Kecskeméti Közlöny, 1920. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1920-09-01 / 200. szám

2 1920. Szeptember 1. Rendszeres lótenyésztésünk felépítésé­nél a következő, a gyakorlatban bevált el­veket kell úgy az állami méntelepek veze­tőségeinek, mint a magántenyésztőknek szem előtt tartaniuk. Eleinte, amíg az anyakancák száma még csekély lesz, csak oly mérték­ben használhassák igás és egyéb hámos szolgálatra, amennyit a ménes közvetlen és saját üzeme megkövetel, itt le kell mondani arról az elvről, hogy az összes anyakancáknak bizonyos korig hámban kell dolgozniuk, mert különben az az állal csökkentett ter­mékenység mellett egyrészt az elégtelen anyakanca-létszám fokozatos emelése, más­részt a szükséges évi ménkontigens terme­lése megnehezíttetnék. Érthető, ha meggon­doljuk, hogy 150 darab komolyan dolgozó anyakanca után alig esik több csikó, mint 100 darab dologtalan, ménesben legelő kancától. Ha az állam az ország lótenyésztését támogatni akarja, ne csináljon konkurrenciát a magántenyésztés olyan ágának, amely amúgy is különböző bajokkal küzd, mint ezt a magas vérű nemes angol félvérrel fog­lalkozó magánméneseknél látjuk, hanem olyan méneket tenyésszen és termeljen, ami­lyeneket a magántenyésztés nem tud, vagy nem szeret tenyészteni,, jól­lehet a közte­nyésztésnek azokra a fajtákra égető szük­sége van. A mezőgazdaság érdeke elsősorban azt kívánja, hogy minél több, a terményt jól értékesítő, nyugodt vérmérsékletű, zömök, erőslábú félvérménekhez jusson. Kisigényű, edzett, szívós méneket nyerhetne az ország, ha a bábolnai anyakancákat Gödöllőre vin­nék és a megmentett mezőhegyesi hidrán­­kancákkal együtt megalapítanák az erősebb arabs igás ménest. A bábolnai tiszta vérű arabs tenyésztörzset érdemes lesz — kellő szelekció után — lehetőleg nagy terjedelem­ben fentartani, mert egyrészről eredeti siva­tagi ménes arabs tenyészlovak behozatalára ezután nem igen számíthatunk, mivel a vi­lágháború folyományaként a francia vagy angol protektorátus rá fog feküdni Szíriára, az arabs mén hazájára, másrészről pedig Európának nincs más számbavehető arabs ménese, ahonnét edzett, kisigényű anyagot lehetne szükség esetén meríteni. A bábolnai arabs tenyésztésnek az a szerep juthat a jö­vőben, hogy egész Európában egyedüli piaca lesz a nemesvérű arabs ménnek. A kisbirtokosok lótenyésztésének jelen­leg nagy akadálya a megfelelő számú anya­kancák hiánya, pedig ezt is könnyen lehetne pótolni, csak állami segítségre volna szük­ség. A katonai lóállomány mintegy fele kan­cákból áll, — a kanca egyébként is kevésbé alkalmas katonai használatra, — minden gazda tehát, aki lótenyésztés céljaira kancát akar, beadna egy tulajdonát képező herédet a katonaságnak s cserébe kapna egy meg­felelő anyakancát. A mezőhegyesi ménes évente 100 drb. fiatal mént adott az ország lótenyésztésének, manapság csak 20—25-öt. Állami mének kikölcsönzése nem felelhet meg a lótenyész­tés céljainak. Lótenyésztő szövetkezet alakí­tása volna kívánatos és egyedül célravezető. Ezek által biztosítva lenne lótenyésztésünk önállósítása és zavartalan működése. A ló­tenyésztő szövetkezetek érdekében több ki­váló szaktekintélyünk emelte fel szavát, a kivitelben azonban még a kezdeményező lépések sem történtek meg. * 20 — A Kath. Legényegylet Sport Club­jának jelvénye Gyöngyössy Papp intéző­nek üzletében kapható. — A tejtermékek árumaximálása. Somogyvármegye th. átvizsgáló bizottsága a tejtermékek árait minden viszonylatban 20 százalékkal leszállította, hasonló intéz­kedés megtétele végett megkereste a kecs­keméti árvizsgáló bizottságot. A tejtermé­kek árainak az egész országban való egy­öntetű rendezése céljából szükséges, hogy nagyobb árkülönbségek ne álljanak elő, mert