Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-03 / 27. szám
27. sz. HÍREK. — Primicia a piaristák templomában. Szűcs István fölszentelt k. r. tanár, ma, vasárnap délelőtt fél 9 órakor tartja első miséjét. A szent beszédet Arányi k. r. áldozát tartja, manuductor a házfőnök ft. Szabó Ferenc lesz. Az 5 koszorús leány közül egy a miséző nővére. — Az ipartestület igen sikerült és látogatott nyári mulatságot rendezett június hó 29-én a műkertben. A tiszta jövedelem a Baross Gábor emlékét megörökítendő szobor költségeinek gyarapítására fog fordíttatni. Mint az előző években úgy most is csinos meglepetéseket szerzett vendégeinek a rendezőség, melyek közül legkiválóbb volt azon igen ügyes képlet, mely Barosst tüntette fel egy hajón kíséretével együtt a Vaskapunál. A tánc csak kilenc órakor vette kezdetét, de annál tovább nyúlt be a késő hajnalba, járva mindvégig lélekből, hévvel, tűzzel. A négyeseket nyolcvan pár táncolta, mely szám felment bennünket az alól, hogy a szép lányok és aszszonyok névsorát közzé tegyük, mert hiszen ki győzné azt mind összeírni, attól pedig isten mentsen , hogy gáncsnak tegyük ki magunkat az által, ha névsorunk nem volna tejes. KECSKEMÉTI LAPOK VASÚTI MENETREND Kimutatás a „Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület“ 1892. évi junius havi forgalmáról. Bevétel: Felelős szerkesztő: DALOTTI ÖDÖN. 1892. május 1-től. Budapestről Kecskemétre Személyvonat . Omnibuszvonat Gyorsvonat . . Omnibuszvonat Személyvonat . indul: 4. p. 8.25 reggel 12.25 délben 2.35 délután 3.25 délután 6.30 este érkezik: 4. p. 11.34 délelőtt 4.05 délután 4.31 délután 7.34 este 10.05 éjjel. Kecskemétről Budapestre Személyvonat . Omnibuszvonat Omnibuszvonat Gyorsvonat . . Személyvonat . indul: 4. p. 4.32 reggel 5.35 reggel 8.41 reggel 11.27 délelőtt 5.41 délután érkezik: 4. p. 8.15 reggel 9.14 délelőtt 12.30 délben 1.20 délután 8.50 este Pénztárállás 1892. május 31-én . . 22,921 frt 53 kr. Betételek számláján . . . 123,851 „ 34 „ Különféle dijak „ ... 294 „ 76 „ „ kamatok „ ... 9,391 „ 93 „ Váltók „ ... 171,909 „ 97 „ Magánváltók „ ... 3,662 „ — „ Jelzálogkölcsönök „ ... 8,536 „ — „ Előlegek „ ... 10 „ — „ Adósok folyószámláján................... 28,368 „ 88 ,, Értékpapír jövedelem számláján . — „ — „ Ingatlan jövedelem számláján . . 106 „ 13 „ 369.052 frt 54 kr. Kiadás, Visszafizetett betét és tők. kamatok számláján............................... 129,409 frt 38 kr. Kifizetett folyó kamatok számláján 1,266 „ 57 „ Váltók számláján..................... 175,623 „ 50 ,, Magánváltók „ .................... 2,055 „ — „ Jelzálog kölcsönök számláján . . 6,745 „ — „ Ingatlan jövedelem számlán ... 76 „ 65 „ Értékpapírok számláján .... 15,000 „ — „ Igazg.t. dij, tisztv. és szolgafizetés számláján.................................... 604 „ — „ Üzleti költségek számláján ... 96 „ 20 „ Pénztárállás június 30-án .... 38,176 „ 24 , 369.052 frt 54 kr. NYILTTER. Színes selyemszöveteket 60 kr.tól kezdve 7 frt 65 kr.-ig méterenként — sima és mintázott (mintegy 2500 különféle színben és rajzban) — egész ruhákra,vagy darabonként portó- és vámmentesen küld fi.ffetsneberg (cs. és kir. udvari szállitó) gyári raktára /lirt'cAÓCSI. Minták postafordultával. — Levelekre 10 krajczár bélyeg kell. 4 MATTON ERZSÉBET SÓSFÜRDŐJE gyógyhely Budapesten (Budán) Idény Május - Szeptember 30-ig. Kiváló gyógyhatással bir. női bajokban és alhasi bántalmakban Rendes orvos dr. BRUCK J . (vigadó-tér 1. sz.) Egészséges fekvés, jutányos lakások, jó vendéglő. Pontos közlekedés a társaskocsikon, reggeli 5 órától kezdve. Állomási hely : Ferencz József-tér 9 a régi Miloyd-épület közelében. ю-e Mattom Henrik, tulajdonos. A legjobb és legegészségesebb die-ita mely mint asztali ital különösen kedvelt és bomit, cognncka vagy növényi szörpökkel vegyítve kitűnő izu vegyüléket ad : a jltja a szomjat, husit és felfrisit egyaránt. A legjobb szer a nyári hőség tikkasztó hatása ellen.