Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976 (83. évfolyam, 1-50. szám)
1976-01-11 / 1. szám
AUG 175. LOUIS STATLBARY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 árok Egyes szám ára: 30 cent KIADÓHIVATAL — EDITORIAL OFFICE: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799-2600 JAN. JI. — VASÁRNAP — 1. SZ. 'Marmpja Amerika egyetlen katolikus CfltllOlÍC HbIII SlIUtlllV The on^ Catholic Hungarian magyar hetilapja -1 ■ ' ■■■ > ........ ■ • Weekly Newspaper in the U.S.A. Az erdélyi és bánsági magyarok és németek egyéni és nemzeti jogkövetelésének summázatát nyújtó deklaráció ismertetésekor azonnal felhívtuk a figyelmet arra, hogy milyen közeli hasonlóságot, szellemi rokonságot mutatnak a pontokba foglalt követelések a prágai tavasz éghajlatváltozásakor 1968-ban éles tisztasággal megfogalmazott felvidéki magyar követelésekkel. Sirchich László, a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottságának elnöke írta a Vasárnap múlt évi, december 21-i számában: Az erdélyi és felvidéki magyar káték összecsengése, azonos lelki alapállása szembeszökő..Ugyanezt fejezte ki a Magyar Felszabadító Bizottság november 22-i igazgatósági ülése, amely büszkén állapította meg, hogy a két emberi és nemzeti követelés azonossága messze kimagaslóan bizonyítja népünk politikai érettségét és elsőszülötti haladottságát Közép-Európában — bármit is hordjanak össze a diktátorok és prókátoraik. Ezt a megállapítást most már tett is bizonyítja. Amikor az erdélyi és bánsági magyarok felálltak elsikkasztott emberi és nemzeti jogaikért, a hadizsákmányként Csehszlovákiának adott felvidéki magyarság is megszólalt. Szószólója, dr. Janics Kálmán, emlékiratában követelte, hogy szüntessék meg a felvidéki magyarság elleni kultúrharcot, amelyet a diktatúra minden erejével, iskolától a könyvkiadásig szakadatlanul folytat, mert így a felvidéki magyarság ügyében nem lehet nemzeti egyenlőségről beszélni sem. Az emlékirat minden mondata súlyos vád a szlovák diktatúra ellen: a magyar nemzetiség durva sértegetése hazudozással és raffinált rágalmazása gyűlöletkeltés céljával; a sajtó és iskola elnyomása; a CSEMADOK elnyomásával valóságos kulturális lefokozás; a magyar anyanyelv használatának korlátozása; a könyvterjesztés megbénítása, a magyarországi tanulás lehetőségének befagyasztása, a kulturális önigazgatás megszüntetése. Dr. Janics Kálmán tagja volt a csodálatos fiatal magyar nemzedéknek, amely a prágai tavaszon szinte egy csapásra jelent meg a szlovákiai közélet színterén, tökéletesen felkészülve nehéz feladatára. Méltóan csodálatos nemzedékéhez, most beadványában okosan és a felvidéki magyarság mai helyzetének lehetőségeit használva, fogalmazta vád és panasziratát, amelyet szlovák nyelven küld meg az iskolaügyi miniszterhelyettesnek, de ami igen jelentős, minden szlovákiai magyar kultúrszervezetnek és az egész szlovákiai magyar sajtónak. A magyar jogokért folyó közép-európai küzdelemnek ezt a történelmi jelentőségű okmányát teljes egészében terjeszteni kell világszerte, mert bizonyítja népünk egyenjogúságát bárkivel. ★ Dr. Janics Kálmán panasz- és vádirata íme: a szlovák nyelvű beadvány magyar fordítása: „Dr. Rácz Olivér elvtárs, a Szlovák Szocialista Köztársaság iskolaügyi miniszterhelyettese Bratislava Igen tisztelt Miniszterhelyettes Elvtárs! Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét a szlo(Folytatása a második oldalon.) Kulturális lefokozás helyzetébe jutottunk!" A felvidéki magyarság panaszirata a szlovákiai diktatúra ellen Price of one copy: 30 cents Dr. Pogány András: Magyarijesztendő küszöbén EZERKILENCSZÁZHETVENÖT SZEKERE lassanként a történelem országútján gördül, a jelenből múlt lesz, a napi eseményekből történelem. Sok örömünk nem akadt az óévben és sok hűséges magyar szorongással néz az új év elé: vajon mit hoz a jövő? Olyan kérdés ez, amelyre nincs biztos emberi felelet. Maga az 1975-ös alap nem biztató útmutató. A technológia forradalma súlyos problémákat okozott a világ társadalmainak tömeglelkületében, mind a jómódú, mind a nincstelen