Kecskeméti Közlöny, 1923. május (5. évfolyam, 97-121. szám)

1923-05-01 / 97. szám

Nem sok per indult meg az új lakásrendelet következtében. Az új lakásrendelet nem állította oly éles ellentétbe a háztulajdonosokat a bér­lőkkel, mint azt sokan az első pillanatban gondolták. Nap nap után érkeznek ugyanis a kir. járásbírósághoz a lakásügyi keresetek, melyekben a tulajdonosok a lakbér, illetve az üzleti haszonbérnek bírósági úton való megállapítását kérik. Mindannak dacára azon­ban, hogy a lakásrendelet pótrendelete a keresetek benyújtásának terminusát 8 napról 16 napra változtatta, eddig még nem sok kérvény érkezett a járásbírósághoz, amit annak kell betudnunk, hogy a legtöbb helyen a lakbérekre vonatkozólag békés uton sike­rült a megegyezés az érdekelt felek között. Kérdést intéztünk erre vonatkozólag Szakáts István járásbírósági elnökhöz, aki munkatársunknak a következőket mondotta. Eddig a járásbíróság elnökségéhez 134 lakásügyi kereset érkezett, ami aránylag na­gyon csekély szám. A keresetek beadásának végső határidejét a petrendelet május 5 -ben állapítja meg. Minden egyes felmerült ügyben a követett és megajánlott összeg közti különbség után 5% fizetendő le külön eljárási költség címén. Ápr. 30-áig ezen a címen 500.000 K folyt be, mely a kincstár tulajdonát képezi. Az 5%-os külön eljárási költség a pervesztést terheli. A május 5 iki határidőn túl benyújtott lakásügyi kereseteket a bíróság nem veszi figyelembe. VVVVVV*AA*VVVVV^VVVVVVVV^WVNA/WWWWWVWWW­AA Tőzsde. 1923 ápr. 30. Budapest. (Ma délig érvényben volt valutajegyzések.) Napoleon 19000, font 24025 —24650, leva 38 5­41­5, dollár 5200—5350, francia frank 356—366, márka C 18—0­20, lira 260—270, osztják korona 0 0730—0’0760, lei 26—28, szokol 154—160, sv. frank 950—980, dinár 53­5—55 5, lengyel márka 0­11—0 12 20. Zürich. (Mai nyitás.) Magyar korona 010, osztr. K. 0 0077, nem. márka 0*01 V­, dollár 5517a, szokol 16‘375, font 2554,ti.„frank 37 35, líra 2700, dinár 5*69, lengyel márka 0­ 017«. Budapesti árupiacok Terménytőzsde. (Legutóbbi zárlat.) Búza budapesti 27000—27500, budapestvidéki 26700 —27200, rozs budapesti 17000—17500, egyéb 16500-17000, tak.árpa 14500—15000, sör árpa 15000—15500, zab állomáson 15700—16200, budapesti 16700, tengeri 15500—16500 korona­­­ként. Őrleménypiac. (Legutóbbi zárlat.) Búza­liszt parázs 370—380, duplanullás 365—375, nullás 360—370, kettes 350— 360, hatos 340 —350, hét és feles 190—200, korpa 73-75, rozsliszt 230—240 korona kg.-ként. Sertéspiac (Legutóbbi zárlat.) Felhajtás 400 darab sertés. Árak: nehéz 1400—1420, közép 1350, könnyű 1280, sózott szalonna 1750, zsir 2100, lenyúzott hús 1300 korona kg.-ként. Gabonapiac (Mai nyitás­) Búza lisza vidéki 26000 -27000, rozs 16000—17000, tak. árpa 14000—15500, zab vidéki 15000— 15500, budapesti 16500, tengeri 15000— 16000 korona­­-ként. Sertéspiac (Mai nyitás) Felhajtás 1640 drb. Árak: könnyű sertés 1000—1400, kö­zép 1200—1460, nehéz 1250—1480 korona kg.-ként Irányzat: élénk. wwwvww'A/vwwvwwwvwvwvwwww'^^^vvyv — Nem lesz vörös május. A szociálde­mokrata párt szombaton reggel kérvényt adott be a budapesti főkapitánysághoz, amelyben a május 1 -i gyűlések engedélye­zését kéri. A főkapitányság még délben meg­hozta a döntését, amelyben elutasí­ja a szo­ciáldemokraták kérését és a május 1-ére hir­detett gyűlések megtartását nem engedé­lyezte.­­ Olaszországban a fascista keres­kedők és iparosok szindikátusa felszólította tagjait, hogy a május 1-én sztrájkoló alkal­mazottaikat azonnal bocsássák el.