Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)

1975-11-16 / 44. szám

2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 1975. — VOL. 82. ÉVF. NOV. 16. — VASÁRNAP — 44. SZ. Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians9 Sunday The only Catholic Hungarian magyar hetilapja ^ . l. ............. ■■ ■ ------- _ n i Weekly Newspaper in the U.S.A. Egyes szóm óra: 30 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 30 cents • 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 —■ Telefon: (216) 799-2600 N. A.: »Vessenek véget a kulturális terrornak« követelik a lengyel püspökök Ez volt a lengyel főpásztorok őszi konferen­ciájának egyik témája. A másik a lengyel kom­munista sajtó, rádió és televízió műsorát, szel­lemét bírálta, és felszólította a katolikus szülő­ket, hogy gyermekeik védelmében éljenek a kri­tika jogával. Valahányszor vallásellenes cikke­ket, rádió vagy televízió adást hallanak, írjanak a szerkesztőségnek és tiltakozzanak. MIELŐTT ELINDULT VOLNA RÓMÁBA a mintegy kétezer tagú nemzeti zarándoklat, a lengyel püspökök megtartották őszi konferenciá­jukat. Wisinszky bíboros elnökletével megvitat­ták az időszerű egyházpolitikai problémákat: a templomépítési állami engedélyek késleltetését, a katolikusok ellen alkalmazott hátrányos meg­különböztetéseket, az emberi jogok sorozatos megsértését és a rendszer visszaéléseit a keresz­tény és nemzeti értékekkel. Volt idő, amikor a rendszer abban bízott, ha kedvez a nemzeti ér­zésnek, megnyeri a lengyel nép szimpátiáját. — Régi várakat, templomokat, kápolnákat, nemzeti műemlékeket restaurált, amit a nép szívesen vett. De amikor ezért a rendszer elismerését, elfogadását remélte, csalódott. És ezt úgy fejezi ki, hogy a tömegtájékoztató eszközökkel rom­bolja a nép nemzeti és keresztény értékeit. A püspöki kar közös pásztorlevélben foglalt állást a rombolás ellen. Felszólította a varsói kormány­zatot: vessen véget a kulturális terrornak. Szün­tesse meg a tömegtájékoztató eszközök haszná­lati monopóliumát és tartsa tiszteletben a katoli­kus egyház sajtószabadságát. Állítsa vissza a rá­dió műsorában a háború előtt annyira kedvelt, betegnek szóló katolikus adásokat. A RENDSZER TOVÁBBI KELLEMETLENKEDÉ­SEKKEL válaszolt. A több mint kétezer zarándok repülő­vel indult Rómába. Húsz különjárat szállította október elején a zarándokokat az Örök Városba. De a kommunista hatóságok egy 40 tagú, nép­viseletbe öltözött, fiatalokból álló csoportot, — akik a csensztochovai Fekete Madonnát vitték, másfél napig visszatartották a repülőtéren. — Ugyanígy tettek all kileczei egyházmegyés pap­pal is. A papok azonban nem tágítottak. Leültek a repülőtéren és kijelentették, addig nem men­nek el onnan, míg Rómába nem szállítják őket. Másfél nap után a kommunisták engedtek és a papok a népviseletes csoporttal együtt Rómába repültek. Wisinszky bíboros és kísérete egy nap­pal korábban, vonattal érkezett a katolikus egy­ház központjába. Néhány óra múlva a lengyel bíboros-prímás hosszabb kihallgatáson volt VI. Pál pápánál. A Szentatya szombaton, október 11- én fogadta a lengyel zarándokokat a Szent Pé­ter bazilika mellett épült új aulában. Szokatlanul hosszan beszélt hozzájuk. Legalább kétszer any­­nyi időt töltött