Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 52-76. szám)
1954-03-14 / 62. szám
1854 MÁRCIUS 14. VASÁRNAP NIPLIP 3 1848 március 18. Petőfi Sándor versei és naplója tükrében Korán reggel az ifjak kávéházába siettem — írja Petőfi a naplójában, így kezdődött a várva-várt nap, a szabadság első ragyogó napja. Petőfi akarta és évek óta várta ezt a napot. 1846-ban már véres napokról álmodik, amik a világot rombadöntik s az óvilágnak romjain az új világot megteremtik“. Egy évvel a szabadságharc előtt élete legszebb gondolata, hogy vérét a szabadságért onthassa. Mikor még az országban vihar előtti csend van, s még nem is sejtik az elkövetkező forradalmat, Petőfi egy békés februári napon a ruháit foltozgató feleségéhez ezt írja: „Drága áru a szabadság, Nem ingyen, de pénzen adják, Drága pénzen, piros véren, Varrd meg azt a zászlót, feleségem!“ Két nappal a nagy események után így ír naplójában a várakozás és reménykedés idejéről: „... vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kínszenvedések helyét... vártam a pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jönni.“ 171 is jött a nap. A fiatal költő lelke szétszórta a forradalmi lángot a fővárosban és az egész országban. Szavára ezer és ezerszámra gyúltak ki a szabadság örömtüzei. Délután a Múzeum előtt tartott népgyűlés ezrei már Petőfivel dörgik halhatatlan versét: „A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!“ „Szebb találkozásról a költő álmodva sem álmodhatott, élete legnagyszerűbb felléptére a sors egy kis népi országgyűlést, rendelt. A német polgárok riadtan nézhették az esernyős diákok közé keveredett szűröket és gubákat; ezekhez, mint tudni való, hozzátartozik a fokos is.“ (Illyés Gyula: Petőfi élete.) A rákosi vásárral, a szakadó esővel nem törődve, mintegy 10.000 ember gyűlt a Múzeum elé, s a zuhogó eső sem olthatta el a szívekben kigyúrt tüzet. Minden szív és torok visszhangozta Petőfi versét, mert ami a versben zengett, az a tömegek néma szívében s már benne élt régen. Az osztrák helyőrségnek nincs ereje a forradalomra fölgyúlt nép tűzárját feltartóztatni. A pesti forradalom tüze a pozsonyi országgyűlésen rémületet és lelkesedést keltett. A főurak között az a hír terjedt el, hogy Petőfi negyvenezer fölfegyverzett paraszttal készül szétverni a tehetetlen országgyűlést. Kossuth és hívei tettekre kényszerítik a megrettent országgyűlést, megszületnek az áprilisi törvények. Petőfi maga is hallja, hogy milyen hír terjedt el róla Pozsonyban, így emlékezik meg erről naplójában: „A tekintetes karok és rendek s a méltóságos és nem t’emmiféle főrendek azt a hírt kapták, hogy Petőfi Sándor Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem 40.000 paraszttal egyetemben, s ezen kellemetes meglepetés indította őket azon nagylelkűségre, hogy az úrbért eltörölték. Ami a hírt illeti, az alaptalan hír volt, de ha nem tették volna az urak azt, amit tettek, biztosíthatom őket Petőfi Sándor nevében, hogy ezen alaptalan hírnek nemsokára alapja és ka-jlapja l°tt volna .E .z volt március 15-e. — írja Petőfi. Ered- 91ményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtenni, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.“ ..Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott. Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt. Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.