__________ 1 3 tegyenek elébb s ha az egyenlő körülmények között megtörtént kísérlet az álló Irás mellett dönt — akkor fogadják el. Sokan a mostani rendszer mellett foglalva állást — mint felkiáltásaik mutatták — Pásthy igazgató igen szépen emelte ki, hogy az orvosok által kimutatott eredmények megkövetelik, hogy a kísérlet megtétessék a jövőre azután el lehet határozni, vajon átalánosíttassék-e az álló írástanítás. Hozzá szólt még Bauer Soma, Tóth József tanfelügyelő, s elhatároztatott a kísérlet elrendelése s a felolvasott műnek az évkönyvbe felvétele, hogy az elmaradott tanítók is tudomást szerezhessenek. A kecskeméti járási kör által a „tanítók szolgálati szabályzatának“ tárgyában beadott határozati javaslat elfogadtatott egyhangúlag, a budafoki e tárgyú javaslat elvettetett. A kecskemétiek javaslatának lényege ez: a tanítók fegyelmi ügyeiben átalában a közigazgatási bizottság ítéljen; a fizetés minimuma 600 frt, 10% ötödéves pótlék; a tanítók adója oklevelük alapján szintén kétszeresen számíttassék. Ezután Radoch József olvasta fel „Comenius kora“ című szorgalmasan dolgozott s bár idegenes, de szép irányú értekezését. Szinte felvétetett az évkönyvbe. A halasi járási kör négy indítványa tárgyaltatván az első elvettetett, mely a tankönyvek oknélküli változtatgatása ellen kívánt felírni a minisztériumhoz, onnan kérvén tankönyveket, 2-dik hogy a tanitó s családja vasúti utazása oly olcsón történjék mint az állami hivatalnokoké — folyamodni kíván — az elnökség utasittatott ez elfogadott indítvány megvalósítása érdekében a folyamodvány elkészítése és beküldésére; 3 ar hadköteles tanítók, ha beszólittatnak — ingyen utazás előnyében részesittessenek. Folyamodik ez ügyben a tanitó egylet. 4. A mulasztó tanulók ne név szerint mutattassanak ki, hanem csak a mulasztott órák száma — ez indítványt elvetették. Tormássy Sándor „Paedagogiai esetek“ cimen tréfás felolvasást tartott s a lankadó figyelmet sikerült fölélénkitenie. Eseteket számlált elő, melyekben a botbüntetés üdvös eredményt eszközölt. Zajzon D. félreértvén a felolvasót vitát indított meg, de az Tormássy győzelmével végződött. Az országos tanítói bizottság augusztus 27 és 28-án Szegeden nagygyűlést tart s oda képviselőkül: Elefánti József ceglédi, Szurmó Ambrúzs n.-körösi igazgatókat s Kerekes József kecskeméti tanítót küldték ki. A megyei hiv. tanítótestület tisztikara ezután lemondott э ekték ajánlotta központul Kecskemétet, mely már előbb 15 évig volt székhely. A kecskemétiek Új-Pestet hangoztatták, azonban a vidék Kecskemét mellett foglalt állást s az elnök szelíd erőszakolással kimondta az egyhangú (?) kijelölést , az újpesti jegyzők pedig siettek jegyzőkönyvbe iktatni, hogy szó ne lehessen más határozatról. így azután megindult a választás s elnökké igazi egyhangúsággal Pásthy Károly érdemes igazgató választatott meg, főjegyzővé Tormássy Sándor alelnökké: Szalontai Sándor és Kerekes József stb. Ekkor már 1 óra elmúlván pár ügy gyors elintézése után a Beretvásnál rendelt vendégségre sietett a tanítók serege, kiknek gyűlése a tanítói kar értelmi fejlettségének s képzettségének igen szép bizonyságát szolgáltatta. Bizony nem ártana, ha az ilyen gyűléseken a