Kecskemét, 1897. július-december (28. [25.] évfolyam, 27-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
II. tized, Plebánia-utcza 8. szám.KECSKEMÉT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. XXVIII. évfolyam. 27. szám. Kecskemét, 1897. Julius 4. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 8kr. Félévre - - - - - 2 írt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadóhivatalban, Fekete M., Metzger Béla és Steiner Mihály kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 frt. Bilyeg dij minden beiktatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia utcza 8. szám. A politikai helyzet. Valamint harczi zajban hallgatnak a múzsák, akként az aratás közben meg szoktak szűnni a törvényhozás termében a tanácskozások Magyarországon. Most azonban kivételes helyzetben vagyunk, a honatyák a rekkenő melegben ott tanácskoznak a képviselőház üvegteteje alatt. Együtt tartja őket egyrészről a kormány makacssága, másrészről pártunk kötelességérzete. A sajtószabadságon akart rést ütni a Bánffy-kormány a bűnvádi perrendtartást életbeléptető törvényjavaslat 16-ik §-ával. Ezt meg nem engedhette pártunk , foly a vita június 1 -je óta és ha a kormány makacssága meg nem törik, nem is képzelhető, hogy mikor lesz vége az érdekes küzdelemnek. A kormány helyzetét jelentékenyen megnehezíti azon körülmény, hogy időközben elő kellett venni az 1896. évi XIX. t. sz. meghosszabbításának ügyét. Ezen javaslatnak f. évi augusztus hó 1-ig törvényerőre kellene emelkednie, mert különben kínos helyzetbe kerülhet a kormány. Nem czélja pártunknak ebből az önmaga által okozott helyzetből kiszabadítani a kormányt. Először is azért, mert ezzel is lendíthetünk a sajtószabadság ügyén. Másodszor azért, mert mind közjogi, mind közgazdasági tekintetben nemcsak súlyos aggodalmai vannak pártunknak e javaslattal szemben, hanem határozott tapasztalat szól a mellett, hogy annak intézkedései károsak a magyar nemzetre nézve. E javaslatban arról van szó, hogy az itt termelt, de itt el nem fogyasztott répacukor mennyiség után évi kilenc millió forint erejéig elengedjük a fogyasztási adót, sőt jutalomdíjban részesítjük a czukorgyárost a külföldre kivitt czukor után. Közjogi tekintetben aggályos e javaslat, mert hasonló törvényt kellene hozni Ausztriának is, márpedig odaát nem is ülhet össze a parlament, olyan zavarosak a viszonyok, így hát császári rendelettel kell pótolniok a törvényt, amit mi nem fogadhatunk el törvénynek, mert az 1867-iki kiegyezés is világosan parancsolja, hogy Magyarország a közös viszonyokat érdeklő dolgokban csakis Ausztria alkotmányos képviseletével állhat szóba. Közgazdasági tekintetben csak Ausztriának kedvez ez a törvényjavaslat. A mi szegényes 17 czukorgyárunk ugyan alig termel annyit, amennyi saját fogyasztásunkra elegendő. Ha mégis némi fölösleg mutatkozik, az onnan ered, hogy a harmadfélszáz osztrák óriási czukorgyár terményei önálló vámterület nem létében beözönlenek Magyarországba, így tehát mi a reánk eső tetemes összeget az osztrák czukorgyárosoknak fizetnők. Ezt elfogadni sem hazafiságával, sem kötelességérzetével összeférőnek nem tarthatja pártunk. Azt hisszük, hogy csak erősödhet a bizalom és lelkesedés pártunk iránt, midőn világosan látszik, hogy e párt országgyűlési képviselői, elhanyagolva