Kecskeméti Ujság, 1912. május (5. évfolyam, 99-121. szám)
1912-05-01 / 99. szám
2. oldal. KECSKEMÉTI UJSAO 99. (890.) számo zat letárgyalására, egy felette kedves és kellemes hirt közlök a tek. közgyűlésnek, azt, hogy Őfelsége urunk és királyunk a város egy érdemes polgárát és tisztviselőjét betöltött szolgálatának 40-ik évfordulóján a Ferencz József-rend lovagkeresztjével legkegyelmesebben kitüntette. Ezen érdemes férfiú — nem kell mondanom, tudják mindannyian — Bagi László h. polgármester. Tek. közgyűlés! A közügy terén eltöltött hosszú évek szolgálatában bizonyára az a legnagyobb jutalom, mely érhet egy tisztviselőt, az az érzés, melyet a híven, kötelességtudóan kifejtett munka öntudata fakaszt, ha ahhoz még a legfelsőbb helyről jövő elismerés és a város polgárságának és mindazoknak osztatlan öröme járul, kik ismerték és ismerik a kitüntetett polgártársat és tisztviselőt. Ily körülmények között érte ez a kitüntetés a h. polgármester urat s nekem is őszinte örömömre szolgál, hogy ily körülmények között nyújthatom át neki az őt ért kitüntető jelvényt, mely az igaz, becsületes kötelességtudást, magyar érzést és mellet ékesíti. Átadom a rendjelet a h. polgármester urnak, azzal az őszinte kívánsággal, hogy viselje azt büszkén, a város érdekében és mindnyájunk örömére. A főispán ur szép beszédét lelkes éljenzéssel fogadták s az ünnepelt h. polgármester könnyekig meghatva, mondotta a következőket: Szivem és lelkem mélyéig meghatva, a legalázatosabb hódolattal veszem át a legfelsőbb királyi kegyelem megnyilvánulásait. Bizonyára természetesnek fogja találni a tek. közgyűlés, hogy ez alkalommal csupán a hála és köszönet szaván szólok. Lelkem mélyéből köszönöm a főispán ur őméltóságának, hogy magas figyelmét az én tisztviselői működésemre fordítani méltóztatott. De különös kötelességem ez azért is, mert ő méltósága ezáltal kiterjesztette magas figyelmét ama tisztviselői kar működésére, melyhez tartozni szerencsém van, mely tisztviselői kar igyekezett mindenkor nemcsak kötelességét teljesíteni, hanem céltudatosan feladata magaslatán állott. Igen köszönöm a tek. közgyűlés tetszésnyilvánításának jeleit, amit most kifejezni méltóztatott. Köszönöm azt a segítséget, melyben engem hosszú tisztviselői pályámon részesíteni méltóztatott a közgyűlés. Hálás köszönetemhez még csak azon nyilatkozatot csatolom, hogy ameddig sorsom megengedi, hogy mint tisztviselő szolgáljak, ez lesz a jelszavam : Mindent a városért és semmi fáradságot nem kímélni annak felvirágoztatására ! A lelkes éljenzés és tetszésnyilvánulás lecsillapulta után a törvényhatósági bizottság a tárgysorozat tárgyalását kezdi meg. Polgármesteri jelentés: Dr. Dömötör Lajos első városi aljegyző a f. évi március havi állapotáról felolvassa a polgármesteri jelentést, mely jelentést a törvényhatósági bizottság egyhangúan tudomásul vesz. Uj konzul. I. P. Ph. Minge Fledderus Budapestre kinevezett németalföldi tb. főkonzul működtetéséről szóló kereskedelmi miniszteri leiratot a közgyűlés tudomásul veszi. Uj tárgyak. Sándor István főjegyző bejelenti, hogy több uj tárgyat vettek fel a közgyűlés napirendjére, melyek a szabályos időben kihirdettettek és így tágyalhatók. A miniszterelnök leirata. Sándor István előadó felolvassa a miniszterelnök leiratát a kormány kinevezéséről. A A törvényhatósági bizottság feliratban üdvözli az új kormányt. A földrengés memorandum. Dr. Garzó Béla th. bizottsági tag interpellációt intézett a polgármesterhez, melyben a földrengés után a kormányhoz intézett