Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)
1975-01-12 / 2. szám
7 nap a diktatúrából (Folytatás az első oldalról) ezúttal az 1975. évi költségvetésről és népgazdasági tervről tanácskozzék. December 6-án közölték a pesti újságok, hogy Kuwait 40 millió dolláros kölcsönt ad Magyarországnak. A Magyar Nemzeti Bank ennek értelmében nyolcesztendős lejárattal kötvényeket bocsát ki, 10 és fél százalékos kamatra. Ugyanezen a napon közöltek rövid, pársoros beszámolókat Zilahy Lajos újvidéki temetéséről. A december 1-én Jugoszláviában elhúnyt Zilahy gyászszertartásán képviseltette magát a Magyar Írók Szövetsége és a magyar követség. Ennyi volt az egész, amit a magyar sajtó érdemesnek tartott megemlíteni a temetés kapcsán egy magyar íróról. Aki Krisztus-arcúnak látta ugyan harminc évvel ezelőtt a szovjet katonát, de akit soha nem éreztek igazán magukénak az elvtársak. Ő sem találta helyét: se bent, se kint. A jövő évi programról tanácskozott a Magyarok Világszövetsége. Az ülés érdekessége, hogy az elnökség felmentette tisztségétől az eddigi főtitkárt, Kárpáti Józsefet, mivel „más, fontos munkakörbe került". Utódja dr. Szabó Zoltán nyugalmazott egészségügyi miniszter lett a főtitkári székben. Az ülés zárszavát Bognár József, a Világszövetség elnöke mondotta: eredményes munkálkodást kívánt az új főtitkárnak. Hatásos lépés történt az alkoholellenes küzdelem frontján. December 9-től 17 — 20 százalékkal felemeltéka bor és a boralapanyagból készült italok árát hazánkban. Az eddigi borárak is magasak voltak már — a legolcsóbb vinkó literje is 20 forint körül járt —, de most aztán igazán meg kell fizetni, ha valaki be akar csiccsenteni. Igaz, a borsos italárak eddig sem tartották vissza a magyar dolgozókat a napi féldeciktől, mert hát mi más örömük van a diktatúra alatti életben az italon kívül?... ’ December 10-én számoltak be a pesti lapok a Nobel-díjak stockholmi átadási ünnepségéről. A nevek felsorolásából ,,valahogyan" kimaradt Szolzsenkcin, aki — mint tudjuk — négy esztendős késéssel, most vette át a díjat. Sajátságos véletlen... December 11. Árvízvédelmi készültséget léptettek életbe a Duna magyar szakaszán és nagy árhullám levonulását várják — adják hírül a pesti lapok. Bécsnél már tetőzött a folyó és elérte a kritikus árvízszintet. Többmillió schillinges kárt okozott eddig Ausztriában az árvíz. December 12-én olvashatjuk, hogy az országgyűlés mezőgazdasági és kereskedelmi bizottsága a jövő évi költségvetésről tanácskozott. Megtudtuk még, hogy eredményesen zárult a nemzeti békemozgalmak prágai konferenciája és örvendezhetünk azon, hogy harminc éves a vietnami néphadsereg. A december 13 és 14-i magyar lapok foglalkoznak a bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokkal és a Genfben ülésező Európai Biztonsági Értekezlet eddigi munkájával. Idézik a TASZSZ tudósítójának véleményét, aki ,,nem lát konkrét előrehaladást” Bécsben, melynek oka természetesen az, hogy a nyugati hatalmak „irreális és jogtalan” követelésekkel lépnek fel a fegyveres erők csökkentésével kapcsolatban. A TASZSZ ismerteti a szovjet küldöttség vezetőjének nyilatkozata*: „A nyugati küldöttségek sajnos egyelőre (!) nem fogadták el indítványainkat. A bécsi tárgyalások már több mint egy éve folynak de ezideig semmiféle konkrét eredmény nem jött létre." Ezután közli a szovjet diplomata, hogy berekesztik a tárgyalások negyedik