Kelet-Magyarország, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-14 / 139. szám

A CUELLAR NYUGAT-BERLINBEN­ Pérez de Cuellar ENSZ-fő­­titkár vasárnap Nyugat-Ber­­linbe érkezett és 24 órás lá­togatást tesz a városban. A világszervezet főtitkárát — aki Münchenből érkezett — a Tegeli repülőtéren vendég­látója Richard von Weizsäc­ker kormányzó polgármester fogadta. Pérez de Cuellar hétfőn továbbutazik London­ba. BRANDT—SINOWATZ­­TALÁLKOZÓ Fred Sinowatz osztrák kancellár és Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke négyszemközti megbe­szélést tartott vasárnap az ausztriai Bregenzben, ahol egy ünnepségen vettek részt. Sinowatz tájékoztatta a nyu­gatnémet politikust az új osztrák koalíciós kormányzás eddigi tapasztalatairól, majd a világgazdaság időszerű kér­déseiről tanácskoztak. EMELKEDIK A TENGEREK SZINTJE A világtenger vízszintje a következő 100 évben két mé­terrel emelkedik — állítják amerikai tudósok. Más szak­emberek véleménye szerint azonban továbbra sem válto­zik a jelenlegi emelkedési ütem, tehát százévenként 10 —20 centiméterrel e­­elkedik a tengerek szintje. Az ame­rikai szakértők részben azzal magyarázzák feltevésüket, hogy — szerintük — a földön az átlaghőmérséklet az elkö­vetkező évszázadban 1,5—4,5 Celsius-fokkal emelkedik és ennek következtében a sarko­kat borító jégtakaró gyorsabb ütemben olvad. TÜNTETÉS MANILÁBAN Több mint ötezer ember tiltakozott vasárnap a Fülöp­­szigetek fővárosában az ellen, hogy a kormány újabb öt év­re engedélyezte az Egyesült Államoknak két hatalmas ka­tonai támaszpont használatát. A Manilától 100 kilométerre északra fekvő, amerikai hasz­nálatban lévő Clark légitá­maszpont előtt munkások, di­ákok és apácák tüntettek. Megfigyelők szerint az idén ez volt a legnagyobb kor­mányellenes tüntetés a dél­kelet-ázsiai országban. MAGYAR FILMEK SIKERE Az idei étampes-i zenei fesztivált a régi magyar ze­nének szentelték, és a feszti­vál idején magyar filmhetet is rendeztek. A Le Monde be­számol arról, hogy a bemuta­tott magyar filmek sikere ar­ra indította az Assia Film ne­­vű új filmforgalmazó válla­lat tulajdonosát, Richard Magnient, hogy vállalata szá­mára, amely a jövő hónap­ban kezdi meg működését, két magyar filmet is lekös­sön: Gothár Péter „Megáll az idő” és Erdőss Pál „Adj ki­rály katonát!” című filmjét. A BETÖRŐK AMERIKÁJA Az amerikai háztartások 29 százaléka, mintegy 25 millió család otthona ellen követtek el valamilyen bűncselek­ményt 1982-ben. A statisztika szerint a különösen magas, illetve a rendkívül alacsony jövedelműek lakásai vonzzák a tolvajokat és a betörőket. A héztartások egyötödéből el­loptak valamit és a lakások hét százalékába törtek be. Kelet-Magyarország A prágai béketalálkozó élén A Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottság ülése Pozsgay Imrének, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csa főtitkárának elnökletével hétfőn Budapesten ülést tar­tott a prágai béke-világtalál­kozó Magyar Nemzeti Előké­szítő Bizottsága A tanácsko­záson Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács fő­titkára adott tájékoztatást­­a béke- és barátságis hónap­ról. Elmondta: a rendezvé­nyek a nagyszabású nemzet­közi seregszemle méltó elő­készítését szolgálták. E hiva­tásuknak eleget is tettek, megfelelő alkalmat adtak a magyar állampolgárok töret­len békevágyának kifejezésé­hez. Egyúttal az is bebizonyoso­dott — folytatta —, hogy az európai biztonság és leszere­lés ügye elválaszthatatlan a nemzeti függetlenségükért, a társadalmi haladásért küzdő erők harcaitól. Ennek jegyé­ben szervezték meg ország­szerte a szolidaritási akció­kat Az elmúlt hónap fóru­main — több mint ezer ta­lálkozón — állampolgárok tízezrei, fiatalok és idősek, munkások és parasztok, hí­vők és ateisták, párttagok és pártonkívü­liek, a