Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1973 (80. évfolyam, 1-50. szám)
1973-08-12 / 32. szám
1973 augusztus 12. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA LáthatárHazai életképek önkritika (és kritika) a száj és körömfájás ügyében (BUDAPEST) A Kádár diktatúra csendesen, nagy mellébeszéléssel, azonban önkritikát gyakorolt. A "húshiány érezhetővé vált” és kénytelen-kelletlen bevallották, hogy a húszellátás nehézségének oka az állatállományt pusztító száj- éskörömfájás volt — amelynek sem megelőzéséről, sem leküzdéséről a kormány nem tudott gondoskodni. Ugyanis — mondja a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Dimény Imre — nem volt oltóanyag. Ez szomorú, az azonban mulatságos, milyen ravaszkodva ismerték ezt be. A bürokrata írásművészet jellegzetes aktaremekműve így szólott dr. Dimény Imre előadásában: “Az elmúlt évben kialakult és Békés megyét is jelentősen érintő ragadós száj- és körömfájás járvány gyors terjedését részben a betegségnek kötelező bejelentése, részben a betegség kitörésének időpontjában fennállt nagymérvű oltóanyaghiány, valamint az igazgatási rendszabályok nem kellő hatékonysága idézték elő. A lezajlóban levő járvány tapasztalatai teljességgel még nem kerültek kiértékelésre...” (Békésmegyei Népújság, 1973. május 20.) A rövid szövegben is szépen megfigyelhető az aktatapintat huncutsága: a járvány gyorsan terjedt .... a "betegség kitörésének időpontjában fennállt nagymérvű oltóanyag-hiány "nem kellő hatékonyság", ahelyett, hogy egyszerűen beváltanák: nem törődtek a járvánnyal, amikor törődtek már késő volt. Egyáltalán nem volt oltóanyag. Ezért , amit tettek, nem segített. Nyilatkozott a minisztertanács elnökhelyettese Fehér Lajos is. Mégpedig hasonlóképpen: “A húsellátás nehézségének okai. Sajnálatos, hogy a múlt évi állatmegbetegedések miatt törést szenvedett a termelés lendületes felfutása. Ezért átmeneti nehézségek mutatkoztak a húsellátásban. Az állattenyésztéssel összefüggésben utaltam arra, hogy a közelmúltban lezajlott ragályos száj- és körömfájás nagy gondot okozott. Rontotta az élelmiszergazdaság termelési és értékesítési lehetőségeit.” (Az elnökhelyettes május 4.-i beszédéből, amely május 13.án jelent meg a Szabad Föld című hetilapban.) Nem értjük az elnökhelyettes elvtárs hivatalos bölcsességéből, hogy ha valami nem terem és nincs , hogyan lehet azt értékesíteni? Azt sem értjük újfent — várjon miért kell a tényt, hogy nincs hús, csak ilyen köntörfalazva bevallani? Az olvasó, míg ezt a stílust élvezi "lendületesen” szinte "felfut" — a falra. Talán azért, nehogy valakinek eszébe jusson: mindezért a diktatúra felelős? Hát, íme (nekünk még így is) eszünkbe jutott. A párt forradalmi pártnak szereti magát bemutatni. Azonban tulajdonképpen köntörfalazó bürokrácia, mint minden diktatúra. Amely megkapta az aktastílus "ragadós száj és köröm— hogy a kérdésre visszatérjünk . . . Jutalmazás vagy szemrehányás (MOSZKVA, Szovjetunió) Az angol nyelven megjelenő "NEW TIME" című szovjet politikai folyóiratban érdekes cikk jelent meg, amely a szovjet — román kapcsolattal foglalkozik. A cikket A. Mikhailov írta és pedig az új szovjet — román baráti, együttműködési és kölcsönös segélyszerződés évfordulója alkalmából. "Ez a szerződés", írta a cikkíró, "fontos elemét alkotja annak az általános, szövetségi hálózatnak, amelyek kötelékeit a Szovjetunió létesítette a testvér szocialista országokkal." A cikkíró ezután idézte Brezsnyev bejelentését, amely