Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-01 / 178. szám
AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM Ala: 50 fillér 1963. AUGUSZTUS 1. CSÜTÖRTÖK Még nem késő! Minden évben visszatérő vetésével világosan látható, probléma a nyári szántások hogy ilyen módon a kettős időre való elvégzése. Tavaly műszak még hozzávetőleg és az azt megelőző éveimen sincs biztosítva. Mindössze is gondot jelentett a tarló- százhuszonkét gépállomási hántás és általában a nyári traktor szánt váltótraktorostarlóművelés, s az őszi vetéssal. Most, hogy a traktorosMindig az idő sürgetésekor hiányt enyhítsék, negyven kaderült ki, hogy kevés a traktonát kértek „kölcsön” a géptoros, s ezért a gépeknek csak állomások, egy részét tudják kettős mű A helyzet tehát egy értelszakban üzemeltetni, mű: az idén sem megoldott a Most hasonló a helyzet, traktoros gond. És ahogy akadozik a tarlóhántás és a szövetkezetek sem támaszkodnák mélyszántás üteme. A halnak például a kukoricabemezőgazdasági osztályok a takarításnál arra, hogy majd gépállomásra hivatkoznak a városiak társadalmi munkamondva: a gépállomások nem ban segítenek, ugyanúgy a tudják biztosítani a munka traktorosok, szükségmegoldágyors ütemét. És fordítva: a fát is mielőbb túl kell haladgépállomások a szövetkezete-nnnk. A gépállomások által két okolják és kijelentik: a kiképzett traktorosok alkalisz-ek saját gépkapacitásuk- másak lennének arra, hogy hai akarják elvégezni a nyá- őket évről évre mozgósítsák k munkákat, csakis akkor ké- és szervezetten, előre tervezzik a segítséget, amikor már ve bevonják a munkába. így, körmükre ég a tennivaló. az idénytraktorosok évről év- Mind a mezőgazdasági őszre nagyobb tapasztalatra tétálják, mind a gépállomási tetnének szert, az agrotechnivezetők véleményében van ka fejlődésével is folyamatoigazság. Mégis a gépállomáson lépést tarthatnának, tesok oldaláról kell elsősorban hát igényes munkát tudnának megnézni ezt az évről évre végezni. azonos pontba visszatérő prob- Persze ahhoz, hogy a géplémát, állomások a gépi munkaszak-Az elmúlt évben, illetve a segleteket megtervezhessék, téli időszakban ezerkétszáz- így a technikát kiszolgálónál több traktorost képeztek személyzet mennyiségét is, ki a megye gépállomásain, tudniok kell a szövetkezetek Ez azt jelenti, hogy a nyári szándékát. Ha a termelőszószántások és az őszi vetések vetkezetek az utolsó pillanatelvégzését — amelyek még han szaladnak a gépállomásmindig az időjárás viszontaghoz segítségért — és általában sásaitól függnek nagymérték egyszerre valamennyi termében, — lényegében gyorsan lőszövetkezet —, akkor termet lehetne oldani. Vagyis emészetes, hogy nem tudják ezeknek a traktorosoknak a biztosítani a gépállomások a munkába állítása biztosítaná munkák időbeni elvégzését, a kettős műszak nagyarányú Az érthető, hogy a termelőalkalmazását. De mint kidé- szövetkezetek igyekeznek nörük, ezekkel a kevés gyakor- vélni gazdaságuk jövedelmelattal rendelkező traktorosok- tőségét és ennek érdekében hár nem is nagyon számolnak saját gépeiket maximálisan a gépállomások. Inkább azaz kihasználják, vagyis csökkenálláspont alakult ki, hogy akik a gépállomási költségeket, kettős műszak helyett jobb a Azonban helyes lenne, ha ők nyújtott műszak. Érnnek a nél is alaposabb számvetést vezetnek az az indítéka, hogy géznének arra, mit képesek a képzett traktoros keze alatt saját gépi erővel elvégezni kevesebb géphiba történik, és mit nem. Ezzel elkerülgépállomás állandó traktoronak, hogy évről évre kapkodsai így többet kereshetnek, te- janak és decemberben is veshát — az anyagi érdekeltség senek. Példáért nem kell elvéből kiindulva — nagyobb messze menni, hiszen száma munkakedvük. Ez szinte eltalanszor nem a munka béfogadható érvnek tűnik. A gézjével tért a föld téli nyugyakorlat mégis ellentmond, govóra, hanem a munka de- Az időjárás alakulása miatt rekán kifagyott belőle az eke, nem lehet halogatni a legfon- Ez pedig már a jövő évi kotosabb munkákat: a szántást, nyér kérdései A gyenge vendagágy készítését és a vetés ki van szolgáltatva a féltést. Évek sora bizonyítja, nek, míg a megerősödött, kihogy az őszi najrá mindig a fejlett növény könnyebben lassúságból, a halogatásból vészeli át a