Katolikus Szemle 34. (1920)
5. szám - Könyvismertetések és birálatok - Nagyfalusi Lajos: A szent turul
extraktumokat tálal fel és rájuk bízza, hogy azokból ehető ételeket főzzenek, így tesz néhányszor Kárpáti is. Kár, hogy nem fordítja megfigyelő képességét ésláttató ügyességét nagyobb kompozíciókra. Prózában faragott költeményei mellett versei nem látszanak újszerűeknek, bár van eredeti hangjuk. A Chanson című dala igen jó háborús vers. Semmi hibája nincsen, csak azt nem értem, miért nem lehetett magyar neve ? A kötet címe is kifogásolható ebből a szempontból. Fiatal íróinknak valóságos nyavalyája a furcsa könyvcimek kitalálása; igazi címkórságban szenvednek. A kis könyvnek csak az ára borsos, egyébként semmi csípősség sincsen benne. Ellenkezőleg, csupa finom, szelíd, légies, édes és mélabús hangulat, romlatlan lelkeknek való szaloncukor, melynek sikkes pakkolása és cifra kiállítása magán viseli ugyan a nyugatos divatot, de nem rontja el a gyomrunkat, sőt csak roppant kedves ízelítőnek fogadjuk el szubsztanciálisabb koszt reményében. A szép külsejű, finom papirosú, gigerliskedő kötetecske szép ígéret, amely a könyvírásban már nem újonc szerzőt nagyobb témákkal való próbálkozásra kötelezi. Lám Frigyes: A szent turul. Irta: Nagyfalusi Lajos S. /. Budapest: Stephaneumnyomda rt. 1926. A szent turul címmel a szerző egy tervbe vett trilógia első részét adja. Az eposz tárgya a hún monda, kezdve a «turul-látta» és hazától Etele «halálnászáig», felölelvén közben a monda ismeretes mozzanatait. A költeményt inkább világnézeti, mint esztétikai érdek inspirálta. S igazán igen nagy kár, hogy a szerző értékes világnézeti alapelmélete nem fejeződött ki a költemény minden egyes részében egyenlő költői értékekben. Az eposz célja voltaképen a hún-nép gondviselésszerű szerepének kifejtése a keresztény világrend kialakulását illetőleg: Népek, lelkek megindulnak, A jégsarkok megmozdulnak, Mennek, mennek Róma felé, Titkos úton Isten felé. Részünkről szívesebben vettük volna, ha ez a gondolat pszichológiai, belső utakon tudott volna magának utat találni s nem a szerzőnek néha motiválatlan, máskor pedig erőszakos magyarázása függesztette volna egész külsőséges ráadásul az eposzi vázhoz, így ugyanis egy belső értelemben véve zavaros, sok tekintetben anachronisztikus eposzi világképet kapunk, amelyben ép úgy nincs megnyugtató, korszerű naivság, mint zavartalan, igaz lélektani egység. S ez a körülmény, hogy a szerző a saját világnézetéből nem tudott áthelyezkedni az eposzi