Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1984 (91. évfolyam, 1-50. szám)
1984-10-28 / 41. szám
1984. október 28. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA STIRLING GYÖRGY 1956 kiárusítása i számban például Tollas Tibor, illetve a Nemzetőr címére küldött üzenetet a lapocska szerkesztője, s ez a pár sor iskolapéldája lehetne a politikai emigráció — vagy ha úgy tetszik: a nemzeti emigráció — destruálásának. Az üzenet előzményeiről annyit, hogy az ITT-OTT szerkesztője hozzászólt a Csoóri Sándor körül otthon kavart sajtóvitához, és közben fölhasználta az alkalmat, hogy egy oldalvágással provokálja a Nemzetőrt, és „beolvasson” Tollas Tibornak. Ez a beolvasás azonban az egész nemzeti emigrációnak is szólt. A Nemzetőr természetesen nem hagyta válasz nélkül ezt az indokolatlan és sértő támadást, s az e tárgyban megjelent cikkekre íródott az ITTOTT-ban az L. A. szignójú üzenet, melyből érdemes néhány mondatot idézni. Summázva a lényeget, L(udányi) A(ndrás) azt állítja, hogy a kommunistaellenesség hőbörgés. Az ITT-OTT-tal való vita ugyancsak az. A helyes út: elfogadni az ő felsőbbrendűségüket, ami, ugye, csalhatatlan, mert ők a világgal, s „nemcsak a nyomdafestékkel” tartják a kapcsolatot. De vannak itt cifrább dolgok is: „Sajnálatos jelenség ragaszkodni egy begyöpösödött, merev ideológiai elkötelezettséghez. ” Ludáiyi barátunk azután fensőbbségesen kifejti, hogy a világ nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a Nemzetőr háza táján „vakhittel” elképzelik, s aki a kommunistákról csak rosszat hajlandó gondolni, az demagóg. Végül L. A. szokott modorában mindenkit kioktat arról, hogy az időt és az energiát „nem torzsalkodásra” és szloganok pufogtatására” kell pazarolni, hanem komoly feladatokra. * * * Ez utóbbi mondattal egyetértünk. Ami pedig az előző megállapításokat illeti, azok miatt csak sajnálni tudjuk Ludányi Andrást. Mert nem az sajnálatos jelenség, ha valaki még képes hinni valamiben, és hűséggel kitart ideológiai elkötelezettsége, eszmék és elvek mellett, hanem az, ha valaki mindenből kiábrándult, és elfelejti azt is, hogy milyen történelmi sorsforduló, milyen szellemi tisztító vihar sodorta a szabad világba. Mert lássuk csak, miféle begyöpösödött, merev és túlhaladott eszmék azok, melyeknek ideológiai elkötelezettje a magyar politikai emigráció? Azt talán még L. A. sem próbálja tagadni, hogy — akár az 1956 után, a forradalom szellemének őrzésére alapított Nemzetőr — az egész magyar emigráció 1956 eszmei, ideológiai alapján áll. Az ’56-os Alig három hete e hasábokon néhány olyan emigráns újság fölött tartottunk futó seregszemlét, melyek az „el nem kötelezettség” pózában tetszelegve szellemi dugárut, baloldali kacatot akarnak az olvasók elé csempészni. Alig száradt meg a nyomdafesték az erről szóló elmefuttatáson, máris újabb jellemző példájával találkoztunk az „el nem kötelezettség” álláspontját valló faramuciságnak. Egy olyan szabadföldi magyar lapocska hasábjain, mely — a szerkesztő bevallása szerint — csak pár száz „vájtfülűnek” szól, de amely ennek ellenére veszélyes. Ez az időnként megjelenő folyóirat az ITT-OTT, mely valahogyan kimaradt a múltkori felsorolásból, pedig igencsak rászolgált arra, hogy szerepeljen abban. A most megjelent legutóbb eszmék varázserejét bizonyítja, hogy azokat az egész emigráció, minden politikai emigráns magáévá tette, függetlenül attól, hogy mikor került szabad földre, és melyik emigrációs korosztályhoz tartozott, a múltban milyen világnézetet vallott. Amikor tehát L. A. a Nemzetőr — és közvetve az egész nemzeti emigráció — „begyöpösödött, merev ideológiai elkötelezettsége” fölött gúnyolódik, végeredményben 1956 eszméit gúnyolja. Nem tudom, hallott-e L. A. már valamit a magyar ifjúság forradalmi követeléseiről, azokról a pontokról, melyeket október 23-án délután felolvastak a Bem-szobornál, s melyektől órák múltán visszhangzottak a főváros utcái, és melyek lelkesítő, öntudatra ébresztő