Kecskeméti Lapok, 1891. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1891-07-05 / 27. szám
a házasulandó férfiak közül sokan a leányok legfőbb értékét az ő hozományukban, a reájuk váró vagyonban találják, sőt, hogy nők, leányos anyák is vannak olyanok, kik a fiatal emberek előtt minduntalan fitogtatják vagyonukat (sokszor azt is, ami nincs) s csak épen hogy czégért nem tesznek házukra e fölírással: „Itt szép hozomány kapható.“ Nos hát, szó a mi szó, ahol a nők iránti tisztelet (nem a külső udvariasságot értem, hanem a becsülésen alapuló belső tiszteletet) megcsappan , ott igen sokszor maguk a nők is hibásak. Hanem azért a vagyon a férjhez menő leányra nézve olyan dolog, mely nem árt, ha van, bár egymagában boldoggá nem tesz. Több rendbeli előnye mellett csak az az egy baj jár vele, hogy a tapasztalatlan fiatal leány nem könnyen bizonyosodhatik meg arról, váljon a hódolat és rajongás személyét, személyes előnyeit és erényeit illeti e avagy csak vagyonát? Az pedig irtóztató csapás ha a szegény fiatal asszony egy szép napon arra ébred, hogy vagyona mellett ő csak terhes ráadás. Hány családi drámának van itt az eredete! A tény tehát e dologban az, hogy a vagyon a nő valódi értékét nem nagyobbítja ugyan, de nem is von le belőle egy mákszemnyit sem. Amennyiben pedig mint eszköz számtalan alkalmat nyújt tulajdonosának a nemzeti közművelődés támogatására , a társadalmi és egyéni jótékonyságra, annak idején nyugodt lélekkel föltárhatja leányai előtt kedvező állapotukat. Azonban mikor ezt teszi, akkorra már gondos nevelés és folytonos példaadás útján lelkükbe kell oltania gyermekeinek, hogy az öröklött vagyon nem érdem, hanem Isten áldása, melyet meg kell becsülni, s hogy a vagyonnal mindenki szent kötelességeket örököl hazája, a kultúra és a társadalom iránt, melyeket a ki nem teljesít, hálátlan is a vett jókért, de még szándékos terjesztője is a közelégületlenségnek. Higgye el, kedves leányom, ha módosabb családjaink gyermekei ezeket az elveket nemcsak lépten-nyomon hallanák, hanem folytonos gyakorlásukat is látnák a szülői házban, sokkal kevesebb ifjú élet züllenék el, sokkal kevesebb vagyon pusztulna el oktalan fényűzés- és dőzsölésben, sokkal kevesebb volna a közgazdasági baj és több a megelégedett boldog ember. — De mik hát azok a tulajdonságok, melyek együttvéve a nő valódi értékét képezik? Nem tudom, emlékezik-e, hogy midőn ön iskolás leányka korában egyszer azt kérdezte tőlem, miért ösztökélem én mindig a leánykákat óra közben nem a lecskeismétlésre, hanem az udvaron való játszásra, én azt feleltem: „azért, mert a mely leányka egészséges óhajt maradni, annak egy órai iskolában ülés után szüksége van 10 percnyi szabad játszásra és levegőre nemcsak a testi, de a lelki egészség, tehát még a tanulás érdekében is.“ Ha emlékezik, úgy nem fog csodálkozni, ha most a kérdéses tulajdonságok között első helyre állítom a testi egészséget. Oly jó ez, melynek értékét rendszerint csak akkor érezzük és látjuk be, mikor már elveszett. A családra és a családi életre nézve alig van egy-egy nagyobb szerencsétlenség, mintha a családanya gyönge, beteges szervezetű. Ugyanis ma már józanul alig vonható kétségbe, hogy azon hibák és betegségek, melyekben a szülők szenvednek, vagy melyek bennük lappanganak, az utódokra is igen könnyen átöröklődnek , vagy legalább hasonló bajokra kel lehet valamit csinálni.* Kijövök és a Palais-Royal terén találkozom Goubaux-val, ki egyik barátjával volt. Egymás szemébe nézünk. — Nos tehát! Mint vélekedik? — Mint vélekedem , mondja Goubaux, úgy, hogy borzasztó! — Én is szintúgy , felelem. — Én pedig, teszi hozzá a jó barát, azt tartom, hogy fütyültem volna, ha lett volna velem egy kulcs. Nem kell engedni, hogy előadják. — Semmi áron. — Jól van , magamra vállalom , felelem, hogy elmegyek Aragohoz megmondani neki, hogy visszavonjuk a darabot. Másnap tíz órakor Arago ajtaján kopogtatok. Szakácsnéja fogad .... — Monsieur a fürdőben van. — Irhatok néki? — Itt van papiros, uram ! írtam. „Kedves Direktorom!