Kecskeméti Közlöny, 1937. április (19. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-18 / 87. szám
1937. április 18. KCSKEMÉTI KÖZLÖM — Kérelem a nagyközönséghez. Ma, szombaton 18 óra 25 perckor érkező gyorsvonattal utazik át városunkon Darányi Kálmán dr. miniszterelnök és kíséretében a magyar kormányzat. Darányi Kálmán dr. miniszterelnök mindenkor hangoztatta családjának kecskeméti származását. Felkérem a közönséget, hogy minél nagyobb számban jelenjen meg pártkülönbség nélkül a jelzett időben a nagyállomáson és impozáns tömegével tegye emlékezetessé a kecskeméti üdvözlést. — KISS ENDRE dr. polgármester. UM ön szeret j°l és divatosan öltöz■ r^ ködni és megbízható, jó divatárut szabott áron, olcsón akar, úgy vásároljon ön is a Héjjas-harisnyaházban. — Újabb pályázatok. A főjegyzői hivatalhoz ma délig az alábbi újabb pályázatok érkeztek: Beke Kálmán dr. tb. aljegyző, Katona Zoltán dr. tb. aljegyző az aljegyzői, vitéz Szabó Mihály dr. községi bíró az árvaszéki ülnöki, Sándor János dr. tb. fogalmazó a fogalmazói, ifj. Stefanovits Gyula írnok, építési felügyelő és ifj. Lakó Sándor szellemi szükségmunkás a műszaki tiszti állásra. — Zománcozás, nikkelezés KISSNF.L. — A Kálvin Szövetség pénteki közgyűlése az összes keresztény felekezetek összefogását és együttes védekezését sürgette. A szövetség az egyházak főhatóságaihoz fordul, hogy félretéve minden hitelvi és alkotmányjogi véleménykülönbséget, fontolják meg az egységes keresztény front megalakításának kérdését. A közgyűlést követő társasvacsorán a Gellértszállóban Gesztelyi Nagy László dr. köszöntötte Bernát Istvánt, a Szövetség elnökét titkos tanácsossá történ kinevezése alkalmából. — Vass Vince dr. ref. lelkész tart előadást 19-én a presbiteri szövetség Tolna-megyei gyűlésén s ugyanő végzi a gyűlést megelőző ünnepi istentiszteletet is a szekszárdi ref. templomban. — Dreher Szt. János sör csapolása a Szőlőszövetkezetnél megkezdődött. Főtér, Népbank-palota. — Az állattartó gazdák 20-án, kedden délelőtt 10 órakor értekezletet tartanak a Gazdasági Egyesületben. FÉRFI ING AKCIrt! A világhírű legjobb márka „JOSS“ oroszlán védjegyű férfi ing n "J -711 ameddig a készlet tart. Ne dobja ki egységára a pénzt értéktelen holmikra, mert Molczer úridivat cégnél értékes finom inget vehet nagyon olcsón 8 havi részletre „Áruforgalom“ után. — Az áramszolgáltatás szünetel holnap, vasárnap reggel 6 órától déli 12 óráig az I. kerület egy részében, Honvéd-téren, Vásár-téren és Máriavárosban. — Villamosmű. — Kerékpárjavítások a legolcsóbban Kissnél, Jókai-utca. — Mától kezdve frissen csapolt Dreher Szt. János sör a Szőlőszövetkezetnél. Főtér, Népbank-palota. — A Gazdasági Egyesületben vasárnap délelőtt fél 11 órakor Pinkovits József, az Alföldi Zöldmező Szövetség ügyvezető elnöke tart előadást A zöldmezőgazdálkodás kihatása Kecskemét jövőjére címmel. — Nagykőrösön halálraítélték a diákmajálisokat. A nagykőrösi Arany János-gimnázium, tanítóképző és polgári fiúiskola tanári kara elhatározta, hogy az idén már nem engedélyezi a hagyományos diákmajálisokat. A hivatalos indokolás morális és pedagógiai okokra helyezkedik. KECSKEMÉTI CIÁNYZS VÁLLALAT részére megrendeléseket felvesz KAISER BÉLA MARTIN JÁNOS Bercsényi utca 8. Katona József-tér 