legkeményebb következett. A kettős műszak hideget is. Az időben végreról semmilyen meggondolás hajtott nyári és őszi muriból kiindulva nem szabad lekáktól alapvetően függ gabemondani! Nincs olyan elfogadna problémánk megoldása, — ható érv, amelyet a legfőbb, amely mint ismeretes — a a munka gyors idejében való jelen feladata: mezőgazdasielvégzése fölé rendelhetünk, munknak biztosítani kell az Az említett, a téli időszak- ország kenyérszükségletét!ban kiképzett mintegy 1200 A nyári talajművelési,ál traktoros többsége a terme- kezdtük és a vetési problémészövetkezetekben dolgozik, mákhoz érkeztünk. Ez termé- Tehát a tsz-ek a rendelkezészetes, hiszen a munkakorlésükre álló emberekkel szín- hás sem novemberben kezdete mindenütt két műszakban dik, csak akkor érezhetőlegüzemeltethetnék erőgépeiket, jobban, mert a talajmenti Mégis kb. 200 tsz tulajdont fagyok és a varjak seregei képező traktor színt két mű- jelzik a tél közelségét. A korszakban. Mivel a megye tor-lódás ilyenkor, aratás után mezőszövetkezetes gépi erőre szokta kezdetét venni, amikor kintetében azonos jelentőse- valami tervszerűtlen, patópágyek a gépállomások összeroloskodás késlelteti a tennigépkapacitásával, így jogosan valók ütemét, vethető fal: a termelőszövet- Még nem késő. A gépálpkezetek miért nem igyekez mások és a termelőszövetkenek az erőgépek maximális tétek jobb munkaszervezéssel kihasználása révén gyorsítani és nagyobb gonddal meggyora sürgős nyári talajmunkák sírhatják a tarlóhántást, amely végzését? területen ugyan lényeges le-Szabolcs-Szatmár gépille-maradás tapasztalható, de ez másain 1676 erőgép áll fen- még nem behozhatatlan rendelkezésre. A gépeket kiszelnek érdekében pedig igenis gála traktoros személyzetre szükséges mind több gép kédig 1820 fő. E számok össze- műszakos üzemeltetése. U Thant is Moszkvába utazik, az atomcsendegyezmény aláírására NEW YORK, (MTI). U Thant, az ENSZ főtitkára azt tervezi, hogy augusztus 5-én Moszkvában részt vesz a részleges atomcsendegyezmény aláírásán — jelentették be New Yorkban. A közlemény szerint az ENSZ főtitkár elfogadta a három érdekelt kormány meghívását, s szombaton indul a szovjet fővárosba. HELSINKI A finn kormány megvitatta a légkörben, a világűrben és a víz alatt végrehajtott atomrobbantási kísérletek eltiltásáról szóló részleges egyezményt, és közölni fogja az érdekelt kormányokkal: csatlakozni kíván a megállapodáshoz. ÚJ-DELHI Nehru indiai miniszterelnök táviratot intézett Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnökhöz abból az alkalomból, hogy Moszkvában parafálták a részleges atomcsendről szóló megállapodást. A Moszkvában született megállapodás — hangoztatja a távirat — fontos mérföldkő a nemzetközi együttműködés és kölcsönös megértés történetében. Az indiai kormány hajlandó aláírni a szerződést „mihelyt erre lehetőség nyílik” — írja Nehru. A külföldi állami és társadalmi személyiségek újabb és újabb táviratokat intéznek Nyikita Hruscsovhoz és Leonyid Brezsnyevhez és elismerésüket fejezik ki a részleges atomcsenddel kapcsolatos megállapodás parafálása miatt. Jorge Alessandri chilei elnök hangoztatja, hogy a szerződés megfelel a népek békeóhajának. Mohammed Juszuf afgán miniszterelnök azt a véleményét fejezi ki, hogy a szerződés előkészítésével Hruscsov nagy mértékben járult hozzá az emberiség óhajának valóraváltásához. Julius Nyerere tangunyikai elnök és Ben Bella, az algériai minisztertanács elnöke közös táviratot intézett Hruscsovhoz. A távirat hangsúlyozza, hogy a szerződés megfelel a népek érdekeinek, majd Ben Bella és Nyerere elismerését fejezi ki mindazoknak, akik „szilárdságukkal, bátorságukkal és emberiességükkel lehetővé tették ezt a megállapodást.” WASHINGTON Holifield kaliforniai demokratapárti képviselő, a kongresszus egyesített atomerő bizottságának alelnöke kedden érdekes interjút adott az Amerika Hangja rádiónak az atomcsendegyezményről. Kijelentette, hogy az egyezményt az amerikai nép nagy többsége helyesli és ennek megmutatkozik majd a hatása a szenátusban. A vita a szenátusban valószínűleg néhány hétig el fog tartani. Egyes szenátorok — folytatta Holifield — az egyezmény szövegébe igyekeznek majd belemagyarázni olyasmit, amit az valójában nem