fordulóját és január végéig téli szünetet tartanak. Majd hozzátette: „Reméljük, a szünet után a nyugati küldöttségek konstruktívabb magatartást tanúsítva jönnek majd Bécsbe!" Csak éppen azt nem mondta meg, hogy különben a sarokba fogjuk majd állítani őket... Nem sokkal jobb a mérlege a genfi konferenciának sem. December 20-tól január 20-ig itt is téli pihenőt tartanak, de erre a vakációra nem a jól végzett munka érzésével mehetnek a delegátusok, mert itt is csak döcögve haladnak a tárgyalások. Jelenleg éppen a „harmadik kosár" — a nemzetközi kapcsolatok, eszmék és hírek szabad áramlására vonatkozó kérdéskomplexumot nevezik így a konferencia „szaknyelvén" — határozatainak megszövegezésével bajlódnak, de — mint a pesti lapok megjegyzik — a részletkérdésekről sok ideológiai vonatkozást tartalmazó kemény viták folynak és a nézeteltérések csak kis lépésekben tisztázódnak. Nos, nem sok remény van arra, hogy ezek a szinte áthidalhatatlan véleményeltérések egyszer teljesen tisztázódni fognak, hiszen az ellentétek a két politikai rendszer gyökereiben rejlenek: a demokrácia az információk szabadságának alapján áll, míg a diktatúra úgy fél ettől, mint az ördög a szenteltvíztől. December 15-én a pesti lapok felháborodott hangon tárgyalják, hogy „az enyhülés ellenfelei felesleges technikai akadékoskodásokkal próbálják lassítani a döntést az amerikai szenátusban a szocialista országokkal szembeni kereskedelmi korlátozások megszüntetéséről. December 16: „A béke ügye elválaszthatatlan a szocializmus iránti hűségtől — ezzel a címmel kezdődik az Országos Béketanács üléséről közölt beszámoló. Furcsa logika, de kinek van kedve e fölött vitatkozni. December 17: „A Zobák bányán minden csendes" — ez a címe annak a helyszíni riportnak, amely a komlói Zobák-aknáról szól, ahol most néhány hete a sujtólégrobbanás hat halálos áldozatot követelt és sok embert egy életre nyomorékká tett. A bányában most újra megindult a munka és a riporter visszaidézi a szerencsétlenség előtti időket. Megírja, hogy szeptemberben nagy volt a lemaradás a bányában, mire az üzemvezetők összeültek és „előre beírták a végeredményt: mennie kell!" És folyt a hajrázás, az évvégi verseny a vállalások teljesítéséért. A sorok közt ki lehet olvasni: elhanyagolták a fenntartási munkát, mindenkit szénre küldtek termelni, a százalék ■érdekében. És meg is lett az eredmény: november 11-én 101,9 százalékon állt a bánya! Nagy volt a lendület - írja a pesti riporter, aztán a következő mondat. „Másnap, november 12-én bekövetkezett a katasztrófa." Ez lett a vége! És a felelősek?... Mert ugye tudjuk: legfőbb érték az ember... December 18-án egy, a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet ismertetnek az újságok, amely előírja: külön engedély nélkül semmiféle műsoros est nem rendezhető az országban. No, hiszen eddig sem volt erre lehetőség, de úgy látszik, a nyomaték kedvéért kellett ezt újra leszögezni, hogy szigorúbban fogják a fiatalságot. IS. Gy.) ★ WASHINGTONI POSTA írta: Stirling György Magyar karácsonyok Washingtonban és Baltimore-ban Jól sikerült karácsonyi ünnepséget rendeztek múlt év december 21-én a washingtoni magyar iskola növendékei. Volt szép, magyaros kosztümökben előadott betlehemes játék, szavalat és külön örömet jelentett a Mikulás bácsi látogatása, aki ajándékokkal jutalmazta a gyerekek szorgalmát, igyekezetét. A műsorban elsősorban, az iskola