Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)
1975-03-09 / 10. szám
........megnyíltak a gyülésterem oldalajtajai s azokon át egy szuronyáradat tört be a gyülekezetbe. Fegyveres molodczikok rohantak a képviselői padok közé... .. .Erre ádáz, eszeveszett bomlás következett. A megriadt képviselő tömeg egymást gázolva rohant a kijárások felé, néhány dühös férfi tusába elegyedett a katonákkal, s szétszedett padokkal, lámpákkal védte magát, a sebesültek jajgatása, a harczosok káromkodása egy zűrzavaros pokoli karénekké vegyült...” („Jövő század regénye”, III. rész, 104. oldal.) Megtaláljuk Sztálin tisztogató műveletét is, mikor „kipurgálja” az életből saját, forradalmi társait. Ez a szimbolikus kép adja igazán vérízét az átmenetnek a fehér cárizmusból a vörös cárizmusba: „Azután síri csend támadt, s az örökkévalóságból orzott nehéz perczben megmozdultak a rejtélyes gép szélkelep alakú szárnyai s ugyanekkor a négy gömbölyű nyíláson át négy emberfő nyomult előre. A másik perczben már nem voltak ott a fejek, senn a tóban tiszták. Azt meg kell adni a gerguillotinnak, hogy az egy művészien alkotott gép volt. A torony belsejében van egy fogas kerék, az négy hidat mozgat előre hátra, minden hídon egy ember fekszik, azt a gép a híddal előre tolja, a lyukon keresztül, ameddig a vállai érnek, ugyanezen mozdulattal a korong a négy szárny pallosait meglódítja, a rugók visszataszítják a hidat a rajtuk fekvőkkel együtt, fej nélkül, a hullák egy lökéssel a kész vaskocsikba hullanak, oly pontossággal, mint egy cséplőgépnél. Tizenkét segédnek csupán az a dolga, hogy a kötözött kévéket a mozgó hidakra rakja. A munka rendben foly. A torony alján van három csatorna, az rövid időn tele torokkal okádja a sötét piros nedvet a tó vízébe. Rettenetes fantaméi (Jövő század regénye”, III. rész, 1 11. oldal.) A figyelmeztetés nem riad vissza a részletezéstől. Idéztem azt a leírást, amelyben elmondja Jókai Mór, a Szibériába küldött politikai rabot ágyútalpra láncolva hogyan vonszolták végig a hósivatagon. 1888-ban elmondja azt is, hogyan viszik a hadifoglyot az oroszok Kamcsatkába, amely nincs is olyan messze Gulagtól, amelyről napjainkban adott a nagy orosz elbeszélő, Szolzsenitzin, részletes képet. Érdemes összehasonlítani Jókai figyelmeztetésével: ,,Le van írva a kegyetlenkedés egész érthető valóságában az életírás szövegében. Huszonkét nap múlva a nyolcvan fogolyból csak negyvenöt került elő élve. A halottak ott rohadtak el az élők között. Akkor előhozták őket, hogy több fogollyal együtt tovaszállítsák Kievba — gyalog. Benyovszkynak igaz, hogy két mankót is adtak, így tette meg az utat százötven versztnyi távolba. Egy század gyalog katona kísérte őket egy százados vezénylete alatt. Hogy mit szenvedett e szerencsétlen csapat e szívtelen vad ember kegyetlenkedései alatt, éhségtől és szomjúságtól, a szabad ég alatt ingázva forró napokon, zivataros éjeken át, azt elmondja két számadat. Polonyában átvett a muszka százados hétszáznyolcvankét foglyot, s megérkezett Kievba száznegyvennel. A többi »kvártélyban volt« már." („Gróf Benyovszky Móric életrajza.” 