Kecskeméti Napló, 1917. április (6. évfolyam, 39-51. szám)
1917-04-01 / 39. szám
VI évf. 39. sz. Araefili. Vasárnap Kecskemét, 1917. április 1 Előfizetés! érek: r Megjelenik minden héten háromszor rlinn&I Ptl nullTIPPN IRD kedden, csütörtökön és szombaton délután. #•‚‚*.« té,i„ Hidtt. Vidékrt pdtti» ktldt$ I UyytfUVl! fJUl 111 KO 110J * ................. . . . tn*' 31. 11— E,í't é„. . . Jr. bzeresztoseg 9S Riadó hivatal f* .... Fi! itr, Széchenyi-tér 1 sz. — Ttkfrnium: 274 ■ • . /— *»*•**».. . « Felelős Sz»f»eaze: VIOSZEGNIJ JÓZSEF “ L. . „ ' — így éitm 6 jr Ji h 6 Ji § b JA b 7 / Jf /J p £ Q“ Igpitida tárlaté f Olasz viharfelhők. Olaszországot besöttétítik a felhők, amelyekből hol Hindenburg, hol Conrád gigászi alakja feketedik az ijedt olasz szemek elé és körülöttük a forradalom villámai nyargalnak. Ó, szomorú olasz változás égen és földön : csak három éve még, minden ködös és havas ország fiai odatolongtak az olasz felhők alá, amelyek selymesek és fényesek voltak, mintha mindegyikén pufók angyalkák utaznának fuvolázva. Ma ezek a felhők tiszta feketék, az aludt vér feketesége rajtuk és a frontok acélsövényén át várva kémleljük: mi készül Olaszországban? A svájci hegyeken végigszaladt a hír, hogy Olaszországban kitört a forradalom. A hitelesség pecsétje még nincs rajta e héten, de Olaszország katasztrófa előtt áll. Még nem volt orosz forradalom, még nem nyilatkozott Cadorna és Barzilai kétségbeejtő biztatásokat, de az olasz lapok cenzúrázott soraiból már kicsapott az éhínség, a nyomor, a fáradtság szaga és az olasz vezércikkek fölött vastag betűkkel volt nyomtatva a rettegő kérdés : Vienco no ? lene vagy sem ? Név nem volt a kérdés mellett, de mindenki tudta, hogy Hindenburgról van szó. Mert ők offenzívánkat Hindenburg nevébe süvítik, mintha azt ambicionálnák, hogy őket is az verje meg, aki a mazuri vészt csinálta. Ma pedig Oroszország egy fölfordulás, egy láz, az orosz szocialisták fölülkerekedtek és rajtuk kívül csak az olasz szocilalisták voltak azok, akik tüntetően távolmaradtak mindig a háborút üvöltő francia és angol elvtársaktól. A szocialista harag tehát megvan és megvan a forradalom másik nagy mestere is: az ínség. És e fülledt, fenyegető levegőbe villámlik bele a határon a mai szuronyunk, Görzöt ki kell üríteni, mondja Barzilai... mi lehet mindebből? Az, amit Olaszország egy megérdemelt, mikor ellenünk támadt. Az amit neki épp úgy megjósoltunk, mint Romániának. Turinban ostromállapot. Milano jajgat. A köztársasági párt dolgozik. És Giolitli neve újra kisért. Mindig kisért ez a név, amikor veszedelem van odaát. Most már nem is szimpla veszedelem fenyeget. Az olasz felhőkön a végzet keze feketedik. A „katonai séta“ elárt Vienna helyett a halál szakadéka elé. Az egyház a Világbéke. A hercegprímás megnyitója a Szent István Társulat közgyűlésén. A Szent István Társulat csütörtökön délelőtt tartotta rendes évi közgyűlését Csernoch János hercegprímás elnökletével. A gyűjtésen megjelentek a püspöki kar tagjai teljes számban és nagyon sok világi előkelőség. Csernoch prímás megnyitó beszédében rámutatott a katholikus egyház szerepére a világháborúban és hivatására a világbéke elkövetkező idejében. — Az összes hatalmasságok — mondta