tartalmától lázba jöttek a budapesti fiatalok, és fellobbantották a forradalom lángját. Magasra emelték a szabadság zászlóit, és puszta kézzel szálltak szembe a világ legerősebb hadseregének páncélosaival. Meglehet, hogy L. A. — és az ITT-OTT köre — számára mindennek emlegetése nem más, mint szloganok pufogtatása, ragaszkodás egy idejétmúlta ideológiához. De a szabadság eszméjéhez való ragaszkodást ép ésszel lehet-e „sajnálatos jelenségnek” nevezni? Lehet-e 1956 eszméit sutba vágni, és az elkötelezettséget demagógiához hasonlítani? Vajon L. A. és barátai tudnak-e ezek helyett az eszmék helyett mást, jobbat adni? Vajon ők ma már megtagadják a forradalmi ifjúság követeléseit? Elavultnak tartják-e a nemzeti függetlenségre, a szovjet csapatok kivonulására, a szabad választásokra vonatkozó követeléseket? Anakronizmus-e szerintük még ma is szólásszabadságot, sajtószabadságot, vallásszabadságot és gyülekezési szabadságot követelni Magyarországon, ahogy 1956. október 23- án követelte az egyetemi ifjúság? Fölöslegesnek tartják-e ők az óhajt, hogy ismét nemzeti ünnep legyen március 15-e és október 6-a? Megvalósultak-e ezek a követelések otthon? Nem. Ki meri azt állítani hát, hogy ezek ma már nem aktuálisak? Időszerűbbek, mint valaha, és soha nem szabad megszűnnünk hangoztatni őket. Ez a feladatunk, ezt parancsolja az elkötelezettségünk, amire mi büszkék vagyunk. Mert Mindszenty József is azt tanította, hogy az elvek iránti töretlen hűség ad emberi méltóságot, és mutathat példát. Vagy tán Rákóczi és Kossuth magatartását is vakhitnek minősíti L. A.? A nemzeti emigráció elkötelezettséggel ragaszkodik az örökségként kapott forradalmi eszmékhez, és nem hagyja azt elkótyavetyélni senki emberfia által. Sem ITT, sem OTT... DR. HALMOS MILÁN: ffLenke fiam, hajtsd el a macskát! ff Nem túlzás azt állítanunk, hogy magyar fajtánk nagyobbik fele hajlamos a szemlélődésre, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy a keleti kényelemre is, amennyiben mód és alkalom nyílik reá. Az idő múlásával többnyire még a fiatal garázda legény is megcsendesedik. A megingathatatlan nyugalmú, szemlélődő magyarok népes csoportjába tartozott Károly bácsi is, aki a keleti kényelmet négyzetre emelte. Nagyon rég volt, de ma is emlékszem reá. Édesanyám nagybátyja volt Károly bácsi, mi, gyerekek sokszor megbámultuk hatalmas, tiszteletet parancsoló hófehér bajuszát, amelyet evés közben akkurátus nyugalommal, de sűrűn törülgetett. Őszbe csavarodott szép öreg magyar feje volt, messze néző barna szeme biztonságos nyugalommal tekintett a nagyvilágba. Dehogy keresett ott problémát! Inkább keleti bölcsességgel szemlélte az élet hiábavalóságait, amiken nem is kell — mert nem is lehet — változtatni, mivel hogy a mindenható Úristen olyannak alkotta, amilyennek őszentfelségének tetszett. Ezek után robbdanunk se kell, hogy Károly bácsi alföldi magyar kálvinista pap volt. Tisza menti falujában bölcs nyugalommal, de nem erélytelen kézzel igazgatta népes eklézsiáját. Népe szerette, hallgatott reá, no meg egy kicsit tartott is tőle. Nem csoda hát, hogy az eklézsia háza táján mindenkoron az történt, amit Károly bácsi akart, amely tény egyébként a magyar demokráciának tökéletesen megfelel. Hiszen ő maga is a népből származott, s már az öregapja is ugyanabban a faluban volt pap. Meg kell adni, Károly bácsi ritkán erőltette meg a derekát holmi fölös munkával. Vasárnaponként a szószékről alaposan lemennydörögte népét, amely áhítattal hallgatta őt, lévén az öreg kiváló szónok. Az istentisztelet végeztével méltóságteljes nyugalommal, palástosan vonult ki a templomból, körülötte álló hívei közül gyakran odaszóltak neki: „Jaj, drága jó nagytiszteletű uram, de nagyon rám tetszett olvasni!” Még a hányaveti fiatal legények is — akik pedig mulatság alkalmával igen hamar előrántották a csizmaszár mellől a bicskát — megjuhászodva köszöntötték az öreget, hogy: „Adjon Isten erőt, egészséget, nagytiszteletű uramnak!” Ezzel