emlékiratban előterjesztett kérelmek sorsát kérdezte meg. Az interpellációra a polgármester a mai közgyűlésen adta meg a választ. A válasz ismerteti a kormány egyes jóakaratú ténykedéseit s felsorolja azokat az engedményeket és államsegélyeket, melyeket Kecskemétnek adott, vagy kilátásba helyezett a kormány. Javasolja a közgyűlésnek, hogy bízza meg a tanácsot a város terveire vonatkozó előterjesztés kidolgozására s utasítsa a tanácsot, hogy minél előbb részletes jelentést terjesszen be. A rendőrparancsnok. Amint a K. U. már megírta, a belügyminiszter jóváhagyta a rendőrparancsnoki és két egészségügyőri állás szervezését. A közgyűlés a tanácsot bízta meg a pályázat meghirdetésével. A városok kongresszusa. A Magyar Városok országos kongreszszusának II. egyetemes ülésére, melyen az új városi törvény alapelveit beszélik meg, Kada Elek polgármestert, Bagi László h. polgármestert, Sándor István főjegyzőt, dr. Angyal Vidor főügyészt, dr. Horváth Mihály országgyűlési képviselőt és Pacsu Mihály törvényhatósági bizottsági tagot küldi ki a közgyűlés. Nem lesznek lovasrendőrök. Hosszas tanácskozás után egy szép napon elhatározta a városi tanács, hogy szaporítja a rendőrséget és lovasrendőrökkel is teljesíttet városi szolgálatot. Most megtudják a városi tanács jelentéséből, hogy lesz ugyan rendőrszaporítás, amennyiben július 1-étől a belterületen 2 polgári ruhás rendőrrel és 12 gyalogosrendőrrel, a külterületen 10 lovasrendőrrel szaporítják a rendőrséget. Természetesen a lovasrendőrök, megint küldöncszolgálatot fognak teljesíteni és mi megmamaradunk mocsaiaknak. A határozatot jóváhagyás végett a belügyminiszterhez terjesztik. A kecskemét—kiskunhalasi vasút. Sándor István főjegyző részletesen ismerteti a kecskemét—halasi gazdasági vasút ügyét. Mi ezt az ügyet kimerítően ismertettük arról az értekezletről, melyen az érdekesek tárgyalták a vasút építését. — Javasolja a főjegyző, hogy a közgyűlés intézzen kérdést az érdekeltekhez, hogy mennyivel járulnak hozzá a vasút építéséhez és bízza meg a tanácsot, hogy állapítsa meg, kikkel készítése el a város a vasút terveit. A közgyűlés a javaslaton magáévá teszi. A mozgókép színház. A város szükségesnek tartotta a mozgóképszínház ügyének, építésének rendezézését és ép ezért mozgóképszínház szabályrendeletet készítet és most a feltételeknek megfelelően pályázatot fog hirdetni a mozi felépítésére. A hely kijelölése fölött most nem határoztak. A siketnémák intézete. A siketnémák intézete részére emelendő új épület kiviteli tervének és részletes költségvetésének elkészítésére, valamint a művezetésre Janszky és Szilvessy műépítészek részére megbízást ad a közgyűlés azzal, hogy az építészeti összeg 5 százalékát állapítja meg nekik tiszteletdíjul. A szőnyegszövő. A városi szőnyegszövő intézet készítményének értékesítéséről a törvényhatósági bizottság legközelebb fog határozni. Az államkölcsön. Bagi László h. polgármester a földrengés által okozott károk helyrepótlására felveendő államkölcsönből nyert egymillió korona előleg felhasználásáról szóló szabályrendelettervezetet mutatja be. A h. polgármester részletesen ismerteti a belügyminiszter úr feltételeit a kölcsönbe, mely feltételeket annak idejében ismertettünk. Azután az általunk szintén ismertetett szabályrendelettervezetet ismerteti, a közgyűlés általánosságban elfogadja a tervezetet. A közgyűlés azután a tervezetrészletes tárgyalásába bocsájtkozik. Az első felszólaló Vértessy József, kifogásolja, hogy a tisztviselők 10 elmentem a postahivatalra s táviratot adtam fel, amelyben „halaszthatatlan családi ügyek miatt, sajnálatomra, éppen most nem jöhettem.