Kecskeméti Lapok, 1947. február-június (80. évfolyam, 15-111. szám)
1947-05-24 /82. szám
194/* május 24.* szombat Ára 40 fillér 80. évfolyam 82. szám A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt politikai napilapja Lapzárta után A k öt nagyhatalom képviselői nem tudnak megegyezni a trieszti kormányzó személyében. Eddig nyolc jelölt neve került előtérbe, de vagy az egyik, vagy a másik nagyhatalom részéről mindig kifogások merültek fel. A jugoszláv kormány 1946-ban minden jugoszláviai brit tulajdont állami kezelésbe vett. A kártalanítás ügyében most brit bizottság utazik Belgrádba. Görög szabadságharcosok tegnap felrobbantották a hidat az Isztambul és Szaloniki közt fekvő útvonalon. A harcok erősödtek, különösen a görög-török és bulgár határok érintkezésénél és Ferső-Thráciában tombolnak nagy erővel. A híd felrobbantása következtében az útvonal helyreállítása másfél hónapig is eltarthat. Riidier francia miniszterelnök bejelentette, hogy az idei gabonatermés közepes lesz és csökkenés várható a behozatal tekintetében is. Élesen elítélte azokat a tüntetéseket, amelyek az ország különböző részein nap-nap után zajlanak le és amelyek kerékkötői a kormány közellátási erőfeszítéseinek. Az angol alsóház tegnap 232 szavazattal 44 ellenében megszavazta az egyéves általános hadkötelezett.séget. A törvény kimondja, hogy a katonai kiképzést csak Angliában, vagy Angliához közel eső helyen, pl. Németországban lehet végrehajtani. A Jeruzsálem zsidó nemzetgyűlés tegnap határozatban mondta ki, hogy erőszakot is kész alkalmazni a palesztinai bevándorlás kiszélesítése, a telepítés meggyorsítása és a zsidó állam érdekeinek védelmében. A brit minisztertanács ma ülést tart az indiai hatalom átadása ügyében. A minisztertanácson résztvesz ( törd Mounfibatten indiai alkirály (■ «. A minisztertanács határozatát , megvitatás végett rövidesen a brit alsóház elé terjesztik. Megválasztanák a MOSz új tisztikarát A Városi Alkalmazottak Ország© alszövetsége kecskeméti csoportja tiszt,újító közgyűlésén a következő tisztikart választották meg: Elnök: Fehér Sándor p. v. osztályvezető, alelnökök: Erdei Lajos számvalónok, Iványosi Szabó Pál pénzbeszedő, Joós Ferenc felügyelő-igazgató, Kalász László erdőhivatali vezető, La. «.«i Tál k. polgármester, Dzidor Józseftanácsnok, titkár, Gyaplár Vilmos mb. b. ügyvezető, pésztárok: Kertay Pál irodatiszt, háznagyok: Csereklyey Tivadar id. tisztviselő, Varjú Pál szakaltiszt, kulturális vezető: Bálint Alajos dr. múzeum igazgató, gazdasági Vezető: Lisztes Mihály közellátási tsztztviselő. Nagyarányú készülődés a hadifoglyok szállítására Debrecenből 24 órán belül offnonukba utazhatnak a hazaérkezők Hetek óta megszakítás nélkül folynak az előkészületek a Szovjetunióból rövidesen várható tömeges hadifogolyszállítások lebonyolítására. A román államvasutakkal felvették az érintkezést abból a célból, hogy ott külön magyar hadifogolyvonatokat állítsanak be a szovjet-román határtól a román-magyar határig. A hazatérő hadifoglyokat Foksányiban és Máramarosszigeten üdülőtábor várja, ahol azonnali orvosi segélyben és élelmiszerellátásban részesítik őket, addig is, amíg magyar területre érnek. A határmenti állomásokon ruhával és gyógyszerrel látják el a hazatérőket. A hadifoglyok, ha egészségi állapotuk megengedi, a debreceni központi táborból 34 órán belül ingyen jeggyel utazhatnak otthonukba a MÁV feszes Vonalain és a MÁVAUT összes járatain. Utaáá üzenetek UadihatumikiM A Szovjetunióiban élő hadifogoly, testvéreinktől újabb levelek érkeztek a Kecskeméti Lapok szerkesztőségébe. Nagy Katalin Anna Imére (Rákóczi út 5.?) Karossaky Jenő, Kozári Józsefné (Nyíri út 13.) címére férje írt levelet. Ugyancsak Kozári József írt kislányának, Erzsikének. Könnyes szemmel olvasta el az orosz fogságban elsőosztályos kislánya sajátskezéleg írt levelét. Takács Lajosnénak (Kossuth-krt. 26?) Gróman József küldött levelet Moszkvából, míg Szrapkó Istvánná részére (Rendőrfalu, Ujosztás 3.) férjétől, Szrapkó Istvántól érkezett levél. Valamennyien azt írják, hogy megkapták a hazulról küldött leveleket. A Kisgazdapárt Hadifogoly Osztálya ezúton közli,, hogy Barabás Nándor, kecskeméti honvéd a kirovi fogolytáborban van, postacíme OCCP. Moszkva. Vöröskereszt postafiók: 107-3. Horváth József kecskeméti honvéd szintén orosz hadifogolytáborban van, címe ugyanaz, csak a postafiók szánja más: 168-15. A fenti leveleket a hozzátartozók lapunk kiadóhivatalában bármikor átvehetik. Matra József honv. (sz 1915 Kecskeméten, rk., anyja: Szőke Róza) hozzátartozói szíveskedjenek a vöröskereszt irodájában (Rákóczi út 5.) kedden vagy pénteken délelőtt 9 és 12 óra között megjelenni.