a 24. kongresszuson hangzott el: "Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélyszerződést kötöttünk Bulgáriával, Magyarországgal, Csehszlovákiával és Romániával. Ezek együtt a Kelet-Németországgal, Lengyelországgal és Mongóliával kötött szerződésekkel, amelyek már előbb léptek életbe, valamint a többi testvéri országokkal kötött szerződésekkel olyan új típusú szocialista rendszert alkotnak, amely kölcsönös szövetségi kötelezettségeket foglal magába.” A különös az, hogy ezt a szerződést nem most kötötték meg, hanem három évvel ezelőtt és mégis szükségesnek tartották felemlegetését. A kérdés, miért kellett erről most szólni és miért ebben a külföldnek készülő folyóiratban? Sokat sejtet a további szöveg. Először arra utal a cikk, hogy a szerződés három évvel ezelőtt tulajdonképpen, az 1948-as szerződés megújítása volt. És akkor, 1948-ban, amikor az előző szerződést kötötték, írja Mikhailov. Románia még olyan gyenge volt — mármint a romániai kommunista diktatúra —, hogy a szovjet gazdasági és technológiai segítség tudta csak lábon tartani. Nehéz ipar, elektromosság, olajfinomítás, kémia, acél és fémipar, mérnöki tudomány, azt mint a Szovjetuniónak köszönheti Románia. És a szovjet technikai tudás támogatásával épült fel száz román, ipari létesítmény, amelyeknek kiválóbb és nevezetesebb telepeit a szovjet lap pontosan fel is sorolja. Az új szerződés, mondja a cikk, ennek a kooperációnak a folytatását jelenti. Az új szerződés következménye a szovjet és román előrehaladásnak a szocializmus és kommunizmus építésében, az Európában és világban bekövetkezett változásoknak, valamint annak a szolidaritásnak, amely a varsói szerződésben valósult meg. Egyébként, nem szabad elfelejteni, hangoztatja a cikk, a Szovjetunió Románia első számú kereskedelmi partnere. Külkereskedelmének egynegyedrészét a Szovjetunióval bonyolítja le. Öt év alatt Románia a Szovjetunióval 5,300 millió rubel külkereskedelmet forgalmazott. Ez az előző ötéves forgalomhoz viszonyítva 40 százalékos emelkedést jelentett. Ezután elmondja a jelentés, hogy a Szovjetunió most szállít le Romániának egy teljes izoprén gumigyár-telepet, vaskohászati berendezéseket és acél és kémiai gyárakat. Hivatkozik arra, hogy Románia áramfejlesztő üzemeinek felét kapta a Szovjetuniótól . .. A cikket nagy figyelemmel kell olvasni. Többször hangot adtunk annak a félelmünknek, hogy Ceausescu, a román diktátor csak addig engedélyezi a romániai és erdélyi magyarság enyhültebb kulturális életét, amíg a román hatalom alá jutott magyarságra szüksége van Moszkvával szemben. Amint a román diktatúra megérteti magát a moszkvai fődiktatúrával, a magyarságra nem lesz többé szüksége és a románosítást ismét bekapcsolják a magyar nemzeti öntudat és a magyar kultúra, elsősorban a magyar anyanyelv ellen. A cikknek két rendeltetése lehet. Az egyik lehet annak a Párizsban tüntettek az árvák (PÁRIZS, Franciaország.) Sok újdonsághoz szoktunk hozzá itt, Amerikában, így például megtanultuk, ha valakiket vagy valakit méltánytalanság ér, a közvélemény ítéletét kérheti, tüntethet, ahogy otthon mondottuk, kimehet az utcára igazáért. Ezt itt piketelésnek mondják, nem kell hozzá csak egy magacsinálta tábla, amelyre ráírja, mi is a baja, miért is tüntet. Piketelnek a munkások, az újságírók, a háziasszonyok, a fogyasztók, de az eladók, a kereskedők is. A fegyencek is és a rendőrök is. De ami Párizsban történt, az még a piketelés tarka történetében is új