“ Voltak kis lelkifurdalásaim, az igaz, de talán inkább csak azért, mert abból a bizonyos érdekes találkából nem lett semmi, amennyiben — találkához két lényre lévén szükség, — a partnerem felültetett. De ez másokkal is megesik s nem a világ. Különösen ha az ember 19 éves. Elfelejtettem a bosszúságomat, de elfelejtettem azt is, hogy messze, messze tőlem, Davasben van egy leány, aki bizonyára nem ültetett volna fel, s aki talán most is— nem éppen rokonszenves viselkedésemnek dacára szerette, gondolt reám. Ismét elmúlt néhány hónap s tavasz volt. Zöldült, virult minden, lágy szellők édes álomba ringatták az egész emberiséget s uj remények ébredeztek még azokban is, akik már mindenről lemondtak. De mégis voltak, akik a rügyező fák, a nyíló rózsák dacára sem reménykedtek többé. Akár csak ősz lett volna, vagy fehér tél . . . Én akkoriban egy kis kiruccanásra készültem Olaszországba. Már mindenem be volt csomagolva s a vasúti jegy már a zsebemben volt. Úgy volt, hogy másnap reggel utazom. S amint le akartam feküdni, az éjjeli szekrényemen feketeszélü levélboritékot pillantottam meg. Kellemetlenül érintve, már azért is, mert nem tudtam hamarjában elképzelni, hogy mikor tehették oda ezt a gyászos üzenetet, amely éppen elutazásom előtt nem a legjobb ómennek tűnt: kissé idegesen lerántottam a borítékot, s elolvastam a gyászjelentést, amelyet benne találtam. — Amint csak rápillantottam a lapra, mintha késszúrást éreztem volna a szivem táján. Leültem az ágyam szélére, aztán ismét belenéztem a gyászjelentésbe. Nem tévedtem. Sem nem hallucináltam. Emmy meghalt Davosban, rövid szenvedés után, hűlt tetemét pedig hazaszállítják s ekkor még ekkor lesz a temetése. Azaz másnap délután. Amilyen könnyelműen fogtam fel eddig a dolgot, annyira megrendített ennek a fiatal, szépreményű teremtésnek a váratlan tragikus halála. Olaszországi utamat elhalasztottam s az első vonattal elutaztam Emmy temetésére. Éppen jókor érkeztem a temetőbe. A kis kápolnában ott állott a koporsó, megrakva koszorúkkal, a család pedig kint állt a szabadban, verőfényes napvilágban. Amely reményeket kelt az emberek szivében. De nem mindenkiében. Elsőnek Emmy anyja pillantott meg. Kivált a csoportból, felém jött s megölelt. — Az utolsó szava a maga neve volt! — mondta zokogva. Ebben a pillanatban a tekintetem egy férfiúra esett, aki a kápolna kapujában állott. Mozdulatlanul, mereven befelé nézett a koporsóra. Gergely Géza volt. Az egyházi szertartás s a református lelkésznek megrázó beszéde után kivitték a koporsót a sírhelyhez, aztán leeresztették az örök sötétségbe s az emberek földet dobtak utána. Azt hiszem, én is. Aztán kivonultunk a temetőből, verőfényes napvilágban s illatot lehelt minden bokor és virág. S mikor már elbúcsúztak egymástól, azt kérdezte valaki: — Hol van Gergely? Ezt én csak félfüllel hallottam, mert siettem a vonatomhoz. Éppen berobogott az állomásba s este ismét Pesten voltam, másnap pedig Olaszországba indultam. Mikor aztán hat hét múlva hazatértem, férfitársaságban, amelyben szóba került a szegény kis Emmy tragikus sorsa, elmondták, hogy a vőlegénye, Gergely Géza még a temetés napján a sírján agyonlőtte magát. Tehát a vőlegénye volt ... . Egyike azoknak a mindennapi regényeknek volt ez is, amelyekről alig veszünk tudomást, ha nem érintenek közvetlenül. De néha még akkor sem törik meg rajta szívünk, ha nekünk is jutott bennök szerepünk . . .