népek körében. A politikusok megoldást keresnek, egyelőre nem sok sikerrel. Mao Cse-tung ijesztően regimentalizált rendszerétől a Nyugaton szaporodó bűncselekményekig, merényletekig az emberi intellektus kibúvót keres, amely összeegyeztetheti a modern technológia szédületes haladását az emberi értékek eddig ismert rendszerével, ami minden emberi együttélés mindmáig egyetlen ismert alapja. A világ tehát beteg. Még súlyosbítja a helyzetet a szabad világ vezető rétegeinek, különösen az angol nyelvterületek „establishment”-jének nyilvánvaló belső meghasonulása, megrendülése, beteges pesszimizmusa, irrealitása és öngyilkosságra is kész. „better red than dead” ateista-materialista „humanizmusa”, mely minden, csak nem emberszeretet, vagy a jónak és igazságnak részre nem hajló keresése a világban. A kettős mércével mérés, a hipokrízis, a morális és fizikai gyávaság oly mértékben vette hatalmába a modern világ vezető rétegeit, amely joggal megkérdőjelezi a világ jelenlegi hatalmasainak jogát arra, hogy vezető szerepet követeljenek a maguk számára a nagyvilágban. Olyan világrend, amely szabadságot követel és ad a világ egyik felén, de készségesen szemet húny százmilliós harmincéves szovjet rabsága felett; olyan világ, amely hisztérikusan betegre kiabálja magát, ha öt rendőrgyilkos banditát a törvény rendes útján az akasztófára küldenek, de hallgat, amikor a világban százával gyilkolják a keresztény papokat, lelkészeket és híveket; olyan világ, amely a Szovjetunióval detente-ot játszik, dr. Kissingr naív axiómája alapján („detente vagy nukleáris megsemmisülés”), ugyanakkor fegyvereket szállít és zsoldosokat bérel, hogy szembeszálljon hetente-os partnere és annak kubai csatlósának angolai kalandozásaival — erkölcstelen és visszataszító jelenség. MIÉRT VAN AZ, hogy mégsem vagyunk hajlandók kétségbeesni? Azon egyszerű oknál fogva, mert a világtörténelmet nem emberi butaság, szenvedélyek, tervek, vagy gonoszság irányítja, hanem a Gondviselés. Ezért van az, hogy nagyritkán „találjuk el” a jövőt, mert előrelátás és előretudás aligha emberi tulajdonságok. Saját emberi tapasztalatunk, az elmúlt fél évszázad eseményei és fordulatai bizonyítják a legjobban ezt. A jövő nem úgy alakult, ahogy azt 1939-ben Hitler, vagy akár 1942- ben Winston Churchill elképzelte, pedig eléggé tájékozottak voltak az események és azok rugói vonatkozásában. A jövő mindig másként alakul, ahogy azt emberi agy elképzelni vagy előre látni tudja. Soha nem szabadna elfelednünk Madách Imre szavait: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!” Csak ez a hit segíthet bennünket a jövő lehetőségeit vizsgálva: emberi okoskodással nem jutunk messzire. De elég a bölcselkedésből, keressünk tényeket! Itt van az úgynevezett helsinki proklamáció ügye. Szerencsétlen és tragikus tévedésnek tartom ma is, hogy ezt a helyenként egyszerűen érthetetlen és jogilag a feliére nem kötelező és végre nem hajtható okiratot a szabad világ államférfiai - köztük az Egyesült Államo elnöke is - aláírásukkal megtisztelték. Szovjet idea volt és szovjet kívánságra történt mindez. Ingyen és bérmentve hatalmas propagandafegyvert adtak Moszkva kezébe és a proklamáció megpecsételni látszik a második világháború végének erkölcstelen és minden írott szerződést lábbal tipró „fait accompli”-ját. Hatása óriási ellenzést váltott ki nemcsak a rabnemzetek körében, de minden szabadságszerető ember szívében is. Innen magyarázható a hetente elsőszámú végrehajtójának, dr. Kissingernek egyre növekvő népszerűtlensége is, ami inkább előbb, mint utóbb, bukásához fog vezetni: ennyi profetizálást megengedhetünk magunknak. A „FAIR PLAY” ELVE mégis megköveteli, hogy rámutassunk tényekre, amelyek azt mutatják, hogy a szerencsétlen helsinki proklamáció olyan helyzeteket teremtett, amelyek elképzelhetetlenk voltak a proklamáció előtt, noha alig három hónapja, hogy azt aláírták a szerződő felek. Ez persze nem annyit jelent, hogy a proklamáció mégis „jó”, hanem csupán annyit, hogy egy politikai húzás következményei kiszámíthatatlanok, és a