Kelet Magyarország, 2020. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-14 / 112. szám

2020. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK Nagy valószínűséggel a mostani az utolsó éve a Formula-1-ben. Szerintem közelebb van a visszavonuláshoz, mint egy másik csapathoz. Mondta a Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Pérez a Ferraritól távozó Sebastian Vettelről. Sajtóértesülés szerint a ko­rábban a magyar labdarú­gó-válogatottat is irányító Bernd Storck jelölt a duna­­szerdahelyi DAC vezetőedzői posztjára. Az 57 esztendős német szakember 2015-ben sportigazgatóként kezdett el dolgozni Magyarországon, később az U20-as és a fel­nőttválogatottnak volt a ka­pitánya. Storck irányította a magyar együttest a 2016-os Európa-bajnokságon. Zárt kapuk mögött, tét nélkül, de már fociztak LABDARÚGÁS: Az NB II.-es Nyír­egyháza Spartacus március 14- én, az NB III.-as Sényő-Carni­­fex FC március 8-án játszotta a szezonbeli utolsó bajnoki mér­kőzését. A koronavírus-jár­­vány miatt az elmúlt két hó­napban jóformán csak egyéni, kondicionáló edzésekkel tud­ták magukat valamelyest szin­ten tartani a játékosok, labdás tréningeket másfél hete tart­hatnak a csapatok. A két csapat futballistái a körülmények miatt aligha­nem izgatottan várták a szer­da délutánt, amikor egymás ellen játszhattak edzőmeccset az örökösföldi sporttelepen. A mérkőzést természetesen zárt kapuk mögött rendezték, 20-30 néző azért a kukoricás mellett parkolva, a kerítésen kívülről így is megtekintette a találkozót. A játékosokon érezhető volt, hogy „kiéheztek” a meccshan­gulatra, nagy vehemenciával estek egymásnak - no nem szabálytalanok voltak, a lel­kesedés inkább a tempón volt érezhető. Többet támadott a Szpari A magasabb osztályú Szpari kezdett jobban, többször is eljutott az ellenfele tizenha­tosáig, bő negyedórával a kez­dés után a csapat gólfelelőse, Hornyák Marcell egy szép tá­madás után meg is szerezte a vezetést. Még az első félidő­ben válaszolt a sényőiek házi gólkirálya, Kapacina Valér, aki a Barcsay Márk által kiharcolt tizenegyest értékesítette. A Spartacus a szünetben sort cserélt, a Sényő apránként fiatalított, és sokáig jól tartotta magát, de a nagyobb lendület­tel játszó, pontosabb nyíregy­háziak fokozatosan az ellenfe­lük fölé nőttek, és magabiztos győzelmet arattak. MK Ötvös Bencéék Örökösföldön találkoztak a Sényővel fotó: pusztai Sándor Labdarúgás: felkészülési mérkőzés Nyíregyháza Spartacus FC-Sényő Cami­­fex FC 4-1 (1-1) Spartacus, 1. félidő: Fadgyas - Csilus, Talabér, Perovics, Forgács, Végső, Gyurján, Kártik, Ötvös, Patvaros, Hornyák. 2. félidő: Ásványi - Matyi, Fodor, Szekszárdi, Svédjük, Papp, Szinanovics, Boda, Starosta, Tóth A., Kovács N. Vezetőedző: Gálhidi György Sényő: Gagyi (Krizsanovszki) - Szokol (Bodó), Hadházi (Kelecsényi), Farkas (Boros), Fabu (Pátl), Klepács, Fenyőfalvi, Schmidt (Lakatos), Barcsay (Tőkés), Lizák, Kapacina V.