Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-01 / 27. szám
SELET-MAG'?At ORSZÁG Aláírták a szovjet — magyar árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet Ünnepélyes külsőségek között írták alá pénteken délután Moszkvában Magyarország és a Szovjetunió 1975. évi árucsere-forgalmi jegy■zőkönyvét, amely kereskedelmi forgalmunk újabb jelentékeny bővítését helyezi kilátásba ebben az évben. A szovjet külügyminisztérium Tolsztoj utcai vendégházában Nyikolaj Patolicsev szovjet, külkereskedelmi miniszter és dr. Bíró József, hazánk külkereskedelmi minisztere látta el kézjegyével a kölcsönös áruszállításokról szóló vaskos okmányt, amelynek alapján országaink 1975- ben minden eddiginél nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítanak le egymással. A jegyzőkönyv aláírását követően nyilatkozatot tett Nyikolaj Patolicsev szovjet, külkereskedelmi miniszter. A jegyzőkönyv aláírásával — mondotta — nagy és fontos munka fejeződött be. 1975- ben, a most folyó ötéves terv befejező évében a két ország a kölcsönös szállítások növelését irányozza elő. A kereskedelmi forgalom a jegyzőkönyv értelmében 8,3 százalékkal növekszik 1974- hez képest, értéke pedig meghaladja a két és negyedmilliárd rubelt. Az elmúlt évek tapasztalataiból ítélve azonban a két ország külkereskedelmi vállalatai tovább keresik majd a forgalom bővítésének lehetőségeit évközben is és ennek a ,jó hagyománynak a figyelembevételével , teljes biztonsággal elmondhatjuk, hogy a tényleges kölcsönös szállítások mértéke öt év alatt csaknem egymilliárd rubellel lesz több, mint amennyit az 1971—1975. évi hosszúlejáratú megállapodás előirányzott. Nyilatkozatot tett a jelenlevő szovjet és magyar szakemberek, valamint a két ország sajtójának nagyszámú képviselője előtt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, a magyar keresedelmmi kormányküldöttség vezetője is. A * -a8 — A most lezárult tárgyalások — mondotta dr. Bíró József — ismét azt bizonyítják, hogy ki tudjuk használni gazdaságaink növekvő lehetőségeit, következésképp együttműködésünk tovább bővíthető. Tárgyalásainkat az internacionalista szellem jellemezte. Amikor a szükségleteket és a lehetőségeket vetettük össze, akkor mindkét fél érdekeinek figyelembevételével zártuk le a kérdéseken . A most folyó ötéves tervben Magyarország és a Szovjetunió még szorosabbra fűzte a gazdasági szálakat. Kereskedelmi forgalmunk 1975-ben várhatóan mintegy 56 százalékkal múlja felül az 1971-es szintet. De. Bíró József a gazdasági együttműködés kiemelkedő példáiként említette az olefinprogramot, a Testvériség gázvezetéket, a Barátság olajvezetéket, az épülő 750 kilowattos nagyfeszültségű elektromos távvezetéket. Dr. Bíró József ezt követően részletesen ismertette az idei évre előirányzott magyar behozatal tételeit. A már említett tételek mellett jelentősen bővül gépimportunk. A légiközlekedés fejlesztésére 3 Tu—154-es típusú repülőgépet vásárolunk, 35 ezer személygépkocsit — ebből több mint 30 ezer Zsiguli — valamint mintegy 5 ezer teherautót szerzünk be a Szovjetuniótól. A mezőgazdasági gépigények kielégítésére 4500 darab MTZ—50-es típusú traktor, 1350 db nagy teljesítményű gabonakombájn érkezik. Növekszik a számítástechnikai eszközök, valamint az univerzális és speciális szerszámgépek behozatala. Meggyőződésünk — jelentette ki végezetül dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter —, hogy a most aláírt árucsere-forgalmi jegyzőkönyv végrehajtását vállalataink maradéktalanul biztosítják és az előző évek gyakorlatához hasonlóan lehetőség nyílik a kölcsönös áruforgalom további bővítésére évközben is. A miniszter köszönetet mondott szovjet kollegájának , Nyikolaj Fatolicsevnek, valamint a szovjet szakembereknek együttműködési készségükért, az árucsere-forgalmi jegyzőkönyv előkészítése folyamán végzett eredményes munkáért. Brüsszeli Tanácskozás az európai biztonságról Brüsszelben pénteken folytatta