Katolikus Szemle 35. (1983, Róma)
3. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Lökkös Antal: Ítélő idők (Tollas Tibor)
ÍTÉLŐ IDŐK TOLLAS TIBOR: Forgószélben. Válogatott versek. München, Nemzetőr, 1983. 248 lap. A válogatott versek kiadása sok meglepetést szokott tartogatni, még azok számára is, akik kötetről-kötetre tudnak követni költői pályákat. Tollas Tibor Forgószélben című gyűjteménye is sok félreértést fog eloszlatni. Ő is azon költők közé tartozik, kikre az első versek nyomtak olyan bélyeget, melyet letörölni alig lehet, s kikre az első kritikusi vélemények mondtak ki ellentmondást nem tűrő, egy esetleges változás vagy más irányba menés halvány reményét sem adó kemény ítéletet. Ahogy Mécs László hordozza, talán az örökkévalóságig, a zseniális színpadi szavalóművész szolgálatába állított ihlet címkéjét, úgy Tollas Tibort is élete végéig fogják kísérteni a « Bebádogoznak minden ablakot» valóban hatásosan szavalható versszakai. Nem kétséges, hogy a majdnem mindenkiben rezdülést indító verseit úgy tudja előadni, hogy neve is szinte az előadó esteken keresztül lett ismeretes. A börtönélményből fakadó versek, érdekes, nem igen alkalmasak arra, hogy gyorsan megnyissák az irodalmi szalonok ajtaját. (Oscar Wild-nak és Verlaine-nek szerencséje volt, hogy nem politikai okokból koptatták a börtönudvar kerengőjét s onnan bámulhatták a napot vagy a kék eget, dehát illetlenség az ilyesmit emlegetni.) Csak ártatlanokkal vannak tele a börtönök, mosolygunk mi is sokszor, mert addig nem hiszünk az abszurdumokban, míg magunk is beléjük nem kóstoltunk. Arról is könnyen elfeledkezünk, hogy olyan korban íródtak a kötet első versei, amikor a később minden 'ideológiai' tartalmat meg- és elvető költők se sokat törődtek azzal, hogy milyen esztétikai új köntösbe bújtatják indulat-fűtötte gondolataikat. A Füveskert című antológiában (1957) jelentek meg először a talán ma is legismertebb Tollas-versek. Az 1959-ben kiadott önálló kötet summáját is ezek a versek adják, bár a « Csak ennyi fény maradt» összegyűjtötte az úgynevezett zsengéket is. A kötetből világosan kitűnik, hogy Tollast valóban a börtönben töltött évek ösztönözték a versírásra. A keserű 'miért'-ek adják meg az alaphangot az emberi lény mélybe süllyedésének analizálásával együtt. Ugyanakkor fölfedezi az emberben rejlő legkisebb jóság-csirát is, és felfigyel a szabad életben jelentéktelennek tűnő dolgok dimenzió-váltására. «S eggyé lettünk, mint eljegyzettek» — mondja a « Húsz szem cseresznye» parabolája, s így válik meleg öleléssé a « csutkányi részvét » (Az öreg lőmester). Kutyával kell találkoznia, hogy «valaki embernek nézze újra» (Ének egy kutyáról), és egy rokkant példájából kell megtanulnia, hogy a szerencsétleneknek is össze kell tartani (Törpe hegedűs). Itt alakul ki benne a későbbi évek folyamán egyre erősödő küldetés tudata, egyfajta prófétai szerep, hogy felnyissa a látni nem akaró szemeket, hogy figyelmeztessen: « Ha nem vigyáztok, az egész világon Bebádogoznak minden ablakot» 1967-ben jelenik meg a második önálló kötet, a Járdaszigeten. « Nem melldöngető nagy szavakban, / De türelmesen, mint gyökér. »