Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 52-76. szám)

1954-03-14 / 62. szám

1854 MÁRCIUS 14. VASÁRNAP NIPLIP 3 1848 március 18. Petőfi Sándor versei és naplója tükrében K­orán reggel az ifjak kávéházába siet­tem — írja Petőfi a naplójában, így kezdődött a várva-várt nap, a szabadság első ragyogó napja. Petőfi akarta és évek óta várta ezt a napot. 1846-ban már véres napokról álmo­dik, amik a világot rombadöntik s az óvilágnak romjain az új világot megteremtik“. Egy évvel a szabadságharc előtt élete legszebb gondolata, hogy vérét a szabadságért onthassa. Mikor még az országban vihar előtti csend van, s még nem is sejtik az elkövetkező forradalmat, Petőfi egy békés februári napon a ruháit foltozgató felesé­géhez ezt írja: „Drága áru a szabadság, Nem ingyen, de pénzen adják, Drága pénzen, piros véren, Varrd meg azt a zászlót, feleségem!“ Két nappal a nagy események után így ír naplójában a várakozás és reménykedés idejé­ről: „... vártam a jövendőt, vártam azt a pilla­natot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kínszenvedések helyét... vártam a pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jönni.“ 171 is jött a nap. A fiatal költő lelke szét­­szórta a forradalmi lángot a fővárosban és az egész országban. Szavára ezer és ezerszám­ra gyúltak ki a szabadság örömtüzei. Délután a Múzeum előtt tartott népgyűlés ezrei már Petőfivel dörgik halhatatlan versét: „A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!“ „Szebb találkozásról a költő álmodva sem ál­modhatott,­­ élete legnagyszerűbb felléptére a sors egy kis népi országgyűlést, rendelt. A német polgárok riadtan nézhették az esernyős diákok közé keveredett szűröket és gubákat; ezekhez, mint tudni való, hozzátartozik a fokos is.“ (Il­­­lyés Gyula: Petőfi élete.) A rákosi vásárral, a szakadó esővel nem törődve, mintegy 10.000 em­ber gyűlt a Múzeum elé, s a zuhogó eső sem olt­hatta el a szívekben kigyúrt tüzet. Minden szív és torok visszhangozta Petőfi versét, mert ami a versben zengett, az a tömegek néma szívében s már benne élt régen. Az osztrák helyőrségnek nincs ereje a forradalomra fölgyúlt nép tűzárját feltartóztatni. A pesti forradalom tüze a pozsonyi or­­­­szággyűlésen rémületet és lelkesedést keltett. A főurak között az a hír terjedt el, hogy Petőfi negyvenezer fölfegyverzett paraszttal ké­szül szétverni a tehetetlen országgyűlést. Kossuth és hívei tettekre kényszerítik a megrettent or­szággyűlést, megszületnek az áprilisi törvények. Petőfi maga is hallja, hogy milyen hír terjedt el róla Pozsonyban, így emlékezik meg erről napló­jában: „A tekintetes karok és rendek s a mél­­tóságos és nem t’em­miféle főrendek azt a hírt kapták, hogy Petőfi Sándor Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem 40.000 paraszttal egyetem­­­­ben, s ezen kellemetes meglepetés indította őket azon nagylelkűségre, hogy az úrbért eltörölték. Ami a hírt illeti, az alaptalan hír volt, de ha nem tették volna az urak azt, amit tettek, biz­tosíthatom őket Petőfi Sándor nevében, hogy ezen alaptalan hírnek nemsokára alapja és ka-­j­lapja l°tt volna .E .­­z volt március 15-e. — írja Petőfi. Ered- 91­ményei olyanok, melyek e napot örök­­­­re nevezetessé teszik a magyar történelemben.­­ Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kez­detnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermek­nek az első lépést megtenni, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.“ ..Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott. Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt. Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.