Kecskeméti Lapok, 1928. január-június (61. évfolyam, 3-142. szám)
1928-01-06 / 4. szám
ötvenhatodik évfolyam 4. szám. Ára 8 korona. Szombat, 1921. január 6. KAPOK Pél évre............. ...K , , demények s smkeinsgég Megyed évre___SCOK (KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG) gy kflUrendök*1'ímére Szerkesztőség és kiadóhivatal IgytSzám ára 8 K FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP HI. ker., Arany János-utca S sz JwwMvr-fmium—n imr ——■—mi i ■ um aemommm—sem—mammmw&mm**| T£LEFONBZAMU14K *'|4|^ Felelős szerkesztő: Oroszlány Gábor. Felhívás Kecskemét város polgárságához. A városi központi választmány most állítja össze 1923. évre a képviselőválasztók névjegyzékét, illetőleg január 10-ikéig eszközli a kiigazítást. Minden polgárnak, ki a névjegyzékből kimaradt, érdekében áll, hogy kellő időben kérje a névjegyzékbe való felvételét. A felvétel iránti kérést számlálólapon kell beadni, melyet bárki kaphat a Városháza I. emelet 1. számú bizottsági termében. A számlálólapot mindenkinek sajátkezűleg kell kitölteni és a vallomás helyességét aláírásával kell megerősíteni. Az így kitöltött számlálólapokat január hó 10-ikén, déli 12 óráig be kell szolgáltatni a központi választmány irodájába (1. emelet 1. sz. terem). Aki a számlálólapot testi fogyatkozása miatt, vagy egyéb okból maga nem tudja kitölteni, azt megteheti hozzátartozója is. XA/WVAAAA/WWWVWVXAAAAA/VWWWWWW Adólavina. Bércek oldalából leszakad egy kavicsnagyságú darab és amint elindul görgeteges útján, hozzátapad a hó, megnő ökölnyire, de csak gurul tovább és nő egyre, amíg embernagyságú nem lesz. Majd még nagyobb, már akkora, mint egy ház és még mindig nő. Közben száguldó iramában elsodor útjában házakat, egész falvakat, maga alá temeti az emberi cselekvés egész munkáját és magát az embert is. Felettünk most indult meg az újabb lavina. Ma még kavics, de mi lesz, ha végig rohan szörnyű útján és maga alá temeti egész gazdasági életünket? A drágaságról ezernyi panasz hangzott el, míg végre a kormány is szükségesnek látta, hogy előbb minisztereivel tanácsot üljön, majd ankétet tartson, ahol szó csak arról esett, hogy le kell törni az egyre fokozódó drágaságot. És azalatt, míg szónoklatok hangzottak el, hogy miként lehetne véget vetni a százfejű sárkány falánkságának, a kereskedők már a lehúzott redők mögött azon tanakodtak, hogyan lehetne megóvni az adók lavinájától üzletük végzetes helyzetét. Az iparosok hasonlóképpen érezték, hogy valami baj fenyegeti őket, de a veszedelem nagyságát nem hitték katasztrófálisnak. De nem csak a kereskedők és iparosok, hanem mindenki tudta és érezte, hogy küzdelmes idő következik, de arra már senki sem gondolt, hogy a pénzügyi kormány az adók lavináját zúdítsa a gazdasági élet bizonytalanságában vegetáló polgárság nyakéba — újévi meglepetésül Nagyon jól tudjuk, hogy minden állampolgárnak vagyona, jövedelme, keresete, fizetése után adóznia kell. Nem is ez ellen emeljük föl szavunkat, hanem az adófizetés zuhataga miatt. Egyszerre jön a forgalmi adó felemelése, az általános jövedelmi adó életbeléptetése, a blockrendszer és végül a vagyonváltság lerovása. Ez sem minden. Ehhez tartoznak a sallangok. Vasút, távirda, telefon, postatarifa felemelése. Ennek tetejébe jönni fog (mert jönni kell) az úgynevezett »reparációs adó«, melyet jóvátétel címen kell majd fizetnünk. Nem tudjuk ép észszel elgondolni, hogy ilyenformán hogyan gondolta a kormány a drágaság nagy és szétfolyó problémáját megoldani? Az adók lavinájával, melyet most a nagy közönségre rábocsájtottak, a drágaság ismét hatványozottan emelkedett. A kavics meghódult, feltartózhatatlanul nő, gördül lefelé és eltemetni igyekszik az adókufikat — szegény, szerencsétlen mindnyájunkat. /VWWVWWWWVWtrt/VWWVWVAADAAAO I rM1 M _, - , , ^Minder^tömtt^kopot^szakadt, repedt, kimart, kilyukadt vas, a c é I, | TSrpS gfr fff jfk Vasári Utca öntöttvas, réz, bronz, alumínium, nikkel, stb. tárgyakat és géprészeket I ellíftU Telefon: 252. par AUTOGÉNNEL HEGESZT. ~mn\ Hegesztés minden