Kecskemét, 1896. január-június (27. [24.] évfolyam, 1-26. szám)
1896-01-05 / 1. szám
KIDSOMÍT TH. VÁROS XXVII. évfolyam. 1. szám. ti: VÉLT ARA Kecskemét, 1896. január 5. Előfizetésie kij . helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 8 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben Egyes példányok kaphatók: a kiadóhivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda.: II. tized, Plebánia utcza 8. szám. A KECSK NEMETI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hiréletmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és birósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden beiktatása 2 frt. Bélyegdíj minden beiktatás után . Előfizetési és hirdetési díjadok a kiadóhivatalnál Kecs Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia utcza 8. szám. A közügyekkel foglalkozás. Az ember nem magányos lény. Természete, szüksége kényszeríti arra, hogy rendezett társaságban éljen. Ebből azután azon kötelezettsége is folyik, hogy nem csupán a saját ügyeivel kell foglalkoznia, hanem a közügyekkel, is. Aki ez alól kivonja magát, az nem érdemi meg azon előnyöket, amelyeket neki a rendezett társaság ad. A közügyekkel való foglalkozás részben fizetéssel, ellenszolgáltatással járó, részben pedig ingyenes. Nem panaszkodhatunk, hogy az előbbire ne volna elegendő számban jelentkező városunkban is. Sőt sokszor valóságos harcz és háború folyik a jelentkezők s támogatóik között. Ellenben mindinkább fogy azoknak a száma, akik akként is foglalkoznak közügyekkel, hogy ezen fáradozásukért semmi néven nevezendő anyagi jutalom nem vár, sőt sok esetben az elismerés helyett gúny és gáncs jut osztályrészül. Hát persze minél nehezebb a megélhetés, mentől többet kell fáradozni azon, hogy ki-ki megszerezze magának és családjának a szükségest, annál kevesebbet törődhet a közügyekkel. Aki ezért nem ér reá közügyekkel foglalkozni, arra senki sem vethet követ. Ámbár a legelfoglaltabb embereknek is kell legalább parányi időt fordítani a közügyekre. De el kell ítélnünk azokat, akiknek elég anyagi és szellemi erejük s hozzá még idejük is volna a közügyekben való részvételre s mégis majdnem teljesen visszavonulnak. Ezek közönyös, vagy önző emberek, akik a társadalomnak terhei, fejlődésünknek akadályai. Fájdalom, nálunk Kecskeméten is van elég ilyen közönyös és önző ember, aki egyedül saját érdekei szemüvegén át vizsgál mindent s a közügyekkel csak annyiban törődik, ameddig annak hasznát látja. • Így van azután, hogy ha akad egy-egy önzetlen férfi, aki tevékenységet tanúsít az ingyenes közügyek terén, arra azután reá rakunk mindent, a nyakába sózzuk a lehető számú tiszteletbeli hivatalokat úgy, hogy egyiket a másik miatt nem tudja egész emberként betölteni legjobb akarata daczára sem. Azt tapasztaljuk és pedig nem örömmel, hogy társadalmi életünk különböző alakulásainál mindenütt majdnem kivétel nélkül ugyanazon férfiakkal találkozunk. Mindig csak néhányan húzzák az ingyenes közügyek nehéz igáját. Sehol sincs ez helyén. Mert a teher és munka megosztása képezi a haladás és a siker alapját. De főleg Kecskeméten egészségtelen ez az állapot, ahol — amint jól tudjuk — az értelmiség tagjai közül vagyonosak nem nagy számban vannak. Az ingyen szereplőkre tehát olyan óriási úgynevezett „társadalmi adó“ járul, amelyet összeszámítva, a legtöbb elveszti kedvét, sőt lehetőségét annak, hogy azt sokáig viselje. Azért, ha azt akarjuk, hogy közügyeink fejlődjenek, meg kell osztani az ingyenes munkát. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy mindenki körülményeihez képest, anyagi és szellemi erejével arányban részt vesz a közügyekben. Nem képzelünk olyan elfoglalt, vagy kevés jövedelmű embert, aki egy-két órát, egy pár krajczárt ne fordíthatna a közügyekben való résztvehetésre. Csak így lehet egészséges társadalmi életünk. Csupán ezen a módon érjük el közügyeink állandó virágzását. —them. A második ezredév hajnalán. Midőn decz. 31-én éjfélkor tizenkettőt ütött az óra, az enyészet koporsójába zárta az uralkodót, ez elmúlt évet. Az emberek, daczára annak a közmondásnak, hogy a halottról vagy jót, vagy semmit, majdnem egyhangúlag legyalázzák az elhalt uralkodót. Alig akad számbavehető sajnálója. Nyomban annál kitörőbb örömmel és lelkesedéssel üdvözlik az uralkodóvá lett trónörököst, az újévet, tőle várván mindazon remények teljesülését, amelyeket az előd megtagadott. Meghalt a király, éljen a király, így megy az évről évre minden esztendő megújulásakor. Ámde most, amidőn elérkezett az 1896-ik év, nemcsak a szokásos évfordulóról van szó. A magyar nemzet kegyelete, régi dicsőségének érzete és jövő nagyságában vetett reménye ez évfordulót határkővé tette, amely azt jelzi, hogy ezer éve annak, hogy a magyar e földön államot alkotott s az újév első napján lépett a magyar nemzet a második ezredévbe! Ők hagyjuk el e napon a kicsinyes torzsalkodásokat, de még a komolyabb aggodalmakat is. Ezen a ritka ünnepen, aminőt megülni a Gondviselés kevés nemzetnek juttat osztályrészül, felülemelkedni késztetnek bennünket a honszerelem s ezredéves történelmünknek tapasztalatai a hétköznapi élet gondjain. Visszatekintünk az elmúlt ezer évre. Dicsőséges események keblünket hasonlókra felkésitik. És megedz bennünket a további küzdelemre az a tudat, hogy e nemzet, a mely, úgyszólván folytonos vészszel s viharral daczolt s a legnagyobb megpróbáltatásokat kibe verte, elég erős arra, hogy teljes önérzettel s legszebb reményekkel kezdje meg életének, illetőleg államalkotásának második ezredévét. Isten csodája, hogy államot tudott alkotni e földön a magyar. Még nagyobb, hogy azt ezer éven keresztül meg tudta tartani. A legnagyobb csoda azonban, hogy ez a kicsiny nemzet őserejéből mit sem veszítve, nem mint vénülő, agyulásnak indult nemzet, hanem mint ifjú kezdi meg a második ezredévet. A kicsiny magyarság ezelőtt ezer esztendővel oly földön telepedett meg s alkotott államot ellenséges elemek közepette, amelyen nálánál sokkal, de sokkal hatalmasabb népek hasonló kísérlete nem sikerült, sőt ezen óriási népek teljesen elenyésztek minden nyom nélkül. És midőn őseink elfoglalták e hazát s a közös dolgokat, az alkotmányt a pusztaszeri gyűlésen rendezték, akkor sem szűnt meg a magyar küzdelme. Talán számot sem tudnék adni a keserves küzdelmeknek, amelyeket a magyarnak folyton-folyvást vívni kellett azért, hogy ellenségei el ne terüljék a föld szikéről! Hányszor volt a magyar nemzet azon a ponton ezen ezer év alatt, hogy végső romlását hirdették ellenségei künn, a kishitűek idebent! Várjon a legerősebb hitűek is nem tartották-e elvesztettnek Magyarországot Sajó, Mohács, Világos után? És mégsem veszett el a magyar. Mert a romlatlan nép érző szivében lángolóan ég a haza, a szabadság, a függetlenség szent szerelme. Ezt az érzelmet a magyar nép szívéből nem tudta kiirtani sem tatár, sem török, sem német... Ám fájón emlékezünk meg ez alkalommal is, hogy hajdan nagyobb volt a magyar. Független, önálló magyar állam első hatalmassága is volt Európának. Örömünk persze akkor lenne teljes, ha nemzeti és állami önáldóságunk minden tekintetben a régi fényben csillogna. De hát mint egyeseknek, úgy nemzeteknek sorsában sincs állandóság. Egyszer jobban, máskor rosszabbul folynak dolgaink főleg azért, mert