Kecskeméti Közlöny, 1925. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-18 / 39. szám
2 Kecskeméti Közlöny 1925. február 18. Szüretén az öreg Burián néninél. Abonyi Lajos kitűnő író földink rendkívül meleg és lebilincselő képét festi meg a negyvenes évek Kecskemétjéről „Emlékek“ címet viselő kötetében. Abonyi valósággal bálványnak tekintette Jókait, akinél még mint kisgyermeknek szinte mindennapos vendég volt a régi Gyenes portán. Először festegetni tanította Jókai a kis Lajost, akit szeretetreméltó tulajdonságaiért nagyon megkedvelt. Abonyi tőle kapott kedvet az irodalomra is és még meglett férfi korában is hozzáfordult gyógyulásért, s amikor lelke harmóniáját kezdte elvesziíteni. Meg is találta. Abonyi rövid vissza- emlékezése ellenére is talán a legtöbbet mondotta el Jókai valamennyi életreírója között a nagy költő kecskeméti jogászt életéből. " Milyen szép is volt az, amikor meleg barátságban és egyetértésben találkozott az alma mater valamennyi növendéke, a jó öreg Burián néni szőlőjében. Burián nénfinek az unokaöccse ugyanis jogász volt és minden esztendőben meginvitálta kollégáit egy-egy szép szüreti napra. Volt ott aztán eszem-iszom, dáridó. Bőven folyt az édes must, a vidámságot diktáló tavalyi bor, főtt a hagyományos j juhhúsos kása, meg az, elmaradhatatlan s paprikás a bográcsban. És mennyi pajkos s mulatság, a cigánypótló, vigságcsináló s muzsikus diákgyerekek „akikből ha csak négy összekerül is, képes felfordítani a jó világot“ Végül aztán minden mulatságok koronája a krumplicsata, amelyben Jókait egyszer úgy szemen vágták, hogy majd- s nem ráment a szemevilága. „Pedig kár lett volna olyan szép szemért“ suttogták ijedten a női nem megjelent képviselői. Abonyi azt írja, hogy őt valósággal megbabonázta a szemeivel. Meg is bámulta annak a kék szemnek csodás mély nézését, meg Jókai beszédes száját, szép szőke selyemfürteit. Azt mondja, hogy sohasem látott olyan szép férfit. Attól kezdve Abonyi mindenütt velük volt, a nagy legényekkel, akiknek élén Jókai valósággal új világot teremtett Kecskeméten. Fellendített minden szellemi foglalkozást: irodalmi életet teremtett, műkedvelő színielőadásokat rendezett, szavalt, szerepelt és közben ráért első lenni nemcsak a társaságban, hanem az iskolában is. Hozzá még vicclapot szerkesztett, portrékat festett, rajzórákat adott és szakított időt arra is, hogy megtegye az alapvető lépéseket irodalmi pályáján. Mindezt meg tudta tenni egy ember, nem is ember, tizennyolc éves gyermekifjú. „Második szülővárosom.“ 1888-ban járt Kecskeméten a nagy író, amikor is olyan ünnepélyességgel fogadták, amilyen a szellem királyának jár. Diadalmenetben vonultak be a városba, azután Jókai sorba megtekintette a nevezetességeket, továbbá látogatást tett Pócsy Györgynénél és Gáli Ferencnénél. Rövid kecskeméti tartózkodása az ünneplések szakadatlan sora volt. A legkiemelkedőbb mozzanat kétségkívül az a 300 főnyi fáklyásmenet, amelyet az esti órákban adtak a tiszteletére és amely alkalomból a beszédek egész sorával méltatták érdemeit. Az üdvözlésekre Jókai a következő emlékezetes beszédet mondotta : „Nem ok nélkül nevezem Kecskemét városát második szülővárosomnak, mert valóban szellemi énemet e város szülte. Mikor e városba jöttem vézna testtel és akkor még a francia iskolák túlfeszített romantikus irányával eltelve, mondhatom, testben-lélekben betegen, inkább keresve a halált, mint az életet: hát akkor, uraim itt találtam fel azt az új földet, amelyen folyvást járok múzsámmal együtt. Itt tanultam megismerni a magyar nép életét, a valódi magyar humort, amelynek, hogy ezt a kevés sikert elértem, köszönöm. Most úgy érzem magam, mint Ripp van Winkle, aki félszázados álom után szülővárosába visszaverődik és látja az egész várost mássá átalakulva. Új várost látok magam előtt, európai várost, mely európai város, valljuk meg az igazat, félszázad előtt tökéletes ázsiai város volt.Visszaemlékezem a boldog időkre, amikor még előtáncosok voltunk a bálban, ami-kor színműveket adtunk elő a jótékony célokra ! Ugyebár kedves barátom Böszörményi Mihály ? Hol van az az idő, ami- !kor még a szép leányokkal mulattunk és a szép kisasszonyokat portrétíroztuk. Ugye- bár Muraközy János barátom ?