aztán Károly bácsi tevékenysége a következő vasárnapig ki is merült. A család és a ház gondjait áldott lelkű felesége, Lenke néni intézte, mindenkoron férjének tekintélyére támaszkodva. Ő még a régimódi asszonyok ama fajtájába tartozott, akik családjukat tekintették életük céljának, férj urukra pedig úgy tekintettek, mint az orákulumra. Károly bácsi ezalatt rendíthetetlen nyugalommal olvasgatta hol a Bibliát, hol meg Tacitust és Horatiust, nyáron kinn az ambituson, télen pedig az ablak mellett álló öblös karosszékben. Az anyaszentegyház dolgai ekképpen elrendeztetvén, a világ sora intézésének javát predestinációs nyugalommal reá hagyta az Úrra, kisebbik részét perig Tenke nénire Közben békésen szívta a pipáját, melyet általában kéznél levő unokáinak valamelyike gyújtott meg, lévén a pipa szára fölöttébb hosszú. A pipa megtömésének műveletét azonban sose engedte át másnak. Ilyeneket cselekedett az öregúr majdnem kilencvenéves koráig, meghazudtolván minden orvosi bölcsességet. Tüdőrákot sem kapott, de még egy tisztességes szívrohamot sem. Mindössze egyszer volt beteg életében, de akkor meg is halt, így éldegélt Károly bácsi Tisza menti falujában, de távolról sem Pató Pálként, mogorván. Körülötte nyugalom, rend, tisztaság uralkodott, népe közti egyenetlenségnek tekintélyével rövid úton és mindenkoron idejében véget vetett. A szót soha nem szaporította, alkalomadtán viszont egészséges humorát még a fiatalok is megirigyelték. Egy szép napsütéses nyári vasárnapon istentisztelet végeztével s a hagyományos vasárnapi ebéd után Károly bácsi szokása szerint kiült az ámbitusra, megszokott öreg díványára, hogy ott békésen ejtőzzék. Akkurátus nyugalommal megtömte a pipáját, melyet éppen jelenlevő unokája minden külön felszólítás nélkül meggyújtott, majd illendően távozott, magára hagyva az öreget. Ezúttal azonban a macska elkövette azt a tiszteletlenséget, hogy felugrott mellé a díványra. Az öreg cseppet sem zavartatta magát, még csak rá sem hederített a macskára. Ehelyett imigyen kiáltott be a konyhában tevékenykedő feleségének: „Lenke fiam, hajtsd el a macskát!” Az csak természetes, hogy Lenke néni azonnal jött, és a macskát annak rendje s módja szerint elhajtotta. Károly bácsi pedig zavartalan nyugalommal tovább szívta a pipáját, eleven bizonyságául annak az ősrégi szittya bölcsességnek, hogy „Extra Hungariam non est vita, si est vita non est ita!” Egy honvédtiszt visszaemlékezései Koltai Jenő szkv. vk. őrgy., a szerző, személyes tapasztalatairól számol be e könyvben rendkívül kellemes modorú és élvezetes elbeszélések keretében, mellyel végigvezeti az olvasót a saját életén, fiatalságán, neveltetésén, majd honvéd tisztként kifejtett munkásságán. Mindezt beleszőtte a világ és nemzetünk politikai, gazdasági és katonai eseményeinek egymást követő forgatagába Koltai Jenő e könyvében rámutat a Trianonban súlyosan megcsonkított és gazdaságilag tönkretett ország nehéz küszködésére, s annak súlyos következményeire honvédségünket illetően. Később a honvéd tisztté avatott szerző katonai ismereteinek bővülésével, állandó tanulásával a honvéd vezérkar tagjaként tevékenyen is részt vesz haderőnk fejlesztésének végső fokozataiban, majd pedig — többszöri személyes részvételével — honvédségünk hősi harcainak a vezetésében. Mindezt leírja úgy, ahogy ő látta és átélte, küzdve, később már reményt is vesztve, de mégis harcolva a vörös behemót ellen. A könyv hű helyzetképet ad országunkról és társadalmunkról. Az olvasó sok tanulságot meríthet e kitűnő történelmi munkából, de mindenekfelett érthetővé válik kis és gyenge honvédségünk gigászi teljesítménye, mellyel előbb fel tudta tartóztatni, majd hét hónapon át késleltetni tudta a szovjet óriás előretörését, annak hatalmas számbeli és fegyverzeti fölénye ellenére is. E munkát olvasásra ajánlom mindenkinek, aki a két kommunizmus közti idők Magyarországának a jobb megértésére törekszik. Lovász Olivér Koltai Jenő könyve, az Egy honvédtiszt