Akadályokon át jutok az ajtó elé. Bekopogok szelíden. Herem... Tessék. Ez jó jel. Sajnos nem sokat tudok meg a nővértől. Jól megtermett barátom jelenleg spanyol vizeken evez, amit levelében ugyan jelzett. A nagyobbik bökkenő azonban az, hogy otthonról sem érkezett értesítés így nem tudom, hogy sikerül e Édesanyámmal találkoznom, vagy pedig üres kézzel kell visszarepülnöm Amerikába, a szelek szárnyán ... Mosolyogva veszem tudomásul, hogy az elröppent évtized koptatott ugyan valamit a német szókincsen, de azért nagy baj még nincsen. A nővér megígéri, hogy az ide irányított levelet elteszi, sőt értesik Taufkirchenbe is. Úgy sajnálkozással vegyes kiváncsiskodással méreget végig, amíg elárulom, hogy Afrikából is várok értesítést ide . .. Szép kis helyzet, így legalább megnyugtatom magam, hogy nem bliccelem el könnyelműen az egyszer adódott alkalmat. Az utolsó remény Bécs. Ha oda sem fut be értesítés, akkor végérvényesen befellegzik a 26 éve várt találkozásnak. Egyelőre nem is gondolok erre a szomorú lehetőségre. Béla bá kint vár türelmesen. — Széna, vagy szalma? — néz rám kérdőjellé borzolt szemöldökén át. — Hát egyelőre az utóbbi — válaszolom szomorúan. Minden rosszban akad valami jó. Most következik Béla bá ünnepélyes kijelentése: Amíg a bajor utakat járjuk, a vendéglátó házigazda szerepét átveszem. Taufkirchen a főhadiszállás. Igazán katonás beszéd. A Kapitän is vigabban ugrik be erre fel, simán szaladunk. A forgalom nagyot csappant, igyekszünk minél előbb kivergődni a városból. Legközelebb majd szétnézünk. Ha futja az időből. Jobbra elmarad tőlünk a müncheni repülőtér. Robogunk a 12-vel jelzett betonúton. Erre jöttünk csak éppen ellenkező irányban, amikor Béla bá a Balillával az állomásra hozott. Tizenegy esztendeje. Esős, szomorú szeptemberben. Most fütyörészve szeljük a levegőt. A fehérre meszelt kliométer kövek egymás után maradnak mögöttünk. Eléggé szűk az út és kanyargós. A fákat az út mellé palántálták és vigyáznom kell, hogy le ne szedjem róluk a kérget, ha véletlenül nagy teherautó jön szemben velünk. A nap vakító sugaraival meleg szőnyeget terít elénk. A levegő vibrál a beton fölött, mint a távolból integető sivatagi varázs. Rohanás közben ott motoszkál valahol a tudat alatt Gárdonyi józan életszemlélete. Olyan világosan értem: “Csak az aranyos napokat érdemes megmentenünk a feledéstől. A sugarakat, amelyek a lelkünket melegítették. A gyöngyöket, amelyek szívünkben nőttek, vagy valaki lelkéből elénk gurultak. A nagy fordulókat, amelyek gondolkozásunk határkövei. A lélek vedléseket, amik után mindannyiszor újra születünk ...” Aztán Arany János eszembe juttatja az elszaladt nyarakat, a tüzes ifjúság legszebb emlékeit. A lehulló rendet, a kasza suhintást, az arató ünnepélyen a gazda ízes beszédeit, a kirándulást Uzsokra, az ilosvai nyarat és az Alföld forrón gördülő homokbuckáit... A “népnyúzó ...” világból. Amikor minden bűnnek számított— de csak az elvtársak szerint. És ez a szerencse. Kérdezni szeretném a városi ember lebírhatatlan vágyával, amikor a letarolt bajor földekre esik tekintetem. Odakünn már, ugye, megért a kalász? Két gyapja lenyitva, foly a takarás. Boglyok tetejéről egy-egy suta gém Néz szét aratóknak vidám seregén? Majd feltűnnek álmodozás közben a karcsú testű tornyok Altöttingben. Nehezen találok parkoló helyet. Gyalogolunk vagy öt percet is a kegykápolnáig. “Grass Gott, Herr Pfarrer!” .— Meglepetten és örvendezve válaszolok az udvarias, öreg bajor bácsinak: Adjon Isten, jó napot. Igen, a bajorok Csiksomlyójában már otthon érezzük egy kicsit magunkat. Újra és újra felhangzik a köszöntés, amíg beérünk a kápolnába: Grüss Gott, Grüss Gott! Gémkinyúlású portáldaru hosszúkinyúlású moszkvai elszámolásra... A Népszabadság című budapesti pártlap október 24-iki számában egy gép-monstrum képe alatt a következő aláírást olvastuk: “A Magyar Hajó- és Darugyár darugyáregységében befejeződött a 15 tonna teherbírású, 33 méter gémkinyúlású óriás portáldaru kísérleti próbaüzemeltetése. A próféiák bizonyították, hogy kitűnően megfelel a követelményeknek. A daru rövidesen Odesszába kerül.” A kommunista szakszörnyű szöveg azt elfelejtette közölni, hogy a pártgyarmatosító, új KGST-rendelkezések szerint a kitűnő "gémkinyúlású óriás portáldaru”-t, majd a KGST moszkvai bankja fizeti ki “hosszúkinyúlású” elszámolás alapján . .. KKAN pénzátutal Szabadválasztás, gyarmatáruk építőanyagok, textil, iparcikkek, bútorok, autók, stb. közjegyzőség Hitelesítések, fordítások és perek intézése UTAZÁSOK Repülő- és hajójegyek, útlevelek. Magyarországi látogatások és otthoni hozzátartozók kanadai látogatásának intézése. Gyógyszerek