fontos magándolgaikat, félretéve minden kényelmüket, küzdenek az érvek súlyos fegyverével a nemzet megzsaroltatása és jogaitól való megfosztása ellen. Az ifjúság zöme szombat estre érkezett zuhogó hideg esőben. Sitt a kecskeméti ember lelke az ilyen kegyetlen időben bevonuló, csak könnyű nyári ruhával ellátott ifjúság láttára. És ezek a derék ifjak, a jövő reménységei szakadó esőben, ázva és fázva, legtöbbnyire lelkesen dalolva vonultak be. Boldog ifjúság, amely víg dallal daczol az időjárás szeszélyeivel! Bizony már ezért megérdemelték volna vasárnapra a jó időt, hogy a szikrai kirándulás ne maradt volna el. Volt alkalmunk meggyőződni arról, hogy tanárok és tanulók egyaránt az ünnep legvonzóbb részének ezt a kirándulást tekintették. Náluknál csak mi sajnáljuk jobban, hogy meg nem történhetett. * Hétfőn a tornaversenyre olyan alkalmas idő támadt, mintha csak az előbbi kellemetlen időjárásért akart volna bennünket kárpótolni a sors. Versenyre alkalmasabb időt képzelni sem lehet. Nagy dicsérettel kell megemlékeznünk azokról, akik a versenytér készítését intézték, mert a tér ideálisan kitűnő volt. Porzsolt Gyula, aki olyan lelkes sportsman, hogy éjjel is csak a sportról álmodik, teljesen el volt ragadtatva a versenytér kitűnősége által s arról beszélt, hogy azt állandóan fenn kellene tartani s ide jönnének országos mérkőzésre a fővárosi sportegyesületek is.* Általában feltűnt, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter nem képviseltette magát. Nem a reprezentálás hiányát vettük észre. Hanem különösnek találjuk, hogy már csak azért is nem küld megbízottat a miniszter, hogy az illető tapasztalatokat szerezhetne ezen új intézmény tökéletesítésére.* A közönség legnagyobb tetszéssel a szabadgyakorlatokat fogadta. Valóban bámulatos a fegyelmezettség, amelylyel az ország különböző vidékeiről összesereglett ifjak végezték e gyakorlatokat. Igen alkalmasak e gyakorlatok arra, hogy a gyermeket a fegyelemhez, rendhez, pontossághoz és gyorsasághoz szoktassák. Úgy láttuk, hogy a bámulatos szabatosságot meglepetéssel szemlélték a jelenlevő katonatisztek is. Megjegyzések a kerületi tornaversenyről. Elmúlt hát a szép, a felejthetetlen tornaünnep, amely városunkat egy-két rövid napra kizökkentette a rendes kerékvágásból. Sokáig fogunk visszaemlékezni a kedves vendégekre s a velük töltött időre. Többször is foglalkozunk még ez ünneppel, mert sok részlete volt annak, amit meg kell világítani és sok tapasztalatot szerezhettünk, amelyet föl kell jegyeznünk, hogy alkalomadtán hasznukat vehessük. Ebben az értelemben közöljük az alábbi megjegyzéseket. * Miről emlékezhetnénk meg elsősorban másról, mint a szombat esti és vasárnapi czudai időről. * A katonai gyakorlatok sorában egyenesen meglepő volt a kecskeméti állami reáliskola ifjúságának ügyessége. Föltűnt ez laikusoknak is, hát még szakértőknek. A futólépés szabatossága az egész közönséget lelkes éljenzésre gerjesztette. A kanyarodások egy intézet ifjúságának sem sikerültek eléggé. De különben is czéltalan az oly hosszú egyes sorokban való kanyarodás betanítására az időt pazarolni. * Sajnálatos, hogy az a példás rend, amely a versenyt kezdetben jellemezte, később egészen felbomlott. Ennek okát főleg kettőben találjuk. Midőn azon tornagyakorlatokra került a sor, amelyben nem