társadalmi szervezetek testületei, s a kü­lönféle foglalkozási ágak képviselői ismerkedtek meg a béke-világtalálkozó részt­vevőihez intézett üzenet szö­vegével, s fejezték ki egyet­értésüket annak tartalmával. Az Országos Béketanács­hoz eljuttatott levelek, táv­iratok és aláírások arról is tanúskodnak, hogy népünk töretlenül hisz a béke megőr­zésének esélyében, az esemé­nyek kedvező befolyásának lehetőségében. Sebestyén Nárulemné, az Országos Béketanács elnöke a prágai találkozó előkészüle­teiről szólt, s a többi között kijelentette, az imperialista körök újabb és újabb kísér­letet tesznek arra, hogy meg­változtassák a kialakult nem­zetközi erő­viszonyok­ait. Lépé­seikkel tovább mérgezik a nemzetközi légkört, s fokozzák a háborús veszélyt. Egyúttal heves propagandakampányt indítottak a háborúellenes mozgalmak, főként a Béke­világtanács és a szocialista országok békemozgalmai el­len. A nemrégiben lezajlott nyug­ati-berlini béketalálko­zón is megpróbálkoztak az egység bomlasztásával, a prágai seregszemle tekinté­lyének aláásásával. A jelen­lévő békemozgalmak képvi­selőinek többsége azonban nemet mondott ezekre a tö­rekvésekre, s megerősítette részvételi szándékát. A cseh­szlovák fővárosban csaknem 3000 békemozgalmi aktivista, tudós, politikus és művész lesz jelen, hogy hitet tegyen a béke ügye mellett. Ezután Pozsgay Imre, a Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottság vezetője méltatta az Országos Béketanács munkáját, a béke és barátsá­gi hónap jelentőségét. Többek között rámutatott: az esemé­nyek hozzájárultak szocialis­ta nemzeti egységünk továb­bi megszilárdításához. Igazolódott az is, hogy az ebben az időszakban tartott rendezvények sora, nem egy­szerűen programok laza fü­zére volt, hanem nemzeti színteret adott a közakarat­nak, a közvélemény szándé­kainak megnyilvánulására — hangoztatta. A Prágába utazó delegáció arra törekszik, hogy előmozdítsa a társadalmi ha­ladás, a béke ügyét, s méltó­an képviselje a magyar né­pet. Pozsgay Imre ezután be­jelentette, hogy a csehszlo­vák fővárosba utazó delegá­cióban közéletünk számos is­mert személyisége mellett művészek, tudósok, orvosok, egyházi vezetők kaptak he­lyet. A testület elfogadta a béke-világtalálkozó résztve­vőihez intézendő üzenet szö­vegtervezetét, majd közölték, hogy —a kecskeméti értelmi­ségi békegyűlés résztvevőinek javaslatára — a delegáció hi­vatalos dokumentumként ma­gával viszi Illyés Gyulának, az Országos Béketanács má­jus 6-i tanácskozásához el­juttatott levelét is. ülést tartott hétfőn a prágai béke-világtalálkozó Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottsága. Képünkön: Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtitkára szólal fel. (Kelet-Magyarország telefotó) Véget ért az afrikai csúcsértekezlet Az etiópiai fővárosban vé­get ért az Afrikai Egység­szervezet csúcsértekezlete. A tanácskozás mérlege az alap­vető problémáikban elért egyetértés, illetve kompro­misszum — tekintettel a fe­kete kontinens számos kér­désben jelentkező megosztott­ságára — jónak mondható. Miiben értettek egyet az Ad­­disz Abebában összesereglett negyvenkilenc állam vezetői? Elsősorban abban, hogy a dél­­afrikai rezsim továbbra is szabotálja a Namíbia függet­lenségével kapcsolatos ENSZ- döntéseket, s hogy Pretoria változatlanul akadályoz min­den igazi belső változást az apartheid, a faji megkülön­böztetés rendszerében. Egy másik fontos kérdés­ben viszont nem sikerült tel­jes egyetértést elérni. A ne­hezen kidolgozott kompro­misszum — az előzmények fé­nyében — mégis a szervezet történetének alighanem leg­nagyobb sikere. A nyugat­­szaharai kérdésről van szó. Amikor Franco halála után a spanyolok kivonultak koráb­bi gyarmatukról, Marokkó megpróbálta érvényesíteni ré­gi követelését és egyszerűen megszánta a terület egy ré­szét. A