nagyközönség is részt venne, csakhogy ez esetben különösen meg kellene szabni az értekezések idejét, p. 20 percre. Az isten éltesse a nemzet napszámosait , derék tanítóinkat. — A női ipariskola kiállítása. Hogy a közfigyelem napról napra fokozódó érdeklődéssel fordul a hazai iparügy felé, meglátszott a helybeli női ipariskola f. hó 28 -30-ig tartott kiállításán is. Mind a három napon szép számú díszes közönség volt jelen, mely örömmel győződhetett meg arról, hogy fentartó testület áldozatkészsége, de különösen a tanítónők szakavatott fáradozásai és buzgalma mily szép eredményre vezetett. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy ezen intézet hézagpótló és jogosult, melynek ez évben is ötvennégy növendéke volt. Mégpedig szorgalmas növendéke, mert tíz hó alatt közel hétszáz darab munkát készítettek el mintegy háromezer forint értékben. A kiállított tárgyak úgy a tarka, fehér varrás mint a díszmunkák szemlélete mindenkit meggyőzött arról, hogy pontosság, csin és ízlés párosulva vannak azok hasznos voltával. A kitűnők közt is kitűntek nagyszámú, ízléses sokoldalú ismeretre valló munkáikkal: Kiss Irén, Jónás Klementin , Tassy Erzsi, Malatinszky Géza és Török Erzsi. A tandíjmentes növendékek a fentartótestület elnöknőjét Antal Péterné úrnőt egy diszes tizenkét személyre való hímzett asztalterítővel lepték meg. — Dandár-gyakorlat. A 4. és 7. cs. és kir. huszárezredekből alakított lovas dandár városunk határában tartja nyári nagy gyakorlatát, mely augusztus 4-kén kezdődik s tart 9-dikéig. Ez alkalommal egy ágyú üteg is részt vesz a gyakorlatban s 1200 drb. lovat és 800 főnyi legénységet szállásolnak el városunkban. A 4-dik honv. huszárezred Pécs környékére, a cs. és kir. 38. Mollináry ezred helyben állomásozó csapatai ugyanakkor Pilis Csabára vonulnak gyakorlatokra. — Az 1892. évi átalános jövedelmi pótadó lajstroma a városházában július 7 dikéig megtekinthető s az adókivetés ellen azok, a kik már megvoltak róva ez adónemmel 15 nap alatt; azok pedig, kik most első ízben rovatnak meg adótartozásuknak az adókönyvecskébe történt bejegyzést követő 15 nap alatt felebbezésüket a kir. pénzügyigazgatósághoz beterjeszthetik. — Klauber János községi tanitó a szünidő alatt a német nyelv oktatására vállalkozik úgy kezdőknek, mint előre haladottaknak. Cserét is eszközöl. Lakása: Csongrádi-u.-utca 192. sz. — Talált hulla. Június 27-kén, a szent-királyi pusztán levő Jász-úton nőhullát találtak a járókelők. A rendőri nyomozás kiderítette, hogy a holt Kiss Anna, Végh Lászlóné s halálát tüdőszélhüdés okozta. A boldogtalan a városba akart bejönnni s e közben érte utól a halál. — Népmozgalom. Június hó 19—25. született 45 gyermek , 23 fi és 22 leány, törvényes 42, törvénytelen 3. Elhalt 24, 16 fi, 8 nő. Egészségi állapot kielégítő. — Nyilvános köszönet és nyugtázás. A kecskeméti szőlőbirtokos ifjúság nyári mulatságán mely a f. hó 19-én tartatott meg a felülfizetésekkel együtt, bevézetett 231 frt 50 kr. kiadás volt 159 frt, tiszta jövedelem 72 frt 50 kr., a mely a gazdasági egyesület elnökségének a f. hó 2- én megküldetett. Felülfizetni szívesek voltak: Dr. Szeles József 1 frt, Koricsánszky János 20 kr., Hankovszky Zsigmond 40 kr., özv. Nagy Pálné 20 kr., özv. Farkas Ferencné 20 kr., Vámos Béla 20 kr., Leitner Ignácz 70 kr., N. N. 20 kr., N. N. 4 frt 20 kr., Tarjányi N. (Félegyházáról) 2 frt. Fogadják a nemes szivű adakozók a rendezőség szives köszönetét. Héjjas Mihály sk. rendező bizottsági elnök. — Nyíregyházi aratógép verseny. Az orsz. magyar gazdasági egyesület a Felső- Tiszavidéki gazdasági