“ Ez a levél olyast tanusít Önnek, mit valószínűleg sohasem tapasztalt igazgatói pályafutásán, azt t. i., hogy a két barát, minthogy a próbán határozottan rossznak ismerték fel darabjukat, azt ezennel visszavonják. Legyen szíves úgy tekinteni a mi darabunkat, „Alkonyatig“, mintha „Végképen besötétedett“ volna. „Teljesen az Öné, Legouvé.“ Futok Goubaux-hoz és örömmel karoljuk át egymást, mint két oly ember, kik lidércz nyomás alól szabadultak. Rákövetkező napon tizenegy órakor, a nagymérvű hajlandóságot eredményeznek. Ha valahol, hát itt helyén van és megszívlelendő az a mondás: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.“ De eltekintve ettől és a többi anyagi kártól, nagy erkölcsi kár is származik abból, ha a családanya beteges. Mert hiába, az anya a család napja, aki szeretetének melegével maga körül csoportosítván a család apraját-nagyját, az otthont mindnyájára nézve édessé teszi! De várjon teljesítheti-e ebbéli magasztos hivatását, ha mindig saját életéért kell aggódnia, ha a lappangó kór és a szenvedések meggyöngítik testi és lelki erejét, elűzik arczáról az éltető mosolyt, megbénítják türelmét, mely nélkül jó gyermekeket nevelni s a családi tűzhelyet kedvessé tenni lehetetlen? Valóban, majdnem a lehetetlenséggel határos, hogy az az anya, aki maga folyton gyönge és beteges, ennélfogva természetszerűleg izgatott és türelmetlen, gyermekeiben kifejleszthesse az érzületnek azt a nemességét és általában azokat az egyéni és társadalmi erényeket, melyek csakis a családban és pedig a szerető édesanya gondos ápolása mellett teremnek meg és virulnak föl. Ezek után mondjam-e, hogy leányai majdan, ha erős, egészséges, megedzett testi szervezettel bocsátja ki őket anyai szárnyai alól, a boldogságnak és boldogulásnak semmi mással nem pótolható és a távoli jövőre is kiható egyik legfőbb biztosítékát viszik magukkal. De hogy ezt elérhesse, ne engedje, hogy akár a divat, akár a szeretet, akár a türelmetlenség és nyugalom utáni vágy letérítsék a helyes útról. Leányai egészségét ne a sok orvosságban és a fürdőkben (hacsak komolyan nem szükséges) keresse, hanem a jó, erőteljes táplálékban , az e tekintetben való rendesség- és mértékletességben , a bőséges és friss levegőben , a száraz és jól szellőztetett, világos lakásban, az idő változásaihoz mért czélszerű ruházatban, mely t. i. se a testet el ne puhítsa, se az életműködéseket (emésztést , vérkeringést, lélegzést) ne akadályozza. Olyan természetesnek és könnyűnek látszik ez a ruházatra vonatkozó kívánság, pedig majd meglátja , hogy a divattal, az anyai szeretetből kifolyó büszkeséggel és hiúsággal, a leánykák természetes tetszeni vágyásával épen e miatt kell legtöbb és legmakacsabb harczot vívnia. És jaj önnek, ha egyszer gyönge volt és engedett! Azután tüskén-bokron át fognak futni leányai a leghóbortosabb és legczélszerűtlenebb divat után is. Az elmondottakon kívül nagy gondja legyen arra is, hogy leányai az idegességnek mai napság szerfölött elterjedt betegségét meg ne szerezzék, mert az ideges nők nemcsak szánalomra méltók, de sokszor nevetségesek is. E végből a szükséges alvást, melynek idejét maga a jóságos természet kijelöli, semmiféle ürügy alatt sem szabad, kivált gyakrabban, elvonni a még fejlődésben levő leánytól, tehát még családi estélyek és színházlátogatás alkalmából sem. Ugyanezért szoktassa és segítse leányait, ameddig iskolába járnak , arra is, hogy dolgaikat czélszerűen osszák be s a nappali órákban végezzék el. Az a leányka ugyanis, aki iskolai dolgai mellett éjjelez, rendszerint vagy az iskolában igen figyelmetlen , vagy annyira gondatlan és könnyelmű, hogy a kötelesség csak akkor jut eszébe mikor már le kellene feküdnie. Magánórát (zene, idegen nyelvek stb.) pedig csak annyit engedjen leányainak, amennyit egyéb teendőik hogy kimegyek hazulról egy hirdetés előtt sietek el, és amint rápillantok, mit olvasok? Ma este először adatik: „Alkonyatig.