“ Itt beszélt a város nagyarányú szellemi fejlődéséről, végezetül pedig emelte poharát a város kiváló polgármesterére is Lestár Péterre. Amikor Kecskemét díszpolgára lett... Kecskemét régi polgárai aligha sejtették, amikor a nyúlánk szép szőke fiú, a „ hirös“ városba vetődött 1842. őszén, hogy az okos kis jogászból valaha Kecskemét díszpolgára válik, akinek a város elsői viszik hódoló szeretettel az okiratot. Pedig úgy történt. A nagy költő írói működésének félszázados jubileumán, épen ötven évvel azután, hogy magasba szárnyaló művészi pályája a régi Gyenes ház, kis szobájából megindult, a város törvényhatósági bizottsága közgyűlésén hódolt nagyságának. 1893. április 24-én délután Beniczky Ferenc főispán elnöklésével tartották meg a közgyűlést a régi városháza nagy termében. Horváth Béla bizottsági tag általános figyelem közepette emelkedett szólásra és előadta, hogy a nemzet legnagyobb regényírója és koszorús költője, Jókai Mór ez évben tölti be írói működésének ötvenedik évét, amely alkalomból Budapest székesfőváros, vala- mint az ország többi városai is jubiláns ünnepélyeket rendeznek. Véleménye szerint Kecskemét város közönsége, amely város falai között Jókai Mór ifjúságának egy részét töltötte, amelynek iskoláit látogatta, nem maradhat némán, amikor az egész ország ünnepelni készül. Mondja ki tehát a bizottsági közgyűlés, „miként Jókai Mórt a nemzet koszorús regényíróját díszpolgárává választja, a jubiláris ünnepélyeken részt vesz, esetleg maga a város közönsége is a helybeli Katona József Körrel karöltve külön ünnepélyt rendez és erre a saját kebeléből bizottságot küld ki. Kecskemét derék városatyái a leg-nagyobb örömmel, lelkesedéssel fogadták a szépen megformulázott indítványt és hozták reá az alább következő határozatot: „Örömmel emlékezik meg a bizott-sági közgyűlés a nemzet koszorús regény- írójáról ez alkalomból, ki a magyar nyelv- nek és irodalomnak a külföld előtt is tiszteletet szerzett, s teszi ezt a bizottsági közgyűlés azon kedves visszaemlékezéssel is, hogy Jókai ifjúságának egy részét e város falai között töltötte és annak iskoláit látogatta. Ennélfogva a tett indítvány elfogadása mellett a bizottsági közgyűlés Jókai Mórt ezennel a város díszpolgárává választja. Egy alkalommal kimondja a közgyűlés, hogy a város közönsége a judibnáris ünnepeken részt vesz s maga a közönség is külön ünnepélyt rendez. A díszpolgári oklevél diszes alakban való elkészíttetésével ifj. Bagi László főjegyzőt, a későbbi h. polgármestert bízták meg. A kijelölt küldöttséget Lestér Péter kir. tanácsos polgármester, Horváth Döme kir. táblai ny. tanácselnök és ifj. Bagi László főjegyző 1894. január 6-án nyújtották át ünnepélyesen Jókai Mórnak a gyö nyörű díszpolgári oklevelet. A Jókai-utca elnevezése. Az ötven éves jubileum alkalmából számítja eredetét a mostani Jókai-utca is, amely hajdanra Budai nagy utca nevet viselte és hivatva van arra, hogy majd egykor Kecskemét egyik legszebb utcájává váljék. Az 1893 november hó 21-én tartott th. bizottsági közgyűlésen tárgyaltak a jubiláris ünnepségekről. Elhatározták „Jókai Mór összes művei“ díszkiadásának három példányban való beszerzését. Végül megvitatták az ünnepség előkészítő bizottságának ama