időben! Sürgős munka soron kívül azonnal kész! Minden munka jótállással! ! A Magyar Hiszekegy. Szülőföldjeikről elűzött családok fájdalma, meggyötrött szivek keserűsége, minden hű magyarnak tiltakozása és halálos elszálása sikolt föl holnap az Égi Bíróhoz. A csonka hon bánata kiált elpusztíthatatlan német országcsonkitás, magyarok rabsága , gyilkos béke ellen. Ezekben a nemzeti fájdalomnak szentelt Ünnepi órákban adjuk erősítő és vigasztaló olvasmányul Muraközy Gyula »Magyar Hiszekegyi-ének *Egy Istenben« ... kezdetű fejezetét. A tiszta hazaszeretet, az igazság győzedelmébe, nemzetünk feltámadásába vetett rendületlen hit, Isten végzését szomorú sorsunk felől bízva váró reménység fűtik e megható sorokat, melyeket abban a bizonyos tudatban közlünk, hogy azoknak minden olvasója szomjazni fogja az egész könyvet, Muraközy Gyula irodalmi és srridenta szempontból egyaránt igen értékes munkáját. Megfeljebetem a fegyverek vitázó törvényszékét Feljebb vittem a pert a győztesek bírói széként, akik a tömegsírok fölé telepedtek és mámorosan megkötözték a sebesülteket. Megfüllebeztem ez elájult nemzetem pőrét. Ráírtam a trianoni szerződés másik oldalára, ők vérrel írták. Én könnyei. Mindegy. Magyar vér és rangyar könny megcsókolják egymást. Nem kell nekünk ügyvéd, ahová mi megyünk. Hiszek egy Istenben! Ezeréves nagy pörükk van nekünk az életért, az ősi jussért, az igazságunkért. Bírótól bíróhoz járunk. Elmentünk a hegyekhez, a buzakslászokhoz. A Tátra megítélte igazunkat. De megkötözték és megcsúfolták ... fehér bírói palástját. Azóta hallgat. Sötét gondolatait és sírását elküldi hozzánk. A kalászok nagy törvényszéke megtanácskozta egymás között. Nekünk ítélték a földet, hiszen minden kalász azért olyan szép, mert minálunk az őszi vetést az apáink úgy csinálták, hogy elvetették szívüket a rögbe. De a kalászokon átgázoltak is összetörték. Elvittük a port a fegyverhez. Az ágyuk és szuronyok is megadták a mi igazunkat. Felkiáltottak haragosan és türelmetlenül az égig. Az ég hallgatott. Szürke volt és mozdulatlan. Néha megsiratott bennünket. Néha betakarta azokat, akiket nem volt időnk a keselyük elől eltemetni. De a bajonetteket szétkovácsolták és az ágyuknak csöndet parancsoltak. Most följebb megyünk. Egy Istenhez. Hiába tettek siralomházba. Hiába őrzik a szavunkat, a tettünket, az álmunkat. Amíg onnan felülről nem hűlt le a kettétörött pálca, várakozni kell. Várakozni kell, hóhérok, az utolsó óra gyönyörűségével. Egy isten ül bffői székében és egy szempillantásban átlapozza pórunk iratcsomóit. Várekozni kell. Mohón, kitartón, készen. Prédára éhesen. Hiába kész a halotti tor. Most odafönn, a legfelsőbb törvényszéken készül az ítélet. Talán meg is van már. Majd megtudjátok egyszer. A mi cellánk ablaks a magasba nyílik és nagyon messzire látunk. Látjuk ingani azt a roppant aranymérleget, mely égtől a földig ér le. Látjuk ingani kezek serpenyőjét, a vétkeinket, egy csomó követ; az átkainkat, melyekkel egymás ellen harcoltunk. Valaki összegyűjtötte a szíveket is; a sebeseket, az átszúrtakat, a meghasadtakat, a másért vérzőket, szegény bánatos magyar sziveket. Valaki rárakta mind a másik serpenyő kerek tányérjára. És Valaki fölrakta mindezek fölé azt az átszűrt szivet, amelyik Jézusé volt: a Kegyelemé, a Könyörilleté, az Igazságé ... Megindul a mérleg és leszáll mélyen a szivek oldalára. Ezt nézzük a szűk cella ablakából. Csönd . . . Odskünn kopognak a lépések. Amott kockát vetettek palástunkra. Szétszabdalták, ki ki felöltötte magára a selymet a rongyai fölé. Tüzet gyújtottak odskünn. Este van, a mi erdőnk fáját dobálják a parázsra. Leszelik a kenyeret a hófehér cipóból. Ennek mi vetettük a búzáját. Pergetik a kockát. A mi aranyunkkal fizet a veszíts. Néha felemelik a korsót, megdöbben benne a víz, tiszta kristályos hab, üdítő ital, honnan hozták? A Marosból? A Vágból? A szomorú kis Lajta vizéből, vagy a Dunából? Mi folyóinkból. . . . Este van. Pihenni térnek. Kék égtakarójukon kivarrt arany csillagok. Ez a mi kék egünk. Mert a Tátra befedte ormaitól