Kecskemét és Vidéke, 1921. július-december (2. évfolyam, 146-297. szám)

1921-07-31 / 172. szám

A menekültek beözönlése ellen kormányintézkedés történt. — Késő, nagyon késő ! Senki se lepődjön meg felfogá­sunkon, amikor ki merjük mondani, hogy késő és, hogy már a megszállá­sok kezdetén, 1918. novemberben minden lehetőt el kellett volna kö­vetni arra vonatkozólag, hogy a meg­szállott területekről egyetlen magyar se jöjjön el. Hogy ezt nem tette meg a Károlyi éra, egyik legnagyobb bűne és mulasztása. De sok keserűségtől, marcangoló kétségbeeséstől és keserű kiábrándu­lástól szabadultak volna meg szeren­csétlen véreink, ha odahaza marad­hattak volna családi fészkükben! Tud­juk, nagyon jól tudjuk, hogy a kény­szer, a vérig ható sértések és kegyet­len üldöztetések kényszerítették vé­reinket, hogy oda hagyják ősi laku­kat, tudjuk, hogy mindegyik keserű könnyel csókolta útra kelése előtt a kapufélfát. Jól tudjuk, hogy azért jöt­tek ki, mert megfosztották kenyerüktől a gálád „hódítók.“ És ezen fordul meg az egész kér­dés. A menekülteknek 90 százaléka el nem jött volna lakóhelyéről, ha bizto­sítva lett volna megélhetésük. Tűrték, szenvedték volna a különböző meg­aláztatásokat, de ott maradtak volna. Semmi pénz sem lett volna sok, amit erre a célra fordítottak volna. Az lett volna kötelessége a mindenkori kor­mánynak, hogy a hivatalból kidobott magyar tisztviselőknek tovább adta volna a fizetésüket, csakhogy ott ma­radjanak, csakhogy ki ne jöjjenek. Mert minden ott maradt magyar tisztviselő egy-egy mentsvára lenne most és lenne később a magyar­ságnak. Ha a sok menekült ott maradha­tott volna a megszállt területeken, mi­lyen agitátorai lettek volna az irreden­tizmusnak ! Ezekkel, ezeken által olyan irredentát lehetett volna a megszállott területeken létesíteni, hogy bele sápadt volna Európa. Az a kevés ott maradt magyar már most is olyan erőteljesen szervezkedik, hogy kínná torzul a hó­dítók mosolya. Hátha kétszer annyian lennének azok a magyarok és hátha még a hivatalok­­ nagy részében is magyarok ülnének!! De nemcsak ebből a szempont­ból lett volna államérdek a menekül­tek otthon tartása, de fontos lett volna azért is, mert az ő vagyonuk pusztu­lása, pusztulása nemzeti vagyonunk­nak is és mert az itteni drágaság és lakásínség sem emelkedett volna olyan horribilis magasra, mint ahogyan most áll. Ezeket a szempontokat kellett volna már 1918. novemberében és azóta is mindig szem előtt tartania a kormányoknak és bizony másként állna a megszállott területek magyarságának az ügye és Csonka-Magyarország gaz­dasági ügye. .­­ * Kecskemét, 1821. julius 31. Vasárnap II. évfolyam, 172. szám.. . BMMH IMM­­^swuMravnnaMnmiaii iui ai it«1 MiimnwnmM ...................................■mi — előfizetési árak . Felelős száitató: Dr. Homalis Nagy László szerkesztőség és kiadóhivatal* Egész évre 480 K. Negyedévre 120 K. Kecskemét, III., Arany János­ u. 6.tz. Félévre 240 K. Egy hóra 40 K. ÁLTALÁNOS KERESZTÉN­Y IRÁNyi), a rdm.kath.bérház átjáró udvarában. Telefoni 185. Egyes szám 2 K. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. rMtMMBMPlIfx——Ml—II f IHI IIIII 11 >IA TITVfUITMII Hifi lillll IHTIdfTíf — ITI ' III KI—' 1TI irWWHl IW ■ TI lllllllHI'imiWnIflMIMHIII III M IIIHW-«— lért függesztették fel a menekültek hazatértét ? Jeleltük már lapunkban, hogy a kor­mány a megszállott területekről jövő mene­külteknek Csonksmagyarországba való bejö­vetelét három hónapra felfüggesztené. Ez intézkedés okát Márffy miniszteri tanácsos a „Szózat“ munkatársa előtt a következőkben vázolta: " A kormány legutóbb elhatározta, hogy a megszállott területekről repatriálás céljából Magyarországra jövők beköltözését három hónapi időtartamra felfüggeszti. Erre az elhatározásra súlyos gazdasági okok kény­­szerítették a kormányt. Mint ismeretes, a megszállott területekről idemenekültek száma — már eddig is gyakorolt szigorú kontrol ellenére — az utóbbi időben napról napra emelkedett. Ez a körülmény, arra való tekin­tettel, hogy a menekültek a nagyfokú lakás­hiány miatt már most is kevés híján ötezer vasúti kocsit tartanak lefoglalva, különben is kisszámú kocsiparkunk mellett nehéz helyzet elé állítja a forgalom lebonyolításában az ál­lamvasutakat, sőt attól lehet félni, hogy az őszi nagy vasúti forgalom megindulásakor legyőzhetetlen akadályok származnak a vago­noknak a forgalomból való aránylag nagy­mértékű kivonása következtében. Ha ez el­következnék, valóságos veszedelem támadna, aminek illusztrálására elég azokra az első­rendű fontosságú érdekekre utalni, amelyek a gabona és tüzelőanyag gyors és idejeko­rán való szállításához fűződnek s amelyek­nek kielégítése parancsoló kötelessége a kor­mánynak.