25. oldal.) Elolvashatjuk ebben az 1888-ban kezdett és 1891-ben befejezett könyvében azt is, miként látta meg előre az orosz diktatúra természetéből következő deportálást, a nem kívánatos osztályok kiirtását: „Száműzve mindannyian »nagy« Oroszországból, ide, Ázsia határszélére, hétszáz kilométernyire Moszkvától, ezerkészáznyira Szentpétervártól, száműzve nem is a maguk, hanem a rokonaik vétségéért; vagy az udvaroncok kapzsiságból, puszta gyanúra, megfosztva birtokaiktól, rangjaiktól. Lehettek köztük olyan, hajdan magas állású urak, kik egykor a világtörténetben vittek vezérszerepet, s kiket egy újabb kegyenc megbuktatott, mint az a minisztere a cárnőnek, kit szerető hitvese elkísért száműzetésébe, itt a sok sírástól megvakult, a sok szenvedéstől meghalt, s a hatalmas miniszternek magának kellett megásnia a sírt, melybe védangyalát eltemesse: a sírkövén csak a felírás áll: »az az Úrnak egy szolgálója«.” („Gróf Benyovszky Móric életrajza”, 28. oldal.) Azt is megtaláljuk, hogyan látta a „csengőfrászt”, az éjféli elhurcolást Jókai már 1888- ban: „Éjfél tájon kopogtatást hall az utcaajtón: egész pongyolában, gyertyával kezében, lemegy a lépcsőn, s midőn az ajtót kinyitja, egy orosz tisztet lát maga előtt, kivont karddal, a háta mögött egy csapat szuronyos vitéz. »Itthon-e a fogoly?« rivall rá a tiszt, szolgának nézve az ajtónyitót. Igenlő feleletére kikapja kezéből a gyertyát, s rohan fel a lépcsőn, a katonák mind utána." („Gróf Benyovszky Móric életrajza”, 29. oldal.) Jóslatainak egyik-másik része, mint szomorú esemény, része lehetne Mindszenty bíboros Emlékiratainak, a száműzöttek fejedelme és sokezernyi sorstársa ugyanezeket tapasztalták és látták a kremlini borzalmú börtönökben: „Ekkor börtönbe dugták, s nem adtak neki három napig sem enni, sem inni. Azt hitték, hogy majd az éhség beszédesebbé teszi.” („Gróf Benyovszky Móric életrajza”, 31. oldal.) „Hanem azért mégis visszavittek tömlöczbe, s onnan csak egy hét múlva hozták elő, akkor birkabőr öltözetet húztak rá, s friss bókokat raktak a lábára, feldobták egy szánra, s aztán töpítették a számítón éjszaka tovább — Szibéria felé. El volt ítélve örök száműzetésre Szibéria véghatárán, Kamcsatka félszigetén.” („Gróf Benyovszky Móric életrajza”, 31. oldal.) Hogyan látta és jósolta Jókai Mór, mi lesz orosz jutalma annak a magyarnak, aki a kremlini zsarnokság szolgálatába áll: , „...magyart csak egyet talált egész útjában, egy Orosz nevűt, aki orosz szolgálatban állt, s mikor megelégelte, s nyugdíjaztatásáért folyamodott, jutalmul azt kapta, hogy száműzték Szibériába.” („Gróf Benyovszky Móric életrajza”, 33. oldal.) És mi, akik ismerjük a börtönirodalom halhatatlan műveit, olvassuk el újból és újból, mit ír erről 1888-ban: „Utazás Szibérián végig... A kormányzó szívességei között legbecsesebb volt rám nézve a tinta és toll szabad használata. Ez enyhítő nagy bánatomat, óh drága eszköz, mely vissza tudod adni a szabadság árnyékát, amidőn ennek lényege el van tőlünk rabolva! Megbecsülhetetlen adománya az emberésznek, melynek értékét csak az tudja felfogni, aki elvesztésed fölött gyászolt. Te veled mindig enyém a lélek gyönyöre, általad fog az én balsorsom és panaszaim hire a késő időkbe áthatolni.” (Gróf Benyovszky Móric életrajza”, 34. oldal.) Azt hiszem, Tollas Tibor sem tudná jobban meghatározni, mit jelent a toll a börtönben. Pedig neki és társainak már meg sem engedték a kremliniek a toll