óvodásai jeleskedtek, de közreműködtek abban a haladó kurzus növendékei is. A betanítás és a változatos program levezetése az iskola pedagógusainak munkáját dicséri: elsősorban az iskola vezetőjét, Győrik Józsefnét illeti elismerés, de nem maradhatnak ki a felsorolásból Ilosvay Selymes Judit — aki a kezdő osztályt tanítja —, a haladókkal foglalkozó dr. Basa Molnár Enikő, és „Kati néni”, aki a szervezési munkában segít és a szülőkkel való kapcsolatot ápolja. És itt, amikor megdicsérjük a gyerekeket, köszönetet mondunk a pedagógusoknak, szólni kell néhány szót a szülőkről is. Mert az ő közreműködésük nélkül sem kerekedett volna ki ez a szívet melengető kis karácsonyi ünnepség, az ő áldozatvállalásuk nélkül nem működhetne immár nyolcadik éve a washingtoni magyar iskola. Nemcsak a pedagógusok szentelik idejüket és energiájukat arra, hogy az idegenben született vagy felnőtt gyerekeket megajándékozzák az anyanyelv élményével, gazdagítsák őket a magyar irodalom és történelem megismerésével, de áldozatot kíván ez a szülőktől is. Pihenés és egyéb program helyett szombatjukat, szabadnapjukat kell rászánniuk erre, hogy gyermekeiket felöltöztessék, elvigyék az iskolába. Időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt áldoznak az iskolára, amiért hála illeti őket is. De még egyszer és újra köszönet jár az iskola fáradhatatlan pedagógusainak, mert az ő munkájuk nyomán kel életre a magyar szó sok olyan gyerek ajkán, aki körülményei folytán otthon alig vagy egyáltalán nem beszélhet magyarul. 1966-ban indította meg az iskola első osztályát Győrik Józsefné, aki azóta is soha nem lankadó lelkesedéssel és kiváló pedagógiai érzékkel vezeti ezt a washingtoni magyar intézményt, mely a Magyar Szabadságharcos Szövetség patronálásával működik. Működik és állandóan fejlődik: a tanulók száma soha ilyen magas nem volt, mint az idén, és a kezdeti osztályok helyett ma már három osztályban folyik a tanítás: óvodáskorúak részére, kezdőknek és haladóknak. Érdemes megemlíteni, hogy a kezdők közt vannak olyan tősgyökeres amerikaiak is, akiknek semmi közük a magyarsághoz, csupán nyelvünkkel szeretnének megismerkedni. Nem lehet meghatottság nélkül beszélni például arról az amerikai családról, ahol az apa és az anya is antropológus, egyetemista fiuk is annak készül és ezért akarnak legalább néhány mondatot megtanulni magyarul. De ugyanígy imponáló annak a két amerikai kislánynak az igyekezete, akik népi táncokkal foglalkozván, találkoztak a magyar népi muzsikával és azt annyira megszerették, hogy meg akarják ismerni az ország nyelvét is, ahol ezek a melódiák születtek. A washingtoni magyar iskola missziót teljesít és példaként állhat más amerikai városok magyarsága előtt is. A Baltimorei Magyar Egyesület, a Magyar Szabadságharcos Szövetség helyi szervezete december 15-én rendezte szokásos havi összejövetelét, amely egyben karácsonyi ünnepség is volt a helyi magyarság számára. Nagy tetszést aratott a betlehemes pásztorjáték és a karácsonyi énekek, táncok bemutatása. A Mikulás bácsi ide is eljött, hogy a jó gyerekek között kiossza ajándékait, amelyeket a szereplők egytől-egyig megérdemeltek lelkes közreműködésükért. A műsor betanításának érdeme Soós Józsefnéé volt. A karácsonyi műsor után került sor a washingtoni kongresszusi könyvtár finnugor szakkönyvtárosának, dr. Bakó Elemérnek nagy érdeklődéssel várt előadására, amelyet Fabriczi