Kecskeméti Közlöny, 1921. április (3. évfolyam, 73-97. szám)
1921-04-22 / 90. szám
Hacsfcemét, 1921. április 22. Ara 2 korona. Péntek, III. évf. 90. sz. ELŐFIZETÉSI áMI egy évre — — — — 490 Kopobb. 6 évre — — — — — 240 korona. Nefryed évre — — — ISO berena. FftSs»*®* asx«5*fc. I :’$F. KISS EESfagU Sjsft»s ®*a» éf m » ba»*s»aa. S&®Sl«l«H*fk SSIBUIOia 51Sp. Saarbvaxtfiaág « S3. kat., 8 zai»afeág»««r I. mér. I). as McSct, 3 sill. Telefon ISO. Eindth S afaal a Safsheitil-Mr 5. Salaras ülés a nemzetgyülben. Rakovszky István elnök néhány perccel 11 óra előtt nyitotta meg a nemzetgyűlés tegnapi ülését. Az interpellációs könyv felolvasása és Rubinek felszólalása után folytatták a kormányprogram vitáját. Grieger Miklós emelkedett szólásra. Rassay legutóbbi beszédében felszólította a kisgazdapártot, ne engedje meg, hogy a nagy nemzeti gondolat egy pár mágnás és a klérus segítségével a magyar nemzettől elsikkasztassék. Ő a mágnásokat és a főpapokat nem akarja megvédeni, csak az alsó papságnak akar szószólója lenni. Elismeri, hogy a katholikus papságot érzelmi momentumok fűzik a dinasztiához. Ez természetes és csak az esetben volna baj és érdemelne megvetést, ha ez az érzelem a hazaszeretet rovására nyilatkoznék meg bennük. Ennek a papságnak tizenhét tagja vértani halált halt. Az ilyen kijelentés árt a felekezeti békének, amelynek rajongója. A nemzet organizmusában a katolicizmus és a protestantizmus azt a működést fejti ki, amit a szív két kamarája. Ezután hosszú történelmi visszapillantást vet az elnyomatás korszakára, amelyben elsenyvedt a magyar önérzet. Majd így folytatja : Mennyire fájt a magyar nemzetnek, amikor IV. Király király koronázásának estéjén hirtelen elhagyta a magyar fővárost. Balla Aladár: Sürgős dolga volt Bécsben ! Schönbrunnban várják ! Felkiáltások a kisgazdapárton: Még jobban fájt a nemzetnek, amikor most egyszerre visszajött. Grieger Miklós kijelenti, hogy ő felfogás dolgában különbözik Rassaytól és Hermann Miksától,,, mert nem ragadtatja magát túlzásokra. Őszintén megmondja a dinasztia hibáit, de egyben nem hallgatja el erényeit sem. A keleti veszedelem még nem múlt el és ezért nem szabad élére állítani a királykérdést sem, amely éket ver apa és fiú, testvér és testvér közé és meghasonlásba kergeti nemcsak a nemzet nagy családját, hanem minden egyes családot is. A királykérdés nem aktuális. Egyébként a legnagyobb zavar uralkodik e kérdésben. Csoda-e, hogy a laikus sem tud tájékozódni ? Nyíltan bevallja, hogy ő is ingadozik a királykérdésben. Nem resteli ingadozását, mert meg van győződve, hogy szavazatához, amelyet annak idején le fog adni, a nemzet áldása vagy átka fog fűződni. A kormánnyal szemben egyébként azonosítja magát pártja álláspontjával. Beniczky mentelmije, Grieger Miklós általános elismerést keltő, tapintatos és mégis szókimondó beszéde után Beniczky Ödön volt belügyminiszter jelentette be mentelmi jogának megsértését. A bejelentés tele volt vérlázító kijelentésekkel, melyeknek olvasásakor az jut eszünkbe, hogy ha a nemzetgyűlés padjaiban nem eleven emberek, a nemzet bizalmának letéteményesei ülnek, hanem lélektelen hullák, akkor ezeknek is nagyobb erővel kellett volna a nemzet megkövetését követelni ettől a megfeledkezett úrtól. A legendák hét gyászmagyarja orrán