dolog. Párisban az árvák tüntettek és amint kiderült, nem is oktalanul, hanem minden okuk megvolt rá. A Párizs közelében lévő Meudon két árvaházának növendékei rendezték az eddig nem látott tüntetést, a rossz ellátás és a túlzott szigor ellen. A tüntetéssel a gyermekek a nyilvánosság elé vitték panaszaikat. Ennek kapcsán kiderült egy igen súlyos visszaélés is, amely valódi botránnyal fenyeget a franciaországi árvaházak körül: az, hogy a meudoni árvákon — az igazgatóság tudtával és beleegyezésével — kísérleteket végzett egy bőrgyógyász. Amint most a sajtó beszámol róla, a mintegy 50 "önkéntes jelentkezőnek" kü- Nem mi mondjuk — ők maguk írják . . . Az államosított szakszervezetek lapja, a NÉPSZAVA írja április 26.-án: ". . . Nagyobb figyelmet fordítottunk a tehetős, külföldi vendégek kiszolgálására, mint a szerényebb igényűekre. Nem csoda, hogy külföldi idegenforgalmunk megsokszorozódott — 1960-ban még csak félmillióan, tavaly pedig már több mint hatmillióan lépték át az országhatárt —, a hazai utazni vágyók viszont nehezen, vagy egyáltalán nem találtak megfelelő szálláshelyet saját országukban. S míg devizabevételeinket ez a helyzet örvendetesen növelte, hazai körökben némi elégedetlenséget keltett.” A némi elégedetlenség, amit a kettős életmód keltett fel, nem is lehet némi, hanem inkább tetemes, ha a Népszava megoldásként ezt ajánlja: "Hasznos és okos az elő- és utószezoni árkedvezmény, amelyet mind változatosabb formákban nyújtanak a szállodai és vendéglátó vállalatok. A tavaszi napsütést a Balaton partján így már azok is élvezhetik az új, összkomfortos hotelekben, akik a főszezoni árakat nem tudják megfizetni." (Szíves vendéglátás — mindenkinek) Mármint márciusban és októberben. Egyébként pedig, ha a turisták valutahozama így növekszik, akkor a tízmilliós ország lakosságából néhány milliót egy időre el kell küldeni más országokba dolgozni, hogy a, mondjuk tízmillió turista beférjen. Mondjuk Kelet-Németországba, ahová éppen most verbuválják újból a magyar ifjúságot. ,,A megyei tanács tájékoztatása szerint a szeptemberi és az októberi kiutazásra azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik az indulás időpontjáig betöltik 18. életévüket, s nem haladják meg a huszonhatot (bár felső korhatárban tehetnek kivételeket), erkölcsi, politikai magatartásuk alapján javasolhatók, nőtlenek, illetve hajadonok, vállalják az NDK-ban való foglalkoztatás feltételeit, egészségesek, a szakmunkásoknak megvan a kellő szakmai képzettségük." (KELET-MAGYARORSZÁG. "Ismét jelentkezhetnek a szabolcsi fiatalok az NDK-ba.") A kommunizmus Magyarországon (Folytatás az első oldalról) Kétosztályú a szocialista társadalom Jól megszidja az ilyen újságkihordó tanárokata Népszabadság, nemcsak kispolgárok, mert többet akarnak fogyasztani, mint ami a fizetésükből tellik, hanem dzsentrik is . . . Sőt tudathasadásban szenvednek. Nemcsak "melózni” (szocialista), hanem fogyasztani (kispolgári) is akarnak ... De a hivatalos megrovás tovább is megy, mert rámutat arra, hogy az ilyen ember hajlandó azt is figyelni, hogy kinek van és kinek nincs. Pedig nem ez számít. Hanem az számít, hogy kit tartanak valódi embernek. Az tehát, aki nem tud fogyasztani, mert "nincs neki", ne törődjön azokkal, akik tudnak fogyasztani, mert nekik van. Ezzel nem szabad törődni, íme, a Népszabadság: "A kispolgári gondolkodás nem szeret differenciálni, kizárólag a felszínből ítél, az embereket két csoportra osztja: a «van-nékik» és a «nincs-nékik» világára, az előbbit becsüli, az utóbbit megveti. Nálunk az embert másként bírálják el: a megítélés mércéje a valódi emberi érték.” Azt pedig, hogy ki a "valódi ember”, ez is kiderül a cikkből, az állam határozza meg. És egyébként is, jó kommunista alattvaló nem figyeli azt, hogy ki tartozik a "van-nekik" csoportjába és ki a "nincs-nekik" csoportba. Nem elég az, hogy bőven jut annak is pártideológia, aki a "nincs-nekik” csoportba tartozik? És miért nem hiszik el, hogy ha a diktatúrát a "nincsnekik" még fenntartják egy vagy kétszáz évig, mindenki a "van-nekik” csoportba kerül majd. Hogy ezt a mai alattvaló, a mai "nincs-nekik" nem éri meg? Hát számít az, hogy ő, nem éri meg? Aki követi Kádárt, az ilyen kicsire nem néz, burkolt bejelentése, hogy Ceausescu ismét befarolt a sorba és a Szovjetunió ennek megfelelően jutalmazza. De — másrészről — jelenthet csupán szemrehányást is, amiért kiállt a sorból, amelyen a jobban betört bulgáriai, magyarországi, csehszlovákiai és a többi csatlósok állnak kremlini rendeletre. Ha szemrehányás, akkor viszont a romániai belső egységre szükség van és ez esetben nem fogják a romániai magyarokat sem érinteni valamiféle durva fogással. Kívülről nagyon nehéz a cikk jelentőségét megítélni. A jelek, a nemrég Bukarestben bekövetkező személycserék,, az a nyugati felfogás, hogy a román diktatúra igyekszik magát biztosítani, a totális mozgósítás lehetőségének törvénybe iktatása, az a tény, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásáról még csak beszélni sem szabad — mind arra mutatnak, a szovjet cikk valószínűleg csak szemrehányás, felhánytorgatása annak, mi mindent kapott a Szovjettől eddig Románia, mire kötelezi a szerződés nemcsak a Szovjetunió, de a varsói szerződés minden tagja iránt. Ha ez a variáció a helytálló, akkor — nehogy Kádárékhoz közeledjék — mai helyzetében nem fogják túl nyers intézkedésekkel háborgatni az erdélyi és a romániai többmilliós magyarságot. lönböző vegyi anyagokat kent a bőrére, rajtuk próbálta ki az új bőr- és arcápoló szereket. A fiatalok fejenként két-két cigarettát kaptak jutalmul. Másnap az orvos ismét megjelent, leszedte a tapaszt és ismét cigarettát és cukorkát osztogatott. Egyes diákok bőrén kiütések jelentkeztek, másoké fölhólyagzott, a többiek baj nélkül úszták meg a kísérleteket. Viszont az árvaházak vezetői 150 frankot kaptak minden diák után, aki alávetette magát a kísérleteknek. Mint mondják, azt hitték, hogy a kísérletek teljesen ártalmatlanok. Az orvos pedig azzal védekezik, hogy kísérletei összhangban álltak a törvényekkel. Csak azt hallgatta el, hogy Franciaországban egyetlen törvény sem szabályozza az efajta kéreteket — írják most a lapok. És minden jel arra vall, hogy az ügy nem marad enynyiben és szélesebbkörű kivizsgálásra kerül sor. Megjelent a "Carpathian Observer első száma Az ízléses nyomdai kiállítású, angol nyelvű lap előszavában a szerkesztő, Lőte Lajos, az ERDÉLYI BIZOTTSÁG elnöke a következőket mondja az új angol nyelvű, magyar kiadású lap célkitűzéséről: "Tekintetbe véve a Kárpátmedencének szokatlanul bonyolult nemzetiségi felépítését, amelyet drámai történelem hangsúlyoz ki és európai jelentőségű földrajzi helyzete tesz fontossá, elmondhatjuk egyedülálló ország, érdemes a közelibb vizsgálódásra. A CARPATHIAN OBSERVER ezt kísérli meg azáltal, hogy ennek az országnak sokféle szempontjait és tényeit közli, amelyek közepette az ország Európa útkereszteződésén áll és él. Ha egykor