egyesülettel társulva, a földmivelésügyi Ministérium segélyezésével július 9. és 10-én Nyíregyházán Burger Mór úr birtokán kévekötő és marokrakó aratógép versenyt rendez. A verseny iránt úgy a közönség, valamint a gyárosok részéről már eddig is igen nagy érdeklődés mutatkozik. A történt bejelentések minden eddigi hazánkban tartott aratógép versenyt felülmúlnak , mert eddig 7 darab kévekötő és 7 darab marok rakó aratógépet, továbbá 3 drb. fűkaszáló gépet jelentettek be. Ezen kívül a verseny a kévekötő gépekhez szükséges kötőzsinegek kipróbálásával is egybe lesz kötve. A bejelentett gépek között több egészen új rendszerű van, a legtöbb régi rendszerű gépen pedig nevezetes javítások és módosítások léteznek. A versenyző gépek között arany, ezüst és bronz állami érmek, azonkívül 2000 franknyi pénzdíj fog kiosztatni. A versenynek különös jelentőséget kölcsönöz azon körülmény, hogy az fő tekintettel van a homok talajokon nőtt hosszú szalmájú rozs terményre, amelyet tudvalevőleg legnehezebb ezen gépekkel aratni. A versenyben részt vett és első díjjal jutalmazott kévekötő és marokrakó arató gépeket a bizottság meg fogja vásárolni és egy a lottóigazgatóság által engedélyezett sorsjátékon kisorsolja. Sorsjegyek 2 írtjával kaphatók az orsz. magyar gazdasági egyesületnél (Budapest, Köztelek , a Felső Tisza vidéki gazdasági egyesületnél (Nyíregyháza) és a verseny színhelyén is. A vendégek kellő elszállásolásáról a felső tiszavidéki gazdasági egyesület gondoskodik. Célszerű a résztvenni szándékozóknak jöl vételüket legkésőbb f. hó 30-ig a nevezett egyesületnél bejelenteniük, hogy szállásukat biztosítsák. Ezen versenyre, melyen bemutatandó gépek az aratók mellett eddig alkalmazva levő kettőzőket lesznek hivatva pótolni — gazdaközönségünk figyelmét mi is felhívjuk. — Érettségi vizsgálatok eredménye. Az idén legkorábban volt az érettségi a reform, főgimnáziumban, ahol 39 jelentkező közül írásbelire ment 38, s 35-nek sikerült s ezek közül jól érett lett 8, egyszerűen érett 24, összesen 32, 1 egészen , 2 két hónapra bukott. Az érettek közt volt egy kisasszony is, Kurtutz Hermina. A róm. kath. főgimnáziumban: 32 közül 1 írásbelin bukott, 6 jelesen, 16 jól, 6 egyszerűen érett, 1 egészen, 2 két hónapra bukott. A főreáliskolában volt legkésőbb az érettségi, hol 8 érendő közül 1 jelesen, 1 jól, 3 egyszerűen érett, 1 egészen elbukott, 2 két hónapra. Legszebb eredmény a róm. kath. főgimnáziumban mutatkozott. — Ajándékozás. Fekete Mihály úr, helybeli könyvkereskedő igen szép ajándékkal lepte meg a közs. tanítótestületet, a napokban alulirt könyvtárnok kezeihez — a tanítótestület szerény könyvtárat gyarapitandó — válogatott műveket küldött be 15 frt értékben. Fogadja nevezett kereskedő úr — ezen önmagát dicsérő ajándékért — a közs. tanítótestület szives köszönetét. Tormássy Sándor könyvtárnok. — A soproni Lahne-féle reálgimnáziumról Írja tudósítónk: A Lahne-féle intézetben katonai pontosság uralkodik sőt a hol szükséges szigorúság. A tanraód átalában a szemléltetésen alapul, mely célra a taneszközök gazdag gyűjteményei, az intézet földrajzi természettani, vegytani és természetrajzi szerei igen jó szolgálatot tesznek. Csodálatosan gazdag ez intézet a legújabb és legkiválasztottabb térképekben. A tanárok pedagógiai képzettsége az intézet pompás fekvése a legkellemesebb benyomási eszközük s a szülőknek és gyámoknak, kik gyermekeiket nevelőintézetben akarják neveltetni, jó szolgálatot vélünk tenni, midőn figyelmüket a Lahne-féle Sopronban levő intézetre irányitjuk, mely katonaintézetre s önkéntes