mindegyik ifjú vett részt, akkor a nem szereplőket egy csoportban kellett volna tartani úgy, hogy jól láthassák a versenyek lefolyását Mert igy elözönlötték a versenypályát s még a jury dolgába is beleszóltak saját pajtásaik érdekében és mert az egyes versenyeket körülállották, a nézőközönség alig látott valamit a tribünökről, hát lement a versenytérre, ahol így azután zűrzavar és fejetlenség uralkodott. A másik oka a rendetlenségnek szerintünk az, hogy a részleges versenyek helye távol esett a közönségtől, mely azokban a tribünökről nem gyönyörködhetvén, lement a versenypályára sétálni. * Különös tetszésben részesült a rimaszombatiak gyönyörű táncza a Rákóczy-indulóra, és méltán. Ez a gyakorlat nemcsak erőfejlesztő, hanem plasztikailag és esztétikailag is hasznos. Ugyanezt mutatták be a félegyházi gymnasisták is elég ügyesen, de mégsem oly szabatossággal, mint a rimaszombatiak. * Volt azonban a versenyeknek olyan része is, amely kínos benyomást keltett, t. i. a versenyfutás. Egyik győztes ifjú mindkét futása után rosszul lett s azt a benyomást gyakorolta a közönségre, hogy a győzelemért az életével játszik. A tornából minden olyan gyakorlatot ki kell zárni, ami ártalmas a fejlődő gyermek egészségére. A futásnak, ugrásnak különösen meg vannak a határai, amelyeken túlbocsájtani az ifjút nagy bűn.* A kassai főreáliskola tanulói leghamarabb jöttek: 19-én délben és legkésőbb utaztak el, 22-én d. u. 3 óra 40 perczkor. Vasárnap d. e. 11 órakor zuhogó esőben megkoszorúzták Katona enlékszobrát »Katona József emlékének a kassai áll. főreáliskola« feliratú nemzetiszin szalagos fenyőgalyakból és havasi gyopárból font koszorúval, melyet Kassáról hoztak magukkal. Itt Konrádi Lajos tanár vezénylete mellet énekelték »Isten áldd meg a magyart« és a Schuberth Hymnuszt; Gérecz Károly tanár pedig szép beszédet mondott, azután az ifjúság a Rikóczy indulót énekelte. A vasárnap délutánt sem töltötték tétlenül. Délután 5 órakor a kath. gymnasium tornatermében érdekes műsorból álló hangversenyt rendeztek, melyen szép számú közönség volt jelen, élükön Francsics Norbert főigazgatóval. A műsorból kiváló tetszésben részesültek a »magyar király induló«, »őseink emléke«, a népdalok, Starck Oszkár bűvészeti mutatványa, Béler és Petrányi VIII. o. tanulók tréfás dialógja. A szerzett élvezetért úgy az ifjúság, mint Konrádi Lajos vezető tanár sűrű tapsokban nyilvánuló elismerésben részesültek. Kedden d. e. 12 órakor az egész ifjúság és tanári kar városunk polgármesterénél tisztelgett, hol az üdvözlő beszédet az ifjúság nevében Gerevich igazgató mondta, melyre a polgármester úgy a tanári kart, mint az ifjúságot éltető elragadó szép, lelkes beszéddel válaszolt, bebizonyítva a Kecskemét és Kassa közötti rokonságot. Itt megtekintették a közgyűlési termet is, melyet egy pár dal eléneklésével szenteltek föl. Legzajosabb volt elutazásuk is. Dalolva, dob- és trombitaszó mellett, a vendéglátó bizottság tagjaitól kisérve vonultak délután a pályaházhoz, hol egy hordó sör elfogyasztása közben újra rágyújtottak lelkes dalaikra. Egész itt tartózkodásuk ideje alatt nem győztek eléggé kifejezést adni Kecskemét város iránt érzett hálás elismerésük és köszönetüknek a nagyszerű fejedelmi ellátásért, melyben részesetek, s ennek hatása alatt, feledhetetlen emlékekkel távozva, mondtak lelkes »Isten hozzád«-ot városunknak s közönségének, a kiknél szintén a legkedvesebb emléket hagyták hátra a derék kassaiak.