2. — Gyászhír. őszinte mély részvéttel adjuk a hírt, hogy özv. dr. Szabó Lászlóné sz. Szamosújvár-németi Dániel Ida életének 88-ik, özvegységének 41-ik évében pénteken délután meghalt. Temetése vasárnap délelőtt fél 12 órakor lesz a Szentháromság-temető Fartos-kápolnájából a róm. kat. egyház gyászszertartása szerint. A nagyasszony halála széles körben keltett részvétet Szabó Iván dr. kormányfőtanácsos és Zimay Károly ny. polgármester felesége az édesanyját gyászolja az elhunytban. — Koszoruúmegváltás. Tassy József dr. és neje özv. dr. Szabó Lászlóné elhunyta alkalmából koszorúmegváltás címén 10 pengőt adományozott a Szegénygondozónak a Kecskeméti Közlöny útján. — A gyümölcsexportőrök és a Budapestre szállító gyümölcskereskedők 20-án, kedden délután pontosan 4 órakor az alkalmazottak kereseti adója ügyében értekezletet tartanak a Kereskedői Kaszinóban. — Írógép, leírás, sokszorosítás, töltőtoll javítás Hajdúnál — Két templomköz. — SZÜLETÉSEK. Sörös József felesszőlömflves és Farkas Magdolna leánya Viktória Terézia rk. — Pomozi József cipész és Mócza Mária leánya Karolina Ilona ref. — Darányi Mihály kádáriparos és Csabai Anna Erzsébet leánya Juliánna Piroska rk. — Laczi Sándor kisbirokos és Madi Sára leánya Mária ref. — Bán Kálmán dr. ügyvéd és Braun Eszter leánya Zsuzsámra Éva izr. — Szabó István felesszántó és Kis Juliánna leánya Sára Mária rk. — Vermorel-permetezők, Hoffherekék tükörkormánnyal és az összes gépek alkatrészei gyári áron szerezhetők be Domjómnál. — Adományok: Vitéz Márkus Ferenc dr. a .Szegénygondozónak 20, a Katolikusok Lapjának 10, a Reformátusok Lapjának 10 pengőt adományozott a Kecskeméti Közlöny útján. — A Gazdasági Egyesület Leány és Ifjúsági Köre 24-én, szombaton zártkörű családi összejövetelt rendez.________________________ A kecskeméti kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 7516—1037. tkvi szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. A Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület végrehajtanának Busa József és társai végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság a végrehajtási árverést 1074 pengő 44 fillér tőkekövetelés és jár. behajtása végett a kecskeméti kir. járásbíróság területén levő, Kecskemét t. városban fekvő s 1. a kecskeméti 1871 számú tkvi betétben A I. 1—5 sorszám, 21539, 21540—4, 21541—8, 21.541—14, 21541,—15 lrszámalatt felvett, a Galambos dűlőben levő, egészben özv. Hatvani Istvánná B. Hajagos Rozália nevén álló kertre, útra és szántóra 1173 pengő kikiáltási árban, 2. a kecskeméti 18702 számú tkvi betétben A 1, 1—4 sorszám, 21540—3, 21541—7, 21541—13, 21541— 17 érszám alatt felvett, a Galambos dűlőben levő útnak, szántónak és udvarnak a B 5, 6, 9, 10 szerint Busa József és neje B. Hajagos Magdolna és kisk. B. Hajagos Margit és Mária nevén álló egyketted rész illetőségre 670 pengő kikiáltási árban, 3. a kecskeméti 18703 számú tkvi betétben A 1, 1—4 sorszám, 21540—2, 21541—6, 21541—12, 21541— 16 érszám alatt felvett, a Galambos dűlőben levő útnak, szántónak és háznak udvarral, a B 2, 5, 6 szerint Busa Józsefné B. Hajagos Magdolna és kisk. B. Hajagos Margit és Mária nevén álló kétharmad részére 950 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1937. évi május 20. (húsz) napjának