függetlenségért folyó küzdelemben született meg a Polisario Front, amelyet első­sorban a szomszédos Algéria támogatott. A diplomáciai és fegyveres küzdelem nyomán a front 1976-­ban kikiáltotta a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot (SZADK). Ez a lépés az Afrikai Egy­ségszervezetben meglehetősen komoly következményekkel járt. Marokkó és támogatói nem ismerték el az új álla­mot. A kérdés megosztotta a szervezetet, megnehezítette, sőt legutóbb lehetetlenné is tette a soros csúcsértekezlet megtartását. Ezért várták érthető borúlátással a megfi­gyelők a most véget ért kon­ferenciát. A fekete kontinens államai azonban érett higgadtsággal találták meg a szervezet megbénulásának ellenszerét — legalábbis egyelőre. A SZADK képviselete ideigle­nesen lemondott a részvétel­ről. Ezzel egyidejűleg har­minc tagország — tehát a nagy többség — közvetlen tárgyalásokra szólította fel Marokkót és a Polisariót és fél éven belül népszavazást javasolt az érintett területen. Bár a szervezet főtitkárának személyében Addisz Abebá­ban nem sikerült megegyez­ni, a nyugat-szaharai komp­romisszum átsegítette az AESZ-t történetének legmé­lyebb hullámvölgyén. 1983. június 14. Német Szövetségi Köztársaság: Mi lesz a megállás ? Mi rejlik a két és fél mil­liós nyugatnémet munkanél­küliség rideg számai mögött? Bonni minisztériumokban, de baráti beszélgetésekben is ko­rábban eléggé elterjedt volt az a vélemény, hogy sokan „sportot” csinálnak a munka­nélküliségből, segélyért je­lentkeznek, s közben egy cso­mó pénzt keresnek „feketén”. Nos, a tények az utóbbi másfél évben alaposan rácá­foltak e felháborítóan cini­kus véleményekre. A gazda­sági visszaesés következtében több mint 11 ezer cég ment tönkre ,tavaly az NSZK-ban. A fémfeldolgozó iparban 280 ezer munkahely szűnt meg, az építőiparban pedig 150 ezer embert bocsátottak el. Közben munkára jelentkeztek az iskolából frissen kikerült népes korosztályok is. Azaz csak jelentkeztek vol­na — a nyilvántartott mun­kanélküliek több mint tíz százaléka 25 évnél fiatalabb — márpedig aki nem dolgo­zott már legalább egy évig egyfolytában, az semmiféle segélyre sem jogosult. De még akik minden héten jelentkezhetnek a munkaügyi hivatalokban, hogy felvegyék a legutolsó fizetésük kéthar­madának megfelelő segélyt, sokkal szívesebben járnának reggelente munkahelyükre. Hisz az emberek többsége egyszerűen szégyelli, hogy nem dolgozik. A legnagyobb gondban persze azok vannak, akik házat építettek vagy hi­telre autót, bútort vásároltak — a kölcsön megfizetése most sokkal keservesebb, mint ami­kor volt miből félretenniük. A bonni kormány így ért­hetően a munkanélküliség le­küzdését hirdeti legfőbb fela­datként, ám jórészt a gazda­ság újbóli fellendülésétől vár­ja a megoldást Az ellenzéki szociáldemokraták viszont azt hirdetik, hogy állami munka­helymentő programokra len­ne szükség. Mértéktartó szak­emberek véleménye szerint reálisan csak úgy lesz ismét több munkaalkalom az NSZK-ban, ha az egy dolgo­zóra jutó munkaidőt csökken­tik, akár úgy is, hogy a mos­taninál korábban nyugdíjaz­zák a dolgozókat. Igaz, így keresetcsökkenés­sel kell számolni, hiszen ke­vesebb munkáért egy vállalat sem lesz hajlandó ugyanany­­nyit fizetni. A szakszerveze­tek tulajdonképpen már haj­lanak erre a megoldásra — érdekes módon inkább a munkaadók részéről nagyobb az ellenállás. Most a politiku­sokra vár, hogy segítsenek megtörni azt. Lipovecz Iván ötvenezres tömegtüntetés Hannoverben a munkanélküliség, a kormány bérbefagyasztási javaslata és a szociális kiadá­sok csökkentésének tervei ellen. (Fotó : ADN —MTI — RS) ikksorozatunk szerző­je, Nyikolaj Ivanovics Zabelkin végigharcol­ta a II. világháborút, a sztálingrádi, odesszai harco­­kat követően Moldávián, Ro­mánián, Bulgárián, Jugoszlá­vián keresztül hazánkba