és fülein csonkíttatott meg, Beniczky képviselőnél más hiányzott abban a pillanatban, midőn lojalitástól csöpögő beszédében belerúgott a tragédiás magyar nemzetbe. Egyébként a konklúziókat hagyjuk későbbre, ezekre a királykérdésben elfoglalt álláspontjára való tekintet nélkül mindenki egyetért. A bejelentés szerint Beniczky húsvét vasárnapján arról értesült, hogy a kormányzó csak a határig gondoskodott őfelsége a király kíséretéről, a továbbiakra nem volt gondja, ellenben kiment a lóversenyre . . . Elnök: A képviselő urat rendreutasítana. Beniczky: Elhatározta tehát, hogy a királyi család egy tagjával folyt megbeszélés alapján Szombathelyre megy. Hajmáskéren azonban egy század katona a kormányzó nevében letartóztatta. Később közölték vele, hogy most már a belügyminiszter és a budapesti főkapitány rendeletére van letartóztatva. Szabadon bocsájtásukat attól tették függővé, hogy becsületszavukat adják a Budapestre való visszatérésre és másnap audienciára mennek a kormányzóhoz. Beniczky azonban a királyon kívül olyan urat nem ismer, akinek becsületszavát adja. Visszatért tehát Budapestre, ahol megjelent nála a belügyminiszter és a főkapitány és ezek kijelentették, hogy nem letartóztatásról, hanem feltartóztatásról van szó. Másnap mégis felkereste a kormányzót, aki kijelentette, hogy azért tartóztatták föl, mert Szombathelyen népgyűléseket akart rendezni. A salvus conductust pedig azzal a kijelentéssel tagadta meg tőle, hogy közöttük a királykérdésben véleménykülönbség van. A kormányzó szerinte ezzel megsértette a mentelmi jogát. Rendre ! Rendre! Kiállják a kisgazdapárton. Az elnök azonban kijelenti, hogy a képviselőnek joga van mentelmi jogának megsértését bejelenteni. A régi országgyűlésen i3 előadhatta egy képviselő Ferenc császár által való megsértése ügyében a sérelmét. Beniczky: Ettől a bejelentéstől nem vár gyakorlati eredményt. „Mi egy olyan országban élünk, amelyben a világ leggyávább és legbornirsabb katonai diktatúrája uralkodik.“ Ennél a mondatnál elemi erővel zúgott föl a vihar. A kisgazdapárton egymást érik a felkiáltások : Rendre ! Rendre ! Kuna P. András ezt süríti Beniczky felé: Osztrák lakáj ! Habsburg lakáj ! A zaj csak percek Id. Pólyák János feljegyzései a proletárdiktatúra idejéből. 1919. április 23 án elmentem a templomba 8 órakor és visszatértem 10 órakor, mikor is a családom értesített, hogy jönnek értem, meneküljek. Én rögtön befogattam és mentem Ballószögre. 1 órára értem oda, akkor lefeküdtem, majd 3 órakor felkeltem és átmentem az öcsém tanyájára baltával a kezemben. Alig kis vártatra jön két biciklista fölfegyverkezve, értem és fiamért jöttek. Persze én nem voltam rest, odaugrottam a baltával és lefegyvereztem őket. Az egyik idevaló volt, Lajos Ferenc, akinek az apjáért 33 esztendeig voltam kezes, a másik vidéki volt. Bekísértem őket a szobába, hogy majd este a főtáborba, mely Héjjas Mihály helvéciai tanyája volt, bevisszük. Pólyák György fiam aznap tanyáróltanyára járt katonafegyverrel. Ballószög, Köncsög és Helvécián toborzott fiatalságot és este visszajött azzal a jelentéssel, hogy jönnek sokan, ki fegyverrel, ki ásóval, vasvillával és fejszével. Én úgy 10 embert 100 koronával fizettem előre, mert máskép nem jöttek volna el. Este gyülekeztek, vadászfegyver, revolver