Kecskeméti Lapok, 1914. január-június (47. évfolyam, 1-146. szám)

1914-01-14 / 10. szám

XLVII. évfolyam, 10 szám.__________________________Ára: 2 fillér._________________________Szerda. 1914. január 14 afelé már regjelen minden nap , , A lap szellemi és anyagi fűikre, psstre Snifffive­ (KECSKEMÉTI FRISS DJSAG) részére vonatkozó összes Mine.— 3 a 501 ^ ^* rw « . i­u dolgok a szerkesztőség és Er!------il-4 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP, kiadóhivatalba intézendő. n rfnraMWft I WMWMIHIIim'IYH Ilii iwil TTjWMflllWnTBriil11' IHWMWr'lTTW'rWMyWMSMMfWilWtMMjy'irWifflREgStMKBMilüBtJKglMMMBIIIMBmMIM WI'IIWHWWIinWj'rifWiriTI'ITI^IllfmiWWMWraiZürjaM Iirnf IWIW A szerkesztésért felelős: Iiolcsy János. § Toldonszám: 141 I Laptulajdonos, a Nyomda részvénytársaság, a WiBBMsaaMftatsawsaMWfiaea«.... A Duna—Tisza csatorna. Nem aktuális, mondta báró Har­kányi János kereskedelmi miniszter, ma még a Duna—Tisza csatorna és a bu­dapesti kereskedelmi kikötő dolga. Nem aktuális az a csatorna, mert pénzzel s kultúrával termékenyítené meg az Al­földet, mely életet és munkát hozna Kecskemét lakosságának, mely 70 ezer ember érdekeit kötné össze a víziutak­­kal. Mert az a csatorna az aktuális, amelyből a munkapárt politikája elvei, kortesei valók, a panamák csatornája. A budapesti kikötő sem aktuális, mely az ország fővárosában igazán minden befektetést száz százalékos kamattal restituáló alkotás volna. Nekik csak az a kikötő aktuális, a Burg előszobájá­ban, ahová a munkapárt kalózhajói behordják Magyarország kincseit. A Dreadnough, a kaszárnyák, az oláh pópák és daszkálok fizetése, azok aktuálisak. A­mi ezeken kívül esik az mind nem aktuális. Vájjon az a kétszeres kijelentés az Alföld népének szól-e, mely szóvá tette a csatorna és a kikötő dolgát, vagy középeurópának, mely a napokban szin­tén szóvá tett bizonyos magyar kérdé­seket. Középeurópai nemzetgazdák, akik a Budapesten tartott internacionális gazdasági kongresszus alkalmából kö­rülnéztek egy kicsit a szittya földön, az obu­gát bókok helyett, ami államfér­fiak kenyere, minden udvariasság nél­kül való kijelentéseket tettek a magyar életről. Belga, német, francia, török, dán, lotharingiai szakemberek mind más nézőszögből figyelték Magyarországot. S az az érdekes, hogy mégis vala­mennyi ugyanazt a két dolgot látta meg. A magyar nép jobb sorsot érde­melne: ez az egyik. A magyar néppel és népjóléttel nem törődik senki: ez a másik. Csodálatos konzekvenciával mind megegyeznek abban a kérdésben, a­mi voltaképpen: faktum. Az egyiknek a szeme azon akad meg, hogy sok a vizünk, de kevés a viziutunk. S hozzáteszi, hogy a nép nagyon szegény s úgy látja, itt még az egyenlőség eszméjét nem ismerik. A másik koncedlárja, hogy Magyaror­szág a jövendő országa s arra van hivatva, hogy nagy szerepet játsszon Európában. De nyomban hozzáteszi, hogy erőteljesen csak akkor bírna fej­lődni, ha önálló ország volna. (Mi pedig ezt úgy szoktuk mondani itthon, hogy mindjárt önálló lenne az ország, mihelyst erőteljesebben fejlődne. Ezt hívják a régi tudósok nyelvén circulus vitiosusnak, amiben addig keringél az ember, míg nem nem fullad.) A har­madik, a francia, azt tartja legnagyobb bajunknak, hogy nincs polgárságunk, mert nálunk csak urak és munkások vannak. Nem kevésbbé szomorú ta­pasztalat a lotharingiai mezőgazdasági professzoré. Hogy itt a népművelés alaposan el van hanyagolva. Nagy jö­vőjű ország ez, azt mondja, csak a néppel kellene többet törődni. íme, így verődnek össze egy lé­nyeges pontban az összes vélemények. Nagy jövő vár ránk, nemcsak geog­ráfiai helyzetünk, de értékeink szerint is, melyek népeinkben, földjeinkben, vi­zeinkben, vagy akár népeink karakte­rében foglaltatnak. A fejlődésnek minden kedvező előfeltétele megvan, a jóravaló anyag is: csak a fejlődés nincs meg. A nap­­nyugati bölcsek­­világosan megmond­ják, miért. Mert a nép szegény, műve­lése elhanyagolt és nem törődik vele senki. Ezek a nyilatkozatok nem­régiben jelentek meg a sajtóban. Az ember, a naiv magyar akkor arra gondolhatott: vájjon e nyilatkozatok olvastán meg­szállja-e a kormányt valami, amit köz­nyelven önvádnak hívnak ? Meglátják-e képüket ebben az igazán őszinte tü­körben, amit valóban tárgyilagos em­berek tartanak eléjük, akik a magyar politikai harcokkal hírből is alig isme­rősök? Észreveszik-e, amit idegen sze­mek oly gyorsan megláttak? A felelet itt van. Ebben az or­szágban semmi se aktuális, amit milliók követelnek s ami a népjólétre tartozik. Legföljebb