visszaemlékezései megrendelhető a Vasárnapnál. A 712 oldalas hatalmas mű ára inha lintnokan OO l/nmnm. Az-iKan 07 HO—Clg-A— FLORIDAI VAKÁCIÓ Szobák konyhahasználattal, apartmentek nagy választékban előjegyezhetők. KISS SEASONAL RENTALS, 3030 Lockwood Terrace, Sarasota, Florida 33581. Telefon: (813) 921 7332. EGYEDÜL ÉL? Próbáljon magyar házastársat keresni a kanadai Egyesült Magyar Alap Levelező Klubja révén. Új „non profit” szolgálat. Felvilágosítás: United Hungarian Fund, 208 Bloor Street West, Suite 702, Toronto, Ontario M5S 108. A floridai Warm Mineral Springsben kis tóparti privát házban egy szoba (konyhával és fürdőszobával) nemdohányzó személynek kiadó. Telefon: (813)426 5440. írja: P. Cser László SJ Jegyzetek az életről Ének a Fényről A gondolat? Megtorpan előtted. A tudás? Nem ér szandálodig. A lélek? Utánad szomjazik. A szív? Érted dobog. A szív érted dobog, dobog, vermébe hordja gondjait, hordja belé a tudás vizeit, s a lélek szomjazik. A lélek terád szomjazik, a szív érted dobog. A szív? Kút, benne csobog beléje csordult életed. A szív boldog, hogy dobog, még jobban, hogy te dobogtatod, kútjában lelked hullámoztatod, és csillapítgatod a szomját. A szív dobog. Te dobogtatod. A lélek? Még, még! — kiált feléd. Feléd küldi a tudás énekét, és gondolata te rólad csobog. Ó, szív, boldog kút, hogy meglakod! Hogy sötét vizében szikrázik vized! Hogy szívdobbanása egy ütem veled! Hogy sötét vizét, ó, Fény, te meglakod! Öröm Az öregség jele-e, hogy egyre többet figyelem a gyerekeket? Mikor gyerek voltam — hadd valljam be —, halálosan untam a felnőtteket. Kikérdeztek, hogy — Mit tanultál az iskolában, Lacika? Mogorván válaszoltam: — Verset. — Hát akkor szavald el nekünk! Mintha nyúztak volna, végül is elmondtam: — „Szülőföldem szép határa, meglátlak-e valahára?” (Akkor még nem tudtam, hogy soha többé.) Most az unokaöcsém és — mint írják azok, akik ismerik — bájos, szép felesége levelet írnak. Unokaöcsém körmöl, felesége elnagyol, de így is falom minden sorukat. Hogy’ tudnak magyarul ezek a kölykök! — hökkenek meg. Több eszem is lehetne, hiszen magyar szón élnek... Elküldik gyerekeik fényképeit. Van nekem már sorozatom ebből a Nándikából és Tibikéből bölcsős koruk óta. De ez a mostani két kép meghökkent. Milyen szép gyerekek — mondom magamnak, és nekiülök, hogy írjak nekik, hiszen szüleik körmölése alá odakaparták, hogy „Nándika és Tibiké”. Összeszedem összes öreges írói tudásomat, és megszólítom őket. Azzal kezdem, hogy ez nekik szól elsősorban, mert éppen olyan gyatra a kézírásuk, mint az enyém. Erről is tudható, hogy közeli rokonok vagyunk. Biztatom Tibikét, hogy ne nézzen olyan komoran a világba, ettől gyomorfekélyt kap az ember. A világot lehet komolyan nézni, sőt: tanácsos. Nándikának megírom, hogy hosszú, szőkésbarna haja között az arca jólesően tiszta és ártatlan. És hogy a szemében életöröm csillog. Majd találkozunk azért egyszer valahol valamikor — írom a papírra. Magyarázom nekik, hogy nagy keretes családi képeinken anyám, apám, nővérem — az ő nagyanyjuk — mellett apu és anyu is ott van, ők is kiskorukban, de még van hely, hogy ezek a képek is odakerüljenek a szemem elé, az íróasztallal szembe, hogy lássam őket mindennap. Elérti-e ez a két, életnek szökkent boldog kis élet az életre hunyorgó szemmel lesődő öregedő embert? Mindig szerencsém volt a gyerekekkel. Tudom, hogy megértenek. Szeretni mindent, mindenkit — kötelesség. A gyerekeket szeretni — öröm. 1956 videoszalagon Az utcai harcok... a bálvány ledöntése... Mindszenty bíboros... Nagy Imre... az utolsó kiáltások a szabad világ felé... a tragikus vég... A kb. 30 perces szalag nyugati riporterek eredeti felvételeiről készült. Az angol nyelvű kísérőszöveget Walter Cronkite mondja. Rendelje meg ezt az egyedülálló történelmi dokumentumot gyermekeinek, unokáinak, barátainak! Ára: 65 dollár plusz 2 dollár portó és biztosítás. PVHPublishing, Inc. P. O. Box 35365 Tulsa, Oklahoma 74153 USA 5. oldal