tanácskozását az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottságának kibővített ülése. A tanácskozáson az európai közvélemény képviselői tavaszra tervezett konferenciájának napirendjéről, munkamódszeréről volt szó. A vita résztvevői megállapították, a közvélemény képviselőinek át kell tekinteniük az európai biztonsági és együttműködési konferencia alakulását, meg kell vizsgálni milyen intézkedésekkel segítheti elő a közvélemény a biztonsági konferencia sikerét, az ott létrejött megállapodások valóra váltását, hogyan lehet az együttműködés révén továbbfejleszteni az enyhülési folyamatot. A tavaszi konferencia a tervek szerint négy bizottságban vizsgálja meg ezeket a kérdéseket. A vitában számos ország küldöttei szólaltak fel, köztük a magyar nemzeti bizottság képviselői. A bizottságot négy delegátus képviseli, dr. Bartha Tibor református püspök, alelnök vezetésével. A tanácskozás előreláthatólag szombaton ér véget Genf: SALT-tárgyalások Pénteken Genfben felújították a hadászati fegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalásokat. A Szovjetunió állandó ENSZ-képviseletén találkozott Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője és Alexis Johnson nagykövet, az amerikai delegáció vezetője. Finn—csehszlovákos közlemény Helsinkiben finn—csehszlovák közös közleményt írtak alá abból az alkalomból, hogy Bohuslav Chroupek, csehszlovák külügyminiszter, Ahti Karjalainen finn külügyminiszter meghívására ötnapos hivatalos látogatást tett Finnországban. Bohuslav Chroupek csehszlovák és Ahti Karjalainen finn külügyminiszter pénteken Helsinkiben két dokumentumot írt alá: a vízumkényszer megszüntetéséről szóló megállapodást, valamint azt a megállapodást, amely megszünteti a kétszeres adózás lehetőségét. SStS feSruIr 5L' Pintér István: 3. Van-e kiút csak Nyugat felé? 1942—43 telén Sztálingrádnál Hitler elszenvedte legnagyobb vereségét. Megfordult a kocka. Ettől kezdve a Vörös Hadsereg győzelmet győzelemre halmozott. De nemcsak Hitlert, hanem „szövetségeseit” is kiheverhetetlen csapás érte a Volga és a Don pártján. Köztük volt Magyarország is, hisz a Don-kanyarban, Voronyezs térségében elpusztult a 2. magyar hadsereg. A súlyos vérveszteség, a fronton „a magyar nép önérzetét vérig sértő német magatartás” ismertté válása, a növekvő német igények miatt az ország gazdasági helyzetének gyors romlása mindenekelőtt a háború elleni és a társadalmi elégedetlenség erőteljes jelentkezésében mutatkozott meg. A kormány szembe találta magát az „oktalan béke utáni vágyakozással”, a „fertőző kishitűséggel”, az államférfiak szavainak „kétségbevonásával”, s főként a nácik oldalán várható vereség, a győzelemben való kételkedés növekedésével. A csendőri, rendőri jelentések egész sora a munkások nyugtalanságáról, az állandó bérkövetelésekről, elégedetlenségről, a „baloldali eszmék”, a „kommunista tanok” gyors terjedéséről, a „robbanás” veszélyeiről írnak. 1918—1919: a forradalmak lidérce egyre gyakrabban jelenik meg a magyar uralkodó osztályok előtt. A fronton és az országban végbement változások az uralkodó osztály „körében is, főként ellentéteik kiéleződésében éreztették hatásukat. A nácik feltétlen hívei, az imrédysták és nyilasok újabb katonai és gazdasági segítséget követeltek, mindent a frontnak meggyőződést hangoztattak. A helyzettel reálisan számolók — ide tartozott maga a miniszterelnök, Kulay Miklós is — belátták, ha nyíltan nem is mondták ki, hogy Hitler elvesztette a háborút. Ezért ők olyan ,,hazardírozó” politikába kezdtek, amelynek lényegét a következőkben foglalhatnánk össze: Anglia és Amerika nem engedheti meg, hogy a szovjet csapatok a szovjet területek után, Közép- és Délkelet- Európát is felszabadítsák. Mi mást célozna Churchill azon terve, hogy a Balkánon nyitja meg a 2. frontot. Ha ez igaz, márpedig Kállayék elképzelhetetlennek tartottak mást, a kormány feladata a következő: változatlanul harcolni a szovjetek