Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-15 / 191. szám

8 Sakkozók a négyzetest Stílusok, szemléletek is megütköztek a most véget ért jubileumi vegyesmester­­versenyen. A teljesítményé­vel úgyszólván senki sem le­het elégedett a részt vevő mesterek és mesterjelöltek közül. Még az utolsó előtti fordulóig kitűnően szereplő Kapu és Radnóti is elvesz­tette veretlenségét. A mes­terjelöltekre pedig különös­képpen rá járt a rúd. A 11. forduló ugyanis úgy alakult, hogy valamennyi mesternek mesterjelölt ellenfele volt a sorsolás szeszélyéből. S az eredmény? 6:1 a mesterek ja­vára, csupán csak dr. Sallay vesztett a néhány játszmában egészen kitűnően játszó Kar­sai ellen. Megmérettünk és könnyű­nek találtattunk volna? Ko­rántsem! Mindezek a verse­nyek legtöbbjéről elmondha­tók. A sakk egy olyan priz­ma, amely sokféleképpen mu­tat meg bennünket. A vég­eredményt nézegetve ebből raktuk­ össze rövid jellemzé­seinket. Azt juttatva eszünk­be, amit Rosal, a neves szov­jet sakkszakíró írt Karpov világbajnokról „Karpov nagy­mester négyzete” címmel. Ebben Rosal Napóleont idé­zi, aki azt vallotta, hogy igazi hadvezérré csak az válhat, akinek katonai képességei sa­játos négyzetet alkotnak: a függőlegesen vannak ábrá­zolva a természetes adottsá­gok (ilyen a tehetség), míg a vízszintesen az erős és hatá­rozott egyéniség jegyei. „Kar­pov függőlegese már régóta csodálatos magasságba szö­kött, s nem hétköznapi az akaratereje, egyénisége sem...” A mi négyzeteink jószerivel kisebbek, de a mérésre épp­úgy alkalmasak. Radnóti Béla mester játék­ereje korábban tapasztalati úton fejlődött. Az utóbbi években azonban rákapcsolt és kezdte átvenni a teóriát. Játéktudása mindamellett a középjátékban legjelentő­sebb. Az, hogy az élen vég­zett, megérdemelt s különös­képpen a küzdőszellemének is köszönhető. S mutatja, hogy négyzetének függőlegese még mindig nagyobb. Perényi Béla mester a másik éllovas. Tagja annak a nemzedéknek — lévén fiatal —, aki az In­formátort, a Nemzetközi Sakk Szövetség elméleti folyó­iratát behatóan tanulmányoz­za. Itt minden valamire való játszma és megnyitás megta­lálható. Stratéga­i, gazdag kombinációs fegyvertárral, s igen rugalmas sakkot játszik. A végjátéktudását kell is­mert szorgalmával fejleszte­nie és csökkenteni a hiba­pontokat. Akkor aztán nyitva áll előtte akár a nagymesteri pálya is. Kapu Jenő mester az utol­só két fordulóban fékezett le. Milyen kár, hiszen csaknem mindenkit meggyőzött válasz­tékos pozíciójátéka, eredeti stratégiája és taktikai éber­sége. Szigorú etikai normákat érvényesít a versenyzésben, s ha erre odafigyeltek a nyír­egyházi fiatalok, akkor so­kat javíthatnak a szorgalmu­kon, s a küzdeni akarás ké­pessége terén. Szép szabályos a kapu négyzete. Szöllősi László mester az eredetiség­re esküdött fel! Örökifjú sak­kot játszik, küzd, kezdemé­nyez, s újrakezd, ha valami nem sikerül. A második fél­időben még az elsőnél is ve­szélyesebb — néha önmagára is. A megnyitásai mélyek, ra­vaszak és házi változatokkal megspékeltek. Aki