Kecskeméti Közlöny, 1923. január (5. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-31 / 24. szám

Kecskemét, 1923 január 31._________________Ára 8 korona.__________________Szerda, V. évfolyam, 24. szám. KECSKEMÉTI KÖZLÖM ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Felelős szerkesztő: dr. KISS ENDRE. SZERKESZTŐSÉG: Negyed évre.................................. 500 korona. Egyes száma : 8 korona Hl. Szabadság-tér I. szám, II. e. 3. ajtó. Telefon: 120. Egy hónapra..................................180 korona. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. KIADÓHIVATAL: Széchenyi-tér 5. szám. Telefon: 114. A féligazságok félgazságok. Ma eljött a szerkesztőségünkbe egy szegény, nyomorult asszony és kiöntötte a szivét, melynek véréből négy apátlanul ma­radt árva magyar gyermek táplálkozott már. Mi ezt a csodálatos emberszivet bedobjuk a bározó, borosüveg mellett irredentázó, jó va­­lu­ában ötven krajcárral jótékonyt adó társa­dalom sürgés-forgásába. A másik szív ott porlad van hol az idegen hóditók lába alatt, hová a világháború nagy pazarlásában hul­lott le, hogy egy áldozattal még több jogunk legyen a martalócok arcába vágni: ez a föld magyar ! Méltóztassék megérteni, arról van szó, hogy a fér­fi meghalt a hazáért (egészen úgy, amint no,­tanában szónokolják és sza­valják), az asszony pedig itt maradt négy éhesszájú apró emberkével (egészen úgy, amint elképzelni sem szeretik, nyomorultan). A panasz: havi kétszáz korona, mellyel az asszonynak kiszúrták a szemét. Eleven példa ez a féligazságra. Mert féligazság, hogy ez a társadalom természe­tesnek, sőt kötelezőnek tekinti a hősi halált, de nem tekinti az­nak az emberséges élet­biztosítását a hősi halott hozzátartozóinak. Így válik a féligazság félgazsággá. A háború, a forradalmak, az idegen megszállás mind­nyájunkat nyomorulttá tért, az egyenes és induekt adók zuhataga mindnyájunkra a kol­­dusság s Nílusát árasztotta: ez egy nagy igaz­ság első fele. De hol van ez a szegénysé­günk és nyomorúságunk sok-sok magyar szenvedés elől? Ennek a kérdésnek megfele­lésében van az igazság második fele, melyet el szoktak hallgatni s melynek elhallgatása miatt a féligazságból megint félgazság lett. Gondolataink fejtegetését így folytat­hatnánk tovább és tovább. Mert a magyar élet tere van féligazsággal, illetve félgazság-­g gal Ezeket szokták szemünkbe vágni a nem­zeti korszellem ellenségei. Pedig mi és ve­lünk együtt a magyarság jobb része, másért küzdünk 1919. augusztusa óta. A mi kiál­tásunk szárnyalása nem üresfejű politikuso­kat s más közéleti strébereket akar magasba vinni, hanem a végpusztulás sírgödrei felé tántorgó magyart akarja fölröptteni a régi dicsőség ormára. A mi dolgos két kezünk nem rombolni akar, hanem utat építeni fa­junk számára. És még vannak olyanok, akik a három esztendei balsikereket, csalódásokat és szenvedéseket dörzsölik folyton az őrrünk alá! Voltak bajok, volt kárbaveszett igyeke­zet és volt visszafelé elsült puska. De ez csak féligazság. A másik fele ennek az, hogy a bajok, kárbaveszett igyekezetek és vissza­felé sült puskák ezek miatt a bölcs bírálók és gonosz akadékoskodók miatt voltak, akik­nek féligazságuk félgazság és akik attól tar­tanak, hogy eljön egyszer a mi igazságunk­­nak a második fele is, de akkor jaj lesz ne­kik, hétszer jaj. A magyar jövő szekere át­robog majd önös érdekeik, nullával egyenlő tehetségük fölött és szétgázolja azokat az aranyszálakat, melyekkel a faj