annyiban aktuális, hogy fo­kozni kell a nyomort, ha lehet, annyi­val olcsóbb lesz a voks. A kartellek törvényhozási szabályozása. írta: Szilassy Zoltán országgy. képviselő. Ha végig tekintünk a civilizált államok törvényhozásain, azt tapasztalhatjuk, hogy az utolsó két évtizedben nem akadt állam, amely a kartellek törvényhozási szabályozá­sára ne gondolt volna. A kezdeményezé­seknek egész régiójával találkozunk minde­nütt, de megoldásra még egyik sem jutott. Nem lehet csodálni tehát, ha a kartellek vakmerősége folyton növekedik és nem le­het csodálni, hogy a nyerészkedő vállala­tok mind nagyobb mértékben igyekeznek kartellszerződések létrehozására és a kartell­alakítások beteges vágya Németországban már az alanyi költőket is kartellalakításra ösztönözte. A kartellalakítás láza hazánkat sem ke­rülte el, bár nálunk az ipari fejlődés ko­rántsem akkora, hogy a létező legtöbb kar­tell a korlátlan szabad verseny szabályozása végett indokolt volna. S noha a hazai kar­tellek egy részének mentségére szolgálhat az, hogy közös vámterülettel bírván Ausztriá­val, az ott kartellh­ozott árukkal a sikeres versenyt hazai iparvállalataink csak abban az esetben képesek fölvenni, ha vagy velük közös kartellt alakítanak, vagy az osztrák kartellek ellen védekező kartelleket állítanak. Mindez azonban nem enyhíti azokat a ká­ros viszonyokat, amelyeket a kartellek ha­zánkban is előidéztek. És ezért nálunk nem új keletű az a most ismét erőteljesen meg­nyilatkozó törekvés, hogy a kartellek tör­vényhozási szabályozással valódi feladatuk körébe visszaszoríttassanak és a kartellek visszaélései ellen a fogyasztóközönség, a munkásság és a kartellh­ozott iparokkal kap­csolatos ipari és nyerstermelés törvényho­zási védelmet nyerjenek. Az idő ezen kívá­nalom hangoztatására igen alkalmassá vált, mert azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a pa­nasz a visszaélések ellen lett még általáno­sabb, hanem a szabályozásukra vonatkozó kívánságok is. A kartellügy szabályozásának abból az alapelvből kell kiindulnia, hogy a kar­tellek, mint a korlátlan verseny szabályozói, gazdasági és szociális tekintetekben hasz­nos alakulatok, de ezt a hasznos jellegüket működésüknek korlátok közé szorításával és kizsákmányoló tendenciájuk lehetetlenné tételével kell biztosítani. Szükséges a kartellek gazdasági és jogi helyzetének szabályozása, hogy a kar­­tellszerződésekből eredő jogi konzekvenciák a kartelltagokra nézve törvényileg biztosít­tassanak, mert csak ebben az esetben re­mélhető, hogy a kartellek működésüket nyilvános ellenőrzés alá bocsátják s a tit­kos kartellek, amelyek éppen üzelmeik mi­att félnek a nyilvánosságtól, jogi védelem­ben részesülnek. Továbbá egészen bizonyos az is, hogy a kartell működésének ellenőr­zése csakis abban az esetben lehetséges, ha azok a nyilvános ellenőrzését, szemben a jogi elismertetéssel, magukra nézve előnyö­­nyösebbnek fogják elismerni. Természetes, hogy a kartellek jogi elismertetése csak oly módon történhetik, hogy az se monopó­liumok alkotására alkalmas ne legyen, se pedig a fogyasztók, a munkások, a kartellen kívül álló termelők és a közvetítő kereske­delem érdekeit károsan ne érinthesse. Amennyire szükségesnek véljük a kar­tellek jogi elismerését, és oly kevéssé tart­hatjuk megengedhetőnek, hogy a tisztán spekulációra alakult speciális ring és kar­­tellszerű megegyezések jogi védelemben ré­szesülhessenek, sőt ezeknek megfelelő bün­tetésekkel való tilalmazását feltétlenül szük­ségesnek tartjuk, mert ellenkező esetben a hasznos kartellek megalakítása helyett a tisz­tán káros spekulációra alakuló ringek és kartellek szaporodását segítenék elő. A kar­tellszerződések jogi érvényességének bizto­sítása azoknak nyilvános ellenőrzésétől függ, ez pedig csak ebben az esetben lehetséges, ha azok nyilvános lajstromba vezettetnek, melyből a kartellszerződések mibenlétéről bárki is meggyőződhetik, de melynek alap­ján a hivatalos ellenőrzés is egyedül lehet­séges. A kartellszerződés lajstromozása előtt meg kell állapítani azt is, vájjon a szóban levő kartellszerződés olyan-e, mely a köz­érdekeket nem sérti. Ennek megállapítására, valamint a szer­ződésben később végrehajtandó változtatá­sok megbírálására és jóváhagyására az ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi érdekkép­viseletek kiküldötteiből állandó hatóság ala­kítandó. Meg kell engedni, hogy a fogyasztók, kereskedők, a munkások és a kartelltagok a kartell esetleges törvényellenes működése

Next