Kecskeméti Közlöny, 1923. január (5. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-31 / 24. szám
Kecskemét, 1923 január 31._________________Ára 8 korona.__________________Szerda, V. évfolyam, 24. szám. KECSKEMÉTI KÖZLÖM ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Felelős szerkesztő: dr. KISS ENDRE. SZERKESZTŐSÉG: Negyed évre.................................. 500 korona. Egyes száma : 8 korona Hl. Szabadság-tér I. szám, II. e. 3. ajtó. Telefon: 120. Egy hónapra..................................180 korona. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. KIADÓHIVATAL: Széchenyi-tér 5. szám. Telefon: 114. A féligazságok félgazságok. Ma eljött a szerkesztőségünkbe egy szegény, nyomorult asszony és kiöntötte a szivét, melynek véréből négy apátlanul maradt árva magyar gyermek táplálkozott már. Mi ezt a csodálatos emberszivet bedobjuk a bározó, borosüveg mellett irredentázó, jó valuában ötven krajcárral jótékonyt adó társadalom sürgés-forgásába. A másik szív ott porlad van hol az idegen hóditók lába alatt, hová a világháború nagy pazarlásában hullott le, hogy egy áldozattal még több jogunk legyen a martalócok arcába vágni: ez a föld magyar ! Méltóztassék megérteni, arról van szó, hogy a férfi meghalt a hazáért (egészen úgy, amint no,tanában szónokolják és szavalják), az asszony pedig itt maradt négy éhesszájú apró emberkével (egészen úgy, amint elképzelni sem szeretik, nyomorultan). A panasz: havi kétszáz korona, mellyel az asszonynak kiszúrták a szemét. Eleven példa ez a féligazságra. Mert féligazság, hogy ez a társadalom természetesnek, sőt kötelezőnek tekinti a hősi halált, de nem tekinti aznak az emberséges életbiztosítását a hősi halott hozzátartozóinak. Így válik a féligazság félgazsággá. A háború, a forradalmak, az idegen megszállás mindnyájunkat nyomorulttá tért, az egyenes és induekt adók zuhataga mindnyájunkra a koldusság s Nílusát árasztotta: ez egy nagy igazság első fele. De hol van ez a szegénységünk és nyomorúságunk sok-sok magyar szenvedés elől? Ennek a kérdésnek megfelelésében van az igazság második fele, melyet el szoktak hallgatni s melynek elhallgatása miatt a féligazságból megint félgazság lett. Gondolataink fejtegetését így folytathatnánk tovább és tovább. Mert a magyar élet tere van féligazsággal, illetve félgazság-g gal Ezeket szokták szemünkbe vágni a nemzeti korszellem ellenségei. Pedig mi és velünk együtt a magyarság jobb része, másért küzdünk 1919. augusztusa óta. A mi kiáltásunk szárnyalása nem üresfejű politikusokat s más közéleti strébereket akar magasba vinni, hanem a végpusztulás sírgödrei felé tántorgó magyart akarja fölröptteni a régi dicsőség ormára. A mi dolgos két kezünk nem rombolni akar, hanem utat építeni fajunk számára. És még vannak olyanok, akik a három esztendei balsikereket, csalódásokat és szenvedéseket dörzsölik folyton az őrrünk alá! Voltak bajok, volt kárbaveszett igyekezet és volt visszafelé elsült puska. De ez csak féligazság. A másik fele ennek az, hogy a bajok, kárbaveszett igyekezetek és visszafelé sült puskák ezek miatt a bölcs bírálók és gonosz akadékoskodók miatt voltak, akiknek féligazságuk félgazság és akik attól tartanak, hogy eljön egyszer a mi igazságunknak a második fele is, de akkor jaj lesz nekik, hétszer jaj. A magyar jövő szekere átrobog majd önös érdekeik, nullával egyenlő tehetségük fölött és szétgázolja azokat az aranyszálakat, melyekkel a faj