(Kapacina K.). Edző: Imre Lász­ló, Fiumei Viktor. Gól: Hornyák (18.), Svédjak (62.), Starosta (82.), Kovács N. (86.), illetve Kapacina V. (33. - 11-esből) A fogathajtóknál is kényszerszünet van A fedeles sorozat döntőjével kezdődik a következő széria, elhalasztott világver­senyek, fogathajtás. A tervek szerint már régen véget ért volna a fogathajtók téli szezonja. A fedeles kupa sorozatán re­mekeltek a megyénkbeli ver­senyzők, ám a koronát nem tudták feltenni szereplésük­re, mert jött a vírusjárvány. Pedig valamennyi indulónk kvalifikálta magát a szilvás­váradi döntőbe. A kettes fo­gatoknál a két Fekete György (Nyírbátori Lovas Egyesület), apa és fia parádézott, a né­gyes fogatoknál Szakács Ró­bert. - Sajnos a mi sportágunk­ban is szünetelnek a ver­senyek - kezdte érdeklő­désünkre Bartha István, a szakág elismert megyei szak­embere, nemzetközi bíró és pályaépítő. - A fedeles kupa sorozatának zárását április negyedikén jelentette volna a szilvásváradi döntő, ez el­maradt. Az elnökség döntése alapján az idei fedeles szezon véget ért, a következő téli a most elmaradt döntővel fog kezdődni. - A járványveszély miatt a szabadtéri szezon is később kezdődik - folytatta Bartha István. - A tervek szerint június végén lenne az első nemzeti verseny. Sajnos a világbajnokságot és az Euró­­pa-bajnokságot erről az évről el kellett halasztani, mindket­tő jövőre lesz. Szigorú előírások­­ A jelenlegi állás szerint az első itthoni nemzetközi ver­seny szeptember első hétvé­géjén lesz Vecsésen, ez még benne maradt a versenynap­­tárban. Természetesen a mi versenyeinkre is érvényesek a szigorú előírások, zárt ka­puk mögött lehet rendezni. A lovakra viszont semmifé­le járványügyi előírás nincs, náluk csak az érvényes oltási bizonyítványokat kell bemu­tatni - így Bartha István. Az országos elnökség által elfogadott, az általános vé­delmi intézkedések szerinti 1,5 méteres távolságot kell tartani egymástól, különös tekintettel a versenyirodánál, a lószállítóknál, a boxok kör­nyezetében, a melegítő- és versenypályánál, a lakóau­tóknál, a zsűritoronynál, a pályabemutatón, a büfénél stb. Kötelező az orvosi maszk vagy az orrot és szájat eltaka­ró sál vagy kendő viselése a zárt terekben. Az istállók zárt térnek minősülnek. A zárt kapus verseny teljes területén tilos a csoportosu­lás. Háromnál több személy csoportosulása nem megen­gedett. A fogathajtás kedvelői is bíznak abban, hogy a jár­ványhelyzet hamarosan le­hetővé teszi, hogy lendületbe jöjjön a szakág, és beinduljon a szezon. km Szakács Róbert FOTÓ:OLVASÓNKTÓL í KELET-MAGYARORSZÁG 9 Folytatódhat az olasz bajnokság labdarúgása Az olasz sportmi­niszter, Vincenzo Spadafora bejelentette, hogy miután az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) jelezte, kialakította az előírásoknak megfelelő egész­ségügyi protokoll szükséges módosításait, folytatódhat a Serie A és az Olasz Kupa küz­delemsorozata is. A csapatok május 18-án kezdhetik meg a csoportos edzéseket, és júni­us 13-án indulhat újra a baj­nokság. A liga által tervezett újrakezdésre még a kormány­zatnak is rá kell bólintania. Tavaly Hawaii és a Fatra A ViniBike versenyzői az óceánon túl is letet­ték névjegyüket, az idei versenyek már ajándé­kok lesznek. SPORT: Hamarosan (május 19- én) kilenc esztendeje lesz, hogy hivatalosan is bejegyez­zék a ViniBike Kerékpáros Sportegyesületet. Az azóta eltelt időszakban sikert siker­re halmoztak kategóriáikban a kerékpárosok és triatlono­­sok. - Az elmúlt esztendő talán kicsit színesebb, kalandosabb volt egyesületünk számára, mint a korábbiak - kezdte rendhagyó évértékelését Ko­vács Szilárd (sporttársainak Cyco), a ViniBike egyik kivá­lósága. - Több csapattag