majd, egy nap a jövőben a Kárpátmedence ügyét a világ közvéleménye előtt felvetik, a tények, a múlt és a jelen tényei a kritikai analízis szempontjából igen fontosak lesznek." A lap, amelyet az ERDÉLYI BIZOTTSÁG ad ki (és amelynek a postacíme: Carpathian Observer. P. O. Box 3869. Rochester. N. Y. 14610), abban az időben jelenik meg, amikor a magyar nép ügyét az európai konferenciák tárgysorozatáról le akarják törölni. Tehát soha jobbkor. A lap első oldalán a magyarságot ért súlyos kártevésről a lap így számol be: "A USA a jelentések szerint, a vitát ellökte a holtpontról azzal, hogy Anglia és más szövetségesek kívánsága ellenére követelte: a Nyugat fogadja el Oroszország feltételét és Magyarország ne tartozzék ahhoz a területhez, ahonnan a megszálló csapatok esetleges kivonása történni fog. Magyarországon 40.000 főnyi orosz megszálló sereg állomásozik." Hogy az oroszok miért nem hajlandók kivonulni Magyarországról azt az új lap egyik megállapítása így mondja el. ..Erről, a bázisról meg lehet közelíteni Nyugat-Európát, invázióval lehet fenyegetni a Balkánt, de el is lehet utasítani minden olyan támadást, amely a Balkánról indul." n Minden való haladásnak eredményei mindig csak jók lehetnek. Ha a tudomány rossz következményeket idéz elő, jele, hogy eltévedtünk. Boldog kor, mikor még tetteinket lelkesedés szabta meg s a hideg ész.— alkotmányos királyként, legföljebb vétóval élt! Eötvös József: Gondolatok. Érdemes tudni róla, hogy az ember 24 órás bioritmusát nem az agyban lévő "központi óra" irányítja , ahogyan a tudósok eddig feltételezték. A müncheni MaxPlanck magatartásfiziológiai intézet kutatóinak legújabb megállapítása szerint a szervezet valamennyi sejtjének biológiai órája van, s ezek az órák egymással össze vannak kapcsolva. A nagy távolságú repülés során észlelhető átállási nehézségeket ezeknek a bioóráknak a megzavarodása okozza. Nem ütnek egyszerre. 3. oldal Proletár senki sem akar leírni (még maradni sem) A pártbürokrata fennen uralkodik a pártdiktatúrában. A magasabb székben ülő életmódját, helyesebben ülésmódját kevesen láthatják, mert magasan él, de a kisebb bürokrata a többi proletár között lakozik és idétlenségei közelről láthatók. Ezekből az idétlenségekből az tűnik ki, hogy még a proletárdiktatúrában sem akar senki sem proletár lenni. De még csak megmaradni sem akarnak proletárnak, hanem amint lehet pecsétgyűrűt viselnek és előnevet vesznek fel. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ, 1973. május 26.: A pecsétgyűrű Sokszor megírták mások is, nem ismétlem. Víkendházainkon a kicsi tornyok, autónkon a bizsuk, kívül viselt tárgyainkon a felesleges külsőségek nőnek, szaporodnak. Rázzuk a rongyot. Lakodalom, keresztelő, temetés, disznótor, külföldi vagy belföldi vendégek arra jók, hogy rázzuk a rongyot. Kicsit mindig többet mutatunk, mint amennyink van. Nem tagadom, érzem ebben a jogos büszkeséget is: megtehetem, van pénzem. De érzem a rossz dzsentri és újgazdag tempók újraéledését, a kivagyiskodó, nagyzoló, fellengzős proccmagatartást. Magam még jól emlékszem, volt idő, amikor az amatőr színjátszó együttesek a kapitalistát úgy ábrázolták, hogy malomkeréknyi pecsétgyűrűt húztak az ujjára. Aztán ezt az ábrázolási módot átvették a modern színházi és filmrendezők. Most ők használják a villogó köveket malomkeréknyi rézfoglalatban. Most hallom, hogy a pecsétgyűrű a civiléletben is divat. Malomkeréknyi pecsétgyűrű. Öklömnyi kövekkel. ÉS divat korosodó férfiaknak