délelőtt 9 (kilenc) órakor a tkvi hatóság hivatalos helyiségében, Rákóczi út 7. szám, földszint 12. ajtó, fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlant a kikiáltási árnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát, míg a kikiáltási áron felüli ígéret esetében a többletnek is a 10 százalékát készpénzben a kiküldöttnél letenni és az árverési feltételeket aláírni. Kecskemét, 1937. április 9. — A kupén hágai főkonzul Kecskeméten. Mathiasen György kopenhágai magyar főkonzul április 21-én Kecskemétre érkezik. Az illusztris vendég Bugacra rándul ki, ahol kívánságára felnyergelt lóval várják, mert lóháton akarja a híres pusztát bejárni. — H. Gergely Hus a rádióban. A jubiláló Budapesti Ének- és Zenekar Egyesület május 5-én Händel „Jephta“ oratóriumát mutatja be a Zeneakdémián ünnepi előadásban. Az oratórium egyik főszerepére H. Gergely Ilust kérték fel. A többi főszereplők: Basilides Mária , Rétsiy Eszter, Farkas Sándor és Rosier Endre, a m. kir. Operaház tagjai. Az előadást a rádió is közvetíti. Lengyel Gyula zeneszerző hangversenye holnap, vasárnap este 8 órakor lesz a piarista gimnázium dísztermében. A műsoron szerepelnek oratórium-, operett-, opera-részletek, magyar nóták, azonkívül egy tündéri táncos daljáték. Közreműködnek: a katonazenekar Hadányi Antal és Póta Aladár vezetésével, valamint Kecskemét legjobb énekesei. — Jegyek még kaphatók az esti pénztárnál. — Kerékpártokat lánccal 00 fillér Dom jártnál, Rákóczi-út. — Tengeri vetőmagot hozat a Gazdasági Egyesület. A bevetetlen földekre, amelyeket eddig a víztől nem lehetett megművelni, a Gazdasági Egyesület korain érő páduai tengeri vetőmagot hozat. A gazdák, akik a vetőmagra igényt tartanak, sürgősen jelentkezzenek, az egyesület titkári hivatalában. Ajánlok iparosoknak kőrisfát, pékeknek príma botfát, ipari célra akáchasábot. Szárazfahulladék 2, szárazfűrészpor 3 fillér. Prima vágott akác legolcsóbban. Használt széleskocsi eladó, több kocsi istállótrágya eladó fekália ingyen ráadás. Collner-téri fatelep. Collner-tér 42. Ügynököt felveszek. Élénk nyugati, északnyugati szél, több helyen, főleg az északi megyékben záporeső, néhány helyen zivatar. A hőmérséklet kissé csökken i»Gi és Kylféldés tckvaszi vjdonságok DLUM URMZABÓHÁL' I©-----------------------------------------------------------------Márkás kerékpárok, gumik, alkatrészek, legolcsóbban Papp S.»Fiánál Luther-udvar. Telefon: 162. m------------------------• Dr. Virágh László sk. kir. jbíró. A kiadmány hiteléül: Fazekas Margit. Sírkeresztek, síremlékek és sírszegélyek hozott tervek szerint, de én is szolgálok mind modell , emlékekről, mind más stílű sírkövekről minta ajánlattal a rendelőimnek. Temetőben betűvésést, aranyozást is végzek. I. ker., Szűk utca 1. KEREKES KÁROLY kőfaragó _________________és betűvésnök m.________. Laptulajdonos és kiadó: Dr. HORVÁTH ÖDÖN. TENISZPÁLYA bérbeadó. Értekezni: Arany Jánosaira 4. szám alatt a déli órákban. 1764 HÁROMSZOBÁS bútorozott lakás egészben vagy szobánként is, központon, kiadó. Cím a kiadóhivatalban. 1745 Márkás kerékpárok, AI III HI A kerékpárszaküzletnél, alkatrészek, nikkelezes, román III I filp II Csongrádi u. 4. Peskó-hár.cozás, javítás, legolcsóbban az x/Iilliu II 1 Szemben a Komlósi vendéglővel. ti