Kelet-Magyarország, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-30 / 151. szám

. oldal KELET-MAGYARORSZÁG Külpolitikai összefoglaló Slri Börtönben 99 az északír Jeanne fi9ére66 Siri Brandt a Budapesti memorandumról Ami várható volt, bekövetkezett: a Heath-kormány „mézeshetei” aligha telnek el idillikus nyugalomban. A konzervatív vezetésnek meglehetősen hamar kellett szembenéznie országlása első, annál hatalmasabb belpolitikai robbanásával. Újra véres zavargásokhoz vezetett az Észak- Írországban vibráló feszültség. A közvetlen ok ezúttal Bernadette Devlin, a fiatal ír képviselőnő letartóztatása volt. Devlin kisasszony valóságos új Jeanne Arcnak tűnik sok ír katolikus szemében, aki segíthet megszabadítani az országrészt az angol elnyomástól. Letartóztatásával London csak megerősítette a képviselőnő eddig is csaknem legendás tekintélyét, amelynek legfőbb eleme természetesen nem Bernadette Devlin valamely különös képességében, hanem a nagyon is prózai helyzetben keresendő. A vallási mezben jelentkező társadalmi elégedetlenség meglehetősen régi hagyomány ír földön, de a protestáns uralkodóréteg és a katolikus tömegek lehetőségei között egyre mélyül a szakadék. Ezt a tátongó mélységet a most megbukott munkáspárti kormány is csak a fegyverek erejével próbálta áthidalni és ez természetesen nem sikerülhetett. A tory-kabinet reakciója is az volt, hogy újabb csapatokat vezényeltek Észak-Írországba, az ott állomásozó angol katonák száma most már meghaladja a tízezer főt. Az eredményt nem nehéz megjósolni: az angol túlerő megint egyszer „rendet csinál”, pontosabban megteremti a rend látszatát — és azt is csak ideiglenesen. Az északír helyzetre is érvényes a régi orvosi igazság: tüneti kezeléssel nem lehet tartósan gyógyítani, csak a tünetet okozó kór megszüntetésével. Bonnból pozitív visszhang érkezett a Varsói Szerződés tagországainak budapesti memorandumára. Brandt nagy jelentőségűnek minősítette azt a tényt, hogy a szocialista országok nem utasították el a kölcsönös csapatcsökkentésre és leszerelésre irányuló javaslatot; „ezen az alapon az érdekeltek számára keleten is, nyugaton is könnyebb lesz megegyezésre jutni egy konferencia összehívásáról” — jelentette ki a kancellár. Figyelemmel várjuk, ebben a fontos vonatkozásban meg lesz-e Bonnban a szavak és a tettek szinkronja. Évforduló az őserdők hazájában Tíz éve, 1960. június 30-án Patrice Emery Lumumba vezetésével kikiáltották a volt Belga Kongó függetlenségét. Ez azonban a legkisebb mértékben sem jelentette, hogy a fiatal köztársaság elindulhatott a gazdasági és politikai felemelkedés útján. Korábbi gyarmatosítói, a belgák, majd más neokolonialista hatalmak mindent elkövettek, hogy befolyásuk és ellenőrzésük alá vonják a természeti kincsekben rendkívül gazdag országot. A Kongói Demokratikus Köztársaság elmúlt 10 éves történelme éppen ezért ugyancsak bővelkedett az eseményekben. Gazdasági vonatkozásban a 2,34 millió négyzetkilométer kiterjedésű és 16,7 millió lakosú Kongói Demokratikus Köztársaság jelentős bányakincsei révén a kapitalista világ fontos nyersanyagbázisa napjainkban is. A század elején Katangában, Kongó egyik tartományában rézlelőhelyeket fedeztek fel. A lelet jelentőségét nagymértékben növelte, hogy az itt bányászott érc réztartalma 7—10 százalékkal meghaladta az Egyesült Államokban és Chilében felszínre hozott érc réztartalmát. Napjainkban Kongó a tőkés világ réztermelését tekintve 8 százalékos részesedéssel a harmadik helyen, a kobalttermelést tekintve pedig csaknem 60 százalékos részesedéssel az első helyen áll. Világviszonylatban ugyancsak igen nagy jelentőségű az ékszer- és ipari gyémánt, amiből évente külön-külön 14— 15 millió karátot termelnek az országban, Kongó szolgáltatja a világ gyémánttermelésének mintegy 50 százalékát. Jelentős mennyiségben termelnek az országban szenet, aranyat, ezüstöt, cinket, mangánt, ónt, tantált, berilliumot, wolframot