nem is­meri őket, aknára lép. Kása László mester nagy metamorfózison ment át az utóbbi egy-k­ét évben. Elmé­lyült, higgadt lett, ugyanak­kor nem adott fel az elveiből. A Kósa-féle tétel így hang­zik: támadni, amikor csak lehet! Lasker is ezt tette, de nem minden ellenféllel szem­ben. Vannak ugyanis olyan versenyzők, akik — előbb­­utóbb — önmagukat teszik tönkre, ha hagyják őket ját­szani. Kósa függőlegesét csak úgy éri el vízszintese, ha to­vább tanul és kibővíti stílu­sát lélektani elemekkel. E so­rok írója háromszögletű ka­lapot visel, de nem hadvezér, A sakkal egészíti ki életét. Dr. Sallay Roland mester­n­ő az, aki saját szavai szerint év végén már nyugdíjba megy a felelősségteljes állásából és akkor elkezd sakkot tanulni. Fiatalok, valóban reszkesse­tek, mert Sallay mester lepo­rolja a Spielmann-féle táma­dósakkot, sőt újjá is alakítja. A mesterjelöltek sorában Karsai Istvántól várhatunk jelentős fejlődést. A szorgal­mán, életformáján múlik, hogy mesterré érik-e, négy-öt év alatt. Tiszai Kálmán gyak­ran elfáradt a játékidő vé­gefelé és ilyenkor hibát vé­tett. A Kosa elleni győzelme azonban feledteti ezt. Ma­­jerszky Nándor — aki vendég a mesterjelöltek közt — nem­hiába müncheni mesteri cím birtokosa. Kiforrottan játszik, nála is a fáradékonyság gör­béje szól csak közbe. Szilágyi Sándor maradt és volt őste­hetség. Tanulnia, tanulnia, ta­nulnia kell, miként Benicsák Jánosnak is. Mindketten a középjátékban legerősebbek, az arányokat tehát helyre kell állítaniok. Dr. Kecskés János a verseny alatt orvosi hivatását is ellátta. S mégis, milyen fáradhatatlanul küz­dött. Péter László pedig el­mondhatja, hogy nem az a legény aki adja, hanem aki állja. Véget értek a küzdelmek. De akik részt vettünk, mon­dogatjuk, hogy nekün­k még találkozni kell... Hajtun József sakkmester A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003. 11-277. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 12 334 Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 47. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5 Telefon: 10—150. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon nyírségi nyomda Nyíregyháza, Árok utca 15. P. v.: Holéczi István KELET-MAGYARORSZÁG Kiírták az MNK-t A Magyar Labdarúgó Szö­vetség kiírta az 1975—76. évi labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupa küzdelmet. A ha­gyományoknak megfelelően az MNK-ban való részvétel az NB-s csapatok számára ismét kötelező. Ezen túl, a megyei labdarúgó szövetség a megyei I. osztályban szereplő együt­tesek részvételét is kötelező­vé tette. A megyei II. osztály­ban, és ennél alacsonyabb szintű bajnokságban részt ve­vő együttesek pedig önkéntes alapon vehetnek részt az 1975 —1976. évi labdarúgó MNK ban. Az önként jelentkező együttesek részvételi szándé­kukat írásban jelenthetik be a megyei labdarúgó-szövetség­nél augusztus 16-ig. Tóth József Totótanácsadó 33. HÉT PÓTMÉRKŐZÉSEK 14. Barcs (15)—Táncsics SE(17) 1 15. ÉGSZÖV (3—4)— Kecskeméti SC (7) x,2 16. Szabó SE (12) — Szegedi Dózsa (1)X 1. MÁV DAC (20) — Szolnoki MTE (11)­­,x 2. Oroszlány (9)—Budafok (1) X 3. Szekszárd (7—8) — Debr. VSC (12—13)1 4. Nagyb. (10)—Pécsi MSC(2) x,2 5. FÖSPED (15)— Dunaújv.