Kecskeméti Napló, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1913-07-01 / 151. szám
152. szám. Kecskeméti Napló HÍREK. * Zászlószentelés Lajosmizsén. Lajosmizséről írja tudósítónk: A „Lajosmizsei Szent Lajos Jótékonycélú Temetkezési Egyesület“ közadakozásból készített új zászlójának ünnepélyes felszentelése f. hó 29-én, vasárnap d. e. fél 10 órakor ment végbe a római katholikus templomban. A felszentelést a község közszeretetben álló esperes plébánosa, Mihálovits Ernő végezte; magasztos és lendületes beszéd mellett adta át a zászlót hivatásának, mit a zászlószentelési aktus követett. A zászlóanyai tisztet Székely Lajosné úri nő töltötte be s a zászlót igen szép fekete szalaggal díszítette fel. Ezután a zászlószegek beverése következett, a sort Mihálovits Ernő kezdte meg gyönyörű beszéd kíséretében, utána a zászlóanya, majd az elöljáróság s végül a helyi intelligenciának számos tagja került sorra. Ennek megtörténte után a zászló a templom főhajójában nyert elhelyezést. * Tátrai kirándulás és tanulmányút. A kiskunfélegyházai Miasszonyunkról nevezett apácák által vezetett tanítónőképző intézetnek mintegy 50 növendéke tanárnőik vezetésével tegnap tíznapos kirándulásra és tanulmányútra indultak el a Tátrába és onnan Bécsen át a Semmeringre. A kiránduláson és tanulmányúton Kecskemétről az intézet négy volt növendéke, köztük Ogris Hedvig, Bagi Jolánka, Zaboretzky Margit vesznek részt s tegnap délben utaztak Félegyházára, ahol csatlakozva Szolnokon, Hatvanon, Miskolcon, Kassán át utaznak a Tátrába, majd néhány napi időzés után Bécsen át a Semmeringre. * Gyorsírástanfolyam. Mint már jeleztük, a Kecskeméti Gyorsírók Egyesülete július és augusztus hónapok folyamán is tart fenn tanfolyamot azok részére, akik a levelezőirást már megtanulták, de vagy nem fejezték be, vagy nem gyakorolták be eléggé. Az órák a kereskedelmi iskolában lesznek a hét két délutánján 5-6-ig. Tanfolyamdíj az egész kurzusra egyesületi tagoknak 3 K, másoknak 4 K. Akik részt akarnak venni, azok 2-án, szerdán d. u. 5 órakor jelentkezzenek a kereskedelmi iskola földszint 3 sz. termében, hol az előadás meg is kezdődik. * BEAC—KAC 1:0 (0:0). Vasárnap délután a Budapesti Egyetemi Athletikai Club csapata volt ellenfele a Kac-nak. A kecskemétiek, dacára állandó fölényüknek, goalt elérni képtelenek voltak és sok biztos helyzetet hagytak kiaknázatlanul. A BEAC csak néha-néha egy-egy lefutásával veszélyeztette a Kac kapuját s egy ilyen lefutásból sikerült a győzelmet jelentő goalt a második félidő utolsó perceiben megszerezni. A Kac csapata formán alul játszott, Boncz betegen állt ki. A játékosok közül Fodor, Olajos, Joó, Fehér és Rapcsányi tűntek ki. Az utóbbi kitűnő lövőképességével a Kac centerének predesztinálta magát, annyival is inkább, mert Neumann e pont betöltésére az utóbbi mérkőzések tanúságai szerint, gyönge fizikumánál fogva alkalmatlan. * Népgyűlés. Tegnap délelőtt 10 órakor népgyűlést tartottak a szociáldemokraták a Kossuth szobor mellett. A népgyűlésen, melyen körülbelül 300 ember vett részt, Tisza István uralma ellen tiltakoztak. * Negyvenmillió méter mázsa búza. A földmivelésügyi kormány most adta ki jelentését az ország várható búzatermése eredményéről. A kimutatott 5.596.875 kát. hold búzával bevetett területből a gazdasági tudósítók és m. kir. gazdasági felügyelőségek adatai szerint ez idő szerint