legádázabb ellenségeihez ebkosztva odakötötték magukat. Megy a jövő szekere integet Magyar­­ország, uj ezer év felé ! Ezek nem szélsősé­ges célok az akadékoskodók előtt?! Hiszen bennük az idegek érzékenysége csak a zse­bekig terjed, pedig azoktól még messze van­nak a régi határok. Hiszen ezeknek szellemi rövidltása miatt egy ezer év kívül esik a horizonton, így tehát mi büszkén valljuk az integer Magyarország és úz ezer év szél­sőségeseinek magunkat. Ezek miatt, akik a megtek­ergett közömbösségi mocsárból csak nagy neveket tudnak kiabálni és egy méltat­lanul fölhasznált grófi szakállat tudnak mu­­togani. Adva van két szélsőség: 1. Az inte­ger Magyarország és új ezer év szélsősége; 2. a kommunizmussal álcázott zsidó impe­került az egész völgy. Megfulladtunk volna, ha véletlenül tovább utazunk. Este­felé belépett hozzám a katonák vezetője és borzalmas tisztelettel szólt: A katonák azt kérdeztetik kegyelmes uram, honnan láttad előre a vihart? A hegyek színéről, — feleltem kegyel­­mességemmel. Rövid idő múlva megint bealázatosko­dott. Nem hagynak nyugton ezek a goromba pimaszok, azt mondják, hogy ők semmit sem láttak. Hogy láttak volna, szamár — volt fölé­nyes felvilágosításom — kék szem kell oda, hogy azt láthassa valaki! És ezt elhitték. Ha azt mondom nekik, hogy az aneroid mutatta, halálra kacagják magukat. Ugyanezekkel történt más esetem is, de ott a végén csakugyan ők nevettek. Úgy esett hogy elfogyott az ennivalónk. Veszé­lyes vidéken jártunk, kevés volt a töltény, nem merték vadászatra pazarolni. Na, mon­dom, majd lövök én. Majd megpukkadtak a nevetéstől. Az övemre mutogattak és kér­dezték: A kis puskával ? Tapasztalásból tud­ták ugyanis, hogy kis forgópisztolyommal eddig még semmit sem sikerült eltalálnom. Nem szóltam semmit, hanem előkotorásztam a láda fenekéről régi kétcsövű vadászfegy­veremet. Ez mindjárt imponált nekik, gya­núsan nézegettek, mert még sohasem láttak hasonlót. Mentünk az erdőbe. Mikor az első csapat fácánféle madárnak közibe dupláz­tam, öt esett. Estefelé vagy ötven madárral terhelten tértünk haza. Kísérőim rettentő hosszú orral ballagtak nyomomban. Végre egyikük keserves hangon megszólalt: — Hát hogy háborúzzunk mi veletek, t­rializmus szélsősége. Jól van, szélsőségesek vagyunk, de az első pont szélsőségesei. Ez a cél örök „kurzus“ marad, amed­dig magyarok élnek e földön. Ezt a „kur­zust szolgálni“ becsület dolga lesz akár Szabó Dezsőnek, akár másnak. Már­pedig sem Szabó Dezső, sem más nem szolgált egyéb „kurzust.“ De igaza volt Szabó De­zsőnek, mikor félt igazságainak kimondásá­tól és attól, hogy Vörösmartyt válassza jel­ige gyanánt. Sorra kemény áldást mondok fejetekre botommal. Már­is kettéharapják az ő nagy igazságait. Alig nyitotta föl újból a száját, már­is négy felé vágják tulajdon tes­tét, mint Koppányét a veszprémi csata után. Ez történt vele Kecskeméten is. Anélkül, hogy kritizálnánk ezt az e járást, egyszerűen megállapítjuk : Szabó Dezső nemcsak a kon­zervatív érdekszövetségekben látja a magyar jövő ellenségeit, hanem a zsidó imperializ­musban is. Továbbá figyelmeztetjük a­­gy hallal r­ajongóit, hogy a konzervatív érdek­­szövetségek liberális természetűek és ezek­nek szidalmazásképpen nincs okuk örven­dezni. Magyarországon csak egy konzervati­vizmus van: a liberalizmus s talán ők is liberálisok volnának. Most az egyszer a fél­igazság tulajdon fejükre hullott vissza. Vidám történetkék Keletről. Néhány nappal ezelőtt a Kecskeméti Közlöny