könnyen előfordulhat, hogy az egyik megye területéről kiszállítják a tejterméke­ket s a beállott hiány miatt ott az árak ismét felszöknek s az ármaximálás illuzó­­riussá válik. a kecskeméti képzőművészeti főiskola és a háziipari tanműhelyek. Galánthai Fekete Béla festőművész a napokban festette az Északpest megyei Test­­nevelési Bizottság ülésén a nemzetvédelmi szempontból is igen lényegesen számításba jövő népművészeti és háziipari programmját. A falvak társadalmi életét megteremtve, leg­először is a nemzeti kultúrát kell bevinnünk a falu népének lelkivilágába. Erre a leghat­­hatósabb eszköz a népművészet felkarolása és intenzívvé tétele, melyhez járul nagy fe­gyelmező erejénél fogva a nemzeti tánc, ének és zene. A háziipari tanfolyamok nemcsak a magyar nép ősi szokásait élesztik fel, hanem hozzájárulnak a falvak gazdasági és kultu­rális önállóságához. Ennek a nagyszerű fel­adatnak megvalósítására lesz hivatva a kecs­keméti háziipari tanműhely, mely szeptem­ber havában meg is kezdi működését a Mű­­vésztelepen. Mint értesülünk, illetékes kormánykö­röknél most folynak a Kecskeméti Képző­művészeti Főiskola és Háziipari Tanfolyam végleges megszervezéséről szóló tárgyalások, melyek a legszebb eredményekkel kecseg­tetnek. A kecskeméti új művészi alakulás annál is nagyobb eredményességre számít­hat, mert a fent vázolt törekvések legkitű­nőbb magyar vezéregyéniségei, Révész Inne és G. Fekete Béla festőművészek nyertek megbízatást vezetésére és irányítására. Ille­tékes helyeken remélik, hogy Kecskemét városa a legmelegebb megértéssel karolja fel nemzeti kultúránk e nagyjelentőségű erő­forrását. Orosz-lengyel helyzet. Avernon párisi nagykövet szerint nem valószínű, hogy a vörös hadsereg a tél beálltáig összeszedhetné magát. — Az orosz hadsereg majdnem teljes tüzérségét elvesz­tette. — Weygand tábornok és az angol misszió tagja egyöntetűleg azt akarják, hogy a lengyelek erős hadállásokban legyenek megszervezve. — Weyga­­d nem tér vissza Lengyelországba, de azon van, hogy a lengyeleknek a szövetségesektől anyagokat, hadiszereket és muníciót szerezzen. —■ Az oroszok békét kérnek a lengyelektől. — Rigában folytatják a béketárgyalásokat. — A lengyel kormány megegyezést remél az oroszokkal. — A lengyelek kierőszakolták a Dnyeszteren való átkelést. — A varsói csatában 187,000 ember volt az oroszok vesztesége. — Az antant megegyezett a lengyel kérdésben. — Anglia ütközőálla­mot kíván létesíteni Oroszország és Len­gyelország között. — Berlini jelentések sze­rint több merényletet követtek el az utóbbi időben Lenin és Trockij ellen. — Wran­­gel tábornoknak kereskedelmi megbízottai vannak Bécsben és Berlinben. — Wrangel megegyezett az ukránokkal. — Amerika is ellenzi a lengyelek további előnyomulását. — Wrangel tábornok csapatai megszállták Odessza külvárosát. — A pápa is inti a lengyeleket attól, hogy a néprajzi határo­kat átlépjék.__________________ His ii­teti Is Magyarországgal. Tomcsányi igazságügyminiszter jelen­tést kapott a Tisza ügyben az ügyészséggel szemben felmerült gyanúsításokra vonatko­zólag és e jelentés az igazságügyminiszter nyilatkozata szerint az „ügyészség magatar­tására teljesen tisztázó“ megállapításokat tar­talmaz. — A Tisza ügy legutóbbi tárgyalá­sán kiderült, hogy a gyanúsítottak a cellák­ból is érintkezhettek egymással. — A kor­mányzó felavatta a szentesi hidat. — Há­romszáz pozsonyi újonc megtagadta a cseh hűségesküt. — Teleki Pál gróf betegeske­désének tartamára Rubinek Gyula lett a helyettes miniszterelnök. — Hatszáz magyar gyerek utazott újabban Svájcba. —Katonai becsületügyi bíróság elé kerül a Gömbös— Beniczky affér. — Rubinek kijelentene, hogy az államvasutakat nem adják bérbe. — Esik az őszi gyümölcs ára. — Borpárt?