remélhető kát. holdanként átlag 7,43 métermázsa, vagyis összesen mintegy 40.200.000 métermázsa búza, ami a tavaly termett átlagnál gyöngébb ugyan, de így is közepesnek mondható. Az ország minden vidékén örömmel szemlélik a gazdák, hogy a kalászok tömöttek s a lassan fejlődő szemek szép duzzadtak. * Védekezés a szőlőmoly ellen. Egyik tekintélyes szőlőbirtokosunk a következő tapasztalatait közli: A molykukacot a kékköves kénmájoldat rögtön nem öli meg, de a bekénmájazott fürtből többé nem eszik és néhány napi sínylődés után pusztul el. Ez az eredmény elég, kivált ha figyelembe vesszük, hogy a szülőmoly ellen ily módon nem külön kell védekezni, mert a kékköves kénmájoldat azonkívül, hogy a levélperonoszpora, a fürtperonoszpora és az oidium ellen biztosan használ, mellékesen még a szőlőmoly kártételét is megszünteti, de persze ügyelni kell, hogy a kékköves kénmájoldatból ne csak a levelekre, hanem a fürtökre is jusson. * Utolsó arany. Az emberek nagy többségének csak a pénz imponál s őszintén bevallva, nagyon sok esetben igazuk is van. A nincsnél keservesebb szó nincs is a világon. Mégis aki azonban csak pénze után becsüli meg embertársait, az igen közönséges lélek gyakran válik önzővé és sok csalódása után embergyűlölővé. A Rinken család is ilyen pénz után ítélő emberekből áll s bár a család feje nagyon gazdag földbirtokos, mindazáltal leányának, Nellynek egyetlen vágya az, hogy nagyon gazdag ember felesége lehessen. Éppen azért csak kineveti és semmibe sem veszi Stevenson Egil udvarlását. Egil szegény, de igen kiváló tehetségű fiatalember, s dacára, hogy Nellyt egy alkalommal megvédte .‘ Neil köszörűs brutális támadása ellen, mégsem birt a hiú és pénzsóvár leány szívében szerelmet ébreszteni. A sors kereke azonban nemcsak lefelé, de felfelé is fordul s Egil egy szép napon arra ébredt, hogy nagy vagyont örökölt. A hirtelen gazdagsággal együtt a Rinken család méz édes hajlandósága is s Nelly most már leplezetlenül elárulja, hogy kedvére van Egil. A fiatalember látva jövendő szerencséjét, elhízza magát s egy éjjel a kártyaklubba térve, eljátszotta minden vagyonát. A váratlanul elszegényedett Egiltől újra ridegen elhúzódik Nelly. Egil érzi, hogy a leány vonzalma csak pénzének szól s bánatában, csalódásában zülleni kezd. Egy ködös éjszakán vagyonának romjait is elkártyázva kilép a klub ajtaján. Alig tesz néhány lépést, észreveszi, hogy O‘ Neil köszörűs kis leánya, akitől néhány órával ezelőtt egy szál virágot bőkezűen egy fényes aranyon vásárolt, ott fekszik az utcai padon s jótékony álom erősiti fáradt tagjait. Jobb kezében ott csillogott a tőle kapott s gondosanmegőrzött arany. Egil egy hirtelen gondolattól megkapatva, kivette az aranyat az alvó leányka kezéből s visszasietett a klubba. Valami belső ösztöne megsúgta neki, hogy ez az arany szerencsét fog hozni neki. Igaza volt! Alig néhány óra alatt garmadába állott előtte a pénz s most már gazdagabb lett, mint volt. A csodás nyereség hire Rinkenékhez is eljutott s Nelly szinte szivszorongva várta — most már újra — „kedves“ vőlegényét. — De Egil azonban O Neil köszörűs, házához ment. Érezte, hogy gazdagságát, életét s jövő boldogságát az az egy arany szerezte meg a mit a kisleány kezéből kivett é s megkérte a leányka kezét. A váratlan öröm azonban súlyos bánattá változott. A kis virágárus leánykának gyönge szive nem birt el ennyi boldogságot s meghalt Egilnek karjai közt. — Ez a meszéje annak a megható drámának, mely Waldemár Psylanderrel a főszerepben ma és holnap kerül előadásra az Urániában. Bognár Áruház egy jó házból való fiút tanoncul fizetéssel és három fiatal segédet azonnali belépésre keres. 