használatát a „bebádogozott ablakok” mögött. A „Görögtűz”-ben (megjelent 1877-ben), az orosz zsarnokság ázsiai terjeszkedéséről ír, mely miatt ma olyan veszedelmes és engesztelhetetlen vita folyik Szovjet-Oroszország és Kína között. A cserkeszek elleni hadjáratra vitt Karamoff Theodorovics Riumin ezredes apját, anyját, húgát elhurcolta a cári zsarnokság, mert az ezredes egy Phoenix nevű társulat tagja lett. És nem alakultak a magyar szabadságharc következményeiként a moszkvai egyetemen is Phoenix Körök, amelyekből az orosz kéziratos, bujdosó irodalom elindult a Szovjetunióban? És nem vitte el a rendőrség azokat az orsz ifjakat is, akik ezeknek a Phoenix Köröknek tagjai voltak? Mindez 1957-ben történt. Jókai „Görögtűz” című regénye 1877-ben jelent meg, 80 évvel a valóságban megtörténő esemény előtt. Műveinek azokról az oldalairól, amelyben a Magyarországért nyúló orosz izgatásról ír, most nem is idézhetünk. Csak két részt mutatok fel még írásaiból. Az egyik, amelyben elválasztja az orosz néptől a felette uralkodó cári zsarnokságot: „Az akkori orosz társadalom képét vázolja az átfutó történet is. Az abszolút autokrata kormány egész apparátusának eszközei az emberiségről, igazságról legkisebb fogalommal nem bíró lelketlen teremtések, kegyetlenség, kapzsiság, megvesztegethetőség általános jellemvonásaik, hanem az orosz nép maga jószívű, becsületes, szavatartó.” („Gróf Benyovszky Móric életrajza”, 24. oldal.) És végül idézem ugyancsak 1877-ben megjelent „Samyl fiai” című regényének utolsó sorait. Szomszédokról szólnak s azokról a török népekről, amelyeket a cárizmus túlnyomó katonai hatalmával elűzött a szülőföldről. „Azóta folyvást igyekezik az üresen maradt paradicsomot benépesíteni száműzött lengyelekkel, elfogott cserkeszekkel és szabadelvű oroszokkal, de lassan megy a munka. No, majd ha a szerbek, románok és bolgárok is hozzájárulnak a maguk illetékeivel, akkor gyorsabban fog menni Szibéria benépesítése." Ezekben a sorokban megjósolja a halhatatlan nagy magyar író, hogy mint történelmi igazságszolgáltatás teljesedik be majd a vörös cárok zsarnoksága azokon a szomszéd népeken is, amelyek mint kedves bátyuskát segítették a kremlini zsarnokságot, hogy majd bejusson Magyarországra, a Nyugat kapujába . A mi népünk igénye ésítélete szerint az író és a költő nem az egyéni biztonság elefántcsonttornyában ülő és ragyogó színeket váltó papagálymadár, hanem inkább aféle viharmadár, még inkább talán táltos. És ebben az igényben és ítéletben van is igazság. A mi népünk történelmében szokszor béklyózta a politikai életet ellenséges hatalom. Ekkor kellett a rajtunk álló ellenség tengere felett a jövő felé törő viharmadár. Vagy táltos, aki tündérhatalmával, a szellem fölényével tud küzdeni népéért, amikor hatalmát, önrendelkezését veszítette. Vagy aki áldozárjósként tudja látni a magyar jövőt a legsötétebb éjszakán is. Aki, ha kell, tüzet okád. — De aki nem pusztul bele abba sem, ha emberi végzete elébe adja a magyar sors állandóan fajtatott zsarátnokát — és fogyasztja, nyeli a többivel együtt. Arany János mondja: „Táltosok és bölcsek, javas oltárnéző, Gyűl oda bűbájos, énekkel igéző.” A magyar író és költő népe ítélete és igénye szerint — táltos is, bölcs is, jós is, oltárra is néző, de bűbájos is