Kováts Mihály huszárezredesről, az amerikai függetlenségi háború hőséről tartott. Dr. Bakó Elemér sok érdekes és új részletet ismertetett a vitéz magyar katona életéből, aki — mint tudjuk — a Pulaski-légió parancsnoka volt és az ő nevéhez fűződik Washington huszárságának megszervezése. Dr. Bakó Elemér már évek óta foglalkozik a kérdéssel és kutatásai során számos, eddig ismeretlen adatot tárt fel Kováts Mihály életéből. Több tanulmányt is publikált már erről, amelyek közül néhány amerikai folyóiratokban látott napvilágot, de megjelentek azok a Congressional Recordban is. Erre az szolgáltatott okot, hogy most van Kováts Mihály születésének 250. évfordulója, Charleston mellett bekövetkezett hősi halálára pedig két esztendő múlva, a bicentennáris ünnepségek során fogunk emlékezni. Erre az alkalomra dr. Bakó Elemér megtette a szükséges előkészületeket és Kováts Mihály szerepének kellő megvilágításával — a bicentennáris ünnepségekhez kapcsolódva — az amerikai magyarságnak le kell rónia kegyeletét hős fia előtt, aki az amerikai szabadságért áldozta életét. Mint tudjuk, az emigráció írói közül Eszterhás István is az ügy szolgálatába állította tehetségét és Kováts Mihály sikeres katonaéletét választván témául, történelmi regényen dolgozik, amelyet jövőre, az Egyesült Államok születésének évfordulóján szándékszik megjelentetni. Baltimore magyarsága is ki akarja venni részét az előkészületekből és az előadás után dr. Bakó Elemér javaslatára a jelenlevők elhatározták: emlékbizottságot alakítanak, amelynek feladata lesz Maryland állam területén felkutatni a Kováts Mihály emlékeket, és megszervezni az ünnepségeket. A hős huszár Baltimore városában is megfordult és minden bizonnyal fellelhetők ennek nyomai. Az emlékbizottság elnökségére dr. Fésűs Andornét kérték fel, aki elvállalta a feladatot és hangsúlyozta: a marylandi kezdeményezéshez más városok és államok magyarsága is csatlakozhat, helyi emlékbizottságok életrehívásával. Dr. Bakó Elemér színvonalas előadását dr. Fésűs Andor szemészprofesszor, a baltimore-i egyesület vezetőségi tagja köszönte meg a karácsonyi ünnepségen részt vettek nevében. Ilosvay Selymes Judit irodalmi estje Január 19-én tartja a washingtoni American University előadótermében első önálló költői estjét llosvay Selymes Judit, az emigrációs írónemzedék egyik ígéretes tehetsége. llosvay Selymes Judit — oly szépen cseng ez a név, hogy nem lehet elégszer leírni (és meggyőződésem: még sokat fogunk hallani róla!) — alig három esztendeje él szabad földön. Az Egyesült Államokban pedig, pontosabban: Washington városában, éppenséggel még csak egy évvel ezelőtt telepedett le. Jött, látott és győzött, alig hogy partra szállt az Újvilágban, elküldte egy versét az Új Világ című Los Angeles-i magyar újság irodalmi pályázatára, és karácsony előtt jött a hír: a költői művek között az ő „Imádság" című verse nyerte el a második díjat. Hozzá kell tenni: több mint 400 jeligés pályázat futott be a bírálóbizottsághoz! A washingtoni magyarok nagy várakozással tekintenek az irodalmi est elé, amelyről majd be fogunk számolni olvasóinknak. Úgy értesültünk, hogy Ilosvay Selymes Judit már több más város magyarságától is kapott meghívást előadóest tartására, így — remélhetőleg — szélesebb körben is megismerik majd sokoldalú tehetségét, verseit és kiváló szavalatkészségét. Mózsi Ferenc közöttünk Egy másik ifjú költőtehetség