3. oldal Késelő fiú. Hátba szúrta az édesapját. Az elmúlt hét egy halálos és egy súlyos — életveszélyes — késeléssel kezdődött s úgy látszik a vérnek meg van az a tulajdonsága, hogy újabb vérengzésre ösztökél — mert már szombat este újabb késelés történt Kecskeméten. A hét végére eső késszúrás szerencsére nem életveszélyes, ennek dacára súlyos beszámítás alá esik, mert egy gyermek saját édesatyjával szemben követte el. Recski József 25 éves legény szombat este 6 óra tájban jött haza aratásról s mivel ilyenkor a legerősebb s legkitartóbb ember is megszomjazik — elhívta atyját, Recski Gáspárt a Balogh-féle vendéglőbe. A vendéglőben egész békességesen megvolt atya és fiú, mindössze talán egy kissé gyors tempóban fogyasztottak el 1 és fél liter bort. Este 8 óra tájban az alkoholtól kissé felizgatva mentek haza, de még mindig békességben voltak. Hazaérve, az udvaron rágyújtott Recski Gáspár pipájára s először kedélyesen, később azonban gúnyosan kezdett beszélgetni fia kettőző-ként, aki egy jó arcú, piros-pozsgás marokszedő leány volt. Az öreg incselkedését a fiú egy darabig csak elszívelte, de amikor már gorombábbanment a tréfa, ő is elvesztette türelmét s odaszólt pár kemény szót az öregnek, ki azonnal éreztetni akarta fiával apai hatalmát. Az atya tettlegességére a fiú is ütlegeléssel felelt s egy pillanattal később összeverekedtek. Az apa volt az erősebb s fiának szégyenszemre tűrnie kellett a bántalmazást. A verekedés után Recski Gáspár beakart a házba menni, mikor azonban hátat fordított, fia hirtelen elővette zsebéből vékony kis zsebkését, kinyitotta pengéjét s az öreg után ugorva, beleverte hátába kését. Szerencsére a penge igen rövid s vékony volt, nemesebb részeket nem ért, úgy, hogy az öreg nem esett le a földre, hanem csak megtántorodott s az éles fájdalomtól tompított hangon szólt: — Fiam ! Mit tettél apáddal, Józsi! A fia azonban már nem igen hallotta atyja kiáltását, hanem megrémülve cselekedetétől, igyekezett minél előbb megszökni. Kirántotta a kis utcaajtót s nekivágott a csendes éjszakának. Fején nem volt föveg, hideg eső verte arcát, ő azonban mindezt nem érezte: szemei előtt csak a megtántorodó öreg alakja imbolygott folyton. A rémülettől szabadulandó, végre is korcsmába tért be s borral igyekezett lelki egyensúlyát visszanyerni. Az öreg Recski pedig felvánszorgott sebével a rendőrségre, ott bekötöztette s egyúttal megtette panaszát fia ellen. Keressék meg a fiamat, nehogy eleméssze magát — könyörgött az ügyeletes rendőrbiztosnak. Csősz László rendőrbiztos hamarosan teljesítette is Recski Gáspár kérését s behozatta a késelő fiút, ki egészen megkönnyebbülve hallotta, hogy atyjának nincsen semmi komolyabb baja. Kihallgatás után Recski József szabadon is bocsáttatott, mindazáltal folyik ellene a vizsgálat — súlyos testi sértés vétsége miatt. URANIA mozgóképszínház, Kecskemét. Hétfőn, jún. 30-án, kedden, július 1-én. MŰSOR: Spalató látványos. Pletyka humoros. Elszabadult tehervonat dráma. H 1 arany. Dráma 3 felv. — Valdemár Psylanderrel. Duozl bácsi rendőrkapitány humoros. Páterre a színészek humoros.