(3) x,2 6. Bp. Spart. (18)—Volán(5) x 7. N.­kanizsa (19)— KEFSE(6) l,x 8. Borsodi B. (6) — Nyíregyháza (8) l,x 9. DMTE (9)—MVSC (11)1 10. Gyöngyös (15)—Kazincb.(17). 1 11. Dombóvár (18) — Szív. MÁV (9—11)X 12. Bp. Építők (19) — Pénzügyőr (3—4) l,x 13. ÉRDÉRT (3—4) — Ganz-MÁVAG (7—8) 1.x Események a sorokban Kispályás női labdarúgó Alkotmány Kupa tornát ren­dez a Nyíregyházi Járási Sportfelügyelőség augusztus 20-án Oroson. A tornán Nagy­­cserkesz, Vencsellő, Székely, Kótaj, Tiszabercel, Bashalom, a Rakamazi Spartacus, a Ti­­­szalöki HÓDIKÖT és a Nyír­egyházi Jósavárosi TK csapa­ta vesz részt. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete női és férfi vándordíjas sportve­télkedőt rendezett labdarúgó-, sakk- és asztalitenisz-sport­ágban. Az összesített pontver­senyt a Nyíregyházi 5-ös Vo­lán Vállalat nyerte, a Debre­ceni 13-as AFIT, a Debrece­ni 6-os Volán Vállalat és a Debreceni Közlekedési Válla­lat előtt. * Augusztus 20-án a Hajdú megyei Ebes községben ren­dezik meg a Nyíregyházi já­rási válogatott—Debreceni já­rási válogatott visszavágó jellegű barátságos labdarúgó­mérkőzést. (Az első találko­zón a nyíregyházi járási együttes nyert­ 3:0-ra.) A sza­bolcsi csapatban a következő játékosok kapnak helyet: Te­­lepóczki, Torna, Bárány, Tu­­róczki (Búj), Volosenszki, Kiss (Napkor), Cseh, Keczk­ó, Tomasovszki (Nagycserkesz), Ferenczi László, Ferenczi La­jos (Tiszadada), Pásztor Lász­ló, Pásztor József (Nyírib­­rony), Péter (Nyírtura), Bu­­lyáki (Székely). A Labdarúgó Felszabadulá­si Kupa második fordulójá­ban, augusztus 20-án, me­gyénk együttesei a következő mérkőzéseket játszák: Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi— Rakamazi Spartacus, Záhonyi VSC—Salgótarjáni BTC II. ■ A Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület hagyományos hor­gászversenyét augusztus 17- én, vasárnap rendezi meg a Keleti-főcsatorna tiszavasvá­­ri szakaszán. A verseny 7 órától 11 óráig tart, a szoká­sos horgászrend szerint. A gyülekezés a Tiszavasvári Horgász Egyesület tanyáján lesz, benevezni 6 óra 40 per­cig a helyszínen lehet. A versenyzők ellátásáról az egyesület vezetősége gondos­kodik, térítés ellenében a csa­ládtagok és vendégek is kap­hatnak ebédet. Békéscsabai Vízügy—Nyír­egyházi­­ Spartacus-Petőfi 21:18 (11:11). Férfi kézilabda MNK-mérkőzés Nyíregyhá­zán. Góldobók: Tamás 9, Ja­­netka 3, Munkácsi, Marton 2—2, Virtics, Smid 1—1. A vendégcsapat megérdemelten jutott tovább. Mai sportműsor A megyei teke szakszövet­ség ma délután 14 órától ren­dezi meg a megyei férfi páros nagygolyós tekebajnokságot a nyíregyházi stadion tekecsar­nokában. A bajnokságon az öt NB III-as szabolcsi együttes­ből két-két páros versenyez­het. A kézilabda NB II sorsolása Augusztus 17-én kezdődik az NB II-es kézilabda-bajnokság őszi idénye. A férfimezőnyben az idénynyitó fordulóban a