a lengyelekkel, mint általában a nemzeti zarándokcsoportokkal szokott. A zarán­dokokban hangsúlyozottan a katolikus Lengyel­­ország képviselőit köszöntötte. Elismeréssel mél­tatta bátor hitvallásukat a jelenlegi nehézségek közepette is, és arra kérte őket, hogy legyenek továbbra is bátrak a küzdelemben. WISINSZKY BÍBOROS ugyanilyen hosszú beszéddel mutatta be a Szent­atyának a zarándokokat, akik eljöttek — mon­dotta —, hogy az egyház látható feje iránt kife­jezzék a mindig hű Lengyelország — a Polonia semper fidelis — ragaszkodását. A lengyel kato­likusokban nagy a bizalom Szent Péter utóda iránt — mondotta a bíboros és így folytatta —, évezredes hagyományok fűzik őket Rómához. Ezek a hagyományok kifejezésre jutnak a len­gyel kultúrában is, amely lényegében keresz­tény szellemű. Megköszönik a pápának, hogy a jelenlegi viharos időkben is kötelességének tart­ja, hogy példát adjon a megingathatatlan hit­vallásban. Ez a hivatás erősíti meg a híveket és bátorítja őket, hogy megvédjék hitüket. „Őrködnünk kell, mert kötelességünk megvé­deni a saját hitünket, de gyermekeink, ifjúsá­gunk, családaink hitét is, bármilyen körülmé­nyek között éljenek. Amikor azokkal állunk szemben, akik gyűlölik az Istent, kézzel fogha­­tóan érezzük Isten erejét, aki megszilárdítja hi­tünket. Lengyelországban megtanultuk, miről is­merhetjük fel a különböző szellemeket, és sok tapasztalatot szereztünk a küzdelemben, hogy méltó helyet biztosítsunk Istennek az országban. Ifjúságunk mind nagyobb számban ismeri fel az evangélium értékét és vállalja keresztény hiva­tását. Ebben nagy segítségére van a Szűzanya, a mi édesanyánk és királynőnk, az egyház édes­anyja. A lengyel egyház a nép hitéből él, abból a népből, amelyik szeret és tud imádkozni, és imádkozva tud virrasztani és remélni. —A len­­­­gyel bíboros prímás megköszönte a pápának, hogy a szellemi zűrzavarban megingathatatlanul áll a hitben. — Mutassa meg a tudósoknak, a teológusoknak és nevelőknek az örök igazságot,­ hogy nincs üdvösség Krisztuson kívül. Wisinszky megköszönte a pápának, hogy bí­zik a lengyel katolikusokban és püspökeikben.­­ A LENGYEL PÜSPÖKI KAR elnöke több püspök és pap, illetve kétezer za­rándok kíséretében Rómában ismételten hangoz­tatta a lengyel egyház küzdelmeit és bátor hit­vallását. A lateráni bazilikában Poletti bíboros, a pápa római helynöke azzal fogadta a lengye­leket, hogy az egész világ csodálattal figyeli hit­vallásukat. Wisinszky beszédében kiemelte, hogy 1966-ban, amikor a lengyel kereszténység ezer­éves jubileumát ünnepelte, Varsó nem engedé­lyezte a tervbe vett római zarándoklatot. A nyi­latkozatokból világos, hogy a lengyel egyház ve­zetői változatlanul tovább folytatják eddigi poli­tikájukat a kommunista kormányzattal szemben. ENNEK A POLITIKÁNAK LÉNYEGE a következő: a lengyel püspöki kar, élén Wi­sinszky bíborossal, nem koldul. Nem könyörög engedményekért. Nem hálálkodik, ha a rendszer itt-ott engedélyt ad új templom építésére.­­ Az egyházat ugyanúgy megilletik a jogok, mint az egyes állampolgárokat. Wisinszky azt is hangoz­tatja, és vele egyetértésben a többi püspökök és (Folytatása a nyolcadik oldalon) P. Werenfried van Straaten néhány napos látogatásra az USA-ba érkezik november 10.