a világ minden részébe receptre és recept nélkül a legolcsóbban. Kf*Jí lé-OLDALAS HIVATALOS KÉPES ÁRJEGYZÉKÜNKET INTERNATIONAL AGENCY SERVICE 387 SPADINA AVE. • TORONTO 2B, CANADA TELEFON: WA. 2-1014 • WA, 2-1458 ___________' A hitel politikai kapcsolatot jelent (Folytatás az első oldalról.) ból. Kruscsev nemrégiben jelentette ki, hogy a kapitalisták előtt elég az aranyat megcsillogtatni és máris feledik elveiket. A new-yorki nagy bankházak képviselőinek a nyilatkozatai félnek a politikai rizikótól, Lausche szenátor óvása: egyenlő lesz a szövetséges és ellenfél, ugyanerre a politikai következtetésre mutat — ha fordított előjellel is. A Bryan veszély kruscsevi feldolgozása: ha a Szovjetunió és csatlósai az amerikai, állami Export-Import Bank által garantált magas összegű hitelt megkapják Amerikától, ennek az anyagi kapcsolatnak a révén a kommunisták Amerika olyan gazdasági érdekeltségévé válhatnak, aminek a megmentése és megoltalmazása (akár belső öszszeomlástól, akár külső támadástól), enyhén szólva, nem lehet közömbös Amerikának. Moszkva tehát ily módon könnyen semlegesítheti a maga irányában Amerikát. Bryan tétele ezek szerint, fordítva is hat. Az eredeti tétel úgy szólt, hogy az amerikai kölcsönök és a biztosított amerikai hitel, amelyet semleges hatalom ad hadviselőnek a kölcsönző és hitelező semlegest belerántja a háborúba. Kifordítva kremlini visszájára: ha a szembenálló hatalmak közül az egyik az ellenségnek kölcsönt és hitelt ad, egész bizonyosan semlegesíti önmagát és kikapcsolódik az ellentétből. Mundt szenátor szellemes megállapítását tehát, hogy Amerika látszólag a hidegháború mindkét táborát finanszírozni akarja, tovább fejleszthetjük és megállapíthatjuk első lépésre: ha mindkét oldalt finanszírozzuk, mindkét oldaltól egyformán elkülönülünk, illetőleg mindkét oldal iránt egyformán érzünk. Megtörténhet, hogy az ellenségnek adott pénzünk és hitelünk után futva semlegesítjük magunkat. Kruscsevnek nemcsak az a célja, hogy kenyérgabonát vásároljon, nemcsak az a célja, hogy más árucikkeket is, amint európai lapok írják, egész műtrágya gyártelepeket vásároljon Amerikában a hozamra, hanem ezentúl az a politikai célja, hogy a szabad országok táborának vezzető hatalmát, a LISA-t a hidegháborúból kikapcsolja. Amerikát a szovjet s a kommunista tábor fennállásában és közgazdaságában olyan mértékig akarja érdekeltté tenni, hogy ez a,a kommunizmus iránti hidegháborús semlegesség hangulatát és állapotát fejlessze ki. " És ebben az állapotban Kruscsev kezébe kerül — második () lépésre — a politikai fenyegetés lehetősége. Ha valamiben,, lesz tetszésére, ő, Kruscsev szakítja meg a diplomáciai kapcsot,,, latot a pénze után futó semlegessel... így aztán már Kruscsev , tudja sakkban tartani az ellenfélből semlegessé vált hitelezőt... * A kongresszus képviselőháza az elnököt felhatalmazta, hogy a szovjet tömbbel való kereskedelemben gyakorolja a kommunistáknak adott hitelek állami garanciáját... 1963. XII. 26. Boldog magyar újesztendőt kívánok mindazoknak, akik születésnapom alkalmával felkerestek, valamint az egész magyarságnak Cleveland városában és azon kívül. Adja Isten, hogy az 1964-es esztendőben minden magyar és az egész magyarság közelebb jusson az egyéni boldogsághoz és a nemzeti boldoguláshoz. Adja Isten, hogy a magyar nép szülőföldjén közelebb jusson a szebb magyar jövendő biztosítékához, a magyar szabadsághoz. Petrásh M. Lajos bíró. Kultúra helyett pártpropaganda Óvatos kis híradás jelenti be Magyarországon, hogy Bécsben átadták rendeltetésének a Collegium Hungaricum új épületét. A Collegium Hungaricum valamikor a magyar kultúra követsége volt mindenütt, ahol ilyen intézményünk állott. A híradás most is szeretné azt a látszatot kelteni, hogy a bécsi Collegium Hungaricum is ezt a feladatot látja majd el Bécsben. A híradás azzal dicsekszik, hogy a “nyolcemeletes, korszerű épület 20.000 kötetes könyvtárával, filmvetítésre is alkalmas előadótermével, méreteit tekintve, hazánk legnagyobb külföldi kulturális intézménye.” De aztán maga a híradás tépi szét a régi nemes célokra” utaló látszatot. Ugyanis a kommunista híradás bejelenti azt “ is, hogy a bécsi Collegium Hungaricumban talált otthonra az Osztrák-Magyar Egyesület és itt helyezték el a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség mellett működő magyar képviselet irodáit is.” Az Osztrák-Magyar Egyesület a kommunista kormány bécsi balekszervezete, a képviseleti irodák pedig a kommunista agitáció bécsi központjai lesznek. A bécsi Collegium Hungaricumban, a tudósítás szerint a magyar kultúrának nem igen jutott szállás, hanem csak a kommunista propagandának.