jelentkezéséről is hírt adhatunk a POSTÁ-ban és ez igen-igen örvendetes. Fiatalokról, oroszlánkörmeiket próbálgató új talentumokról írni, minden helyzetben kellemes kötelesség, de fokozottabban az, az emigrációban. Mert a felnövő ifjú generáció — író- és költőnemzedék — jelenti a folytatást, az utánpótlást, amely majd átveszi a stafétabotot, és ha az első emigrációs nemzedék alkotóinak kezéből kihull a toll, ők biztosítják a jövőt, nyelvünk életben tartását. Mózsi Ferenc a neve az új költőnek (írásaiból a Vasárnap már akkor közölt, amikor, mint a Felvidék ifjú értelmiségének egyik kiválósága, otthon dolgozhatott. ( Szerk.), aki bemutatkozásul megküldötte Los Angeles városában megjelent első verseskötetét. Verseskötetet nem szokás egy lélegzetre elolvasni, de ezt a kis könyvet nehéz letenni. Megfognak a modern, de nem moderneskedő, egészen egyéni, sajátos hangvételű versek, a költő legbensőbb vallomásai önmagáról s a világról. Alig néhány éve él Amerikában, első benyomásai helyenként mellbevágóak. Stílusa szinte kiforrott. Nehéz, verejtékes munkával keresi a létfenntartáshoz valót. De a kaliforniai gyár olajszagú gépe mellett magyar verssorokat álmodik a fülsükettítő zakatolás ütemére. Helyenként meghökkentő szóalkotásokra bukkanunk: merészen, de szigorú ökonómiával használja a nyelvet. Hiányzik belőle néhány fiatal költő hányavetisége: nem ijed meg egy új szókép teremtésétől, de valahogy minden sorából kiérződik a „betű”, a magyar nyelv áhítatos tisztelete. „Csak az első betű nehéz, a többi már kőkönnyű, ha nyomja a szíved...” vallja a könyv elé írott mottóban. Írnia kell: ez az élete. Sorsa tehetséggel áldotta — vagy verte? — meg. Róla is hallani fogunk még. Hallani fog még az, aki figyelemmel kíséri a fiatalok kibontakozását, aki szereti a magyar verseket. Találkozni fog még nevével az Olvasó, aki — mint a kötethez írt bevezetőjében írja költőtársa, Ilosvay Selymes Judit Washingtonból 1974. decemberében keltezett előszavában — Mózsi Ferenc verseit lapozgatva „nem egy első kötetes költő szárnypróbálgatásainak, hanem egy fiatal magányos kőszáli sas diadalmas repülésének tanúja”. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA ILOSVAY SELYMES JUDIT: Imádság URAM! Megértettem, Elfogadtam, De beletörődni nem tudok! Adj jelt, hogy így lecsendesedve Mi az, amit adhatok? Mi az, amit tehetek? Hiszen a Szépség arca minden nap sebesebb. . . Kiket gyűjtsek magam mellé, Hogy kordont álljunk a Lélek kolostorának, Ahol a kiválasztottak miértünk imádkozhatnának. Uram! Kell, hogy Jel legyen! Kell, hogy felismerjük egymást! Kell, hogy a kimondott szó alatt Még néhányan ugyanazt értsük! Vagy küldj Valakit, aki segít Néhány perccel a pusztulás előtt Összegyűjteni az összetartozókat, Hogy a szétszórt életűek kézenfogva Mehessenek fel a hegyre, mely megmarad! S lenn az áradat elsöpri majd Az évszázad szennyesét.. . URAM! Megértettem, Megnyugodtam, De segíts! Adj, telt, mi az, amit tehetek?! Hogy időben elinduljanak az új Betlehemesek.. . Quo vadis Mahgar? Könyvekről esvén szó, nem állhatom meg, — hogy ne tegyek említést arról a kötetről, amelyet a napokban hozott címemre a posta — ugyancsak Kaliforniából. A könyvet ugyan Clevelandben nyomták, de írója — dr. Jaszovszky József, a neves egyházi író, lapunk állandó munkatársa, a nyugati parton él és dolgozik, fáradhatatlanul munkálkodván missziós feladatain, a magyar