­­ A prágai „Socialdemokrat“ jelenti: a polgár­mester megtiltotta a prágai szociáldemokraták­nak, hogy a május 1 -i ünneppel kapcsola­tos felhívásokat plakátokon hirdessék. Kecskeméti Közlöny , 1923. május 1. Napi hirek. — Pekár Gyula nemzetgyűlési képvi­selő ma d­r. a 11 óra 8 perces vonattal városunkba érkezik. — Iskolalátogatás. Sarudy Ottó, a tanító­képző intézetek kir. főigazgatója április 27. óta városunkban tartózkodik a ref. tanitónő­­képző intézet tanulmányi ügyeinek megvizs­gálása céljából. — A kormányzó dunántúli körútja, Horthy Miklós Magyarország kormányzója szombaton folytatta dunántúli szemle útját és reggel Kaposvárra érkezett. Az ünnepi díszbe öltözött pályaudvaron és város utain tengernyi lelkes sokaság fogadta. Az üdvözlő beszédek után a katonai gyakorlótéren a közönség lelkes ovációja közben megszem­lélte a csapatokat. A küldöttségeket a vár­megyeház nagytermében fogadta és az üd­vözlésekre válaszolva a kormányzó többek közt kijelentette, hogy egyedül a nemzeti érzés tesz képesekké áldozatokra a hazáért és csak a nemzeti eszme tudja fékezni a társadalomban egymásra törő ellentéteket, csupán ennek az eszmének minden osztályt, a társadalomnak minden rétegét összekap­csoló, egybeforrasztó ereje képes egy táborba vezetni min­den becsületes magyar embert. A jövő boldogulási útja pedig az áldozat­­készség és az egyetértés. Évszázadokon át védelmeztük a nyugati népeket, mint a ke­reszténység védőbástyája. Ma becsületes munkával be kell bizonyítanunk a Nyugat nagy nemzeteinek, hogy a középeurópai kon­szolidációnak ma is értékes tényezői vagyunk. A konszolidációnak a munka mellett másik főtényezője a magyar kultúra. Olyan erőssé­günk ez, amelyet nem lehet tőlünk elvenni, amelyet csak akkor vesztünk el, ha magunk adjuk fel, ha magunk mondunk le róla. — Dr Kiss Béla sírjánál. A Kecskeméti Ügyvédi Kamara és az Ébredő Magyarok Egyesülete szombaton, dr Kiss Béla teme­tésének az évfordulóján kegyeletes emlék­­ünnepélyt rendeztek a református temetőben. Az ügyvédek és az Ébredők testületileg vo­nultak ki. Ott volt a gyászoló család és nagyszámú közönség, akiket a mélységes részvét hozott össze ezen a szomorú napon. Az Ügyvédi Kamara nevében dr Zana Fe­renc mondott nagyhatású beszédet, az Ébredő Magyarok kegyeletes emlékezését pedig Horváth Ödön tolmácsolta. A beszédek után Hidvéghy Ernő, a Katona József-színház művésze lépett elő és olyan megkapó erő­vel, mélységes érzéssel szavalta el a Szóza­tot, hogy mindenkinek könny szökött a sze­mébe. Az emlékünnepély a Himnusz elének­­lésével ért véget.­­ A P­ót, Asszony és Leánykör kedden délután fél 6 órakor biblia órát tart, ahol a ceglédi konferencia ügye is megbeszélésre kerül. A résztvenni szándékozók megjelené­sét kéri az Elnökség. — A Fehér Sirály cserkészek kerti ünnepélye. A kecskeméti th. városi fiú felső­kereskedelmi iskola 97 sz. Fehér Sirály cser­készcsapata nyári táborozási alapja javára május 13-án, vasárnap délután a Kertmozi­ban műsoros kerti ünnepélyt rendez, mely alkalommal színdarab, cserkészjáték, vívás, szavalatok, zene és énekszámok kerülnek műsorra. Markotányos cserkészsátrak is lesz­nek felállítva, ahol a közönség étellel és itallal való ellátását helybeli úrilányok vol­tak szívesek magukra vállalni. Erre a célra a magyar ifjúság jövőjéért lelkesedő közön­ségtől szives adományokat hálás köszönet­tel fogad el és hírlapilag nyugtáz a csapat parancsnoksága (Jókai utca 4 sz. 7. ajtó), ahova az adományozási szándék mielőbbi szives bejelentését kérjük. — A hivatalos lapból. A Budapesti Közlöny április 29 i száma közli. A pénz­ügyminiszter 54953/1923 sz. rendeletét, amely­­ben a vagyonváltság kivetése szempontjából a váltságbúza május havi árát 23000 koro­nában állapítja meg. A földmivelési és a pénzügyminiszter 46827/1923 sz. rendeletét az élelmiszerek podgyászként való kivitelé­nek újabb szabályozásáról. A népjóléti mi­niszter 40061/1923 sz. rendeletét az uj ma­gyar gyógyszerárszabásról. — Héjjas