“ PELSŐCZY ZOLTÁN, TTIT. irodalmi szakosztály. a •Ünnepségek lesznek megyeszerte március 15-én A DISZ- és az úttörőszerveze­tek rendezésében március 15-én megyeszerte ünnepségeken emlé­keznek meg megyénk dolgozói 1848 dicső napjairól. Nyíregyhá­zán hétfőn délelőtt 11 órakor a fiatalok küldöttei koszorúkat he­lyeznek el Kossuth és Petőfi szobránál. Délután öt órakor a József Attila járási kultúrott­­honban lesz ünnepi gyűlés. Rö­vid ünnepség keretében emlékez­nek meg március 15-ről a Béke­ és Dózsa filmszínházakban is a hat, illetve fél hétórás előadások előtt. VASVÁRI PÁL 1826. Magyarország hatal­mas birtokú nagyurak, nincstelen százezrek földje. A társadalomban ellentmon­dások feszülnek, portyázó német vasasok vigyáznak Bécs érdekeire. Nyírvasvá­riban új ember születik, aki a földhözragadt paraszti környezetben kuruc rebel­­liók lelkesítő történetein ne­velkedve, kiváló jellem és tehetség rakétafényében lángolt fel, a történelem lassú hétköznapjaiban a tör­ténelem ünnepnapjának, a forradalomnak válik kato­nájává, áldozatkész hősévé. Ez az ember Vasvári Pál, 17 éves, amidőn 1843-ban megjelenik a pesti egyete­men. Tanárai felfigyelnek tudására, társai vezetőjük­nek tekintik. És sem a „jó­akarók“ figyelmeztetései, sem a fenyegető börtönök nem tudják eltéríteni arról az útról, melyen járni már gyermekkorában megtanult: küzdeni a nép felszabadulá­sáért, hirdetni és élni azt a tisztult hazaf­iságot, „amely a népek egyenlőségét és ba­rátságát vallja, amely a ma­gyarságot nem a vérben, hanem a közös nyelvben és kultúrában, a közös törté­nelmi múltban s a jövőért vívott közös harcban fogja fel“. Az egyetemen tanul, szervezi és vezeti az ifjúsá­got, látnoki szemmel tekint a jövőbe s látja azt a nem­zetet, amely lerázta magá­ról a kizsákmányoló sem­mittevők koloncát, megvédi magát a függetlenségére tö­rő gyarmatosító rablók el­len, s felépíti a dolgozó nép szabad honát. 1848 első heteiben „nem­zetünk mozgalma egy órá­hoz hasonlított. „ Rugó­ra volt szükség, mely a kereket gyors mozgásba hozza“. A rendi országgyű­lésnek ez a rugója lett a Vasvári és a márciusi ifjú­ság vezette nép. Március 14-én Vasvári öntötte for­mába a nép vágyát: „Egész Európa tengere forr, a né­pek újjászületésének meg kell történni!... Most vagy soha!— Ha a kedvező euró­pai eseményeket elhalaszt­juk, akkor sínylődhetünk századokon át... amely nemzet önmagát elhagyja, az nem méltó a szabadság­ra.“ Március 15-én a magyar szabadság ünnepét a demo­kratikus nemzetköziség ün­nepévé is avatja: „Éljen a nemzetek közötti testvéri­ség! Nyújtsuk oda őszinte jobbunkat a szomszéd né­peknek, s közösen töreked­jünk a szent cél felé“ — mondotta ünnepi felszólalá­sában. A forradalom napjaiban Vasvári Petőfi mellett a márciusi ifjúság legnépsze­rűbb vezetője, s egyben a reakció szemében a „legve­szélyesebb izgató". 1848 nya­rán már világos, hogy a re­akció zavart és vért akar, hogy a „dolgok régi álla­­potját" visszaidézhesse. Vas­vári tudja, hogy az ellen­­forradalommal szemben a népre kell támaszkodni, mert „aki a népre nem mer támaszkodni, az fegyverte­len marad a reakcióval szemben”. Szeptemberben, midőn Bécs támadásba ment át, először Somogyban toboroz Kossuth zászlaja alá, majd 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcs megyében állít­ja fel „Rákóczi szabadcsa­patát“. Harcosait őrnagyi rangban, Bem parancsnok­sága alatt, Erdélyben ve­zényli. Katonái „a szabad­ság oroszlánhősei“, kik for­radalmi dalokat énekelve, szuronnyal mennek az ágyúk elé. 1849 júliusában csapata mintegy 2000 ember — a Rákóczi-szabadcsapat, már­ciusi ifjak, bihari parasztok, székelyek, bécsi diákok, „bé­kés oláhok“ — igazi forra­dalmi hadsereg. Július 5-én a gyalui havasokban, a Sza­mos mentén a császáriak ál­tal felizgatott sokszoros ro­mán túlerő fogja körül. Ze­nekara a Rákóczi induló hangjaival buzdítja harco­sait. „Vasvári kezébe ra­gadta csapatjának a lobogó­ját s az ellenség közé ro­hant. A lábai alá rogyott halottak csoportja magasra emelő alakját, míg végre a golyók zápora őt is leterí­­té... a dandárnak egyhar­­mada elhullott a harcban“ — írja egy szemtanú. Vasvári Pál egész életé­ben népünk felvilágosodá­sáért, szabadságáért és füg­getlenségéért harcolt. Sza­vaiért tetteivel állt jót. Pél­dája, a márciusi ifjak pél­dája arra tanít bennünket: „Egyesek életét csak any­­nyira becsülheti a világ, a­mennyire ezek lényeikkel az emberiség ügyét — bár parányi körben is — elő. NEMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig. Kárhozottak ősapáink. Kik szabadon éltek, haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Schonnai bitang ember. Ki most, ha kell, halni nem mer. Kinek drágább rongy élete. Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart. És mi még­is láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez: Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak. És áldó imádság mellett Mondjátok el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! PETŐFI SÁNDOR. NYÍREGYHÁZA 1848—49-BEN A kapitalizmus korláto­zott magyarországi fejlődé­se ellenére a polgárosodás kisebb-nagyobb lendülettel az ország keleti felében is megindult. Nyíregyháza föl­desuraival, nemeseivel ví­vott harcai után a XIX. század elejére megszaba­dult a földesúri terhektől, 1837-ben szabad és privile­­gizált mezőváros lett. A továbbra is fennálló rendi világ, nemesi kiváltságok azonban még így is komoly akadályokat állítottak a vá­ros fejlődése elé, polgárai örömmel fogadták tehát a Nyugatról érkező forradal­mi híreket, feszülten figyel­tek a Pozsonyban, Pesten és Budán történő esemé­nyekre. 1848 koratavaszán még a hír is gyorsabb szárnyakon járt, suhant az Alföld tava­szi olvadásba, sárba fűlt út­jain, szaladt a gyorsposta szekerei előtt. Március 15, a pesti forradalom híre pár nappal később már Nyír­egyházán is forrongásba hozta az embereket, lelke­sülten tárgyalták az érkező híreket. Ezek a hírek a vá­ros utcáiról éjtszakára be­húzódtak virrasztó házakba, szétszórt tanyákra hordták a forradalom, a szabadság tüzét. Mindenki érzi, tudja, hogy valami új, szabadabb levegő jön a tavaszi széllel Pest felől. Mindenki úgy érzi, valamit tenni kell, s áprilisban már áll a nem­zetőrség. Benczúr Miklós, a város követe Pesten, a Pragmatica Sanctiót támad­ja, beszédében a kuruc ha­gyományokat önti szóba: szabadulni a gyűlölt Habs­burgoktól. Április végén a hazatért követet lelkesen ünnepli a nép, mellette tün­tet az utcákon. Május 14-én, miután a kállói megyegyűlés kihir­dette az áprilisi törvénye­ket, Nyíregyháza lakossága vezetőivel együtt először ünnepli meg március tizen­ötödikét. Parasztok, kéz­művesek, rangos polgárok és városi nemesek köszön­tik a város templomaiban a szabadság napját. Március tüze eskütételre Káb­éba vi­szi az első honvédeket és nemzetőröket. Júniusban megtörténik a nép első vá­lasztása, a város képviselő­jévé Hatzel Mártont, a pol­gármestert választják meg. Az új szabadság felett azonban gyorsan gyűlnek a fekete felhők. Megmozdul­nak az ellenforradalom erői és októberben a város nem­zetőrei már Munkács, Má­­ramarossziget táján harcol­nak. Közben honvédcsapa­tok gyülekeznek, vonulnak a városon át. 1849 január­jában Windischgraetz ellen kell vonulni minden erő­nek. Honvédek, nemzet­őrök, sőt a megye szaba­­don bocsátott 90 rabja, a me­gye szegénylegényei is harc­ba lépnek. Vasvári Pál sza­badcsapatot szervez. A sza­badságharc bukása után sok évvel is könnyes szemmel emlékeznek a megye pa­rasztjai az ékesszavú ifjú­ra. 1849 tavasza a Tisza-­­ vidékről igazi néphadsere­get zúdít a megmámoroso­dott császári csapatokra. Hazafias lelkesedés, fe­szülő erő tölti meg a keble­ket Nyíregyházán március 15 első évfordulóján. Min­denütt zászlók lengenek, tornyokon, középületeken, polgárházakon és rozzant parasztkunyhókon. A város utcáin, terein tolong a nép, a melleken kokárdák piros­­lanak. Honvédcsapatok, nemzetőrök díszszemléjén zúg az éljen. A harcosokat gyújtó beszédű szónokok indítják csatába. A lelkese­dés 16 éves fiatalokkal, 60 éves öregekkel is fegyvert ragadtat. A nép üdvrivalgá­sát a város mozsarainak, egy- és kétfontos ágyúknak dörgése zúgja túl újra meg újra. Soha nem ünnepelte ilyen fénnyel és lelkesedés­sel március 15-ét Nyíregy­háza — írja később a város krónikása. Ennek a már­cius tizenötödikének lelkes részvevőiből indultak el a városból számosan az elkö­vetkező napokban, hogy a szabadságharc dicső győzel­mei során a nemzet, a ha­ladó Európa s korunk cso­dálatát vívják ki a harc­­mezőkön. HORVÁTH SÁNDOR, a TTIT. történelmi­­ szakosztályának vezetője.

Next