legádázabb ellenségeihez ebkosztva odakötötték magukat. Megy a jövő szekere integet Magyarország, uj ezer év felé ! Ezek nem szélsőséges célok az akadékoskodók előtt?! Hiszen bennük az idegek érzékenysége csak a zsebekig terjed, pedig azoktól még messze vannak a régi határok. Hiszen ezeknek szellemi rövidltása miatt egy ezer év kívül esik a horizonton, így tehát mi büszkén valljuk az integer Magyarország és úz ezer év szélsőségeseinek magunkat. Ezek miatt, akik a megtekergett közömbösségi mocsárból csak nagy neveket tudnak kiabálni és egy méltatlanul fölhasznált grófi szakállat tudnak mutogani. Adva van két szélsőség: 1. Az integer Magyarország és új ezer év szélsősége; 2. a kommunizmussal álcázott zsidó impekerült az egész völgy. Megfulladtunk volna, ha véletlenül tovább utazunk. Estefelé belépett hozzám a katonák vezetője és borzalmas tisztelettel szólt: A katonák azt kérdeztetik kegyelmes uram, honnan láttad előre a vihart? A hegyek színéről, — feleltem kegyelmességemmel. Rövid idő múlva megint bealázatoskodott. Nem hagynak nyugton ezek a goromba pimaszok, azt mondják, hogy ők semmit sem láttak. Hogy láttak volna, szamár — volt fölényes felvilágosításom — kék szem kell oda, hogy azt láthassa valaki! És ezt elhitték. Ha azt mondom nekik, hogy az aneroid mutatta, halálra kacagják magukat. Ugyanezekkel történt más esetem is, de ott a végén csakugyan ők nevettek. Úgy esett hogy elfogyott az ennivalónk. Veszélyes vidéken jártunk, kevés volt a töltény, nem merték vadászatra pazarolni. Na, mondom, majd lövök én. Majd megpukkadtak a nevetéstől. Az övemre mutogattak és kérdezték: A kis puskával ? Tapasztalásból tudták ugyanis, hogy kis forgópisztolyommal eddig még semmit sem sikerült eltalálnom. Nem szóltam semmit, hanem előkotorásztam a láda fenekéről régi kétcsövű vadászfegyveremet. Ez mindjárt imponált nekik, gyanúsan nézegettek, mert még sohasem láttak hasonlót. Mentünk az erdőbe. Mikor az első csapat fácánféle madárnak közibe dupláztam, öt esett. Estefelé vagy ötven madárral terhelten tértünk haza. Kísérőim rettentő hosszú orral ballagtak nyomomban. Végre egyikük keserves hangon megszólalt: — Hát hogy háborúzzunk mi veletek, trializmus szélsősége. Jól van, szélsőségesek vagyunk, de az első pont szélsőségesei. Ez a cél örök „kurzus“ marad, ameddig magyarok élnek e földön. Ezt a „kurzust szolgálni“ becsület dolga lesz akár Szabó Dezsőnek, akár másnak. Márpedig sem Szabó Dezső, sem más nem szolgált egyéb „kurzust.“ De igaza volt Szabó Dezsőnek, mikor félt igazságainak kimondásától és attól, hogy Vörösmartyt válassza jelige gyanánt. Sorra kemény áldást mondok fejetekre botommal. Máris kettéharapják az ő nagy igazságait. Alig nyitotta föl újból a száját, máris négy felé vágják tulajdon testét, mint Koppányét a veszprémi csata után. Ez történt vele Kecskeméten is. Anélkül, hogy kritizálnánk ezt az e járást, egyszerűen megállapítjuk : Szabó Dezső nemcsak a konzervatív érdekszövetségekben látja a magyar jövő ellenségeit, hanem a zsidó imperializmusban is. Továbbá figyelmeztetjük agy hallal rajongóit, hogy a konzervatív érdekszövetségek liberális természetűek és ezeknek szidalmazásképpen nincs okuk örvendezni. Magyarországon csak egy konzervativizmus van: a liberalizmus s talán ők is liberálisok volnának. Most az egyszer a féligazság tulajdon fejükre hullott vissza. Vidám történetkék Keletről. Néhány nappal ezelőtt a Kecskeméti Közlöny