Kelet-Magyarország, 2002. április (59. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

2002. április 16., kedd TÁRSASÁGI ÉLET /8 Főiskolások hete Nyíregyháza (KM) -A vizsgaidőszak előtt, a múlt héten változatos programok segítségével lazíthattak egy kiadósat a Nyíregyházi Főiskola hallgatói. A lányok megpróbálták túlfeszíteni a húrt A főzőversenyen a fiúk is remekelhettek Zenéből és a táncos Iá- Nagy sikere volt a port­rakból sem volt hiány rérajzoknak Debütáló orvos­művészek Nyíregyháza (KM)­­ Az április elején be­jegyzett nyíregyházi Orvosművész Alapítvány megrendezte első alapítványi bálját szombaton a tiszti klub tükörtermében. Az alapítvány cél­jai között szerepel, hogy segítse és támogassa a megyében illetve a keleti régióban élő orvo­sokat és egészségügyi dolgozókat, akik hivatá­suk gyakorlása mellett valamely művészeti ág­ban is jeleskednek. Az est tiszteletére elkészült a fellépők multimédiás CD-je is. A rendezvény lehetőséget biztosított arra, hogy még szélesebb körben megismerjék a fellépő művészek alko­tásait, s egy időben fórumot teremtett arra, hogy minél több művészetet pártoló és támo­gató ember találkozzon egymással. Fényképezte és szerkesztette: Sipeki Péter Bohócparty a NyírPlazában Nyíregyháza (KM) - Lulu, Nudli és Frici bohócok nem kímélték hétvégén a rekesz­izmokat műsorukkal a NyírPlazában. Műtét közben érzéstelenítés nélkül... Kelet- Magyarország Első Waldorf jótékonysági bál Nyíregyháza (KM)­­ Hagyo­mányteremtő szándékkal ren­dezte meg szombaton a nyír­egyházi Waldorf Óvoda és Ál­talános Iskola jótékonysági bál­ját a Lugas étteremben. Dávid az iskola igazgatója a vendégeknek elmond­ta, az egyre növekvő tanulói lét­szám reményei szerint lehetővé teszi az intézmény gimnázium­má bővülését a közeljövőben Az alkalomra összeállt zenészcsapat hangadója Gerry O'Neil volt A szülők megvehették gyermekeik alkotásait, segítve ezzel az iskolát Szolgálaton kívül Nyíregyháza (KM)­­ Szomba­ton a rendőrök, hozzátartozóik és vendégeik önfeledt mulatójá­tól zengett a Korona Szálló dísz­terme, s táncparkettjét több mint kétszázan koptatták hajna­lig a rendőrbálon. Az estét svéd­­asztalos vacsora, éjféli tombola értékes nyereményekkel és fan­tasztikus hangulat jellemezte. A rendezvény egyben az április 27- i rendőrnap előzménye is volt Pásztor Miklós ezredes és Dombrády László tűzoltó alezredes Végre Fülöp Gergely is levezethette mozgásigényét Tavaszi trend Formabon­tó divatbemutatóval jelentkezett hétvégén a Vogue Modellügynökség

Next