“ Százezer gyertyát látok ragyogni, mintha maga a nap szökött volna szemembe. Futok Aragohoz. Ugyanazon szakácsné nyit ajtót és amint engem meglát, nagyot kiált: „Ah, jóságos Isten! Uram, én elfeledtem átadni az ön levelét! Tessék, itt van! Ne szóljon semmit gazdámnak, megszidatna vele! “ A baj megtörtént, a sors el volt vetve! Nem volt egyéb hátra, mint megnyugodni és várni. Este egy harmademeleti zártszékbe mélyedek. Goubaux vitézül leszáll a színpadra , hogy csapatunkat támogassa. Három leánya, egy páholyt foglalnak el. A két fiatal ember közt lefolyt bizalmaskodó jelenet jó fogadtatásban részesült. Ezen kedvező előjel által felbátorítva, lemegyek a színfalak közé. Bardou van a színpadon. Szavai közül egynéhány nevetést kelt, e szókkal lő ki: „Gyermekeim, megtartom közönségemet!“ Ugyanazon pillanatban egy kis éles, ismeretlen hang üti meg fülemet. — Mi ez? — Ez ? mondja Goubaux, ez fütty....... — Micsoda! ?.......... Brindeau híres rondeauja volt! Hamisan énekelt, és annak fütyöltek. Hirtelen felfutottam helyemre. Nem szálltam le onnét többet. E pillanattól kezdve a füttyök nem szűntek meg. Soha életemben nem hallottam mellett — számítva a múlhatlanul szükséges szórakozásra , szabad játszásra is — minden megerőltetés nélkül megbíznak. Végül óvja őket az izgató tápláléktól, az anyagitól (erősen fűszeres eledelek, izgató italok) épen úgy , mint a szellemitől (izgató olvasmányok , rémregények stb.) A testet azonban nemcsak táplálni és óvni, hanem edzeni is kell. Engedje leányait hidegben , melegben szabadon játszani , futni, ugrándozni (a józan illendőség határait ön úgy is meg fogja érezni, taníttassa őket úszni, korcsolyázni, sőt rajta legyen , hogy mindez mintegy életszükségletté váljék náluk. Ne divatból korcsolyázzanak tehát és ne a divatos korcsolyaruha legyen a főczél, hanem az izmok aczélozása, a tüdő erősítése és az életműködések élénkítése. Hanem azután itt is vigyázzon, mert különben a divat , a szűk ruha és a tűző ezt az igazán egészséges sportot is károssá teszi. Mindezeknek koronájául pedig igyekezzék olyan háziorvosra szert tenni, aki nemcsak az esetleg előforduló betegséget gyógyítja meg, hanem akinek legyen az az erkölcsi bátorsága s hivatásáról az a magasabb felfogása , hogy leplezetlenül föltárja a helyzetet, mihelyt a család szokásaiban, berendezkedésében és életrendjében olyasmit tapasztal, ami a gyermekek egészségére nézve ártalmas. És most térjünk át a lelkiekre. A nőnek egyik legértékesebb , de kétségen kívül legszükségesebb tulajdonsága az őszinte, igaz vallásosság. Mi lenne a nőből az élet nehéz pillanataiban , midőn a legélesebb fájdalmak marczangolják szívét és lelkét, midőn közel van a kétségbeeséshez, ha nem volna hite, ha nem tudna imádkozni? Öngyilkos vagy romboló daemon. De ettől eltekintve, magának a családi életnek, sőt a társadalomnak és a kultúrának is nagy érdeke , hogy a nőknek mély és őszinte vallásos meggyőződésük legyen felekezeti gyűlölség nélkül. Fényes háztartást vinni, elegáns szalont berendezni, divatos ruhában járni, színházakat és bálokat látogatni , a legkeresettebb fürdőkben nyaralni , nagyszerű estélyeket rendezni, szóval mulatni és élvezni