-én P. Werenfried, az atomkor legeredményesebb népszónoka, a magyar nép nagy barátja, Mind­­szenty bíboros tisztelője és harcostársa. Több­száz templom, kolostor, betegápoló központ és lakótelep felépítése, százezernyi szeretetcsomag az európai menekülteknek és a vasfüggöny mö­gé, bizonyítékai annak, hogyan harcolt a múlt­ban embertársaiért. A Speck-Pater, P. Werenfried 1913-ban szü­letett Amszterdam mellett. Középiskolai tanár­nak készült, majd belépett a flandriai Tongerlo­­ban levő premontrei kolostorba. 1947-ben apátja azzal bízta meg, hogy a volt ellenségen, a honta­lan, éhező németeken segítsen. A flandriai pa­rasztasszonyok voltak az első, legmegbízhatóbb munkatársai, ötletes kérésére füstölt szalonnát vittek a plébániára, amelyet hetenként egyszer összegyűjtöttek és a tongerlói apátság hűvös pincéjében tároltak. Az ottani növendékek aztán becsomagolták a kalóriában gazdag falatokat és kilós csomagokban átküldték Németországba.­­ Amikor P. Werenfried jótevői előtt, beszámolt az elért eredményről, egy széles csípőjű asszony hangosan felkiáltott: — Lang leve de Speckpater! (Éljen a sza­lonna-atya!) Ezt a megtisztelő „rangot” nemcsak az egy­szerű nép vette át, hanem a közvélemény is. — 1966-ban a Német Szövetségi Köztársaság elnöke a „Deutsches Bundeskreuz”-cal tüntette ki a Speckpatert. A „SZERETET VISSZHANGJ­A” Karitatív szervezetének címe: az ÜLDÖZÖTT EGYHÁZ SEGÍTŐJE, amelynek ma több mint 700 000 jótevője van Németországban, Belgium­ban, Ausztriában, Franciaországban, Hollandiá­ban, Olaszországban, Angliában, Svájcban, Íror­szágban, Spanyolországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. Többmillió dolláros költ­ségvetéssel, tizenegy vasfüggöny mögötti ország­ban osztja szét a szeretet visszhangjának kézzel fogható ajándékait. Tavaly 210 000 dollárt adott Magyarországon ruhára, könyvre, járműre és templomtatarozásra. Nyugaton tanuló magyar diákok segélyezésére 150 000 dollárt adott. Gyu­­lafehérvárott 200 000 dollárral járult hozzá sze­minárium építéséhez. A múlt évben is Német­országban kapta a legtöbb adományt: négymil­lió dollárt. Sorban után Belgium, Svájc és Fran­ciaország következnek. Az Egyesült Államok az utolsó előtti helyen áll 34 895 dollárral. Az ado­mányok 95 százalékát „A SZERETET VISSZ­HANGJA” című, hat nyelven megjelenő lapjá­nak olvasói küldik. Ebben az újságban imára szólítja fel az olvasókat az üldözött egyházért, és a felebaráti szeretet gyakorlati megvalósítá­sát ajánlja. Dél-Kalifornia lesz USA titkárságának szék­helye. P. Werenfried folyó hó 10-én New York­ba érkezik németországi székhelyéről s onnan rövid tartózkodás után Dél-Kaliforniába repül, ahol az orangi premontreiek perjelségében fog megszállni. USA titkárságának székhelyét Kal­­­liforniába szándékozik áthelyezni New Yorkból abban a reményben, hogy mozgalma így nálunk is hathatósabb támogatásban fog részesülni. — Honfitársaink, akik a „SZERETET VISSZHANG­JA” olvasóinak táborához óhajtanak csatlakozni, szíveskedjenek írni a következő címre: IRON CURTAIN RELIEF, c­ o­m. Werenfried, 38001 Parkview Lane, Apt. 40 B, Irvine, CA. 92664. A Speck Pater és a magyarok Meg kell jegyezni, hogy a végleges kibonta­kozástól kezdve, a magyarok támogatása állan­dóan szerepelt a szervezet költségvetésében.