is sé­rüléssel bajlódott az év során, emiatt az országos bajnok­ságokon nem tudtunk úgy szerepelni, mint teszem azt 2018-ban, amikor 19 érmet is szereztünk. Ennek ellenére tavaly így is összeszedtünk hat egyéni és három csa­patérmet (egy aranyat, hat ezüstöt és két bronzot). A legnagyobb egyéni sikerként talán dr. Varga Zoltánnak a hawaii Ironman (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42,2 km futás) világbajnokságon való szereplését könyvelhet­jük el, aki korcsoportjában (50-54 évesek) 10 óra 31 per­ces idővel 54. lett 248 társa közül. Előtte természetesen kvalifikálnia kellett magát a Frankfurtban megrendezett Ironman Európa-bajnoksá­gon, ahol a hawaii kvóta meg­szerzése érdekében a legjobb 10 között kellett végeznie korcsoportjában. Mindezen sportteljesítmények mellett a Debreceni Egyetem biofi­zikusaként áprilisban sikere­sen megvédte nagydoktori értekezését, és ezzel megsze­rezte az MTA doktori címet, így kijelenthető, hogy mind munkájában, mind sport te­kintetében egyaránt ember­­feletti munkát végzett. Hála az egészségügyiseknek­ ­ Az egyesület másik látvá­nyos teljesítménye dr. Ivan­csó Béla nevéhez fűződik, aki Észak-Szlovákiában, a Fátrában sikeresen befejezte a Jánosík - Slovak Xtreme te­­reptriatlon-versenyt, amely terepviszonyai miatt talán a világ egyik legnehezebb Iron­­man-távú megmérettetése. A verseny nehézségét jelzi, hogy kötelező kísérő is kellett mind a kerékpározás, mind a futás alatt. Az említett nem min­dennapi helyszíneken kívül rajthoz álltak versenyzőink Malajziában és Bahreinben is, valamint házasságkötésre is sor került egyesületünkben: Hornyák Anna és Lendvai Ger­gely fogadott egymásnak örök hűséget.­­ Ami az idei terveket illeti, ezeket természetesen átírta a napjainkban zajló világjár­vány. A triatlon- és duatlon­­szezon áprilistól októberig tart, így talán még a késő nyá­ri és őszi versenyek megren­dezésére van remény. A tör­téntek hatására mindenkiben átértékelődtek a dolgok, min­denki másképpen éli meg ezt a jelenlegi helyzetet. Vannak olyan tagjaink, akiknek mun­kakörükből adódóan ez ne­hezebb, mert a mindennapi megélhetés a fontos, és nem a sport, és vannak olyanok is, akik lehetőségük szerint edzenek, készülnek, termé­szetesen a mindenkori sza­bályok betartása mellett. Az egyesületben több egészség­­ügyi dolgozó is van, orvosok, kórházi alkalmazottak, ápo­lók, akikre szintén többlet­terhet ró most az élet. Nekik ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat, tiszteletünket.­­ Összességében elmond­hatjuk, hogy megpróbáljuk magunkat szinten tartani, de elsősorban már a 2021-es esz­tendő felé tekintünk. Ha idén megrendeznek bármilyen ver­senyt is, az ajándék lesz a sors­tól - így Kovács Szilárd. ML Dr. Ivancsó Béla fotó: jozefjurik Dr. Varga Zoltán FOTÓ: OLVASÓNKTÓL A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: SZON.hu Látogasson el hírportálunkra! SZON.hu Két edzőmeccs lesz a Loki ellen LABDARÚGÁS: Múlt szombaton elmaradt a korábban beígért Kisvárda Master Good-DVSC felkészülési focimeccs. Az élvonalbeli folytatásra készülő együttesek szomba­ton két találkozót is játsza­nak a Várkerti Stadionban, mindkettőt zárt kapuk mö­gött. Előbb il, majd 13 órától mérkőznek a felek. km Szombaton végre ismét focizhat­nak Lucasék FOTÓ: NSO/ARCHÍV

Next