Kecskemét és Vidéke, 1890. március-december (2. évfolyam, 10-52. szám)
1890-03-06 / 10. szám
10 szám. KECSKEMÉT és VIDÉKE. Közép-Amerika indigó termése. — Irta : H a n u s z I s t v a n. — (Folyt, és vége.) A fenékre rakodott indigót edényekben nagy szilibe szállították át és olyan zsákokba rakták, mint a falusiak túrós zacskói, falakgatták hogy a viz belőlök kiszivárogjon; mikor az megtörtént, apró agyag formákba öntötték át az indigopépet, 24 óra alatt kiszáradt az és ládákba csomagolható volt. Minden láda 12 és egyketted kiló súlyú és 30—40 írt közt változik értéke a kereslet szerint. Az itt nyert indigó pirosas kék vagy sötét klaszin, mely legkeresettebb minden fajta közti ára még egyszer oly magas, mint a dél-amerikai vagy a kelet-indiai indigóé. Az indiánok házi szükségletekre kicsinyben pár óra alatt elkészítik, míg a nagyban való termelés 6 - 7 napig eltart. Alcarez mellett Xantus gyakran látta a kicsinyben való gyártást is. Levágták az indigó bimbóságait az indián asszonyok, összedarabolták és tűz mellé tették félórára. Fazékba tették azután, lenyomtatták kővel, forró vizet öntöttek rá csordultig. Félóra múltán ott volt a nyálba, erre átöntötték másik fazékba, forralták és pálczákkal kavarták, fenékre szállt a festő anyag csakhamar, leöntötték róla a vizet, megszárították tűzön vagy a napon s a tiszta indigo szárított állapotban csakhamar kikerült a formából. Ugy látszik meleggel lehet siettetni az indigo kivárakozását, és minősége ezzel nem csökken, de sok ezer hektoliter forró víz kellene a nagyban való előállításánál. Evenkint csak 2-szer . Ennek koránt sem az az oka, mintha az elemi csapások ezen alakja kevésbé lenne sújtó a gazdára mint a többiek, hanem inkább az a körülmény, hogy ez a biztosítási ág általában bonyolultabb természetű mint a többiek, a vele járó kár kiszámítása sokkal több nehézséggel jár, sőt maga a becsű is igen alapos szakképzettséget föltételez; továbbá az egyes évek eredményében roppant nagyok jégverés tekintetében a különbségek, nagy eltérések vannak az egyes vidékekben is. Akad például akárhány oly vidék, hol eddig ki nem puhatolható légtüneti okoknál fogva a jégverés igen gyakori, máshol meg egy ily csapás valóságos eseményszámba megy. Mivel a jégkár az időjárás ismeretlen törvényeinek és így úgyszólván az idő szeszélyének eredménye, ennélfogva esélyeit sem igen lehet biztos alapokon kiszámítani. Ez a nyitja azon feltűnő jelenségnek, hogy csak az újabb időben találkozunk oly társulatokkal, amelyek, mint önálló üzletkört állapították meg. Úgy a fél, mint a társulat érdeke megköveteli, de a biztosítás elve is azt hozza magával, hogy csak valódi és tényleges értékek biztosíttassanak. A jelzett biztosíték ez irányban a becslésben jut kifejezésre, az által, hogy csakis a valódi károk becsültetnek fel, s téríttetnek meg. Igazság szerint nem volna megengedhető a károk túlbecslése, mert a biztosítás álarcza alatt nem szabad nyerészkedő szerencsejátékot űzni. Nem lehet tehát helyteleníteni a társulatok azon eljárását, midőn kártérítési alapul azt veszik, hogy jégverés közbejötte nélkül minő teendett a termés , és ehhez mérik a kártérítést, mert a biztosítás tényleg jog- és nem egyéb károk ellen történt; és ez egyúttal a legnehezebb pont, mert a kárbecslés számos nehézséggel, körültekintő megfontolással, szigorú lelkiismeretességgel jár, amiért is a mezőgazdaság legszebb