­­ Nehéz lenne számokban kifejezni azt az össze­get, amelyet az Ostpriesterhilfe 1948. óta a ma­gyarok támogatására folyósított. P. Werenfried van Straaten figyelemmel kíséri a magyarok éle­tét otthon és külföldön is. Huszonhét esztendeje áll mellettünk, imádkozik értünk és lehetővé te­szi, hogy a vallási élet anyagi feltétele meg­le­gyen. P. Werenfried mozgalmát a jótevők rend­kívüli módon támogatják és ez a támogatás tu­lajdonképpen az egész Ostpriesterhilfe alapja. A beküldött adományokat a kérések sorrendjé­ben azonnal eljuttatják a rászorulók címére. Ide kell iktatni azt is, hogy azok közé a barátaink közé tartozik, aki annyira ismeri kemény sor­sunkat, hogy még az elszakított, hadizsákmány sorsú magyarokról is tud. És nemcsak tud, ha­nem segít is rajtuk. Épületes lenne az egész te­vékenységét ismertetni. Erre később talán visz­­(Folytatása a harmadik oldalon) SÖTE LAJOS, az Erdélyi Bizottság elnöke: Soha ne szűnjünk meg Erdélyért munkálkodni! ★ AZ ELMÚLT KÉT ÉV az erdélyi magyarság hely­zetének lényeges rosszabbodását hozta. Mintha csak vá­lasznak szánta volna a román kormány az újabb megszo­rításokat, a magyar iskolák elmagyartalanítását, a ma­gyar múlt elleni hadjáratot az 1973. év végén kelt em­lékiratunkra, melyben a világ összes erdélyi szervezetei­vel együttesen a magyar nyelv második hivatalos, állam­nyelvként f­elismerését indítványoztuk Erdély egész te­rületén. ★ SAJNÁLATOSAN az erdélyi emigráció­­s válto­záson ment keresztül ugyanezen idő alatt. Ez azért saj­nálatos, mert nem úgy néz ki, hogy az egység jelszavá­val, de nem az egység szellemében, türelmetlenül vég­rehajtott szervezés javára szolgált volna az erdélyi ma­gyarságért folyó emigrációs munkának. Mégis és az erdélyi szervezetek önként elhatározott együttműködési készségével a Washingtonban székelő köz­ponti magyar szerve kezdeményezése körül kialakult munkaközösség lényegében semlegesítette az új szerve­zés széthúzó hatását, és a lehetőségekhez képest legjobb összműködésben dolgozott. Ez az idei és az elmúlt 10 év alatt másodszor le­folyt, úgynevezett kongresszusi akció, az amerikai ma­gyarság hatóképességének próbaköve volt. Hogy a rész­vevők nem számoltak felmérhető sikerrel, az realitásu­kat bizonyítja. De hogy valóban nem tudták elérni a ki­tűzött célt, az erdélyi magyarság helyzetének javulását a román—amerikai kereskedelmi egyezmény elismerésének feltételének tenni, az negatívum, amelyről gondolkozni kellene a jövő tanulságok céljából. Mert lehet, hogy az amerikai magyarság, mint egy népcsoport befolyása általában csekély; lehet, hogy az erőket jobban kellett volna kihasználni és koncentrálni. De az is lehet, hogy a kitűzött cél volt túl nagy, mivel az ország állítólagos érdekeivel ellentétben állhatott. ★ AMIT ÁLTALÁBAN TENNÜNK KELL, nemcsak Erdélyért, hanem egy fokozatosan erősödő magyar be­folyásért az Egyesült Államokban, az hasonlatos egy ha­talmas mozaikkép elkészítéséhez, amely ezer és ezer kü­lönböző színű, nagyságú és formájú kövecske jó helyen és időben összehangolt beillesztéséből alakul ki. A mo­zaikmunkát nem lehet gyorsan csinálni és egyik napról a másikra elkészíteni. Hasonlóan, évek múltába és következetes előreha­ladásba