és igéző énekű is. Jókai Mór irodalmi működésével és írói magatartásával eleget tett népe igényének és nemzetünk elismerése halhatatlan íróvá emelte. — Éppen ezért a rossz lelkiismeretű és az aktív és passzív üldözési mániában szenvedő zsarnoksággal szemben idézve öt, észre kell venni a zsarnokság feledtető szándékát. A zsarnokság ma feledtető márciusi ünnepeket rendez. És ezekből hiányzik Jókai Mór emléke. Láthattuk, miért. Vagy talán nem volt ott a márciusi ifjak között a nagy mesemondó, akit lekicsinylő hangsúllyal szeretnek szelídnek mondani. Valóban csak szelíd mesemondó volt Jókai Mór? Talán nem is volt ott a szabadság hajnalhasadásán? Bizony, ott volt. Sőt a nagy nap, március 15-e reggelén az ő lakásán gyűltek össze a márciusi ifjak. Bizony, a Pilvax kávéház zsúfolt termében Jókai olvasta fel a politikai programot, a 12 pontból álló kiáltványt arról, hogy mit kíván a magyar nemzet. Bizony, az ő tolla írta meg a 12 pontot. Bizony, a Landerer nyomdát Jókai, Petőfi, Vasváry és az egyetemi ifjúság képviselője, Vidacs János, együtt foglalták le a szabadság nevében. Bizony, az általa írott, felolvasott 12 pontot nyomtatta ki Petőfi Sándor költeménye, a „Talpra magyar” mellett elsőnek a szabad sajtó Magyarországon. Az nem kisebbítené Petőfi nagyságát, ha a hasonló nagyságú Jókait is a szabadságünnep központjába állítanák. De amint írtam, Petőfi Sándor nem szólhatott az orosz dárdáról, amely ledöfte, mert a fegyver megölte. Jókai írt róla, Jókai arról a karról is írt, amely a fegyvert felemelte és arról a zsarnokságról is, amely már győztes szabadságharcunk hátába küldte ezeket a gyilkos karokat és fegyvereket 1849-ben éppúgy, mint százhét évvel később, 1956-ban. Ma látjuk, ha 1849-ben ez nem történik meg és szabad és erős Magyarország áll a huszadik században a Kárpátok határvonalán, az egymásnak helyet készítő hitleri és sztálini zsarnokság nem tette volna lehetővé sem hazánk, sem a szomszédság rabigába fogását. Ezt a kremlini „religió” jól tudja és erre kioktatta budapesti helytartóit is. Tehát a Magyarországon rendezett márciusok Jókairól, írásainak tanításairól és jóslatairól nem szólnak. Éppen ezért, mint annyi más elsikkasztott, elhazudott vagy meghamisított kérdésről, erről is nekünk, száműzötteknek kell szólnunk. Ebben az évben, április 4-én lesz harminc éve, hogy a cári veszedelem, amelyre könyvek sorában figyelmeztetett, amelytől annyira féltett, amelytől szakadatlanul óvott, elöntötte hazánkat és ma megsemmisítéssel fenyegeti Európát. Úgy, ahogyan Jókai mondotta. Éppen ezért a szabadföldön, a száműzöttek által rendezett március 15-e nem lehet olyan félszeg, mint a szovjet megszállás alatt rendezett, a zsarnokság által rendezett, pártos március 15-i ünnepségek, amelyekről rendőrséggel viszik el a szabadságért tüntető fiatalokat. Odahaza a márciusi ünnep megszégyenítése lesz, hogy azon a szovjeorosz szempontból „dicső” április 4-ét, a harmincéves orosz megszállás, a rabság kezdetét is ünnepelni kell. Éppen ezért, aki ebben az évben a szabad földön, a száműzöttek március 15-i ünnepségein megszólal, nem elégedhet meg egymásról másolt szónoki receptek salabakter frázisaiból kiválogatott díszszavak sorbaállásával. Ez évben az élő történelem zsarátnok szavaival kell megszólalni