és más bányatermékeket. Az ország feldolgozóipara azonban a bányászathoz képest fejletlen. Kinshasában textil-, bőr- és élelmiszeripar. Likasiban építőanyagipari, réz- és uránkohászati, Bukavuban textilipari, Kisanganiban élelmiszeripari, továbbá Katangában, Lubumbashiban réz-, horgany- és ónkohászati üzemek működnek Az 1968—1972. évi ötéves terv 650 millió font összegű beruházásaiból az ipari termelés 5 százalékos növekedését várják. T. I.: Nasszer Moszkvában Nasszer egyiptomi elnök — aki hétfőn érkezett meg a szovjet fővárosba — ma kezdi meg tárgyalásait a szovjet vezetőkkel. A tárgyalásokon elsősorban a közel-keleti válságról lesz szó. Szóba kerülnek még a közel-keleti válság megoldását célzó legújabb keletű amerikai javaslatok is. A szovjet fél a tárgyalásokon meghallgatja majd, hogyan vélekednek az arabok a szóban forgó javaslatokról. A szovjet főváros politikai köreiben megkülönböztetett figyelemmel tekintenek Naszszer elnök moszkvai látogatására. Úgy értékelik, hogy az EAK elnökének tárgyalásai a szovjet vezetőkkel, maegyiptomi barátság továbbmélyítésére és a két ország közötti együttműködés fejlesztésére. A Szovjetunió megérti és segíti az EAK és a többi arab ország népeit az izraeli agresszió következményeinek felszámolásában. A közel-keleti válság megoldásának tekintetében a szovjet álláspont továbbra is világosan és félreérthetetlenül leszögezi: a rendezés útja az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1967. november 22-i határozatának végrehajtása. A kiindulópont változatlanul az izraeli megszállók távozása az elfoglalt arab területekről. Ősz Ferenc: Amit az alábbiakban elmesélek nem történt meg. Lehet, hogy előfordult már hasonló, hiszen sok minden megesett, mifelénk. Egy azonban biztos: a szereplő személyeket kitaláltam, betelepítettem őket e történet cselekményébe, egy ideig hagyom, hogy öntörvényeik szerint mozogjanak, bonyodalmakat okozzanak. Ha megtették kötelességüket, megszüntetem őket, földi megfelelőjük keresgélése tehát céltalan és hiábavaló igyekezet lenne. A színhely N. kisváros a nekeresdi járás székhelye. Amolyan mezőváros, amely azonban rendkívül büszke egyetemére, kórházára, hivatalaira és egyetlen gyárára. Dagasztja a helyi lokálpatrióták kebelét a dicső történelmi múlt is. Petőfi Sándor ugyanis egy teljes éjszakát töltött a városban és a gimnázium igazgatója az iskola évkönyvében publikált tanulmányában kifejtette, hogy a két sor, hogy „egy gondolat bánt engemet, ágyban párnák kém halni meg” a városka fogadójában született, mely ma is ugyanolyan állapotban van, mint annak idején. Ne legyünk ünneprontók és áhítattal tisztelegjünk e dicső történelmi emléknek. A cinikusok persze, gyakran mondják, hogy Petőfi becsavarogta az egész országot, így alig van hely, amely ne büszkélkedhetne azzal, hogy jeles költőnk falai között tartózkodott. Történetünk kezdetének idején a kisváros élte a megszokott, egyhangú életét. Legnagyobb eseménye az volt, hogy hetekkel ezelőtt az adóhivatal egyik fiatal előadója megszöktette a helybeli református lelkész hitvesét, ami szintén bizonyítja, hogy a városkában az egyházi és állami szervek békésen éltek együtt. A kis papné különben híres szépség volt, mondták is, hogy a lelkész azért vette el, hogy vasárnaponként tele legyen a templom. Azóta semmi jelentős nem történt, hacsak azt nem említjük, hogy a földművesszövetkezeti bolt vezetője lebukott. De ezt már megszokták a városkában. És akkor történt, hogy híre ment egy szatír garázdálkodásának. A mendemondák szerint a városi nagyerdőben, mely a gyár és a város között terült el, egy szatír a hazafelé igyekvő munkásnőket és a kollégiumba tartó egyetemista lányokat megtámadta. A meg nem erősített hírek szerint az áldozatok száma máris meghaladja a tízet, a közvélemény felbolydult. Mindenfelé a szatír volt a téma. Erről folyt a szó a