többek között a hercegprímás —keresik az állandó béke lehetőségét és a hosszú harcot oly feltételek alatt akarják befejezni, amelyek a jövőben a háború veszedelmét lehetőleg kizárják. Nincs ebben a tekintetben eltérés a központi hatalmak, az antant és az Egyesült Államok között. De mindegyik fél más és más után keresi a megoldást s a különböző irányok a közös cél felé csak újabb szakadásokat idéznek elő s a lelki kibékülést még jobban kitolják. Már a háború előtt is álmodoztak az emberek a világbékéről és a nemzetek világszövetségéről, mint ideális jövendőről. A mostani háborúnak egyik legvigasztalóbb következménye, hogy ez az álom eleven vággyá erősödött s közeledő lépéseket is tettünk az ideális távolságban lebegő világszövetség felé, amidőn egyes államcsoportok, vérrel és vassal állandónak ígérkező szövetségeket alkottak. Az egyháznak, mint az örök erkölcsi elvek hordozójának, sértetlenül és érintetlenül kell kikerülnie a háborúból. Aki a faji és egyéb földi érdekeket ebbe az egyetemes szellemi országba is bele akarja vinni és a viszályok fáklyáját benne meggyújtani, az nemcsak az egyház ellen vét, hanem a nemzetek szent reménysége ellen is, hogy megteremthetjük valaha a földön az államok világszövetségét és a világbékét. Ha már az emberiség szellemi kincseit közvetítő nemzetközi respublica litteraria csődöt mondott a világháborúban, nem szabad a lelki respublica Christiana nemzetközi kapcsait lázítani. XV. Benedek pápa legutóbb hozzám intézett levelében ezt írja: «Mint gyakran hangoztattuk, a béke Isten ajándéka, nem az enyberek műve“. Tisztán emberi tekintélyen nyugvó szerződések nem biztosítják a békét, az örök Bíró adja meg az emberi kötések erkölcsi erejét és szentségét. Ezt hirdeti folyton az egyház. Azért a béke áldásaiért dolgoznak mindazok, akik az egyházhoz való ragaszkodást hirdetik. A rokkantak önmagukról. Hogyan képzelik jövőjük biztosítását. A rokkantkérdés belekerült az országos érdeklődés központjába, a megoldás módozatairól most tanácskoznak az illetékes helyen, politikusok és közéleti nagyságok szóban és írásban vitatják meg azokat a feladatokat, amelyeknek megvalósítása elérkezett. Száz meg száz terv, idea van felszínen, azonban ezekhez még maguk a rokkantak sem szólottak hozzá. A „Rokkantújság“ — mely nemrégiben indult meg Budapesten — azt tűzte ki célul, hogy ebben a nagyjelentőségű kérdésben mindenkit megszólaltasson. A rokkantak baját legjobban az ismeri, aki maga is rokkant. A kérdést meg sem lehet oldani addig míg a rokkantak panaszait, sérelmeit, vágyait meg nem ismerjük. Hadd mondják el a csonka, béna vitézek, mi fáj nekik az intenciónkat — írja a Rokkantújság legutóbbi száma — úgy látszik, maguk a rokkantak is kezdik megérteni. Az ország minden részéből kapunk leveleket, rokkantak nagy árkosokat imák tele sokszor okos, sokszor bizarr gondolatokkal. A mi levelesládánkból ezúttal két levelet emelünk ki. Mind a kettőt rokkant katona irta. Az egyik, melyet Hegyessy István kecskeméti községi tanító intézett a Rokkant Újsághoz többek közt ezeket mondja: — Nagyon örvendetesnek tartom, hogy a rokkantakat is megkérdezik, hogy miként vélekednek ők magukról. Elvégre ők tudják legjobban, mi a bajuk és mivel lehetne raj