egyszer jobban, máskor roszszabbul törődünk édes hazánk dolgaival. Nincs okunk a kétségbeesésre. Látott már a magyar nemzet nagyobb veszedelmeket is és sikerrel küzdött meg azokkal. Ideig-óráig tartó tespedés, elernyedés nem örvendetes jelenség ugyan, de azért nincs okunk arra, hogy reménytelenül menjük bele a második ezredévbe. Ellenkezőleg! Életkedvet, tetterőt, buzgalmat és kitartást nyújthat a nemzetnek azon öntudat, hogy millió és millió baj daczára is áll a magyar, él a nemzet. Élni fog a magyar nemzet! Nem álomképet rajzolunk, hanem az ezredéves történelem tanulságakép komoly hitünk és meggyőződésünk szerint hirdetjük, hogy a magyar nem veszendő, hanem önálló, független államot fenntartani képes nemzet. Erős meggyőződésünk, hogy a magyar újra ki fogja vívni teljes függetlenségét és büszkén áll a legelső európai művelt nemzetek sorában. Nincs ok a csügedésre! Ok tertek, polgártársak valamennyien, munkálkodni a haza javáért, a nemzet boldogulásáért. Az ezredéves alapot erősítsük meg, hogy bizton állhasson ellen újabb ezredév minden veszélyesnek! Boldog újévet! Boldog jövőt a magyarnak ! Legyen a magyarok Istenének áldása mindazokon, akik a haza jólétéért, tehát függetlenségéért küzdenek ! Horváth Ádám a kecskeméti függetlenségi párt újéve. Mint az utóbbi időben minden újév napján, úgy az ezredik új esztendő alkalmával is szép éskegyeletes ünnepséget rendezett a helybeli függetlenségi párt vezérbizottsága, szeretett elnöke, Szappanos István tiszteletére, amelynek lefolyásáról a következőleg számolunk be: Újév napján, délután 3 órakor a „Népkör“ helyiségében gyűltek össze a párt vezérbizottságának tagjai és a párt tisztviselői, számszerűit 24-en, és testületileg jelentek meg a szeretett pártelnök házánál, Sárközy Pál ügyvéd és Farkas Ignácz gyógyszerész pártalelnökök vezetése alatt. A pártelnököt külön-külön mindenki szívélyesen üdvözölte, sok jó egészséget és teljes megelégedést kívánva neki, amit természetesen ő is szíve mélyéből kívánt vissza mindegyiknek és egyenként kezet szorított az összes jelenvoltakkal, akik azután a nagy, tágas teremben félkörbe állottak, s előlépett Nagy Imre szerkesztő, a függetlenségi párt jegyzője, mint a tisztelgők szónoka, s a következő lelkes beszédben üdvözölte a párt érdemdús elnökét: Kedves elnök úr! Szeretve tisztelt vezérünk! Mint a kecskeméti függetlenségi párt vezérbizottsága jelentünk meg ez alkalommal testületileg, hogy egyrészről biztosítsuk Önt igaz tiszteletünk és tántorítatlan bizalmunkról, mint pártunk érdemekben gazdag elnökét, s másrészről, hogy ez igen magasztos és lélekemelő alkalomból, midőn nemzetünk ezeréves állami életének elmúlása után egy újabb ezredévnek hajnalhasadását ünnepli, a magyarok istenének minden áldását kérjük imádott hazánkra és nemzetünkre, hogy adja megérnünk azt az igazi függetlenséget és önállóságot, amely biztosítja a polgárok jogát, a nemzet boldogságát, jólétét, anyagi, szellemi és erkölcsi haladását, amelyről ön, mélyen tisztelt elnök úr, velünk együtt ifjú szívvel olyan sok szépet álmodott és amelyért egy hosszú életen át annyit küzdött és fáradott. A családfőt e napon szeretettel veszik körül ivadékai. Mi is elhoztuk Önnek sziveinket, hogy mint a függetlenségi párt nagy családjának tagjai, körülvegyük Önt, ami ősz apánkat, ami kedves vezérünket, annak meleg szeretetével, mint a százados tölgyet a tövében nyíló bokrok. Még csak alig néhány napja annak, hogy ugyanezen helyen állottunk, és amikor pártunk ügyésze tolmácsolta tiszteletünket és szeretetünket, ez azonban jobbára csak az embernek szólt. Most azonban mint pártférfiak, mint egy