Galántai Fekete Béla tollából kis történetet közölt a kínaiakról. Vidám baráti beszélgetés között mondotta el Cholnoky Jenő egyetemi tanár hajdani keleti utazásának ezt a kis epizódját és vele még egész csomó hasonló gyöngy ömlött ki az ő mesebeli tarsolyából. Olyan kedvesek, jellemzőek és érdekesek ezek az apróságok, hogy méltán kerülhetnek nagyobb nyilvánosság elé. Néhány vidámat megkísérlünk papírra vetni közülük. úgy volt — kezdi elbeszélőnk az ő telthatatlanul kedves stílusában, a­hogy kicsit veszedelmes vidéken utaztunk, az al­­fkirály tehát kitüntető szívességgel katonákat adott mellém kíséretül. Egy reggel, amint szokásom szerint aneroidra pihantok, látom, hogy erősen leszállt. A tolmácsom nyomban tolmácsolta is üzenetemet a katonáknak. Ma nem utazunk tovább, mert a kegyelmes úr azt mondta, hogy rossz idő lesz. A katonák türelmesen várnak jó darabig, de aztán úgy tíz óra tájban az azúrkék eget kiván tanul­ságul, követelték, hogy menjünk tovább. A szolgám rájuk unatkodott. Ha a kegyelmes azt mon­dja, hogy rossz idő lesz, hát rossz idő lesz. Mars ! A katonák morogva elsullog­­tak, de dél felé, amikor az ég csak sehogyan sem akart elhomályosodni, a ka­pnák már ott táncoltak az ablakom alatt a keleti em­ber örömével, aki majd ki­ugrik a bőréből, ha a nyugatiakat időzheti. Kezdtem már alaposan izzadni és gyenge lábon érezni a tekintélyemet, mikor segített az Isten: jött a fz­rget­eg, néhány óra alatt víz alá Jelenits István. — Másfél billió Nsme ország deficitje. Hermes német pénzügyminiszter a napokban terjesztette a birodalmi gyűlés elé Németor­szág 1923. évi költségvetését. A kiadások tekintetbe véve az elkerülhetetlen fizetésjaví­­tásokat negyedfél billió márkára rúgnak. Adókból és vámokból az előre látható eme­léseket is figyelembe véve 1900—2100 milli­árd márka fog befolyni. A mutatkozó hiány 1400—1600 milliárd, magyar valutában 140 —160 milliárd korona, vagyis kb. kétszeresse az egész államjegyforgalmunknak. kegyelmes uram ? Ha a kinai lő, csak egy fehér embert talál, de ha ti lőttök, egyszerre öt kinai esik. — Úgy kell nek­ek, ne háborúzzatok ! — feleltem nagy mogorván. A vége azon­ban mégis nevetés lett, mert evés közben a sok apró sörét erősen ropogott a foguk alatt és igy kiravaszkodták a titkomat. Ha már eddig jutottunk mondok már valami kellemesebbet is, ahol tudniillik hölgy van a dologban. Bizony a szép kis kínai fruska majdnem jármot akasztott a nyakamba. Vacsorán voltunk egyik kormányzónál. Szép társaság. A kormányzó leánya, előkelő urak, köztük a vőlegényjelölt. Nagy tüzesen kuri­­zálni kezdtem a kislánynak, akinek melléke­sen mondom, jó néhány milliócska is emelte bájait. A vőlegényjelölt már pár óra múlva annyira nekikeseredett a történtek miatt, hogy fölkerekedett és dühösen elrohant. Ebéd végeztével sétalovaglásra mentem társnőm­mel. A rákövetkező pengős vacsorán pedig már olyan szépeket mondtam neki, hogy a kislány egész bizonyosra vette a közeli la­kodalmat.­­Bevallom magam is hasonlókat forgattam a fejemben vacsora után mámoros hangulatban a szobámba igyekeztem. Itt első pillantásom az asztalomon, Magyarországon hagyott menyasszonyom arcképére esett. Egy­szerre megfordult velem a világ, elkezdtem énekelni, hogy: Juhász legény, szegény ju­hász legény . . . Azzal összecsomagoltam, otthagytam csapot-papot, szép lányt, milliókat és úgy el­mentem, hogy azóta sem hallották híremet. A vőlegényjelölt bizonyosan örült neki. Horváth Ödön.

Next