tartalmaz De az Egyesült Államok népét ugyanúgy, mint a világ többi népét, rendkívül aggasztja a nukleáris háború lehetősége. Az amerikai nép jól tudja, hogy egy nukleáris háború megsemmisítené a civilizációt és százmilliók pusztulnának el. Ezért tapsolni fog az atomcsendegyezménynek. Holifield annak a véleményének adott kifejezést, hogy az amerikai szenátus kétharmad többséggel megszavazza majd a moszkvai atomcsendegyezményt. MOSZKVA Igor Orlov, a TASZSZ hírmagyarázója írja: elsősorban két körülményre kell rámutatni a részleges atomcsendről szóló moszkvai megállapodás nemzetközi visszhangjának összegezése közben. Először, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia között létrejött megállapodás általános és őszinte megelégedést keltett a békeszerető emberek körében. Másodszor, a moszkvai tárgyalások sikeres kimenetele reményeket keltett, hogy haladást lehet elérni más fontos és halaszthatatlan problémák megoldásában is. Kétségtelen, hogy a nemzetközi közvélemény óriási többsége igen pozitív módon értékeli a Moszkvában létrejött megállapodást. Tarara (Kuba). A Havanna melletti községben nemrég épült fel egy több ezer gyermek befogadására alkalmas iskolaváros, amelynek egyik iskolája felvette a „Magyar Népköztársaság” címet. Ebben az iskolában magyar szemléltető eszközöket használnak a diákok. 4 Pravda vezércikke a KGST ről (2. oldal) N* ' • ' Mi újság a csengeri járásban ? (5. oldal) Brigádverseny — szépséghibával (3. oldal) Jelentés Szkopljéből (6. oldal) Előzetes a tokiói nyári olimpiáról (4. oldal) Külön céljutalom a nyári talajmunkában első termelőszövetkezeteknek 77 milliós áruterv a csengeri járásban Az áruértékesítésben tavaly elsőséget szerzett csengeri járás az idén sem akar lemaradni a versenyben, mint ahogy méltó helyet akarnak maguknak biztosítani a naményi járás által kezdeményezett vetélkedésben is. Ez utóbbit a járási vezetők külön céljutalommal is ösztönzik: annak a szövetkezetnek, amely elsőnek, a legjobb minőségben befejezi az aratást követő nyári talajmunkát, 20 000 forint jutalmat adnak. Az áruértékesítés féléves mérlege kedvezően alakult. A közös és háztáji gazdaságok féléves sertésértékesítési tervüket 114, éves baromfi- és tojástervüket 87, illetve 86 százalékra teljesítették. Porcsalmán, Hermánszegen, Szamossályiban és még több községben a sertéseladás éves tervének több mint kétharmadát teljesítették. Szamostatárfalván, Zajtán, Nagygécen, Rozsályban és Szamosbecsen a közös és háztáji baromfiértékesítésben megközelítették vagy túlhaladták a 200 százalékot. A tatárfalviak már a háromszorosát túlhaladták a tervüknek, s ezen belül a háztáji eladás 101 százalékos. A csengeri járás tsz-ei 1960 óta mind nagyobb arányban teljesítették túl egyre növekvő árutervüket. Idei tervük meghaladja a 77 millió forintot, s mint a félévi eredmények mutatják, az idén sem igen kell szégyenkezniök. 11 Biztonsági Tanács határozatot fogadott el Portugália afrikai gyarmatainak kérdésében a Fülöp-szigetek által benyújtott határozati javaslatot. A határozati javaslat mellett nyolc küldöttség (a Szovjetunió, Ghána, Marokkó, a Fülöp-szigetek, Venezuela, Brazília, Norvégia és a csangkajsekista klikk) szavazott. Ellene egyetlen küldöttség sem foglalt állást Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselője tartózkodott a szavazástól. A módosított afroézsiai határozati javaslat leszögezi, hogy Portugáliának az afrikai gyarmatokon folytatott politikája ellentétes az ENSZ alapokmányának elveivel és a közgyűlés, valamint a Biztonsági Tanács e tárgyú határozataival. Felszólítja Portugáliát, hogy sürgősen ismerje el e területek lakosságának jogát az önrendelkezésre és a függetlenségre. Ugyanakkor felkéri a határozat az összes államokat, hogy a jövőben ne nyújtsanak a portugál kormánynak olyan segítséget, amelyet elnyomásra használhat fel. A határozat végül felkéri U Thant főtitkárt, hogy biztosítsa ezen rendelkezések megvalósítását és 1963. afeptóber 31-ig tegyen jelentést a Biztonsági Tanácsnak, New York, (MTI). A Biztonsági Tanács szerda délelőtti — magyar idő szerint a kora délutáni órákban megtartott — ülésén szavazásra bocsátották a portugál afrikai gyarmatok helyzetéről Ghana, Marokkó és