prédalelő, prázna korunk ellen támadva. Mert 1975-ben, százötven évvel halála után mi vagyunk a történelem, mi Jókai tanítványai, azok a száműzöttek, akik romantikus veszetten még állunk a megjósolt és bekövetkezett veszedelemmel szemben. És Jókai Mórról kell beszéljünk, a százötven éve született halhatatlan magyar íróról, akinek táltosságát, bölcsességét, jóslatait immár harminc éven át Magyarország megszállásával igazolja a szovjetorosz diktatúra. « VI. El kell mondani, hogy százötven éve született. Egész írói működésével arra figyelmeztetett, sőt tanított, hogy a keleti zsarnokság, a cári vész ránk fog szakadni. Ki kell kiáltani, hogy ezzel nemcsak tanít, hanem igazol is bennünket, a szabadság romantikus veszetteit, akik harminc év után se hi adjuk meg magunkat. El kell mondani, neki köszönhetjük, hogy a magyar nemzedékek sora száz év óta ismeri ezt a veszedelmet, amely a néptől szabadságát követeli és ezzel aztán elveszi mindenét, elsősorban nemzeti erényeit és az erényeket éltető istenhitet. El kell mondani, hogy csodálatos, irodalmi életműve nemcsak tanítás, hanem tanúság is. Jókai Mór ugyanis nemcsak tanítja, de tanúsítja is, hogy a magyar katasztrófa, a harmincéves orosz megszállás és vállalt gyötrelmeink idegenben nem politikai hiba következménye, tanúsítja, hogy mindezt velünk nem valamiféle politikai tehetetlenség, paksi rövidlátás, hanem középeurópai végzetünk tette. A harmincéves megszállás és ami abból következik, nem bűnhődés, még csak nem is véletlen, ellenkezőleg: vétlen és sorsszerű. Nem a lesújtott nemzedékek bukása tette, hogy a magyar nép elesett, hanem ezek a nemzedékek még önfeláldozásukkal sem tudták megállítani a ránk már évszázada készülő keleti zsarnokságot, amelyre Jókai hiába figyelmeztette nemcsak Közép-Európát, de egész Európát is. Születésének n egyszázötvenedik évfordulóján s erről beszéljenek a száműzöttek hűséges közösségei március 15-én. De tisztelegjenek előtte a magyar olvasók is. Menjetek el a könyvtárkba vagy magánházakba, ahol könyvei ottllnak a polcon, és benső ünnepléssel emeljetek le egy-egy Jóki művet. Ne feledjétek, aztó tanítása és tanúsága csak addig erős, amíg olvasván ot, írásaira figyelmeztek. 7 nap a diktatúrából (Folytatás a hatodik oldalról.) ljubjanai egyetem szociológiai és politikai karán és megállapította: „A kar professzorainak egy része nem ismeri a nyugati demokrácia burzsoá osztályjellege és a szocialista demokrácia lényege közti különbséget. Ez politikai és eszmei zűrzavart keltett a hallgatók és a fiatalabb tanárok közt.” A vizsgálóbizottság utasította a kar pártalapszervezetét (nesze neked egyetemi autonómia!), hogy haladéktalanul fogjon hozzá a feltárt fogyatékosságok kiküszöböléséhez. Magyarán: tegye utcára a renitenskedőket. • Február 16. Vasárnap: „Dollárkölcsönt vett fel a Magyar Nemzeti Bank!” közli az MTI. Százmillió USA-dollár összegű kölcsönről van szó, amely egy nyugati pénzintézetekből álló konzorciumtól származik. A kölcsön lejárata 5 év. A kölcsönügyletet a londoni Citycorp International Bank szerezte és abban 25 bank érdekelt. Többségükben észak-amerikai pénzintézetek, mint pl. a First National City Bank, a Morgan Guaranty Trust, a Bank of Montreal, S. Gy. Gondoljunk csak (folytatás a második oldalról.) így