ellen, miközben Nyugat felé meg kell kezdeni a különbéke-tapogatódzásokat és abban a pillanatban, amikor az angolszász csapatok partra szállnak a Balkánon és elérik Magyarország határait, kilépnek a háborúból. Kállay külpolitikai elképzeléseinek volt egy belpolitikai változata is. Ennek lényege: mindenáron megakadályozni, hogy a háború végén Magyarországon 1918 és 1919-hez hasonló szituáció alakuljon ki, hogy a tulajdonviszonyokban forradalmi változásokra kerüljön sor. Ez utóbbi érdekében a kormány változatlan hevességgel üldözte a kommunistákat és velük szimpatizálókat, hogy megadályozza az antifasiszta harc legkövetkezetesebb erejének talpra állását. S méginkább, hogy megakadályozza az országban társadalmi méreteket öltő elégedetlenség,és azt tudatos cselekvéssé kovácsolni akaró KMP-vel való talál-,,,, kozást. Sajnos az SZDP, a szakszervezetek jobboldali vezetői és a Kisgazdapárt jobbszárnya is jórészt elfogadta a Kállay-féle alternatívát és rajtuk keresztül e politika jelentős tömegeket tudott befolyásolni. A hintapolitika nemcsak befolyásolta, hanem távol is tartotta a dolgozókat az aktív, eredményre is vezető háborúellenes harctól, a tömegmegmozdulásoktól. Éppen e politika miatt „az antifasiszta szövetségnek különleges nehézségei adódtak" — átlanította meg Kádár János, aki ebben az időben is a párt vezetője volt. Ugyanis nem kevesebbről volt szó a részükről, mint olyan nemzeti összefogásról, amely kirekeszti a közös küzdelemből a kommunistákat, olyan összefogásról, amely nemcsak a náci Németország és magyar kiszolgálóik, hanem a Szovjetunió és a kommunisták ellen is irányul. A kivárási politika különösen veszélyes szakaszába lépett 1943 őszén, amikor a Nyugat felé kiugrás hangoztatása épp úgy, mint a Szovjetunió és a nyugati hatalmak közötti ellentétek felülkerekedésére apellálás csak arra volt jó, hogy félrevezesse a tömegeket. Eltakarja előlük az alapvetően megváltozott katonai—politikai helyzetet, azt, hogy a felszabadítót nem Nyugatról, hanem Keletről kell várni. A kommunisták éppen ezért szokatlanul éles formában vetették fel: végre tudomásul kell venni, hogy kudarcra van ítélve minden olyan törekvés, amely a háborúból való kilépésnél számításon kívül hagyja a Szovjetuniót és csak a nyugati szövetségesekre kívánja építeni terveit; a kiugrás belső feltételeinél pedig nem épít az antifasiszta ellenállás következetes erőire, eleve kizárja a tömegek forradalmi lendületében rejlő óriási lehetőségeket. Van azonban kiút az egyre válságosabbá váló helyzetből, szögezte le a kommunista párt. „Ez az út a kemény és bátor harc útja: teljes és félreérthetetlen szakítás a reakcióval, Kállay jelszavaival.” 1943 őszén már a munkásság soraiban is erősödik az aktív harc akarása. A csepeli, diósgyőri munkások megmozdulása, a mezőtúri asszonyok tüntetése, a bányászok antifasiszta tömeggyűlései, s általában a szervezett dolgozók politikai aktivitásának felélénkülése mind a komoly változás előjelei. 1944 februárban már Bajcsy-Zsilinszky Endre is felismerte, hogy az általa is hosszú időn át támogatott hintamlitika csődpolitika. Az idő azonban már kevés volt ahhoz, hogy a tömegek erejével vessenek véget az antifasiszta harcot gátló politikának. 1944. március 19-én bekövetkezett Magyarország német megszállása. CFolytattjuk ki FEKETE GYULA ! 22. — Testvérek!!!... Magyarok vagyunk! Én kitüntetést kaptam a fronton!... Ne tegyék velem!! Én kitüntetést kaptam a fronton!... Emberek!.. Hát legyenek belátással... én kitüntetést kaptam...! És hirtelen más hangon — vagy nem ugyanaz a hang — még erősebben: — Dögöljön meg Szálasin. Dögöljön meg!... Dögöljetek meg mind!... Dögöljetek...! Felugrott a dikóról, de nemert kimenni az udvarra. Tudta most már, hogy .. .csakis kivégzés lehet, ha ilyeneket kiabálnak. Még aztán őt is elővennék a sapkamiatt. Vagy a lovak miatt, amiért magukra hagyta a lovakat ! E G E N Y — Testvérek!... így jár minden hazaáruló! — kiáltották