megásott gödörbe sokszor a vermet ásó esik bele. íme, néhány jelentős és kevésbé jelentős tény ebben a megvilágításban: A SPASSKY-ÜGY. A neves szovjetorosz intellektuel feleségül kívánt venni egy francia hölgyet. Moszkva, szokásosan „nyet”-et mondott. A nyugati lapok, Helsinkire hivatkozva, elkezdtek kiabálni, s néhány napon belül a „nyet”-ből finom „da” lett. Spassky úr pedig megnősült. A SZAKHAROV-ÜGY. A híres szovjet atomfizikus, a szovjet totalitárius rendszer és diktatúra félelem nélküli bírálója ősszel megkapta a Nobel-díjat. Személyesen kívánta átvenni, de Moszkva nem engedte. A nyugati lapok Helsinkire épített sajtókampánya ugyan nem érte el azt, hogy Szakharovot kiengedjék a szovjet paradicsomból, de kiengedték feleségét, aki átvette helyette a Nobel-díjat. Még sokkal jelentősebb volt 37 amerikai szenátor kiállása, akik táviratban követelték Szakharov útnak indítását, a helsinki proklamáció értelmében. Hirtelenében nem tudom, milyen hosszú időre kell visszamennünk ahhoz, hogy ilyen kemény kiállásra példát találjunk az Egyesült Államok szenátusának történetében. — Brezsnyev legutóbb személyesen bírálta ezt a — Helsinkire alapozott — nyugati politikát, méghozzá igen go(Folytatása a hatodik oldalon.) Nehéz küzdelem: Erdély és Bánság emberi és nemzeti jogaiért (e. i.) A november 11-én kipattant romániai hír, amely először ezen a napon a FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG hasábjain jelent meg, hatásával a karácsonyi ünnepek alatt megkezdte a nyugati közvélemény riasztását. Amint a VASÁRNAP elsőnek jelentette magyar nyelven, a romániai magyar és német kisebbségek képviselői hat pontban foglalták össze követeléseiket, amelyeket nemcsak a diktatúra elé terjesztettek, de minden elképzelhető módon sokszorosítva terjesztettek is, követelve a magyar és német nemzetiségek (több mint hárommillió ember) emberi és nemzeti jogait. A MAGYAR FELSZABADÍTÓ BIZOTTSÁG november 22-i ülésén ismertette Amerikában is a hat pontot: 1. „Szabadságot anyanyelvük használatában, különösen az iskolákban és az állami igazgatásban. 2. Saját magyar és német közoktatásügyi autonómiát elemi iskoláktól fel a főiskolákig. 3. Egyenjogúságot a politikai, kulturális és tudományos élet minden területén (irodalom és sajtó, szabad kulturális kapcsolatok a külfölddel). 4. Adják vissza a kisajátított nemzeti kulturális javakat (múzeumokat, irattárakat) mielőtt azokat románosítanák. 5. Az alkotmány ismerje el a Nemzetiségek Szövetségét, mint a Romániában élő kisebbségek alkotmányos, szabadon választott képviseletét. 6. Erdély küldöttsége kapjon helyet az ENSZ- ben, hogy jogait ezzel biztosíthassa. Ezzel a követeléssel, hogy Romániában minden állampolgár emberi jogát biztosítsák, a nemzeti kisebbségek Romániában Európa biztonságához és békéjéhez kívánnak hozzájárulni!” A Magyar Felszabadító Bizottság igazgató tanácsának tagjai, Eszterhás István elnök, Sirchich László alelnök, dr. Balló István és Kálnoki Kis Tibor igazgatók, a magyar rádióadások műsorain tájékoztatták a magyarságot arról, ami Erdélyben történik. Miként a Magyar Felszabadító Bizottság határozatának konklúziójában mondotta, céljuk az volt, hogy a szabadföldi közvélemény védelme alá helyezze azokat, akik a hat pontot összeállították és előterjesztették. „Nem vitás azonban — mondotta a határozat —, hogy ezzel az erdélyi és bánsági magyarok és németek kockázatos helyzetbe kerültek és veszélynek tették ki magukat. Ezért a Magyar Felszabadító Bizottság a Frankfurter Allgemeine híradásának a közlésével kéri minden szabadföldi magyar szervezettől, testülettől, sajtóorgánumtól, rádióállomástól, de minden magyar embertől, hogy: riadjunk fel, védjük meg ezt a szellemi szabadságmozgalmat és elsősorban védjük azokat a magyar és német nemzeti vezetőket Romániában, akik politikai bátorságukról, lelki erejükről és szellemi emelkedettségükről ilyen messze fénylő tanúságot tettek, amikor népükért felálltak.” Ez volt a lényege annak, amit következő héten, december 9-én a Közös Magyar Külügyi Bizottság küldöttsége (Gereben