és katonafegyverrel ellátva, egy bakter 300 drb katonatöltényt adott, ezt szétosztottuk magunk közt. Körülbelül 60 ember lehetett, köztük 8 Pólyák. Este 8 órakor indultunk a kis csapattal Helvécia felé, a két detektívet összekötözve magunk előtt hajtva, míg útközben többen csatlakoztak a csapathoz. Odaérve megrémültek, mikor látták, hogy üres a tanya, csak egy szakácsnő volt bent. "Mi lesz most velünk ? Ki merre lát, meneküljön! Pólyák György és Gábor maradt csak a két detektívvel és tanakodtak, mit csináljanak velük. Gábornál volt éles kard, Györgynél meg revolver. Vágjuk le a nyakukat vagy löjjük keresztül, a szakácsnő is beleegyezett. Végre Gábor tartva, hogy baj következnék belőle, ott hagyták őket és az éj sötétjében neki vágtak és elmenekültek. Jöttek hozzám jelenteni, hogy már a Héjjas-tanyából menekülni kellett. Magam is megijedtem, tudtam a következményeit, útnak indultam a sötétségben s hajnali 4 órakor a mostoha anyámhoz értem. Ezek nagyon meglepődtek megjelenésemen, meg is ijedtek és mindjárt mondták, hogy náluk 10—15 vörösőr jár naponta, féltek persze, hogy náluk maradok, ezért mondták ezt. Nem sokáig gondolkodtam, kértem egy darab kenyeret és szalonnát, ezt örömmel is adták, gondolván, hogy tőlem szabadulnak. Kezembe vettem a vándorbotot, leszámoltam magammal, hogy a lázitónak menekülni kell vagy meghalni. Útnak indultam, hideg havas eső esett, a szőlőkön keresztül a nyiri erdőnek vettem utamat, egész nap bolyongtam az erdőben, beesteledvén, nekivágtam a szarkási szőlőnek. Az Isten adott szegény vándor bolyongónak jó szemet és jó lábat hozzá. Már egészen sötét volt, amikor egy szarkási kunyhónak ajtaját belöktem, belülről 5—6 akácfarőzsével betámasztottam az ajtót. Itt biztonságban éreztem magam, lefeküdtem a párnára. Gondoltam, itt még a madarak sem járnak és talán el is szenderedtem, amikor kopogtatásra ébredtem fel. Oda megyek az ajtóba és minden erőmből nyomom, azt gondolva, hogy nem látott senki ide jönni és mégis most értem jönnek. De ez csak egy pillanatig tartott. Megszólalt a kint levő édes atyám ! Kérdeztem, te vagy Jani fiam? Én vagyok. Erre beeresztettem a fiamat és azt kérdeztem, hogy akadtál reám ? Voltak, akik látták és kiktől kérdezősködött, több kunyhót megkopogtatott és igy akadt reám. Azt mondta a fiam, gyerünk innen édes atyára, nem messze van innen egy pajtásom. Oda mentünk, aki szívesen fogadott. Lefeküdtünk csak felöltözve és pihentünk valameddig. A fiam vezető volt, onnét indult a nyíli erdőnek és később akadt rám, ahonnan együtt mentünk megpihenni. Hajnal felé megköszönve a szívességét, útnak indultunk. Én egyfelé, a fiam másfelé. A szarkási szőlőben, erdőben bujdostam. Kiválasztottam magamnak egy elhagyott háznak a padlását, hogy ott fogom magam meghúzni, de amikor oda mentem, oda jött az egyik öcsém. Köszöntött Dicsértessék a Jézus, mindörökké. Mit keres Jani bácsi itt ? Panaszkodtam neki, ő elhívott a napának házához. Ott vacsorával kínáltak, de nem ízlett. Lefeküdtem, de csak úgy aludtam, mint a nyúl. Hajnal lett, tovább kellett menni, köszöntem a szállást. Mondták, hogy estére megint menjek oda. Mondottam, hogy nem tudom, hogy lesz. A napot síia bozótos erdőrészben töltöttem, hol fekve, hol állva, gondolkodva és imádkozva. Estefelé utamat