Ivánnak zászlót adnak az egri nők. Egri jelentés szerint az ÉME gyű­lésére Héjjas Ivánt és Budaváry Lászlót vár­ják Egerbe. Héjjas Ivánnak ez alkalommal az egri nők zászlót nyújtanak át. A zászló nagybecsű ereklye, dr Türk Szilárdné a cseh­­megszállott területről mentette meg. Ha Héjjas Iván valamely oknál fogva nem me­hetne el Egerbe, akkor az egri nők küül­­döttségileg hozzák Kecskemétre a zászlót. — Az utolsó kecskeméti 48 as honvéd, Batka Gáspár arcképét megfestette az alsó­kerületi 48-as kör elnöksége a közhelyiség számára. Batka bácsi egyébként igen jó egészségben tölti napjait. Nemrégiben a vá­rosban felkereste dr Angyal Vidor tiszti fő­ügyészt, aki anyagi ügyeinek intézését sze­rető gonddal látja el, s dohányilletményé­­nek, valamint borjárandóságának fölemelését kérte. Kívánsága természetesen teljesült . Batka bácsi több füstölni valót kap, s na­ponta 6 deci bort is. — Esküvő. Moldvay József vasárnap vezette oltárhoz a róm. kath. nagytemplom­ban Papp írónkét, Papp István és neje sz. Paksy Terézia leányát. Tanuk voltak: Dr Váry István máv. titkár, Paksy János műszaki tanácsos. — A Kecskeméti Polgári Daloskor 1923 május 10-én, áldozó,csütönökön d. u. fél 3 órakor az Iparos Otthon gyüléstermében tartja 35 évi rendes közgyűlését, melyre a működő , alapító- és pártolótagokat tisztelet­tel meghívja az Elnökség. Tárgysorozat: Elnöki megnyitó, jegyzőkönyvhitelesítők ki­rendelése, titkári jelentés, pénztári jelentés, számvizsgálók jelentése, felmentvények meg­adása, tisztikar lemondása, új tisztikar meg­választása és esetleges indítványok. — A Jogászegylet május elsején, ked­den este 7 órakor rendkívüli közgyűlést tart. Minden jogász ott legyen. — A Magyar Keresztényszocial­sta Párt május 20 és 21 én, pünkösd első- és másod­­­napján, Budapesten Országos Kongresszust tart. Részt vehet a kongresszuson a párt minden híve. Az előkészítőbizottság a kon­gresszus tagjai részére a Máv­ vonalain fél­áru jegykedvezményes elszállásolást és étke­zést biztosít. — Megdrádult a trafik. A pénzügy­­miniszter a dohánygyártmányok új árjegy­zékét léptette életbe. Eszerint április 29 től kezdve fogyasztók részére a következő árak érvényesek: Az általános forgalomban lévő gyártmányok közül: Dohányok: Legfinomabb török 2500, finom török 1440, finom her­­cegovina 880, középfinom török 600, kiváló finom magyar 540, legfinomabb magyar pipa­dohány 400, finom magyar 300, középfinom magyar 280, hazai pipadohány 220, kapa­dohány 220 korona 100 gr. ként, legfinomabb magyar szivarkadohány 100, magyar pipa­dohány 40 korona 25 grammonként. Szi­varok: Regalitas 120, Trabucos 100, Brita­­nica 100, Miliares 90, Delicias 80, Cuba- Portorico 70, Portorico 50, Cigarellos 35, Pannónia 12, Vegyes külföldi 35 kor. drb­ként. Szivarkák: Nílus 40, S­ambul 35, Memphis 30, Mirjam 16, Király 16, Hölgy 14, Hercegovina 12, Symbonia 11, Duna 7, magyar 6 ko­rona darabonként. A különleges gyártmányok közül: Dohányok: Sultan flór 3500, kiváló finom török 3000, finom Kir 1900, Parzi­­csán 1600, Hercegovina 1500, válogatott érsekújvári, rétháti és szentandrási 800 ko­rona 100 grammonként. Szivarok Coronas 480, Regalia Favorita 180, Operas Especial 180, Trabucos Especial 160, Regalia 170, Regalia Media 160, Senoritas 60 korona darabonként. Szivarkák: Coronas 100, Sphinx 85, Amneris 40, Princesas 30, Dames 24, Moeris 24 korona darabonként. — Adomány: Dragoslovich Gyula bérlő 200 koronát adományozott lapunk útján a Mi­vének.­ ­ Kommunista harc Münchenben. Münchenben péntek éjjel a kommunisták és a nemzeti szocialisták között összeütközések voltak, melyek később véres harccá fajultak. A harcban 400 ember vett részt. Négy em­ber súlyosan megsebesült. A kommunista támadást a rendőrség teljesen leverte.

Next