vallás nélkül is lehet. De váljon az élet merő mulatságból áll-e? S ha nem , váljon képes e a nő azon szent és sokszor nehéz kötelességeket, melyekkel férjének és gyermekeinek tartozik, teljesíteni az Istenben vetett bizodalom nélkül és ha szivébenlelkében meg nincs győződve arról , hogy vallásának e kötelességekre vonatkozó tanai Istennek és a természetnek örök és megváltozhatatlan törvényei ? Azután meg annak a gondolat- és érzelemvilágnak, mely a családban uralkodik , s mely rendszerint a gyermekek jellemének is alkotó elemévé válik , az anya a központja és a legfőbb irányitója. Ha az anya vallástalan , vagy belső meggyőződés nélkül pusztán külsőségekben (szertartások , stb.) nyilvánítja hitét: gyermekei bizonyára szintén vallástalanok, vagy ami még rosszabb, képmutatók és álszenteskedők lesznek. Ezek fajának szaporodásától pedig mentse meg az Isten az emberiséget. Nem társadalmi érdeke tehát a nők vallásossága, ha egyszer ily messzire kihat? Kivált ha azt is figyelembe vesszük, hogy mindegyik vallás tanítja a felebaráti szeretetet, s igy közvetve megmérhetetlen nyomort enyhit s megszámlálhatatlan jótékonyságot fakaszt. De kulturális érdek is! A történelem és jelen társadalmi életünk is bizonyítják , hogy amely népben vagy körben a meggyőződésen alapuló vallásos hit megfogyatkozik, ott a babona, a kuruzslás , annyit. Egész párbeszédek fűződtek a közönség és a színészek között. Utóbbiak közül egyik hírlapot tartott kezében .... „Halljunk hírt Spanyolországból“, kiáltották fel hozzá a földszintről. Goubaux-nak három leánya úgy nevetett, hogy majd megszakadt. Húsz perc múlva szép csendesen eltűntem. Goubaux a színfalak között volt, várta a színészeket, amint jelenésük után leléptek, és karjai közé fogadta őket mint sebesülteket , kiket a csatamezőről hoznak, így szólva hozzájuk: „Ah , barátaim , én szegény barátaim! Mint kérjek önöktől bocsánatot, hogy ily rossz szerepeket adtam önöknek!“ „Szeretnék inkább valamit inni“ , mondta Bardou. „Nagyon finom ez a közönségnek, nagyon finom!“ mormogta Thénard kisasszony. A darabot nem végezték be. Másnap a lapok kijelenték, hogy a darab két szellemes férfiúé, kik majd kitesznek magukért. Hét frankot és ötven centime-ot vettem föl szerzői jogaimért. Rákövetkező napon azt mondtam Goubauxnak: „Kedves barátom, engem már csak a Théatre-Français-ban fognak kivégezni és csak egy öt felvonásos darabbal.“ Két év múlva, 1838. június 6-án, Goubaux és én Louise de Ligneroles-t adattuk Mars kisasszony tolmácsolása mellett. A darab többet hozott nekem mint hét frankot és ötven centime-ot. (A Figaróból Dr. —y .n.) a szellemidézés és mindenféle, még oly képtélen, hitbéli nyavalyák is azonnal fölburjánoznak. És ennek megvan a maga természetes oka. Van az anyagi és lelki világban a tényeknek egy egész köre, amelyeknek megfejtéséig a tudás nem ér el; itt tehát a hit veszi át a lélek vezetését, már azután vagy a vallásos, vagy a babonás hit. Azért hát idejekorán vesse el leánykái szivébe az igazi vallásosság magvait, s a kikelő világot mindaddig gondosan ápolgassa , mig kellőképen meg nem erősödik. Tanítása ne csak szavakból, hanem tettekből és jó példákból is álljon; adjon leányainak minél többször alkalmat a felebaráti szeretet parancsainak gyakorlására. Soha senkinek vallásos hitét ki ne gúnyolja , se meg ne sértse, hanem szavaival úgy, mint tetteivel azt mutassa meg, hogy a vallásos meggyőződés mindig tiszteletreméltó, bármilyen alakban jelenjék is meg, s olyan kizárólagos tulajdona mindenkinek , amelyet szentségtelen kézzel megtámadni Isten ellen való vétek. Ily módon a hit világa és a szeretet melege oda fogja vezetni leányait, hogy míg utálni fogják a képmutatókat, addig, bár