­ a kivitel céljára szabad készíteni. Kis IM 3 Napilágitől. A keletgaliciai köztársaság, melyet né­hány nappal ezelőtt kiáltottak ki, minden külső kényszer hatása nélkül megbukott. — Sándor szerb régens herceg és a szerb pol­gári pártok arra törekednek, hogy Magyar­­ország és Szerbia között egyetértést hozza­nak létre. — Görögországban nagy ellen­zéki összeesküvéseket lepleztek le. — Anette bíboros, párisi érsek 70 éves korában teg­napelőtt meghalt. — Elégtételt kap Német­ország a perzsa kormánytól a tebriszi kon­zul meggyilkolása miatt. — Fiume függet­lenségét szeptemberben kiáltják ki. — Ame­rika nem ad kölcsönt a cseheknek. — Az angol alkirály elmenekült Írországból. — Németország elégtételt ad a franciáknak a boroszlói eseményekért. — A bécsi jóváté­­teli bizottság lefoglalja Ausztria hadiszereit. — Az orosz vörösök internálták Tolsztoj Alexandra grófnőt, Tolsztoj Leo világhírű szellemóriás leányát. — Bécsben anarkisták felrobbantották a két. szoc. egyesület szék­házát. — 25 millió fontot gyűjtöttek össze Ausztriában egy zsidó légió toborzására. — Felemelték az osztrák boradót. NAPI HIRER* m i■ ■■ i — A Szolnoki és Halasi út építésé­nek ügye. Karácsonyi Endre miniszteri ta­nácsos és Keviczky Sándor miniszteri osz­­tálytanácsos városunkba érkeztek a készülő­félben levő Szolnok és Halas felé vezető műutak építési munkálatainak megtekinté­sére. A város nemrégiben azzal a kéréssel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez, hogy mindkét utat a várostól 6 kilométer távolságig kövezzék ki. A miniszter vála­szában ezt a kérést keresztülvihetetlennek minősítette, mert az állam­i kőbányák terme­lése egyelőre nem képes fedezni az ehhez szükséges mennyiséget. A város tehát újab­ban azt kérte, hogy a Halasi utat legalább a vasúti átjáróig, a Szolnoki utat pedig a vasúti átjárón túl az új honvéd laktanyáig kövezzék ki. A Kecskemétre nézve rendkí­vüli fontos kérelem előreláthatólag kedvező elintézésre talál. — Hadbírói tanúkihallgatások. A szegedi körzetparancsnokság hadbírósága egy kiküldött hadoíró útján tanúkihallgatá­sokat eszközöltet Hübscher Manó, volt 8 as huszár tiszthelyettes ellen, aki később a vörös hadseregben az élelmezésnél teljesí­tett szolgálatot. Hübscher ellen bizonyíté­kok merültek fel arra vonatkozólag, hogy nagyobb szabású kezelési szabálytalanságo­kat követett el a forradalom alatt a kincs­tár kárára. A kihallgatások 3 napot vesz­nek igénybe. — A szinügyi bizottság tagjai. A jú­liusi közgyűlésen határozta el a város a szinügyi bizottság megszervezését és ugyan­akkor meg is állapították annak ügykörét. A szinügyi bizottságba a hivatali tagokon kívül ma választotta be a közgyűlés az általa kijelölendő 5 tagot, akik a következők let­tek : Faragó Béla árvaházi igazgató, dr. Kiss Endre szerkesztő, dr. Meczner Sándor jog­tanár, Muraközy Gyula ref. lelkész és Ras­­sovszky Gyula k. r. tanár. — Beiratkozások a jogakadémián. Az 1920—21. tanévre a beiratkozások szep­tember 16 án kezdődnek és október 2 ig tartanak. Az előadások és vizsgálatok októ­ber 4-én kezdődnek. A beiratkozás engedé­lyezése iránti folyamodványok szept. 15-ig adandók be a tanári karhoz. E folyamod­ványokhoz a születési bizonyítvány, közép­iskolai érettségi bizonyítvány, hatósági bi­zonyítvány a folyamodó előéletéről, vala­mint a szülők vagyoni és egyéb helyzetéről, esetleges katonai szolgálatot igazoló okmány csatolandó. A beiratkozást személyesen kell eszközölni. — A Kath Legényegylet Sport Clubja taggyűlést tart szerdán este fél 8 órakor az egyesületi helyiségben. Pornos megjelenését kérem mindenkinek, mivel a jelvények és tagsági könyvek átvételéről is szó fog lenni és fontos ügyekben tárgyalunk. Gyöngyösy Papp intéző.

Next