is nyakláncot ajándékozni, arany mütyürökkel. Divat aranyat vásárolni, vagy aranynak mutatni a rezet. Divat persze. Dehát divat jön, divat megy. Miért baj ez? Mert a külsőségek felnagyítása mögött ezt a rongyrázást, ezt a dzsentri betegséget, a saját gyarapodását elhinni is alig akaró ember tétova csillagig ragadozását veszem észre. Azt a tényt, hogy fontosabbakká válnak a külsőségek, a csillogó holmik, mint a belső tartalom. Ha azt nézzük, mekkora pecsétgyűrű mekkora kövekkel villog, nem igen jut eszünkbe, hogy megnézzük azt is, milyen munka jeleit őrzik azok a kezek. Az előnév Nemcsak a pecsétgyűrűről van szó. Nemcsak arról. Hanem mondjuk a nevekről. Valamikor jó volt nekünk két név. Most kevés. Három kell. Sőt nem is keresztnévből kell kettő, ami még érthető lenne, hanem a vezetéknévből. Előneveket vesznek fel egyesek, előkerülnk a lomtárból a réges régi nemeslevelek, családfákat rajzolnak s régen a homályba veszett nevek kerülnek a Kovácsok meg Szabók elé... Közöttük szép számmal akadnak egyetemi hallgatók, azaz a szocialista értelmiség leendő képviselői is . .. A rangok nem értek egyet azokkal az elképzelésekkel, amelyek bizonyos foglalkozási ágakban címekben és rangokban kifejeződő különbségtételt kívánnak bevezetni. Nem hiszem, hogy ha valakit anyagilag megbecsülnek, az eltelt szolgálati évek után, igényli, hogy rangot is kapjon hozzá. A vagyon Hallottam olyan esetről, hogy egy szülő a ballagáskor 2000, azaz kettőezer forintot adott 18 éves fiának zsebpénzként. Ez a fiatalember a pénzen ivott, s mire a tanároknak megtisztelő szerenádok felhangozhattak volna, berúgott. És még berúgtak néhányan az osztályból. S aki nem hangoskodni akart, hanem szépen szórakozni, csakhamar otthagyta az osztályt. Hazament. Lám, a különbségtétel egyszerű: ennek a gyereknek a papája megengedhette magának a kétezres zsebpénzt. Tán még dicsekedett is vele, hogy az ő fiának mennyi pénze van. Rázta a rongyot. A fia is tőle tanulta. Ő is rázta a rongyot. És azok voltak kevesebben az osztályban, akik ezért a rongyrázásért megvetették. A legtöbben irigyelték. És ez a másik veszély: a rongyot rázó ember irigyeltté válik. Mások is úgy akarnak élni, mások is rázni akarják, akár van hozzá anyagi erejük, akár nincs. De ha nincs, akkor még keserűvé, elégedetlenné válnak: miért lehet a másik gyerekének így vagy úgy járni, s miért nem lehet az enyémnek? És a tanulság * • • *. * V. A tanulság, amely ebből a hazai életképből kiárad: senki sem akar proletár lenni, de még annak maradni sem és még a proletárdiktatúra alatt sem. Mindenki irigyli a "menő"-ket. Akiknek olyan a hivataluk és jövedelmük, hogy gazdagodnak, pecsétgyűrűznek, előkelődnek, rangoskodnak, szóval irigylésre méltók ... . ■ Well, well — mondja az Amerikában élő száműzött magyar. Mi a száműzöttek legnagyobbrészt nehéz testi munkából élünk, szegény emberek vagyunk és jól megvagyunk pecsétgyűrű és előnév és rang és vagyon nélkül. Odahaza meg 1973- ban ismét előveszik a pecsétgyűrűt, az előnevet, a rangot, a gazdagságot... Hát holan a szocialista társadalom, amely ezt elítéli? Vagy éppen a szocialista társadalom biztosítja ezt az előjogos bürokratáknak, a párt nevében uralkodóknak? De — az Isten szerelmére! — akkor mire való volt annyi embert megölni, akiknek talán egyetlen bűnük a pecsétgyűrű, az előnév, a rang, vagy talán a gazdagság volt? Milyen hiábavaló, véres ostobaság volt a kommunizmus Magyarországon! Most már jól látható, amikor megszűnt...