készek védeni saját vallásos meggyőződésüket, soha sem gúnyolni, sem üldözni nem fognak senkit hitéért. Azt pedig, amit levelében jelez, hogy t. i. ismerősei között vannak , kik magukat hitetleneknek vallják , egyszerűen ne higgje el. Mit gondol, ha a vallásos hit nem épen olyan szükségképens nyilvánulása volna az emberi lélek működésének, mint az értelem vagy az emlékezés, létrejöttek volna a különféle vallások? A ki nem imádja az igaz Istent, az imád bálványokat, a ki nem alázkodik meg az Isten előtt, rabszolgája saját önzésének és szenvedélyeinek. Ez a természet rendje. Gondoljon a történelemben tanultakra s nézzen szét a mindennapi életben, rögtön belátja, hogy úgy van. A nő valódi értékének fontos alkotó része a házias munkásság és az egészséges kedély. Könnyű belátnia, hogy miért említem együtt ezt a két szép tulajdonságot. Azért, mert egyik a másik nélkül szinte lehetetlen. Ha megfigyeli azokat a nőket, akik nem háziasak, akik házi teendőiket elhanyagolják, azt fogja tapasztalni , hogy vagy tétlenül unatkoznak , vagy idejük nagy részét a családon kívül töltve, egyik szórakozásból , élvezetből a másikba rohannak. Az unalom , a tétlenség pedig határozottan ellenkezik az emberi természettel : bizonyság rá minden egészséges gyermek. Épen ezért a mellett, hogy igen , sok erkölcsi résznak kútforrása, bizonyos belső elégedetlenséget s ennek alapján izgatottságot és ingerültséget is szül , melynek okát a környezet, az orvos , sőt akárhányszor maga az illető nő is egészen máshol keresi, mint ahol tulajdonképen van. Az ilyen nők mindennel elégedetlenek , senki sem tud kedvükre tenni, minden bosszantja őket , örökösen duzzognak és pörlekednek, így azután a családi tűzhely, melynek kedélyes melegével vonzania kellene , átokká válik,melytől mindenki szabadulni igyekszik. De, miként mondom, vannak nők, kik nem háziasak és nem munkásak ugyan , hanem azért nem is unatkoznak. Csakhogy az megint a természet örök törvénye, hogy a pihenés, a szórakozás és élvezet is csak úgy esik jól, ha komoly munkával rászolgálunk. Aki mindig csak mulat és élvez, csakhamar belé csömörült és pedig annál előbb és annál jobban , minél mohóbb volt, így azután nem is említve az ilyen élet szülte örökös izgatottságot, idő előtt bekövetkezik az az élet-unalom, a kedélynek és a családi életnek az a sivársága , mely minden megelégedettségnek és boldogságnak egy csapásra alaposan véget vet. Azért korán szoktassa leányait a háziassághoz, bizzon rájuk erejükhöz mért házi teendőket, melyeknek körét aztán naprólnapra tágítsa, a mint korban , erőben és értelemben előbbre haladnak. Ily módon vérökké fog válni az a tudat, hogy a mely nőnek Isten családi tűzhelyet adott, annak megadta vele a természetes munkakört is, melyet becsülettel betölteni épen oly nagy dicsőség , s a társadalom és haza iránt épen oly nagy érdem, mint csatát nyerni, vagy a hazáért meghalni. Mert nemcsak a csatatereken vannak névtelen hősök, hanem és ezerszerte nagyobb számmal, a családi élet szentélyében is. Mert hősiesség ám az, egy egész életen át mindennap olyan munkát végezni, melyet a házon kivül senki sem lát, mely a tömeg tapsait, a népszerűséget és kitüntetést meg nem szerzi , melyért egyedüli jutalom az öntudaton kivül a családtagok kényelme és egy-egy édes mosolya , s melynek nagy fontosságát csak akkor érezzük és látjuk be, ha nincs, aki elvégezze ! Alig van szerencsétlenebb és a családi életet alaposabban megrontó felfogás, mint az, mely a házi teendőket kicsinyít, lenézi s művelt nőre nézve lealacsonyitónak tartja. Nem egyéb ez, mint a munkának s vele együtt mindazoknak lenézése , kik dolgoznak. És csodálatos, épen azok a nők, kik a mun- KECSKEMÉTI LAPOK 27. 87