István, a Külügyi Bizottság ügyvezető titkára, Löte Lajos, az Erdélyi Bizottság elnöke és Eszterhás István, a Magyar Felszabadító Bizottság elnöke) hangoztattak a washingtoni külügyminisztérium illetékes hatóságát tájékoztatva és Frank Horton kongresszusi képviselőt a kongresszus ilyen értelmű tájékoztatására kérve. De ez volt a célja és lényege annak a levélnek is, amelyet Gereben István, a Külügyi Bizottság ügyvezető titkára a washingtoni román nagykövethez intézett, tudtára adva, hogy az amerikai magyarság ismeri erdélyi és bánsági magyar testvéreinek követelését és jelentkezését, és azt magáévá tette, amivel az jár, hogy a követelések szószólóival egyetért és sorsukat is a magáénak érzi. • MINDERRŐL KARÁCSONYI SZÁMUNKBAN már beszámoltunk. Azóta újabb és jelentős események jutottak tudomásunkra, amelyek azt mutatják, hogy az erdélyi és bánsági magyarok és németek korszerű, Helsinki után valóban újszerűnek is mondható okos, bölcs és bátor jelentkezése máris elérte célját, ha nem is hozott konkrét eredményeket, a világ közvéleménye elé tárta Helsinki után, hogy Erdélyben több mint hárommillió magyar és német él, akik ugyanazokat az emberi és nemzeti jogokat igénylik, mint amelyeket Ceausescu a románoknak követelt nemzetközi szinten. Érdemes megfigyelni az erdélyi hat pont szempontjából három eseményt: 1. Ceausescu román diktátor beszédét a magyar és német dolgozó nép nemzetiségi tanácsainak együttes ülésén, december 3-án. 2. A nyugatnémet külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher bukaresti tanácskozásait december 6-án. 3. A román diktatúra külügyminiszterének, George Macovescunak budapesti tanácskozásait, amelyek december 10-én kezdődtek Budapesten. • AZ ERDÉLYI ÉS BÁNSÁGI emberi és nemzeti jogok biztosításáért folyó küzdelem első és legfontosabb következményének a román diktátor beszédét kell tekintenünk, amelyet a magyar és német dolgozó nép nemzetiségi tanácsainak közös ülésén mondott. Az ülést délután nyitották meg, azon a magyar nemzetiségi tanács nevében Péterfi István, a német nemzetiségi bizottság nevében pedig Eduard Eisenburger szóltak elsőkként. Mindkettő felolvasta annak az ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyet a magyarok és németek külön-külön tartottak aznap délelőtt. A kiadott jelentés szerint a délelőtti magyar és német gyűlés tárgysorozata azonos volt: az ügyrend olyan jelentéseket és megbeszéléseket foglalt magába, amelyek a gyűlés napjáig történt eseményeket és azokról adott jelentéseket ismertették, valamint azokat a feladatokat is megvitatták, hogy a jövőben milyen rendszabályokat kell hozni, hogy a felmerült igényeket teljesítsék. A kiadott jelentés arra mutat, hogy a délutáni ülés izgalmas lehetett, mert úgy a délelőtti külön megbeszéléseken, mint a délutáni közös ülésen számos felszólalás hangzott el, mikor is végül aztán Nikolas Ceausescu felszólalt. „ CEAUSESCU ez alkalommal is maratoni hosszúságú beszédet mondott, amelyet az ötéves tervvel kezdett és amelynek kásahegyén kevés ember rágja át magát. Azonban ebben a beszédben, ha mégis végigmegyünk rajta, megtaláljuk: elismerte a hat pontos szabadságkövetelések tényét és nem meri kerek perec azokat megtagadni — hiszen ha meg akarta volna tagadni, akkor azt nem nyílt ülésen tette volna. A hosszúra nyújtott, mindig kifárasztásra menő diktátori beszéd beismerései, fenyegetései, hitegetései, a következők (a beszéd részeit a Scinteia című román pártlap tudósításából fordították): „Az említett nemzeti probléma része az általános politikának, a szocialista forradalomnak és építésnek .. Ha mi ezt kivennénk általános politikánk gondoskodásából, akkor elveszítenénk forradalmi és marxista voltunkat és nacionalista helyzetbe süllyednénk és ez komolyan károsíthatná aktivitásunkat — és pedig egészében.” Ez természetesen kétfelé is alkalmazható kijelentés. Beismeri, a magyar és német nemzet problémái létezhetnek, de alkalmas a beszéd szövege arra is, hogy a magyarokat és németeket nacionalizmussal vádolja — ha a román kerete(Folytatás a harmadik oldalon)