vizsgálatra is rendszeres alapossággal s a legjobb sikerrel készít elő. — Pótlás. A junius 15-iki nőegyleti mulatságon felülfizetők névsorából tévedésből kimaradt Katona Zsigmond úr neve, kinek 2 frt felülfizetéséért az egyesület költsgénetét nyilvánítja Soós József egyik titkár. — Félegyházán az artézi kút fúrása sikerült. Örömhír ez nekünk is, mert reményt ad, hogy talán nálunk is sikerül, bár a mi városunk magasabb helyzetű. Félegyházán 250 és fél méternyire találtak vizre s percenkint 80 litert ad. A gazdasági gőzmalom igazgatósága már alkuban van Majláth vállalkozóval. Rövid hirek. — Pest megye gyűlésén felmerült I a megye ketté osztásának kérdése, mely I minket is érdekel, mivel ide van tervezve Kecskemétre az új megye központja. — S Aradon román ellenes tüntetés volt a hét folyamán. — A fővárosban levő spódiumgyár leégett. — Szerelmes napszámos. Rudaszky János tót napszámos múlt vasár- nap esküdött meg s este estebédet rendezett, melyre barátait meghívta. Midőn már haza akart menni, Hedvig János, ki szerelmes volt az új asszonyba, Rudaszkynak hátába szúrt egy hosszú kést. — Baross-utca. A volt Stáció-utca Baross nevet kapott végre. — Hírlapírók párbajoztak Debrecenben: L. Hornyák Viktor és Benedek J. Mindkettő megsebesült fején. — Tachy- phag neve azon koporsónak, mely a Stuttgartban tartott kiállításon legjobbnak bizonyult — ha ugyan van jó. Ez gipszből van s egyéb keverékből s főtulajdonsága, hogy a test tisztán s hamar porlad el. — A magyar mérnök és építész egylet jún. 28 án kirándulást rendezett a Rába szabályozás megtekintése végett Győrbe. Mintegy 200-an voltak. Nagy ünnepélyességgel fogadták őket. — Magyar bált rendeztek Londonban királyunk 25 éves jubileuma alkalmából a Princess Hall-ban, melyen nagykövetünk, a miniszterek stb. jelen voltak. — Egy golyó, két élet. Szakálházán Kazinczy Ferenc vasúti őr veszettnek vélt kutyáját fegyverrel kergette, azonban elesett, fegyvere elsült s a golyó 16 éves Mari leánya szivébe fúródott s azon keresztül jutva, az őr másik lányának nyakába hatolt s ezt is halálosan megsebesítette. — Párbaj a fekete-sárga zászló miatt. A Pápai Közlöny szerkesztője Jutassy Ödön és Várkonyi Dezső a „Veszprém“ szeresztője július 1-én pisztolypárbajt vívott. Háromszor lőttek , de a golyók okosak voltak. A párbajra okul azon fekete-sárga zászló fölötti vita szolgált , amelyet Eszterházy Móric Gróf tűzetett ki a jubileum alkalmával. — A zágrábi új pályaudvart július elsején adták át a forgalomnak. — (Magyar zászlószentelés Konstantinápolyban.) Széchenyi Ödön gróf basa 30 éves tűzoltói jubileuma alkalmából több rendbeli ünnepség lesz a török fővárosban. Legérdekesebb ezek közt a zászlószentelés. Széchenyi basa ugyanis viszonozni óhajtván az ünneplést, az egész jubileumot rendező budapesti önkéntes tűzoltótestület számára Budapesten pompás aranyhímzésű selyemzászlót csináltatott, melynek átadása és fölszentelése Konstantinápolyban történik meg nagy ünneplések közt. A zászlóanya tisztét a konstantinápolyi osztrák-magyar nagykövet, Calice báró neje fogadta el, aki férjével együtt megjelenik a zászlószentelésen. Az ünnepi szertartás a tüzérkaszárnya előtti térségen lesz , hol Várady Ferenc pápai kamarás , csákovai esperesplébános, a magyarországi tűzoltóság főpapja mond tábori misét, ottani örmény kath. papok segédletével. A miséhez ki lesz vezényelve a konstantinápolyi tűzoltó-ezred és tengerészzászlóalj. Széchenyi basa meghívására ott lesznek az ünnepen Gházi Oszmán basával az élén a török hadsereg tábornoki kara, mely szögeket is ver a zászlónyélbe.