megint „Úgy van, arra is azt mondák, Pesten — jutott az eszébe. — A hazaárulót szoktála végezni Meg a kémet, par szánt, ilyesmit.” Azért csak kiszökött leske adni, de nem látott át az iskolaudvarra a palánk mögül A tyúkól létrájáról azután látta, hogy tele az iskola udvar nyilasokkal meg katonákkal. S a legfelső létrákokról azt a fát is meglátta, amelyen egy mezítlábas kanna lógott. Kék volt az arcai felakasztott katonának, a feje lefittyenve, meg is halhatott már, mert leengedték. De a fal alá nem láthatott oda, már vánálmik vele. Fázott a keze, hukukolta, és türelmetlenül várta a létrán, hogy megint akasszanak valakit Azt szerette volna látni, mikor éppen meghal. Rengeteg halottat látott mostanában, ha az itt mind sorba volna fektetve, megszámolni sem tudná. De azt a pillanatot még sohasem látta, amikor éppen meghal valaki. Elgondolni sokszor elgondolta már: olyasformán lehet az ember is, mint a csirke amikor a nyakát elvágják Rándul egyet-kettőt nagyokat rúg, és kész. De látni még sohasem látta. Huhukolta a markát, ő nézte a kötélen a hurkot Biztos, hogy akasztanak még máskülönben lehúzták volna a kötelet is a fárét. Egyszerre mozgás támadt odaát, az iskolaudvaron. Rövid vezényszavak pattogtak. Egy szakasznyi katona kitódult a nagykapun. Futólépésben trappoltak el a túloldalon, a járdán, zörgő oldalzsákkal kalimpáló fegyverekkel. Felbúgtak a motorok. Már semmit sem lehetett hallani a motorajtól Valami történhetett. Már az biztos. Hacsak nem az oroszok vannak itt megint? Emlékezett rá, hogy a front távoli morajlását hallotta ugyan, míg a motorok nem zúgtak, de semmivel sem hallatszott erősebben, mint reggel. De akkor mitől ennyire ürgős nekik? Ilyen egyszerre? Azok a nyilasok is átjöttek nér az iskolaudvarról, akik ebben a házban voltak elszállásolva. Elhagyott ház lehetett ez, elvitték a lakói vagy elmenekültek. Legaábbis reggel óta nem láto az udvaron civilt. Most fordult be a kapun amerős nyilas. Egyenesen a milóba tartott , bebújt a tyúkól mögé, onnan leskelődött most már. Egy perc múlva megjelent az istálló ajtajában a bilgeris, kantárszáron vezette kifelé a lovakat. — Te gyerek!... Gyerelő!... Még jobban elbújt, be az üres tyúkólba. Ha keresnék, itt persze könnyen megtalálnák, de nem igen keresik. Ha ennyire sietős. ki lehetne épp velük is jönni — milyen jó darab kolbászt hozott délben ez a tohonya —, Miskolcon is jól megvolt ő a nyilasokkal. De az oldalzsákot nem hagyhatja veszni, nincs annyi kolbász a világon. Még szerencse, hogy reggel az oldalzsák nélkül császkált amikor a sapka miatt elkapta a bilgeris. Ha megnézik mi van benne — márpedig az ilyen vallatásnál megnézik —, persze, hogy elzabrálták volna A bicskákat legelőször. Meg aranyakat. Meg minden Érezte, ahogy mászik rajt tetű Izgett.Mozgott, vaka ódzott, de nem mert kimordulni a tyúkólból. Sötétedett már, amikor teljesen elcsendesedett a környék. Visszalopózott a kolbászért az istállóba, jó fele megmaradt délben. Ott volt a dikó fölött a polcon, csakugyan nem vitte el a bilgeris Ráérősen falatozni kezdett. Hadd sötétedjék meg. Később, ahogy a tárvanyitva hagyott kapun kióvatoskodott az utcára: csend és sötétség mindenütt. Olyan síri csönd, amilyen csak a fronton lehetséges, amikor elhallgatnak a fegyverek. Ember, állat behúzódik a vackába, és szorongva figyel: vajon mi baj lesz ebből a csöndből megint? Tehén nem bőg, lehet, már egyetlen tehén sincs a faluban, mind elhajtották. Kutya nem ugat. Amelyik sokat acsarkodott, nem bírt beletörődni a frontéletbe, mind agyonlőtték azóta a katonák. Fél kézzel a palánkot tapogatva elindult a sötétben. A főutcán nem tévedhet esdíg tart a flaszter, az mind főutca. Emlékezett rá: vasrácsos kerítés van a sarkon, itt, ahol be kell fordulni. Pedig majd csak elér, nere ehet nagyon messze. Azután lesz nehezebb, eljutni a vajkötétben a szélső házakig, mert nincs tovább flaszter. És palánk sincs mindenütt. (Feljrtattuk)