—nf/— 2200 feljelentés közmunka-nemfizetésért Ebben a hónapban újabb 1000 feljelentést tesz a Közmunka hivatal A Ketskimist Lapok Stodistájától A közmunka fizetéssel nehezen barátkozik meg a lakoság. A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel sokan nem tudják megfizetni a váltságdíjat, de vannak, akik „elvből“ nem fizetnek. A közmunkahivatal azonban köteles a rendelet szellemében eljárni. Akinek több hónapi hátraléka van, azt feljelenti a kihágási bíróságon. 1945—46. évi tartozásért pedig köszl 1000 személyt javasolnak büntetésre. A kihágási bíróság által kiszabható legkisebb büntetés 30 forint, aminek megfizetése mellett a hátralékos közmunkaváltságot is ki kel fizetni. lágy sebességgel haladt az ártó Súlyos autógázolás a Budai kapuban Az elmúlt héten, pénteken a reggeli órákban eszméletlen állapotban hozták be a mentők a kórházba Gáspár József 54 éves, Vacsi-utca 31. arcm alatti lakost. Gáspár befelé igyekezett a városba és éppen a Jókai-utca végéhez, a Budai-kapuhoz ért, amikor Budapest felől nagy sebességgel közeledett Kállai Buserness személygépkocsija. Az idős ember nem vette észre az autó közeledését és át akart menni az utca másik oldalára. A sofförnek már nem volt ideje lefékezni a száguldó gépkocsit és így teljes erejével addrohant a szerencsétlen embernek. Gáspárt az összeütközés ereje felrepítette az autó tetejére, az körülbelül tíz méterre bor- colta úgy el, majd messzire hajította. Az idős ember eszméletlenül, kőiesen terült el a kövezeten. A mentők azonnal kimentek a szerencsétlenség színhelyére. Gáspár József súlyos zúzódásokat és agyrázkódást szenvedett. Azóta is alig van eszméleten. Állapota reménytelen. A rendőrség megindította a nyomozást a szerencsétlenség körülményeinek kiderítésére. UNRRA-adomány az étkeztetési akcióknak Az UNRRA különféle konzerveket küldött a kecskeméti jóléti intézményeknek és az étkeztetési akcióknak. Az adományban 5640 doboz konzervtej, 100 korton vegyeskeszerv, 20 dob»« tejpor szerepel. A juttatás teljesen ingyenes, de az elhasznált dobozokat kimosva és kiszárítva vissza kell küldeni a népjóléti minisztériumnak. A villanytelepi sikkasztás Tegnapi számunkban mmt adtunk arról, hogy a városi villamnemünél 6000 forintos sikkasztásnak jöttek nyomára. A közölt adatok kiegészítéseképpen ma felhívták figyelmünket arra, hogy a sikkasztásnak maga az üzem jött nyomára és nyomban jelentette az esetet a polgármesternek. A polgármester e jelentés kapcsán rendelte el a bűnvádi feljelentés megtörlését, amelynek következtében a hűtlen alkalmazottat le is tartóztatták. Nishirek a Nagyvilágból Moszkvában 50 személy számára alkalmas, fotóalkalmatossággal ellátott szállítható házak tömeges gyártását kezdték meg. Moszkvában újra aranyozták a Lenin-mauzóleum felett a Kreml évszázados bástyáit. Xavér herceg, Zita volt királyát fivére bejelentette igényét a spanyol trónra. Ausztriából csak az osztrák békeszerződés megkötése után vonják ki a megszálló csapatokat. Egy adat a szörnyű világfelfordulésből és a jótékonysági munkából: de UNRRA több mint 7 millió elhurcolt személyt juttatott vissza eddig lakóhelyére.Amerikában 60 évi jegyesség után trost kötött házasságot egy 81 éves vőlegény 79 éves menyasszonyával. Angliában most fogtak hozzá az első atomkísérleti állomás felépítéséhez. A szovjet külügym miniszterhelyettes és a moszkvai brit nagykövet Újból tárgyalásokat folytatott az angol-szovjet szerződés felülvizsgálásáról. A francia köztársasági tanács élknezéspolitiai tervezet kidolgozását tól a kormánytól