hatalmas, nagy és erős politikai pártnak vezérlő testülete jelentünk meg a mi politikai vezérünknél, hogy biztosítsuk önt tántorítatlan hűségünkről és törhetetlen ragaszkodásunkról, és azon nagy elvek és nagy szenvedélyek mellett való ernyedetlen kitartásról, amelynek ön, kedves elnök úr, egykor magvetője és hű kertésze volt, ma pedig bátor védelmezője. Eljöttünk, hogy a férfi szavával, a hazafi lelkesedésével és a pártember rajongásig hű szeretetével tegyünk tanúbizonyságot arról, hogy a független Magyarország kivívása érdekében való küzdelmet ezentúl még nagyobb esélylyel, még tömörebb összetartással fogjuk folytatni, mint eddig. Az ezredéves ünnepek harmóniáját vallási harcz és testvérháborúnak zsibongása készül megzavarni. Az Isten nevében hintik a gyűlölség magvát. A szeretet papjai, a béke apostolai harczot és háborút hirdetnek. Mi meg fogunk állani helyeinken, bármiként nyaldossák is a felkorbácsolt hullámok szennyes fodrai azokat a szirteket, amelyekre mint erős kőszálra, hazánk függetlenségének nagy eszméi vannak bevésve mélyen, kitörölhetetlenül, és amelyen egykor azok is bűnbánólag fognak megpihenni, akik azt ma elvakítva, lelki sötétségük fanatikus szenvedélyével ledönteni készülnek. . Kedves elnök úr! A veszély érzete összetartásra késztet. Mi tudni fogjuk kötelességünket. Csak vigye azt a szent eszmékkel megkoszorúzott zászlót előttünk, mi követni fogjuk híven, rendületlenül, míg el nem hullunk egytől egyig, vagy kivívtuk hazánk függetlenségét. És most, azon óhajomnak adok kifejezést, amely, azt hiszem, közös imánk, hogy az Isten áldja, az Isten tartsa és védje kedves elnökünket. Hozza el az ég elveink diadalát és árassza minden áldásait imádott, kedves hazánkra! A szónoki hévvel elmondott lelkes beszéd nagy hatást tett a jelenlevőkre, s az ősz Szappanos István mélyen meghatva, könnyekig megindulva fogott beszédébe, s a következőkben válaszolt : Kedves Barátaim! Tisztelt vezérbizottság! Igen nagyon köszönöm szíves megemlékezésüket, melylyel ez új év napján megtisztelni és érdememen felül kitüntetni szívesek voltak. Úgy tekintem azt valóban, mint a családtagok szeretetének megnyilatkozását a családfő iránt. De tekintem úgy is, mint igen szép jelét az egy politikai véleményen levő polgárok polgártársuk iánt való igaz ragaszkodásának. Én, kedves barátaim, egy egész életet töltötem el a független magyar haza ügyének szolgálatában és ha volt sok keserűség, de volt kétségkívül nem kevés öröm is, mely nekem e hosszú életen át osztályrészül jutott. Mert ha levert és elszomorított is olykor-olykor, ha láttam a polgárok széjjelvonását, vagy pedig vészes politikai irányzatok térfoglalását, megvigasztalt mindigaz a tudat, hogy a mi értelmes, okos és gondolkozni tudó népünk előbb-utóbb fölismeri a helyes utat, tudatára ébred tévedésének és jóváteszi botlását az által, hogy sietni fog a mi körünkbe, mert jól tudja, hogy szellemének röpte rokonszívekre talál. Jól látom én most is, kedves barátaim, hogy zivataros felhők mutatkoznak a politikai látóhatáron, amelyek nem kevésbbé elszomorítók, mint aggasztók. Elszomorítók azért, mert a testvért testvér ellen, az apát fiai ellen, a rokont rokon ellen tüzeli és viszi harczba, tehát az áldatlan testvérháborút idézi fel épen akkor, amikor ezer éves állami tételünk fölött osztatlanul örülni és lelkesülni kellene édes mindnyájunknak, mint egy szerető édesanya, a magyar haza kedves gyermekeinek. Aggasztó pedig ezen állapot azért, mert épen ott szítják ezt az áldatlan harczi tüzet, ahonnét mindig vész és pusz- Lapunk mai számához egy és féliv melléklet van csatolva. I K*c*kemési Állami Levéltár