Felsőkereskedelmi fiúiskola, Kecskemét, 1935

Az 1935-6. iskolai év története. Ezévi alakuló értekezletünket szeptember 4-én, a javítóvizsgálatokat 4—5-én, a beírást június 18—19-én és szeptember 6—7-én, a megnyitást 9-én tartottuk évnyitó istentiszteletekkel, a nemzeti zászló és hősi emlé­künk tiszteletével, osztályrendezést, órarendh­irdetést és segélytankönyv­­osztást. Szeptember 10-től kezdve rendesen tanítottunk a hivatalos szünet­napokat kivéve június 13-ig. Ez idén 186 rendes tanulónk iratkozott be, 39-el több mint tavaly, úgy hogy­­ évfolyamunkat újra párhuzamosítanunk kellett. Tanulóink közül 51 a diákinternátus, 20 az országos tanügyi árvaház növendéke, 51 vasúton naponként bejáró volt. Magán­vizsgázónk nem volt. Tanári karunk ez idén csak annyiban változott, hogy új párhuzamos osztályunkhoz Igó Elek és dr. Tímár Mihály volt tanítványainkat, aki. felső keresk. isk. tanárokat alkalmaztuk óraadókul. A 3. tornaórát dec. 1-ig vitéz Szigeti Antal, azután április 1-ig vitéz Mucsi László oktatók, azontúl Tímár Sándor tanárunk vezette. Szeptember 25-én megemlékeztünk a Pázmány-egyetem 300 éves fennállásáról. Október 6-án hazafias emlékünnepélyt tartottunk. Október 19-én a finn­ugor testvériségről, 21-én az Egészség hetéről emlékeztünk meg. Október 21-én dr. Szabó Győző, május 22-én dr. Tapasztó István városi orvos urak tartottak szem­vizsgálatot, nemleges eredménnyel. Október 24—25-én Kócza Géza testnevelési szakfelügyelő úr látogatta iskolánkat. 30-án a takarékosságról, november 4-én Liszt Ferencről tartottunk meg­emlékezést. November 19—21-én dr. Szakáll Zsigmond tanügyi főtanácsos úr, főigazgatóságunk vezetője látogatott. 24-én tartottuk az I. szülői érte­kezletet, dr. Mándoki Alajos tanár előadásával az idegen nyelvek tanulá­sának módjáról. December 11-én a limanovai csatáról emlékeztünk meg, január 17-én a Postatakarékpénztár 50 éves fennállásáról. Január 31-én ünnepeltük dr. Vöröss József tanárunk 25 éves működésének évfordulóját. Március 15-én nemzeti ünnepélyt tartottunk. Április 26-án volt II. szülői értekezletünk , előadott Tímár Dezső tanár a tanulók otthoni irányításáról. Május 10-én megemlékeztünk az anyák, a madarak és fák napjáról, 24-én részt vettünk a hősök napján. 31-én volt 10 éve érettségizettjeink talál­kozója. Június 2-án megemlékeztünk a magyar könyvnapról, 4-én Tria­nonról. 17-én erdei kirándulást és tornaünnepélyt tartottunk.

Next