Galántai Fekete Béla tollából kis történetet közölt a kínaiakról. Vidám baráti beszélgetés között mondotta el Cholnoky Jenő egyetemi tanár hajdani keleti utazásának ezt a kis epizódját és vele még egész csomó hasonló gyöngy ömlött ki az ő mesebeli tarsolyából. Olyan kedvesek, jellemzőek és érdekesek ezek az apróságok, hogy méltán kerülhetnek nagyobb nyilvánosság elé. Néhány vidámat megkísérlünk papírra vetni közülük. úgy volt — kezdi elbeszélőnk az ő telthatatlanul kedves stílusában, ahogy kicsit veszedelmes vidéken utaztunk, az alfkirály tehát kitüntető szívességgel katonákat adott mellém kíséretül. Egy reggel, amint szokásom szerint aneroidra pihantok, látom, hogy erősen leszállt. A tolmácsom nyomban tolmácsolta is üzenetemet a katonáknak. Ma nem utazunk tovább, mert a kegyelmes úr azt mondta, hogy rossz idő lesz. A katonák türelmesen várnak jó darabig, de aztán úgy tíz óra tájban az azúrkék eget kiván tanulságul, követelték, hogy menjünk tovább. A szolgám rájuk unatkodott. Ha a kegyelmes azt mondja, hogy rossz idő lesz, hát rossz idő lesz. Mars ! A katonák morogva elsullogtak, de dél felé, amikor az ég csak sehogyan sem akart elhomályosodni, a kapnák már ott táncoltak az ablakom alatt a keleti ember örömével, aki majd kiugrik a bőréből, ha a nyugatiakat időzheti. Kezdtem már alaposan izzadni és gyenge lábon érezni a tekintélyemet, mikor segített az Isten: jött a fzrgeteg, néhány óra alatt víz alá Jelenits István. — Másfél billió Nsme ország deficitje. Hermes német pénzügyminiszter a napokban terjesztette a birodalmi gyűlés elé Németország 1923. évi költségvetését. A kiadások tekintetbe véve az elkerülhetetlen fizetésjavításokat negyedfél billió márkára rúgnak. Adókból és vámokból az előre látható emeléseket is figyelembe véve 1900—2100 milliárd márka fog befolyni. A mutatkozó hiány 1400—1600 milliárd, magyar valutában 140 —160 milliárd korona, vagyis kb. kétszeresse az egész államjegyforgalmunknak. kegyelmes uram ? Ha a kinai lő, csak egy fehér embert talál, de ha ti lőttök, egyszerre öt kinai esik. — Úgy kell nekek, ne háborúzzatok ! — feleltem nagy mogorván. A vége azonban mégis nevetés lett, mert evés közben a sok apró sörét erősen ropogott a foguk alatt és igy kiravaszkodták a titkomat. Ha már eddig jutottunk mondok már valami kellemesebbet is, ahol tudniillik hölgy van a dologban. Bizony a szép kis kínai fruska majdnem jármot akasztott a nyakamba. Vacsorán voltunk egyik kormányzónál. Szép társaság. A kormányzó leánya, előkelő urak, köztük a vőlegényjelölt. Nagy tüzesen kurizálni kezdtem a kislánynak, akinek mellékesen mondom, jó néhány milliócska is emelte bájait. A vőlegényjelölt már pár óra múlva annyira nekikeseredett a történtek miatt, hogy fölkerekedett és dühösen elrohant. Ebéd végeztével sétalovaglásra mentem társnőmmel. A rákövetkező pengős vacsorán pedig már olyan szépeket mondtam neki, hogy a kislány egész bizonyosra vette a közeli lakodalmat.Bevallom magam is hasonlókat forgattam a fejemben vacsora után mámoros hangulatban a szobámba igyekeztem. Itt első pillantásom az asztalomon, Magyarországon hagyott menyasszonyom arcképére esett. Egyszerre megfordult velem a világ, elkezdtem énekelni, hogy: Juhász legény, szegény juhász legény . . . Azzal összecsomagoltam, otthagytam csapot-papot, szép lányt, milliókat és úgy elmentem, hogy azóta sem hallották híremet. A vőlegényjelölt bizonyosan örült neki. Horváth Ödön.