már a Szovjetunió Hőse­ként ju­tott. A felszabadító hadsereg első hadosztályának felderítő tisztje ekkor látta először Ma­gyarországot, amelyet később újságíróként is beutazott. A felszabadulás utáni években a SZOVINFORMBÜRO budapes­ti irodájának munkatársa volt, majd az APN-hez ke­rült. Legutóbb hat teljes évig vezete az APN budapesti iro­dáját, s szerkesztette a Fák­lya című újságot. Ma a Szov­jet-Magyar Baráti Társaság vezetőségi tagja, s az APN szocialista országok főszer­kesztőségének vezetőhelyette­se. Odahaza, az odesszai terü­leten Kricsunovka iskolai mú­zeuma őrzi a nevét. Nyikolaj Ivanovics Zabelkin pedig olyan emlékeket őriz a mi ha­zánkról, az itt élő emberekről, amelyek idekötik a szívét. Az első magyar város, amelynek felszabadításában részt vettem, Szeged volt. Itt találkoztam először magya­rokkal, itt hallottam először magyar beszédet. Azt mondják, az első ta­lálkozás olyan, mint az első szerelem: az ember soha nem felejti el. Ez valószínűleg így is van. Sok év telt el azóta, ám ma is élénken emlékszem e nap eseményeire, mintha csak tegnap történtek volna. 1944 októbere volt. A hitle­risták visszavonultak a Tisza mögé. A Szeged felé vezető meg­közelítő utakon nem folytak olyan elkeseredett harcok, mint később Budapest, vagy Székesfehérvár alatt Csak­nem akadálytalanul halad­tunk, majd a várost elhagyva elértünk egy ideiglenes folyó­átkelőhelyet. Katyusaütegünk, amelynek akkoriban parancsnoka vol­tam, már közeledett a vízhez, a lőszereket szállító tehergép­kocsik pedig éppen elhagyták egy domboldalon fekvő kis falu utolsó házait. Mint vala­mennyien, én is izgatott vol­tam, alig tudtam egy hely­ben állni, ezért elindultam a gépkocsik felé. Ekkor az egyik teherautónál egy ellen­séges lövedék robbant. Ez a robbanás csaknem tragikussá vált számomra. A teherautó kigyulladt. Szi­lánkok csapódtak a benzin­­tartályba. A gépkocsin 10 lá­da volt, mindegyikben 2—2 harci rakéta feküdt. Ha a lángok elérik a rakétákban levő lőport, kész a katasztró­fa. Egyetlen pillanat alatt semmi sem marad sem az ütegből, sem az átkelőhely­ből, sem mindabból, ami eb­ben az időben a parton volt. Ütegünk minden egyes kato­nája jól tudta ezt, és azt is, hogy igen kevés időnk maradt a baj megelőzésére. A kato­nák ezért a parancsot meg sem várva, az égő ládák felé rohantak, a gépkocsivezetők pedig, amennyire módjuk volt, igyekeztek minél távo­labb kerülni az eset színhe­lyétől. Tíz láda nem sok. Normális körülmények között egy üteg kezelőszemélyzete másfél-két perc alatt lerakja a teherau­tóról. Ez azonban normális körülmények között van így, amikor mindenki tudja, kivel dolgozik, milyen sorrendben követik a munkamenetek egymást. A gépkocsi azonban most égett. Amikor a teherautóhoz értem, az első ládákat már leszedték és félrevitték. Va­jon honnan merítették az emberek az erőt? Egy ilyen ládát általában ketten emel­tek. Ám most láttam, hogy egyetlen ember futva visz egy ládát. Azt is észrevettem, hogy ez a fiatalember civil­ben van, fején kis filckalap. Amikor körülnéztem, láttam, hogy a gépkocsinál még két másik parasztember áll. Ezek valamit mondtak magyarul. Egyébként nem volt időm, hogy a szavak jelentésén gon­dolkozzam. Cselekedni kel­lett. Minden másodperc drá­ga volt. Az égő teherautót időben leraktuk. Ezután ön­kéntes segítőimmel együtt a megmentett ládákat feltettük egy másik gépkocsira. A kigyulladt gépkocsi ve­zetője elmondta, hogy ami­kor az autó lángot fogott, elő­ször három magyar férfi fu­tott oda. Egyetlen szó nélkül segítettek a ládákat leszedni. Amikor továbbindultunk, a három férfi sokáig integetett nekünk. Különösen az a fia­talember maradt meg emlé­kezetemben. Magas fiú volt, s megpörkölődött kalapját lengette. (Folytatjuk) Nyikolaj Zabelkin Felejthetetlen napok (1.) Katyusák és magyarok

Next