Nyírbátor—Nyíregyházi Spar­tacus-Petőfi rangadó a nyíregy­háziak számára lehet elsősorban fontos. Hiszen vereségük esetén nehéz helyzetbe kerülnek. A női mezőny első fordulójában a Mátészalka—Nyíregyházi Ta­nárképző rangadó szerepel. Ám mérkőzésre nem kerül sor, mert előrehozva lejátszották — döntetlen végeredménnyel. A sorsolás: FÉRFIAK I. forduló, VIII. 17: Tiszavas­vári—Pamuttextil, Nyírbátor— Nyíregyháza, III. k. TTVE—Bu­dakalász, Gyöngyös—Zalka SE, Miskolci B.—MAFC, Salgótarján —Vác. II. forduló, VIII. 24: Budaka­lász—Gyöngyös, Nyíregyháza­iI. k. TTVE, Pamuttextil— Nyírbátor, MAFC—Salgótarján, Zalka—Miskolci B., Vác—Tisza­vasvári. III. forduló, VIII. 31: Tisza­vasvári—Nyírbátor. III. k. TTVE —Pamuttextil, Gyöngyös—Nyír­egyháza, Miskolci B.—Budaka­lász, Salgótarján—Zalka, Vác— MAFC. IV. forduló, IX. 7: Pamuttex­til-Gyöngyös, Nyírbátor—III. k. TTVE. Zalka—Vác, Budaka­lász—Salgótarján, Nyíregyháza —Miskolci B.— MAFC—Tisza­vasvári. V. forduló, IX. 14: Tiszavas­vári—III. k. TTVE, Gyöngyös— Nyírbátor, Miskolci B.—Pamut­textil, Salgótarján—Nyíregyhá­za, Vác—Budakalász, MAFC— Zalka. VI. forduló, IX. 21: III. k. TTVE—Gyöngyös, Budakalász— MAFC, Nyíregyháza—Vác, Pa­muttextil—Salgótarján, Nyírbá­tor—Miskolci B., Zalka—Tisza­vasvári. VII. forduló, IX. 28: Tisza­vasvári—Gyöngyös, Miskolci B. —III. k­. UTVE, Salgótarján— Nyírbátor, Vác—Pamuttextil, MAFC—Nyíregyháza, Zalka— Budakalász. VIII. forduló, X. 5: Nyíregy­háza—Zalka, Pamuttextil— MAFC, Nyírbátor—Vác, III. k. TTVE—Salgótarján, Gyöngyös- Miskolci B., Budakalász—Tisza­vasvári. IX. forduló, X. 12: Salgótar­ ján—Gyöngyös, Vác—III. k. TTVE, MAFC—Nyírbátor, Zalka —Pamuttextil, Budakalász— Nyíregyháza, Miskolci B.—Ti­szavasvári. X. forduló, X. 19: Tiszavas­vári—Nyíregyháza. Pamuttextil —Budakalász, Nyírbátor—Zal­­­­ka. III. k. TTVE—MAFC, Gyön­gyös—Vác, Miskolci B.—Salgó­tarján. XI. forduló, X. 26: MAFC— Gyöngyös, Zalka—m. k. TTVE, Budakalász—Nyírbátor, Nyír­egyháza-Pamuttextil. Vác— Miskolci B., Salgótarján—Tisza­vasvári. NDK I. forduló, VIII. 17: Nyíregy­házi Volán—Egri Dohány, Sajó­­szentpéter—DVSC, VM Közért —D. Közút, Egri Vasas—D. Ki­nizsi, DVTK—Beloiannisz, Máté­szalka—Tanárképző. . II. forduló, VIII. 24: D. Közút —Egri Vasas, DVSC—VM Közért, Egri Dohány—Sajószentpéter, Beloiannisz—Mátészalka, D. Ki­nizsi—Diósgyőr, Tanárképző— Volán-Dózsa. III. forduló, VIII. 31: Nyíregy­házi Volán—Sajószentpéter, VM Közért—Egri Dohánygyár, Egri Vasas—DVSC, DVTK—D. Közút, Mátészalka—D. Kinizsi, Beloian­nisz—Tanárképző. IV. forduló, IX. 7: Egri Do­hány—Egri Vasas, Sajószentpé­ter—VM Közért, D. Kinizsi—Ta­­nárképző. D. Közút—Mátészal­ka, DVSC—DVTK, Beloiannisz— Nyíregyházi Volán. V. forduló, IX. 14. Nyíregy­házi­­ Volán—VM Közért, Egri Vasas—Sajószentpéter. DVTK— Egri Dohány, Mátészalka— DVSC, Tanárképző—D. Közút, Beloiannisz—D. Kinizsi. VI. forduló, IX. 21: VM Közért —Egri Vasas, Debreceni Közút —Beloiannisz, DVSC—Tanárkép­ző. Egri Dohány—Mátészalka, Sajószentpéter—DVTK, D. Kini­zsi-Nyíregyházi Volán. VII. forduló, IX. 28: Nyíregy­házi Volán—Egri Vasas, Diós­győr—VM Közért, Mátészalka— Sajószentpéter, Nyh. Tanárkép­ző-Egri Dohány, Beloiannisz— DVSC. D. Kinizsi—Debreceni Közút. VIII. forduló, X. 5. DVSC— D. Kinizsi. Egri Dohány—Beloi­annisz, Sajószentpéter—Ny. Ta­nárképző, VM Közért—Mátészal­ka. Egri Vasas—Diósgyőr, Deb­receni Közút—Ny. Volán. IX. forduló, X. 12: Mátészalka —Egri Vasas, Nyh. Tanárképző —VM Közért, Beloiannisz—Sa­jószentpéter, D. Kinizsi—Egri Dohány, D. Közút—DVSC, Diós­győr—Ny. Volán-D. X. forduló, X. 19: Nyíregyhá­zi Volán—DVSC, D. Közút—Egri Dohány, Sajószentpéter—D. Ki­nizsi, VM Közért—Beloiannisz, Egri Vasas—Nyíregyházi Tanár­képző, Diósgyőr—Mátészalka. XI. forduló, X. 26: Beloiannisz —Egri Vasas, D. Kinizsi—VM Közért, D. Közút—Sajószentpé­ter, DVSC—Egri Dohány, Nyh. Tanárképző—Diósgyőr, Máté­szalka—Nyh. Volán-D. Rakamazi siker a Felszabadulási Kupában Hét közben, szerdán kerül­tek sorra, a labdarúgó Felsza­badulási Kupa első fordulójá­nak mérkőzései. Megyénk együttesei — a III. csoport­ban szerepelnek — közülük a Záhony szabadnapos volt, a Rakamazi Spartacus hazai pályán, a Nyíregyházi Spar­tacus-Petőfi pedig idegenben szerepelt. A rakamazi együt­tes folytatta múlt heti jó sze­replését, NB II-es ellenféllel szemben aratott győzelmet. A Felszabadulási Kupa III. cso­portjának eredményei: Rakamazi Spartacus—Deb­receni VSC 3:1 (1:0). Közel 500 néző előtt zajlott le a ta­lálkozó, melyen a rakamaziak ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzték le nagy nevű ellenfelüket. Gól­szerzők: Nagy (2), Kegye, il­letve: Kiss. Balmazújvárosi TSE—Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi 1:0 (0:0). Balmazújvárosban ke­rült sorra a mérkőzés, melyen a hazai együttes nagy becs­vággyal játszva Urbán góljá­val nyert. * Barátságos labdarúgó mér­kőzés: Vencsellői Tsz SE— Nagykállói SE 1:1 (1:0). Nagy­­kálló, gólszerző: Vinnai, illet­ve­ Papp (11-esből). A talál­kozón a vencsellői Csisztu sajnálatosan súlyos lábsérü­lést szenvedett. 1975. augusztus 15. ||||||!|| MMBB Kossuth radio műsorából 8,50: A Pickwick Klub. Char­les Dickens regénye folytatá­sokban. xn. rész. — 9,10: Sza­bad szél. Részletek Dunajevsz­­kij operettjéből. — 10,32: Victor .jp operafelvételeiből. — 11,00: Vasút és kibernetika. — 11,49: Béládi Miklós könyvszem­léje. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Boross Lajos népi ze­nekara játszik. — 14,01: A pénz­tártól való távozás után... Ri­port. (ism.) — 14,16: Hosszú az út Agráig. Aymée Sommerteit regénye rádióra alkalmazva. — 15,25: Veszprémi énekkarok éne­kelnek. — 15,52: A Soroksári Művelődési Ház fúvószenekara játszik. — 16,05: A falu tisztes­sége. — 17,05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17,20:­­Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 18,14: A Nagy mesterek — vi­lághírű előadóművészek c. mű­sor folytatása. — 20,00: Közvetí­tés az I. Magyar—Szovjet Ifjú­sági Barátság Fesztivál alkalmá­ból rendezett nagygyűlésről, a Sportcsarnokból. — 21,03: Kül­politikai Magazin. — 