Kelet-Magyarország, 2002. április (59. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

2002. április 16., kedd ­ Megszúrta Mellkason szúrta a testvé­rét egy 33 éves nyírpazonyi férfi. A rend­őrség adatai szerint a fivérek vasárnap kaptak hajba a lakásukon, amikor a vi­ta egy késszúrással zárult. A gyanúsított ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást a rendőrség, mivel a sér­tett könnyű sérüléssel megúszta.­­ Telefonbetyár Kisbabtával és csavar­húzóval esett a telefonfülkének vasár­nap este Nyíregyházán egy 12 éves fiú. A gyerek - akit a rendőrök kiérkezéséig járókelők tartottak a helyszínen - el­mondta, hogy azért akarta feltörni az Ady Endre utca és Kert köz sarkán álló nyil­vános készülék perselyét, hogy kerék­párjához vehessen alkatrészeket.­­ Csoportos rablás Szombat hajnalban egy nyírmihálydi cég éjjeliőrét ismeretlen személyek bezárták a pihenőhelyiségbe, és az ajtót támasztva mintegy fél órán keresztül ott tartották. Eközben a hét­nyolc főből álló csapat körülbelül kétmil­lió forint értékű növényvédő szert vitt el. A rendőrség csoportos rablás alapos gyanúja miatt indított eljárást. Támogatásra számíthatnak Nyírbátor (N. L.)­­ Országos és me­gyei vezetők részvételével rendezték meg a hétvégén a nyírbátori határőr laktanyában a megyei polgárőr szö­vetség küldöttgyűlését. A beszámolók, az értékelők hangsúlyoz­ták: a polgárőrök önzetlen tevékenységé­nek is köszönhető, hogy megyénkben csök­kent a bűncselekmények száma, szilárdabb lett a közrend és a közbiztonság. Dr. Túrós András, a polgárőr szövetség országos elnöke elmondta, hogy ország­szerte tekintély övezi a szabad idejükben szolgálatot teljesítő polgárőröket. Idén fia­talítani akarják a szervezetet, ezért fiatal polgárőröknek és kezdő rendőröknek kö­zös tábort szerveznek. Nagy tetszés fogad­ta az országos elnök bejelentését, amely szerint megyénk polgárőrei is anyagi tá­mogatást kapnak ez év tavaszán. Létfontosságú a polgárőrség A megyei közgyűlés elnöke, dr. Hel­­meczy László azzal kezdte beszédét, hogy büszke megyénk polgárőreire. Mint mond­ta, létfontosságú a polgárőrség, nélkülük másként alakulna megyénk gazdasági és társadalmi helyzete. Az önkormányzataink szerény anyagi lehetőségekkel rendelkez­nek, de így is támogatják az önkéntes szer­vezetet, néhol csak benzinpénzre futja. El­hangzott, hogy a polgárőrség tevékenysé­gének ismertetésére hírlevelet kellene megjelentetni. Erre Helmeczy László fel­ajánlotta, hogy az elnöki keretből 100 ezer forintot ad a hírlevél beindításához. Dr. Tóth Ferenc dandártábornok, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője arról is szólt, hogy évente megyénkben átlagosan 20 ezer bűncselekményt regisztrálnak. Tavaly 10 százalékkal csökkent a bűncse­lekmények száma és ez a polgáőrökkel va­ló jó együttműködésnek is köszönhető. A rendőrség eredményesen segíti az új pol­gárőrök kiképzését. A főkapitány végül óhaját fejezte ki amely szerint szeretné, ha megyénk valamennyi településén működ­ne polgárőrség. Bánhegyi János határőr ez­redes arról számolt be, hogy az elmúlt év­ben a határőr igazgatóságnak 90 százalé­kos volt az eredményessége és ez orszá­gos viszonylatban is igen jónak számít. Ez a jó teljesítmény a polgárőröknek is kö­szönhető. Somogyi János, a polgárőr szövetség me­gyei elnöke beszámolt arról, hogy tavaly 89 esetben rendőrrel közösen értek tetten bűncselekmények elkövetőit. Kilencvenegy esetben közúti balesetnél biztosították a helyszínt. Háromezer-tizenkét rendezvé­nyen látták el a biztosítási feladatokat. Nem­rég új polgári szervezet alakult Csen­­gerben, Tiborszálláson, Nyírkárászon és Varjúlaposon. A hozzászólások közt elhangzott, hogy ta­valy Tunyogmatolcson nem történt betöré­ses lopás, mert a polgárőrök éjszaka is por­­tyáznak. Az ófehértói polgárőrök az elmúlt napokban pályázat útján 350 ezer forint tá­mogatást kaptak. Jó hírként hangzott el, hogy Nyírvasváriban megbízható romákat is felvettek a helyi polgárőr szervezetbe. A rendezvényen kitüntetések, elismerések átadására is sor került. Az elismerésben ré­szesültek névsorát később közöljük. KÖZBIZTONSÁG /6 Kerekek alá került Életveszélyes sérüléseket szen­vedett az a 52 éves férfi, akit tolatás közben elgázolt egy kistehergépkocsi hétfőn koradélután Paszabon a Hajnal utcában. A helyszíni adatok szerint a jármű vezetője a baleset előtt még beszélgetett a szerencsétlenül járt helybeli emberrel, aki a közeli kúthoz indult vízért, miközben a gép­kocsi kerekei alá került. A baleset bekövetkezésébe az is közrejátszhatott, hogy informá­cióink szerint a férfi hallássé­rült. A balesetet szakértők be­vonásával vizsgálja a rendőr­ség. Mi megépítettük Önnek! Az Astra Cool újjávarázsolt, fiatalos színvilágával kiválóan illeszkedik az Ön stílusához. Sőt, a tökéletes kényelem érde­kében még légkondicionálót is adunk hozzá ajándékba. Új Astra Cool megújult belső színvilággal és ajándék légkondicionálóval. Ajánlatunk az Astra Cool limitált szériára június 15-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. További részletek és ajánlatok az Opel-m­árkakereskedőknél. Opel. Jó ötletek - jobb autók.­­ Nyitott hétvége: április 20-21. infrado’MMM WEt Hirdetés Pusztai Sándor felvétele További képek: Olyan autóra vágyik, amelyben hűs szellő várja ajándékként?

Next