hivatalokban, a főtéri Levendula eszpresszóban és a piacon is. Zöldi úr, az OFOTÉRT-bolt vezetője és a megyei lap helyi tudósítója félóránként tartott sajtótájékoztatót a Levendulában. Időnként általános fejtegetésekbe is bocsájtkozott: — Nem csoda ez kérem... Ebben a világban... Az ember már egy mosópor reklámot sem mer megmutatni a gyerekének. Most is megérkeztek hozzánk a legújabb szemüveg reklámok. Mindegyiken egy nő, akin több a szemüveg, mint a ruha — méltatlankodott és szemeit elgondolkozva függesztette a presszó egyik plakátjára, melyen egy bikinis hölgy buzdította korunk polgárait a fotózásra. Zöldi úr tekintélyét, azonkívül, hogy időnként írni szokott a megyei lapba, az is emelte — különösen az ilyen ügyekben —, hogy felesége, született Kovács Marika, Kovács László rendőr hadnagy húga volt. Azt ugyanis a kisváros közvéleménye nem hitte volna, hogy Kovács hadnagy még a húgával szemben is mélységesen hallgat a hivatali ügyekről. A kisvárosi közvélemény ugyanis mindent képes magáévá tenni, de a jót nagyon nehezen hiszi el. — A sógorom irányítja a nyomozást — mondta Zöldi Lillácskának, a kávégép felettébb csinos, pillanatnyilag vörösesszőke tündérének. — És mi van? — kérdezte Lillácska. — Egyelőre nem beszélhetek. Hírzárlat van — mondta ki a bűvös jelszót Zöldi úr. — Hallotta? A szatír hírzárlatot kapott! — közölte a piacon Czrauer Stefi, kiskereskedő a Szomszédos stand igazgatójával, Kovács Maris tejfeles kofával. — Szörnyű. Az ember este már nem is mer az utcára menni — méltatlankodott Maris, mind a százhúsz kilójával. (Folytatjuk) 1970. június 10. Kárpátontúli emberek jövedelem a kolhozban Ezekben a napokban ünnepségsorozaton emlékeznek szovjet barátaink arra, hogy a kárpátontúli terület 25 éve csatlakozott az anyaországhoz, a nagy Szovjetunióhoz. Mit fejlődött a Kárpátontúl az elmúlt negyedszázad alatt? Aki eljut közvetlen szomszédaink festőién szép szűkebb hazájába — és egyre több szabolcsi részesül ebben a szerencsében — lépten, nyomon tapasztalhatja, a szó igazi értelmében vett óriási változásokat. Nemcsak a terület központja, Ungvár mutatja ezt még az idegennek, hanem a legkisebb település is. E sorok írója is beszámolhatna közvetlen tapasztalatai nyomán az új gyárakról, lakónegyedekről, mesterien szép művelődési Masthfényekről. Ezúttal mégis másról essék szó: arról, hogyan élnek az emberek, közülük is azok, akik a földművelésből, az állattenyésztésből teremtik elő a mindennapi szükségletek fedezetét. Bilki falu „Za Nove Zsittja” (magyarul Új Életért) nevű kolhozába invitált az egyik napon kísérőnk. Elöljáróban annyit tudtunk erről a közös gazdaságról, mintegy 6000 hektár a területe, ebből 1200 hektár a szántó, 1000 hektár a gyümölcsös, van 1400 hektárnyi bükkerdejük, viszonylag jó legelőjük, kaszálójuk. 3300 tag tartozik a kolhozhoz, közülük 2 és fél ezer a munkaképes. Amikor Bilenec Petro Jurijevics kolhozelnök — aki különben ha töri is, de elfogadhatóan beszéli a magyar nyelvet — megismerkedésünk első perceiben elmondta, milyen erőfeszítéseket végeznek a hozamok növeléséért, a gazdálkodás eredményesebbé tételéért, cseppet sem lepődött meg, amikor feltettem neki a kérdést: „És hogyan élnek, mennyit keresnek az emberek?” Maga is elmondta, hogy a dolog természetéhez tartozik: ahol jó a kolhoz, ott jól és egyre jobban kell boldogulniuk a tagoknak is. Később aztán kiderült, hogy egyáltalán nincs takargatnivaló, az elmúlt évek változásai meglátszanak az emberek életszínvonalában is. Megemlítette például, hogy a legutóbbi esztendőben 3 millió 200 ezer új rubel volt a kolhoz bevétele, amelyből a tiszta jövedelem jóval meghaladta az 1 millió rubelt. — Ennek a jövedelemnek a több mint 60 százalékát közvetlenül fizetésekre fordítjuk — mondotta az elnök. Ez azt jelenti, hogy a kolhozunkban dolgozók szinte a gyári munkásokhoz hasonló bérezésben részesülnek. Ha csupán azt tekintenénk, hogy