feladatai közé tartozik. A becslő úgy a biztosító társulat, mint a tél részéről, mindig a bizalmi férfiú szerepét viszi. Kétségtelen tény, hogy a vállalkozási szellem mai fejlett fokán, midőn a nyereségre kilátást nyújtó vállalkozások egymásután alapíthatnak , a verseny hatása alatt a reális üzletet veszély fenyegeti. Saját tapasztalatomból tudom, hogy egyik társulat is másikra árverel, kezdik a biztosítási díjtételekkel, látszólagos előnyöket adva mézesmadzagul. A becslésnél 2 — 3 4 — 5—6 százalékos károsítást széltiben-hosszában becsülnek s becsülve megtérítenek ; pedig hitem és meggyőződésem szerint s akik ezzel foglalkoznak, igazat adnak nekem; nincs gazda, nincs becslő, aki ily mérvű kárt reális alapon meg tudjon állapítani. A becsülhető jégkár, melyen határozottan kimutatható, hogy jégverés által okoztatott 8 százalékon kezdődik s ez sem annyira a mennyiség, mint inkább a minőségre vonatkozik. A különböző társulatok által ugyanazon fokú jégverés, roppant különbözően bíráltatik el, az egyik azt lesi, hogy a másik mit ad, hogy ő annál többet adhasson s ez által annál biztosabban remélhesse a biztositó feleknek a maga részére megszerzését. Mindezekből kifolyólag lassan-lassan elenyészik azon határozott alap, amely a biztosítás eme kiváló ágát föntartani ígérte. Egyes társulatok szívesen abban hagynák, ha körülményeik megengednék. Jeleztem, hogy a verseny fejlődésénél fogva a vállalkozási kedv is nagy. A tőkék elhelyezést keresnek, a részvénybiztosítás meg oly természetű, hogy ugyanazon vállalatot ki lehet terjeszteni akár több világrészre. Ez kétségtelenül helyesen van így, azon előnyök, miket nagy vállalkozások nyújtanak, hadd legyenek közkincsesé, de nem helyeselhető az, hogy azon értékek, mik ily idegen társulatoknál biztosítás alakjában kockázat tárgyát képezik s a melyek után a jövedelem tőlünk kivándorol, nem ellensúlyoztatnak kellő ellenértékkel. Ha jól tudjuk, kereskedelmi törvényünk 100.000 írt biztosítékot kivon más államokból bejövő társulatoktól a biztosítás minden ágára külön-külön s csak ezen óvadékösszeg kimutatása után kezdhetik meg üzletüket. A biztosítási kör nagysága, az esetleg kötött üzletek, illetve a biztosított érték volna itt mérvadó mert minő garantia van 100.000 írtban esetleg 2 millió frtnyi biztosítási érték fedezésére? Ha azután az ilyen intézet megbukik, ami utoljára sem lehetetlen, a felek követeléseik 8—10 vagy sokszor kevesebb százalékával kénytelenek beérni. Nem mondom ezzel azt, hogy idegen társulatokat, ha a törvényes követelményeknek eleget tettek, ne támogassunk, vagy mellőzzünk, de meg kell követelni azt, hogy a biztosító fél érdeke minden irányban megóvassék. Megnyugtató tudat rejlik abban, ha a biztosító fél ez irányban is teljes biztosítékot nyer. Nézetem szerint a biztosító társulatok saját jól felfogott érdeke követeli ezt. A mondottakban lelhetjük meg a többiek között annak is az okát, hogy sokan kívánatosnak tartanák, ha a biztosítás e nemét az állam venné kezébe, kötelezővé tévén a biztosítást, aránylag nagyon csekély díjért eszközölné azt. Mint már jeleztem, a részvénybiztosítás mai fejlett volta mellett, nem szeretném egy újabb monopóliumszerű üzlet meghonosítását, nem azért sem, mert ez visszafejlődést jelentene. Az állambiztosítástól csak mint átmeneti intézkedést lehet helyeselm, mely műveltség haladásával jelentőségét veszti. Szűts Vllály.