lett Lauka becskereki lakos a 19. század utolsó negyedében. Kinevezték allevéltárosnak. A hivatalos lapot is ő szerkesztette, a munka azonban nem vetette fel ott sem. * Nyolcvannégy évet élt, de egész élete folyamán komolynak soha senki sem látta. Csak a halálról nem volt szabad előtte beszélni. Szörnyen félt tőle. Korát is örökké titkolta. Hiú, szörnyen hiú lett öregségére. Amikor hírét vette, hogy Torontál vármegye közönsége meg akarja ülni 80. születésnapját, kézzel-lábbal tiltakozott ellene. „Leégett a paplak, elégtek az anyakönyvek” — hajtogatta, csakhogy eltagadhassa életkorát. De azért a becskereki piarista atyák mégis előkerítették a keresztlevelét. Akkor sült ki azonban, hogy csak 79 éves. Egy évvel korábban ülték meg tehát nyolcvanadik születésnapját. Azt nem bánta, csak életkorának kipattanása esett rosszul neki. Az ünnepléssel járó pénzbeli adományok azonban mindig jól jöttek, azokat akkor is szívesen fogadta, hogy legyen mit azonnal elköltenie. Ha egy-egy elbeszéléséért 5—10 forintot kapott, azt azon nyomban elköltötte vacsorára. A pénz égette a zsebét. ★ Még életének utolsó napján is pumpolta az embereket. A becskereki napilap, a Torontól kiadójától, Mayer Rezsőtől kért 5 forintot. Közelebb vagyok már a túlvilághoz — írta —, így ha nem fizetném vissza neked, ígérem, hogy beprotezsállak odafenn. — Ez reggel volt, délben már protezsálhatta a lapkiadót. ★ Mindenkit ismert,, de őt is ismerte mindenki. Akárkivel jött össze, a mese sohasem maradt el. „Szép lány voltam a nagyanyád, bőszen csaptam neki a szelet”, vagy „A nagyapád, hát az játszópajtásom volt”. Ilyen és ehhez hasonló meséket fundált ki örökkön-örökké. Öregségére magára maradt. Felesége is, nevelt lánya is meghalt. Akkor vette feleségül gazdasszonyát, Babinszky Katalint, aki a gondviselő mintaképe volt. Lauka halála után a szerb uralom beköszöntéig élvezte is utána a jól megérdemelt özvegyi nyugdíjat. Szemben lakott a szülői házammal. Reá is, de különösen özvegyére, élénken emlékszem vissza. Minden találkozás alkalmával kedvesen megszólított és elbeszélgetett velem. Sokszor elmesélt egy-egy élményt is néhai férjéről. A bohémek koronázatlan királyát az egész város őszinte részvéte kísérte utolsó útjára. "The House Of Insurance" Lezak Insurance Agency .Shaker Heights, Ohio 44122 3645 Warrensvillc Ctr. Road Phone: 283-8100 Established 1925 ; AUTO - HOMEOWNERS - BUSINESS - LIFE Ne panaszolja, hogy nem kap hazai falatokat a SZALAY TESTVÉREK mindenhová szállítanak: hagyományos füstölt magyar hentesárut, karajt, torját, sonkát, ■I eredeti császárhúst, paprikás szalonnát, oldalast, óhazai ízléssel ![ készült száraz kolbászt, disznósajtot (paprikásat és paprika I. nélkülit), rizses és véres hurkát, májasokat, kenőmájast, abált szalonnát, tepertőt, kocsonyahúst. Csak írjon vagy telefonáljon a SZALAY TESTVÉREK által vezetett s EUROPEAN SAUSAGE HOUSE 4361 N. Lincoln, Chicago, 111. Telefon: 472-9645 , címre. Importált paprika, mák, szilvalekvár stb. nagy raktára. Eredeti juhtúró, brinza, dióbél, valamint óhazai lecsó,remek gesztenyepüré, óhazai gyümölcsízek is kaphatók. !! ! Az EUROPEAN SAUSAGE HOUSE "; tulajdonosai és vezetői óhazai képzettségű és ízlésű! SZALAY TESTVÉREK , írjon ma, vasárnapra már felszolgálhatja! ..