21,23: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. — 22,30: Hölgyválasz. Részletek Ránki György—Inno­cent Vincze Ernő—Török Rezső operettjéből. — 22,50: Nagy Zol­tán versei. — 0,10: Bundschuh István stejer citerán játszik. PETŐFI RADIO MŰSORÁBÓL 8,05: Népdalok. — 9,03: Ezer­egy délelőtt. — 10,00: Zenés mű­sor üdülőknek. — 12,03: Takács Paula és Udvardy Tibor énekel. — 13,30: Fenyő és csindallóvi­rág. (Ism.) — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,20: Egy magyar ná­­bob. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. (Ism.) — 19,45: Jo­hann Strauss: A cigánybáró — A II. felvonás fináléja. — 20,28: Muzeális felvételeinkből. — 20,43: Híres történetek — nagy egyé­niségek. — 22,00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 23,15: Könnyű­zene Tamássy Zdenkó szerzemé­nyeiből. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,30: Műsorismertetés. — Hí­rek. — Lapszemle. — 17,40: Ré­gi táncok. (Közben: bélyeggyűj­tők öt perce). — 18,00: Észak-ti­szántúli krónika. — 18,15: Beat­­sztárok. — 18,25: Jó hétvégét! Kulturális és sportprogram­ajánlat. —■ 18,45: A Middle of the Road együttes koncertje. MAGYAR TV 17,23: Hírek. — 17,30: Riporter kerestetik. III. elődöntő. —19,00: Öt perc meteorológia. — 19,05: Reklámműsor. — 19,10: Esti me­se. (SZÍNES). — 19,20: Időseb­bek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: I. Magyar—Szovjet Ifjúsági Barát­ság Fesztivál. Közvetítés a bu­dapesti Sportcsarnokban tartan­dó nagygyűlésről. — 20,40: Bibó Lajos: Csodadoktor. Vígjáték. — 21,40: Járt már ön Belgium­ban? (SZÍNES): Útifilm — I.­­ rész. — 22,05: Tv-híradó 3. — 22,15: Tv-tükör. A karikatúrák. 2. MŰSOR 20.00: NYÁRI SZÍNHÁZI ES­TEK. Sarkadi Imre: Kőmíves Kelemen. Dráma három felvo­násban. A Veszprémi Petőfi Színház előadása, felvételről., (14 éven felülieknek!) — Közben: 20.45: Tv-híradó 2. ROMAN TV 14.30: Románia—Jugoszlávia férfi röplabdamérkőzés. — 16,50: Növényekről és állatokról. — 17,25: A legkisebbeknek. — 17,30: Tv-híradó. — 19,00: Tudományos­­ világ. — 19,35: Szólistaest. — 19,45: Az X—25-ös ügynök. Ju- ■ goszláv film. BRATISLAVA! TV 16,55: Tv-híradó. —­ 17,10: Ér­dekességek. — 17,40: Műszaki I magazin. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Völ­gyek titka. — 20,10: Dalok. — 20,25: A havas liba. Angol film. — 21,15: Tv-híradó. — 21,35: A közbiztonsági szervek intézked­nek. — 21,50: Házassági csel­­­gáncs. Tv-sorozat 3. rész. —­­ 22,30: Oszkár. Francia film. Moziműsor Krúdy mozi: NAPFORDULÓ. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Béke mozi: A PAP FELESÉ­GE. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: A DUNAI HA­JÓS. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zs. mozi: TÚL SOL­­­VÁNY A SZERELEMHEZ. E. k.:­­ fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: FOLYTASSA KÜL- ,­FÖLDÖN. E. k.: fél 8 óra. Kisvárdai mozi: A NÉGY­­ MUSKÉTÁS ÚJABB KALAND­JAI. Mátészalkai mozi: A GYANÚ. Nyírbátori mozi: REPÜLŐ­SZÁZAD. Az Ifjúsági Parkban a SKY­WAY norvég zenekar vendég­szerepel.

Next