hívek lelki gondozásán. De mindezek mellett jut ideje olyan kitűnő munkák megírására is, mint a most előttem fekvő könyv. Címe: Quo vadis Madgar? Helyenként a hitvitázók szenvedélyességével, máskor meg a megcáfolhatatlan adatok felsorakoztatásával érvelő könyv emigrációs életünk egy új jelenségéről, a sumér ősvallásról szól. Azzal az új tannal foglalkozik, amelynek hirdetői a sumér-magyar rokonság délibábos és tudományosan mindeddig kellően alá nem támasztott teóriájával akarják megzavarni az arra hajlamosak gondolkodását. Valamiféle új vallás alapításával pedig nemcsak a katolicizmust szeretnék megbontani, de az emigrációban is fel akarják szítani az ellentéteket. Dr. Jaszovszky József nem a ködös történelemszemléletet, a jelen problémái elől a „dicső" múltba menekülő álmodozók elméleteit vagy amatőr nyelvészkedésüket teszi szóvá, nem azokkal száll vitába. Mindezzel kapcsolatosan csupán felteszi a jogos kérdést: milyen tudományos kritériumokkal akarják az új tan botcsinálta prófétái a világot meggyőzni arról, hogy „a sumér-magyar azonosság révén a magyar a világ legősibb népe és, hogy ősvallása az egyedüli üdvözítő hatalom"? De nem támadja azt a kísérletet sem, amely a magyar nyelv zengését már az ötezer év előtti kultúrák hajnalán kívánja hallani. Ellenben fel kell emelnünk szavunkat akkor — írja dr. Jaszovszky és ezzel mindenki egyet érthet —, ha azt kívánják tőlünk, hogy ezért eltékozoljuk és megtagadjuk kétezer éves keresztény múltunk örökségét, az Evangélium világát és az ezer esztendős történelmi Magyarország hőseit, vértanúit és szentjeit. Hogy megtagadjuk országalapító Szent István királyunkat és mindent, ami a szentistváni gondolaton felépült a Kárpátok medencéjében. Mert az új tan hirdetői nem kevesebbet kívánnak tőlünk, mint ezeket. És dr. Jaszovszky József remek vitairata méltó választ ad azoknak, akik alá akarják ásni, alá akarják aknázni a fundamentumot, amelyen ezer esztendeje nyugszik hitünk és hazaszeretetünk. A Quo vadis Madgar-t — ha rajtam múlna — tíz- és tízezer számra küldeném szét a világ minden táján élő magyaroknak, mert az új tan veszedelmesebb, mint hinnők! Olyan ponton támad, olyan ponton kezdi ki hitünket és egységünket, amely a naivak számára megtévesztő, sőt tetszetős is. De ne legyünk naivak: lelki fejedelmünk, Mindszenty József is felemelte már intő szavát az új tan és népszerűsítői ellen, akik — és ez ami miatt a legnagyobb óvatossággal kell lennünk velük szemben — végső soron a hazai kommunista rendszer malmára hajtják a vizet. Hiszen megosztják az emigrációt, zavart keltenek sorainkban, és ez a kommunisták érdeke! Vajon nem képzelhető-e el, hogy valahonnét Budapestről mozgatják a szálakat és egyesek onnét kapják az utasításokat?... Alaszkától Fiuméig Két előzetes jelentés a washingtoni és a baltimore-i magyarság kulturális életéből. A Cardinal Mindszenty Society által sponzorált Washingtoni Szabadegyetem január havi előadásának meghívott vendége dr. Riegler Richard orvos lesz, Baltimore-ból, aki Alaszkáról tart filmvetítéssel egybekötött tudományos előadást. A Baltimorei Magyar Egyesület ezévi első öszszejövetelét január harmadik vasárnapján tartja az új Katedrális nagytermében. A programon dr. Fésűs Andor előadása szerepel, aki az Osztrák- Magyar Monarchia életéből, az ország akkori tengeri kikötőjéről, a régi Fiuméról fog beszélni, s ugyancsak filmvetítéssel. Stfáai