a havi átlagkereset úgy 70 rubel körül van, ez még nem mondana sokat, csupán közepesnek tekinthető. De ebben az „átlagban” benne foglaltatik mindenki, az állattenyésztő éppúgy, mint az irodista, vagy a földeken dolgozók, s az is, aki csak részidőben dolgozik. Sokkal kifejezőbb — s a mi megyénk termelőszövetkezeteiben dolgozókat is inkább érdekli — mennyit keres például egy állattenyésztő? Átlagban havi 138 rubel az állattenyésztők keresete. S ezen belül is vannak természetesen kiemelkedő jövedelmek. Nem ritka, hogy a legjobb fej önök például havonként 250—280 rubelt visznek haza. Hasonlóan jól keresnek a traktorosok (átlagban 150 rubelt). Megtalálták a módját annak is, hogy kellően honorálják a nagyobb szorgalmat és a szaktudást. Például a szőlőben, a gyümölcsöskertben és másutt a terven felüli mennyiség után 25 százalékos a premizálás. Túl a klasszikus üzemágakon (növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet) kisegítő üzemek létesítésével is gyarapítják az állandó munkahelyeket és a bevételeket. A kolhoz festékgyárában — ahol száraz és olajfestéket készítenek nagy mennyiségben — 380 ember dolgozik. Létesítettek vesszőfonó üzemet, ahol 80 ember talál munkát. — És hogyan élnek a fiatalok? — Több mint félezer komszomol korabeli fiatalunk van, s és a mi nagy szerencsénk, mert ők nemcsak bírják a munkát, hanem becsületesen el is végzik. Közülük 280 a Komszomol-tag. A legkülönfélébb munkahelyeken számíthatunk rájuk, de hogy az ő állandó foglalkoztatásukról gondoskodjunk, varróüzemet létesítettünk nekik. Itt egyelőre hetvenen dolgoznak, de van lehetőség a bővítésre. Elmondta az elnök, hogy különösen a fiatalokra érvényes az, aki tanul, képzi magát, többet is kapjon. Ezért úgy döntöttek, hogy akik különböző tanulmányokat folytatnak, plusz I5°/o pótlékot kapnak. Megbecsülik a jó szakembereket is. Aki például megszerzi az „Az állattenyésztés mestere” diplomát, a különben járó bérét 10 százalékkal emelik. Azzal is a fiataloknak kedveznek, hogy nem sajnálják a pénzt ösztöndíjakra sem. Jelenleg például hat emberük főiskolát végez havi 50 rubeles ösztöndíjjal, négyen pedig technikumba járnak, ők 25 rubel ösztöndíjat kapnak. — Segítik-e a fiatal házasokat? — faggattam az elnököt, aki csodálkozott a kérdésen. A kolhoz vezetősége jól tudja, hogy minden kezdet nehéz, ezért már a lakodalom megszervezésénél is különböző kedvezményekkel segíti az ifjú párt. Aztán folytatódik ez a segítség a lakásépítésnél a kolhoz gépeivel, szakembereivel, sőt sokszor anyagaival is. Évente Bükiben több mint 100 új ház épül — jó részük emeletes kolhozlakás — ezek többségében a fiatal kolhoztagok találnak otthonra. De nem feledkeznek meg az idősebb a munkában megfáradt táglaikról sem. Nekik évente 6 lakás jut. Különben elég sok — 860 — nyugdíjasunk van, akiknek megélhetéséről gondoskodniuk kell. Túl a természetbeni juttatásokon, a kolhoz évi bevételének 4 százalékát közvetlenül nyugdíjakra fordítják. Aki ismeri a szovjet árrendszert, s azokat a kedvezményeket, amelyeket a különböző szolgáltatásoknál élveznek a lakosok, az a fenti számokból könnyen következtethet a kárpátontúli emberek — ez esetben a biska kolhoztagok — életszínvonalára. Nemcsak a lakáskultúrájuk emelkedik szemlátomást, mind több jut jövedelmükből az öltözködésre, a művelődési- -is a szórakozásra is. Búcsúzóul Bilenec Petro Jurijevics elnök mégis azt mondta: „Nem élünk roszszul, de varnnak nálunk jobb kolhozok is. Éppen ezért mi állandóan elégedetlenek vagyunk önmagunkkal, szemben Ha még jobban dolgozunk — amire megvan a lehetőség —, akkor még több juthat közvetlenül a családok megélhetésére. Mindez pedig csak rajtunk múlik.” Angyal Sándor Kárpátontúlon a szovjet rendszer évei alatt csaknem kévmilliárd rubelt költött az állam építkezésekre, ebből ’mintegy 300 milliót lakóházépítésre. Felvételünk: új háztömb vidéken.’ (Kovács Alfréd felvétele)