javaslatát, amely szerint a városnak egyik utcáját Jókai nevéről kereszteljék el. A bizottsági javaslat az u. n. „sétasort“ kívánta Jókai nevének szentelni, később azonban a közgyűlés másként határozott, mint az alábbiakból is kitűnik. A th. bizottság ugyanis következőképen döntött: „Magáévá teszi a bizottsági közgyűlés a tett javaslatot azon részében is, amely szerint a város közönségének Jókai iránt nyilvánuló tisztelete kifejezést nyerjen az által is, hogy a város "azon részének egyik utcája, amelyben az ünnepelt , itt tartózkodási ideje alatt lakott, róla neveztessék el, annyiban azonban eltér a bizottsági javaslattól, hogy a javaslatba hozott „sétasor“ helyett a Budai nagy utcát, hol Jókai szintén lakott, nevezi el róla Jókai utcának és ennek végrehajtása iránti intézkedéssel a városi tanácsot megbízza.“ Így lett a régi Budai nagy utcából a városi közgyűlés határozatával Jókai utca anno 1893. Kecskeméti festményei és levelei. Fördős Dezső lapszerkesztőhöz 1893 dec. 22 én intézett levelében Jókai maga írja, hogy kecskeméti jogászkodása alatt Hartmann Pálról, Gál Józsiról, Szaból Sándor tanárról,Szalai Sándorról, Matolcsy Mariról, Frankó Jurcsáról, Ács Károlyról festett portrét olajban és a Muraközy család részére több képet, melyekről alább bővebben szó lesz. Ezek mellett az ereklyeszámba menő drágaságok mellett még több eredeti levele is megmaradt Jókainak, amelyeket Gyenes Mihályhoz és feleségéhez, az ő „szeretve tisztelt ura báttyához és asszony nénjéhez“ írt, amelyben azt mondja nékik : „kegyeteknél nincs nékem jobb rokonom, sem a kegyetek körében töltött napoknál jobb napjaim nem voltak és nem is lesznek.“ Azután dr. Szeless Józsefhez és Muraközy János barátaihoz intézett még meleg sorokat. Muraközy Gusztáv ikervári uradalmi intéző, Muraközy János fia és Gyenes Mihálynak Jókai volt házigazdájának az unokája kérésünkre elmondotta, hogy a Jókai által Kecskeméten festett képek közül három ma is a Muraközy-család birtokában van. És pedig Gyenes Mihályné Soós Teréziának vízfestésü arcképe Ujváry Kálmánné, Muraközy Erzsébet birtokában, Muraközy János olajfestményü arcképét ő őrzi. Ugyancsak Muraközy Jánosnak az arcképe található fia, Muraközy János özvegyénél. Ez a kép azonban eredetileg nem a Muraközy-család birtokában volt, hanem Garzó Imre hódmezővásárhelyi tanár hagyatékából származik, akinek a leányát vette feleségül ifj. Muraközy János, Jókai kortársának fia. — „Garzó Imre kecskeméti származású volt — folytatta Muraközy Gusztáv, aki édesatyámmal közeli barátságban állott és igy Jókaival sűrü összeköttetésbe került. Így jutott aztán a Jókai által festett kép birtokába. Jókai 1888-ban Kecskeméten járván, dedikált arcképet adott át atyámnak Muraközy Jánosnak, amely jelenleg nővérem, Ujváryné birtokában van.“ Ahol írói működését megkezdette. A mostani szép Mizsey ház helyén állott Gyenes Mihály uram kúriája, ahol Jókai ifjúkorának két boldog évét töltötte. Egyszerű, három ablakos alacsony cserepes ház volt az, kisajtóval és íves kapuval a kocsik számára. Az udvar felé üvegezett verendája volt, egyetlen hatalmas iveit ablakkal. Amikor Gyenes Mihály ide került, a mellette lévő teret feltölttette, fákkal beültette és az egész város kedvelt szórakozó helyévé tette. Róla nevezték el Gyenes-térnek. Később a ház Vágó László főerdész birtokába került. 1901-ben az utcai frontot lebontották és a mostani szép házat építtették helyébe. Mizsey Péter földbirtokos 1910-ben vásárolta meg és azóta birtokában van. Ezeket az adatokat Takács J. Andor huszárszázados és felesége voltak szívesek rendelkezésünkre bocsátani. Többet ugyan bajos megállapítani, hiszen egy háznak nem is igen lehet története. Annyi még bizonyos, hogy 1894-ben emléktábla