* Szólnunk kellene még a műkerti vacsoráról. De ne tegyük. Jobb arról nem beszélni, úgyis nehéz lesz azt a fejetlenséget, rendezetlenséget elfelejteni.* Végül azokról kellene megemlékeznünk, akik a siker érdekében sokat fáradoztak. Hála Istennek, többen vannak. Nem is soroljuk föl neveiket, de lehetetlen közülük ki nem emelni Holosnyay Ambrus és Liszka Béla tanárokat, akik emberfölötti munkát végeztek. Köszönet érezte. A városi zeneiskola vizsgálati hangversenye. Jól megválasztott zeneművel kezdődött e hangverseny, Kéler Béla magyar nyitányával, melyet Fekete Béla, Csabay Károly és Szemerey Zsigmond adtak elő zongorán. Érdekes mű, mivel magyar mozisokra van építve és nemes ízlésben tartva. Kéler, az idegenbe származott magyar művész, mint osztrák sorezredi karmester, mint berlini és wiesbadeni zenész is megőrizte magyarságát s nem egy szép magyar művet hagyott hátra szerzeményei között, melyeknek jelentékeny része indulók és tánczdarabokból áll. E részben méltó társa ő a szintén magyar születésű Gunglnak, aki unokatestvérével együtt nagy hírnévre tett szert külföldön. Az előadók szépen játsztak és kifejezéssel. Látszott, hogy gondos ellenőrzésben részesülnek. Csabay Károly és Fekete Béla más szerzeményben is kitettek magukért, az első a Godard-féle finomul aprózott, ingerlő táncz kiegyenlített előadásával, meg aztán Székely Imre tiszai idylljében. Fekete Béla a Capriccio brillantban. Elég csinosan játszott Veress Klára egyik tanítványa, Katona Mariska is, csakhogy kissé nehéz darabot választottak neki, már pedig a fokozatosság sehol se kívánja meg kiszabott részét oly szigorú mértékben, mint ép a zenében. Hacker Mariska kedves folyékonysággal játszta Chopin 2-ik keringőjét, egy ízben mégis hibát követve el. Egészben véve teljesen meg lehetnénk elégedve az eredménynyel, ha más tekintetek is figyelmet nem érdemelnének. Hallottunk zongorát, hegedűt, czimbalmot: »Voilà tout«, miként a Szegény Jonathánban mondják. Azonban ne legyünk igazságtalanok és jegyezzük ide, hogy az ének is ápolásban részesül a kecskemétvárosi zeneiskolában. Ennyi az egész. A nagyratörő város csak csekély áldozatot hozhat e téren. Mennyire megváltozott volna a kép, ha a tanítványok valamely négyessel állnak elő, akár vonós hangszerekkel, akár fa- vagy rézharmóniában. Mert akkor némi haladásnak nevezhetnék ezt az előbbi viszonyokhoz képest, holott a jelen körülmények értelmében csak annyiban beszélhetünk haladásról, amennyiben a városi zeneiskolában jobb erők találhatók, mint az eddigi itteni zeneiskolákban. Nagy hivatásnak tenne eleget a kecskeméti városi zeneiskola, hahogy a fúvóhangszereket egész átalánosságban felkarolná. Zongorász, hegedűs, czimbalmos annyi van Magyarországon, hogy az egész világot elláthatnék, azonban nincsenek fúvósaink. Rossz szokásaink egyike, hogy szeretünk csúfolkodni némely foglalkozásokkal, némely iparosokkal, mintha nem volna tisztesség bármily mesterségterén is meg tudni állani a sarat. Egy bizonyos színész egyre gúnyolódik darabjában a cseh trombitással, a cseh bombardonossal, pedig bizony semmire se mehetnénk »cseh trombitások« nélkül színház és művészi dolgokban. Évek előtt, mondjuk, három