“ PELSŐCZY ZOLTÁN, TTIT. irodalmi szakosztály. a •Ünnepségek lesznek megyeszerte március 15-én A DISZ- és az úttörőszervezetek rendezésében március 15-én megyeszerte ünnepségeken emlékeznek meg megyénk dolgozói 1848 dicső napjairól. Nyíregyházán hétfőn délelőtt 11 órakor a fiatalok küldöttei koszorúkat helyeznek el Kossuth és Petőfi szobránál. Délután öt órakor a József Attila járási kultúrotthonban lesz ünnepi gyűlés. Rövid ünnepség keretében emlékeznek meg március 15-ről a Béke és Dózsa filmszínházakban is a hat, illetve fél hétórás előadások előtt. VASVÁRI PÁL 1826. Magyarország hatalmas birtokú nagyurak, nincstelen százezrek földje. A társadalomban ellentmondások feszülnek, portyázó német vasasok vigyáznak Bécs érdekeire. Nyírvasváriban új ember születik, aki a földhözragadt paraszti környezetben kuruc rebelliók lelkesítő történetein nevelkedve, kiváló jellem és tehetség rakétafényében lángolt fel, a történelem lassú hétköznapjaiban a történelem ünnepnapjának, a forradalomnak válik katonájává, áldozatkész hősévé. Ez az ember Vasvári Pál, 17 éves, amidőn 1843-ban megjelenik a pesti egyetemen. Tanárai felfigyelnek tudására, társai vezetőjüknek tekintik. És sem a „jóakarók“ figyelmeztetései, sem a fenyegető börtönök nem tudják eltéríteni arról az útról, melyen járni már gyermekkorában megtanult: küzdeni a nép felszabadulásáért, hirdetni és élni azt a tisztult hazafiságot, „amely a népek egyenlőségét és barátságát vallja, amely a magyarságot nem a vérben, hanem a közös nyelvben és kultúrában, a közös történelmi múltban s a jövőért vívott közös harcban fogja fel“. Az egyetemen tanul, szervezi és vezeti az ifjúságot, látnoki szemmel tekint a jövőbe s látja azt a nemzetet, amely lerázta magáról a kizsákmányoló semmittevők koloncát, megvédi magát a függetlenségére törő gyarmatosító rablók ellen, s felépíti a dolgozó nép szabad honát. 1848 első heteiben „nemzetünk mozgalma egy órához hasonlított. „ Rugóra volt szükség, mely a kereket gyors mozgásba hozza“. A rendi országgyűlésnek ez a rugója lett a Vasvári és a márciusi ifjúság vezette nép. Március 14-én Vasvári öntötte formába a nép vágyát: „Egész Európa tengere forr, a népek újjászületésének meg kell történni!... Most vagy soha!— Ha a kedvező európai eseményeket elhalasztjuk, akkor sínylődhetünk századokon át... amely nemzet önmagát elhagyja, az nem méltó a szabadságra.“ Március 15-én a magyar szabadság ünnepét a demokratikus nemzetköziség ünnepévé is avatja: „Éljen a nemzetek közötti testvériség! Nyújtsuk oda őszinte jobbunkat a szomszéd népeknek, s közösen törekedjünk a szent cél felé“ — mondotta ünnepi felszólalásában. A forradalom napjaiban Vasvári Petőfi mellett a márciusi ifjúság legnépszerűbb vezetője, s egyben a reakció szemében a „legveszélyesebb izgató". 1848 nyarán már világos, hogy a reakció zavart és vért akar, hogy a „dolgok régi állapotját" visszaidézhesse. Vasvári tudja, hogy az ellenforradalommal szemben a népre kell támaszkodni, mert „aki a népre nem mer támaszkodni, az fegyvertelen marad a reakcióval szemben”. Szeptemberben, midőn Bécs támadásba ment át, először Somogyban toboroz Kossuth zászlaja alá, majd 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcs megyében állítja fel „Rákóczi szabadcsapatát“. Harcosait őrnagyi rangban, Bem parancsnoksága alatt, Erdélyben vezényli. Katonái „a szabadság oroszlánhősei“, kik forradalmi dalokat énekelve, szuronnyal mennek az ágyúk elé. 1849 júliusában csapata mintegy 2000 ember — a Rákóczi-szabadcsapat, márciusi ifjak, bihari parasztok, székelyek, bécsi diákok, „békés oláhok“ — igazi forradalmi hadsereg. Július 5-én a gyalui havasokban, a Szamos mentén a császáriak által felizgatott sokszoros román túlerő fogja körül. Zenekara a Rákóczi induló hangjaival buzdítja harcosait. „Vasvári kezébe ragadta csapatjának a lobogóját s az ellenség közé rohant. A lábai alá rogyott halottak csoportja magasra emelő alakját, míg végre a golyók zápora őt is leteríté... a dandárnak egyharmada elhullott a harcban“ — írja egy szemtanú. Vasvári Pál egész életében népünk felvilágosodásáért, szabadságáért és függetlenségéért harcolt. Szavaiért tetteivel állt jót. Példája, a márciusi ifjak példája arra tanít bennünket: „Egyesek életét csak anynyira becsülheti a világ, amennyire ezek lényeikkel az emberiség ügyét — bár parányi körben is — elő. NEMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig. Kárhozottak ősapáink. Kik szabadon éltek, haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Schonnai bitang ember. Ki most, ha kell, halni nem mer. Kinek drágább rongy élete. Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart. És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez: Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak. És áldó imádság mellett Mondjátok el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! PETŐFI SÁNDOR. NYÍREGYHÁZA 1848—49-BEN A kapitalizmus korlátozott magyarországi fejlődése ellenére a polgárosodás kisebb-nagyobb lendülettel az ország keleti felében is megindult. Nyíregyháza földesuraival, nemeseivel vívott harcai után a XIX. század elejére megszabadult a földesúri terhektől, 1837-ben szabad és privilegizált mezőváros lett. A továbbra is fennálló rendi világ, nemesi kiváltságok azonban még így is komoly akadályokat állítottak a város fejlődése elé, polgárai örömmel fogadták tehát a Nyugatról érkező forradalmi híreket, feszülten figyeltek a Pozsonyban, Pesten és Budán történő eseményekre. 1848 koratavaszán még a hír is gyorsabb szárnyakon járt, suhant az Alföld tavaszi olvadásba, sárba fűlt útjain, szaladt a gyorsposta szekerei előtt. Március 15, a pesti forradalom híre pár nappal később már Nyíregyházán is forrongásba hozta az embereket, lelkesülten tárgyalták az érkező híreket. Ezek a hírek a város utcáiról éjtszakára behúzódtak virrasztó házakba, szétszórt tanyákra hordták a forradalom, a szabadság tüzét. Mindenki érzi, tudja, hogy valami új, szabadabb levegő jön a tavaszi széllel Pest felől. Mindenki úgy érzi, valamit tenni kell, s áprilisban már áll a nemzetőrség. Benczúr Miklós, a város követe Pesten, a Pragmatica Sanctiót támadja, beszédében a kuruc hagyományokat önti szóba: szabadulni a gyűlölt Habsburgoktól. Április végén a hazatért követet lelkesen ünnepli a nép, mellette tüntet az utcákon. Május 14-én, miután a kállói megyegyűlés kihirdette az áprilisi törvényeket, Nyíregyháza lakossága vezetőivel együtt először ünnepli meg március tizenötödikét. Parasztok, kézművesek, rangos polgárok és városi nemesek köszöntik a város templomaiban a szabadság napját. Március tüze eskütételre Kábéba viszi az első honvédeket és nemzetőröket. Júniusban megtörténik a nép első választása, a város képviselőjévé Hatzel Mártont, a polgármestert választják meg. Az új szabadság felett azonban gyorsan gyűlnek a fekete felhők. Megmozdulnak az ellenforradalom erői és októberben a város nemzetőrei már Munkács, Máramarossziget táján harcolnak. Közben honvédcsapatok gyülekeznek, vonulnak a városon át. 1849 januárjában Windischgraetz ellen kell vonulni minden erőnek. Honvédek, nemzetőrök, sőt a megye szabadon bocsátott 90 rabja, a megye szegénylegényei is harcba lépnek. Vasvári Pál szabadcsapatot szervez. A szabadságharc bukása után sok évvel is könnyes szemmel emlékeznek a megye parasztjai az ékesszavú ifjúra. 1849 tavasza a Tisza- vidékről igazi néphadsereget zúdít a megmámorosodott császári csapatokra. Hazafias lelkesedés, feszülő erő tölti meg a kebleket Nyíregyházán március 15 első évfordulóján. Mindenütt zászlók lengenek, tornyokon, középületeken, polgárházakon és rozzant parasztkunyhókon. A város utcáin, terein tolong a nép, a melleken kokárdák piroslanak. Honvédcsapatok, nemzetőrök díszszemléjén zúg az éljen. A harcosokat gyújtó beszédű szónokok indítják csatába. A lelkesedés 16 éves fiatalokkal, 60 éves öregekkel is fegyvert ragadtat. A nép üdvrivalgását a város mozsarainak, egy- és kétfontos ágyúknak dörgése zúgja túl újra meg újra. Soha nem ünnepelte ilyen fénnyel és lelkesedéssel március 15-ét Nyíregyháza — írja később a város krónikása. Ennek a március tizenötödikének lelkes részvevőiből indultak el a városból számosan az elkövetkező napokban, hogy a szabadságharc dicső győzelmei során a nemzet, a haladó Európa s korunk csodálatát vívják ki a harcmezőkön. HORVÁTH SÁNDOR, a TTIT. történelmi szakosztályának vezetője.