kerül, amíg nagyobb lesz szavunk az amerikai életben. Annyi bizonyos, hogy erre mindannyiunknak tö­rekedni kellene, különösen az ifjúságnak, mert az idő múlása nekik haladást jelent, míg az idősebb generáció­nak véget. Minél több vezetőemberünk kell legyen az amerikai életben, a tudományok és technológia mesterei mellett, ahol a magyarság mind jobban van képviselve, jogi emberekre, ügyvédekre, politikusokra van szüksé­günk. Három görög kongresszusi képviselő a feje tete­jére állította a képviselőházat. (Igaz, a NATO-törvény mellettük állt, de Amerika érdeke talán nem.) ★ A TRIANON­ ÓTA GYAKRAN HALLOTT panasz­nak, hogy „rólunk döntnek, nélkülünk”, az első segély a mi dolgunk: „legyünk ott, ahol rólunk döntenek”. — Ve­gyünk részt az amerikai életben. Hogy szabad estéinkbe kerülnek? Miért? Fáradság és áldozat nélkül, úgymond, ingyen akarunk „magyar igazságot”? 1975. a konferenciák éve volt. Ezekről is kell be­szélni. ★ AZ ELSŐ TORONTÓBAN zajlott le, mint világ­­kongresszus. Ennek is el kellett jöjjön az ideje, hogy a világ minden tájáról jövő kiküldöttek, a legfontosabb kontinentális képviselők megtárgyalják a legfontosabb magyar problémákat. Számos munkabizottság alakult a fontos problémák megtárgyalására, de úgy látszik Trianon nem tekintődött fontos magyar problémának a kivándorolt magyarság el­ső világkongresszusán. A kisebbségek sorsa a szomszéd államokban ugyan tárgyalásra került, programszerűen, de az nem helyettesít olyan irányú vizsgálódásokat, hogy a trianoni és párizsi békékkel kapcsolatban van-e felelős­sége az emigrációnak, lehet-e, kell-e, szükséges-e, hogy az emigráció ezzel a témakörrel foglalkozzon, s ha igen, úgy mit és hogyan? Még egy „nem” döntés is, amivel semmiképpen sem lehet egyetérteni, megérdemli, hogy komoly tárgyalások eredménye legyen. Egészen bizonyos, hogy az angol nyelvű tájékoztatás egy olyan terület,­­ amely még mindig újabb és újabb erőfeszítést tesz szük­ségessé. Részben betegség miatt is, az Erdélyi Bizottság nem volt képviselve a kongresszuson. ★ ILYEN GONDOLATOKKAL indítványozta az Er­délyi Bizottság az év első felében, hogy mielőbb az érin­tett szakemberek és érdeklődők, illetékes szervezetek be­vonásával, egy trianoni konferenciát kell összehívni, hogy talán az emigráció történetében először, alkalom legyen az említett kérdések és szempontok alapos és szenvedély­mentes megvitatására. A gondolat annyira megtetszett az egyik újabb keletű szervezetnek, hogy máris nekilát­tak a konferencia megszervezésének. A kezdeményező Erdélyi Bizottságot azonban mellőzték a rendező bizott­ságból, amit nehéz megérteni. Majd a konferencia szán­dékolt lefolyásáról készült tervezetben meglepve olvas­hattuk, hogy egyes közéleti emigrációs vezetők „szere­pében” trianoni álláspontjuk és egyéb kifogásolt műkö­désük miatt „döntést” fognak hozni. Természetesen ez a „boszorkényégetésszerű” és „kivizsgálás” jellegű elkép­zelés összeegyezhetetlen az Erdélyi Bizottság eredeti in­dítványának a szellemével, így az Erdélyi Bizottság nem lehetett jelen. ★ A HARMADIK KONFERENCIA az erdélyi világ­­konferencia. Ezt ugyancsak az Erdélyi Bizottság indítvá­nyozta, éspedig kettős céllal. Az egyik az, hogy az er­(Folytatás az ötödik oldalon.)

Next