évtized előtt még barna zenészeink is javában ápolták a fúvós hangszereket. Nem is szólva a jelenben is divatos klarinétról, a fuvola, a fagott, a szárny- és vadászkürt, bombardon széltében hallatszott népzenészeink ajkáról, és nem egy esetben jó hasznát lehetett venni e különböző hangszereknek. Ma ezzel is szegényebbek vagyunk, és sokszor keresve se találkozik zenész, ki a fúvós hangszerekhez is értene, ha csak nem külföldről importáljuk őket. Mennyi anyagi haszon kallódik el ily kép. Vájjon nem volna-e jobb a pénzt az országban megtartani és nem idegenekre szorulni? Mindig az a panasz, hogy ifjaink nem találnak tért tehetségük érvényesítésére. Ki gátolja őket ebben? Ők maguk és rosszul rendezett viszonyaink. Tanulják minél többen a fúvós hangszereket és pár év múlva segítve lesz a bajon olykép, hogy színházi zenekaraink majd nem látják hiját a magyar fúvósoknak. S erre nézve a kecskeméti zenede szép kezdeményt vállalhat magára. Nyisson tanfolyamot néhány fúvós hangszer számára, s évről-évre haladva, karoljon fel valamennyi fúvó- és ütőhangszert. A többi zenede utánozni fogja. Haladás- és valódi haszonról csak így beszélhetnénk Kecskeméten. Minden attól függ, mennyi pénz állhat rendelkezésre, mert oly többlet áll elő, mely jelentékenyen szaporítja az évi költségvetést. S itt sem állapodhatni meg még. Bizonyos ösztöndíjakat kellene kitűzni azoknak az ifjaknak, kik magukat a fúvó hangszerek tanulására elhatározzák. Különösen a rézhangszerek irányában nagy az ellenszegülés, s mindenelőtt ezt kellene legyőzni jó ösztöndíjjal! De honnan kerüljön a pénz ? Nem boldog a magyar s évről-évre szegényedik, de okkal-móddal, összetartással, áldozatkészséggel ezen is lehetne segíteni. Más szegényebb országok is segítettek rajta. Ily átváltozásban a kecskeméti városi zeneiskola országos hiányt pótolna. Néhány szó K. J. úrnak. Külföldön való tartózkodásom miatt csak most vehettem tudomást azon sorokról, melyek válaszul hozzám vannak czímezve a Kecskeméti Lapok 25. számában. Válasznak az ugyan nem válasz, mert sem nem mondja, hogy átveszi, sem azt, hogy nem veszi át, hanem hímez-hámoz, hogy hát majd akad, ha akad, aki megcsinálja. Felmentve érezhetném magamat a választól, már csak azon egy ténynél fogva is, hogy a 25-ik számban megjelent közlemény hármat világosan mutat: hogy Státe úr nem ért a dologhoz, hogy Kájé úr nem ért az igazságmondáshoz és hogy Kájé úrban egy csepp sincs abból, amit illemtudásnak neveznek. Ha Kájé úr értene a dologhoz, akkor nem adna költségvetést, mielőbb hármat nem tud. Először: Milyen nehezek lesznek a sínek. Másodszor: Azt, várjon merre kell vezetni a vasútat — tehát nem ismeri a hosszát, nem a csatlakozási és kisajátítási költségeket még hozzávetőleg sem, pedig a fülöpszállási vasútnál a csatlakozási költség csaknem 2200 frt volt kilométerenként és azt képzelni sem lehet, mit fog az államvasút kérni a felső pályaudvarhoz való csatlakozásnál és mit fog a lajosmizsei társaság kérni, ha a tervezett vasút nem kiegészítő része, hanem konkurense akar lenni. De azt sem tudhatja a trace megállapítása előtt senki, hogy a kisajátításnál hány ember akad, aki, mint Szeles Pál úr, a fülöpszállási vasútnál 10 hold földért 9000 irtot kér, s hogy hány fog lenni, kinek házát, szöllőjét kell kisajátítani. Har