­­ Bármennyire tudja is a kormány, hogy a beköltözési engedély megadásának ez az ideiglenes felfüggesztése egyes esetek­ben érzékeny sebeket ejthet, az összesség életérdekeinek biztosítása mindennél előbbre való szempont. Egyes lapoknak az a híre, hogy a beköltözést felfüggesztő rendelkezés a megszállott területekről jövők beutazását is kizárja, természetesen tévedésen alapul. A szabályszerű útlevéllel ellátott utasok belé­pése szabad, csupán az ingóikkal vasúti ko­csikban beköltözni szándékozók befogadását függesztette fel a kormány s ezt is csak ide­iglenesen. Azokat, akik ez időszerint m­ár a határon vannak, helyesebben azokat, akik egy kitűzendő határnapig odaérkeznek, még be fogják bocsátani, amennyiben a beköltözési engedély megadásához kötött feltételeknek megfelelnek. n és vasárnapi 11 órai mise ének­számai : Gounod „Ave Mária“ énekli Galam­bos Erzsi operaénekesnő. Schürger Jenő „Kis az élet útján“ duett, éneklik Galambos Erzsi és Mészáros Muci. Zsasskovszky-Lus­­pay „Kegyességgel hívsz“ és Luspay-Resch „Magyarország Patronája“ előadja a Katho­­likus Egyházi Énekkar, vezeti Póta Aladár. Mi „hasznunk“ van a ratifikációból? A trianoni béke ratifikációja, — sajnos egyelőre megváltoztathatatlanul — befejezett tény. Most már egészen benne vagyunk abban a szűk ketrecben, amelyet az ántant koncra éhes békekovácsai készítettek nekünk. Eddig csak az ajtajában, a­ küszöbön állot­tunk, de az ajtó bezárult mögöttünk és kívül maradt úgyszólván minden, amiért egy év­ezreden át küzdöttünk ... Bármennyire is fáj ennek a gyalázatos békének ratifikálása, ezen túl kellett esnünk s jobb korán, mint későn. A ratifikációra sürgősen szükségünk volt, mert megszámlál­hatatlan és felbecsülhetetlen hátrányait eddig is, enélkül is éreztük, a remélhető kevés előnyről azonban csak a ratifikáció után lehetett szó. Akármilyen furcsán hangzik is, de igy­ van. Előnyöket biztosított a legfelsőbb tör­vényszék számunkra, szegény elítéltek szá­mára. Bizonyára rendkívül meghalna ben­nünket a nemes gesztussal nyújtott alamizsna, ha érzékeny természetűek volnánk, a jószívű győzők bőkezűsége azonban teljesen érzéket­lenné tett bennünket. Nézzük csak, mik azok az előnyök, amikkel szerencséltetnek ben­nünket. Visszakapjuk Baranya megszállott területeit. Igazán hálásak lehetünk azért, hogy nagy kegyesen visszaadták nekünk­­ a magunkét. Mert Baranya a mienk, azt még az ő kapzsiságuk sem tudta tőlünk elvenni. Ez az első előny, ha úgy tetszik,­­ajándék.“ Másodszor: korlátlanul biztosítva van a Fiuméval való korlátlan forgalom, ktt is kiviláglik az antant nagylelkűsége. Mert bár Jugoszlávia átviteli illetéket, vagy külön engedélyt nem is kérhet, még­sem érünk ezzel jóformán semmit, még­sem láthatjuk biztosítva forgalmunkat az Adriával addig, amíg külön szerződést nem „kapunk“ és amíg nem biztosítják számunkra tarifális szempontból is, hogy szállítmányaink a többi államokéval egyenlő elbánásban részesülnek. Harmadszor: jogunk van a szabad (?) dunai hajózáshoz a nem hozzánk tartozó részeken is a parthajózás kivételével, amely­nek szabad gyakorlatát megint csak ezután kötendő külön szerződésekkel biztosíthatjuk. Származnak még bizonyos előnyeink a békeszerződés végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi leszámolásból is, így kötelesek az utódállamok, gyarapodásuk arányában a magyar állam háború előtti adósságát a rájuk eső arányban elvállalni. Ezek a pozitív előnyök. Gondoskodtak azonban számunkra negatív előnyökről is. A ratifikációtól számított hat hónapig ugyanis az anténtországokból behozott áruk vámja nem lehet magasabb az illető cikk háború előtti vámtételénél, három évig pedig a „leg­több kedvezmény“ (!) előnye illeti ezen orszá­gok iparát minden viszonosság nélkül. Elmondhatjuk tehát: kaptunk előnyöket, de nincs benne sok köszönet! Ezeréves múltunk alatt megtanultuk, megszoktuk, hogy mindenki csak üt bennünket, hogy csak a saját magunk ereje az, amiben bízhatunk. Ez az, ami Árpád apánk óta nem hagyta el a magyart, meg a Magyarok Istene! Ebben a kettőben kell hinnünk, remélnünk és akkor valóra­ válik a magyar szívek millióinak egyetlen vágya: a területében integráns, függ­etlen, szabad Magyarország!

Next