Kelet-Nyugat, 1991 (2. évfolyam, 1-33. szám)
1991-01-04 / 1. szám
Emberi jogokat a magyaroknak! Emberi jogokat mindenkinek! ----------------Ezekre az elvekre épül a Torontóban megala- —-------------kult Magyar Emberi Jogok Fóruma. Szervezetünk alapító tagjai már hosszú évek óta küzdenek a magyarság emberi jogaiért. Célunk egy demokratikus keretek között működő tömegszervezet kialakítása, melynek érdekében csoportokat létesítünk Észak-Amerika különböző városaiban és kapcsolatot teremtünk már létező mozgalmakkal. A Fórum elsőrendű célkitűzése a magyarság egyéni és kollektív jogainak biztosítása és a nemzetek közötti megbékélés. Sürgősen meg kell állítanunk azt a mesterséges folyamatot, amely a mai napig arra kényszeríti az elszakított területek magyarságát, hogy elhagyja szülőföldjét vagy feladja évezredes hagyományait és kultúráját. A Magyar Emberi Jogok Fóruma kapcsolatot kíván teremteni erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és más magyarlakta területeken működő csoportokkal, melyek szintén emberi jogokért küzdenek. A MAGYAR EMBERI JOGOK FÓRUMA VEZETŐSÉGE Címünk: Hungarian Human Rights Forum 100 Westmore Drive, Unit 0 Rexdale, Ontario M9V 5C3 Canada NINCS KÉT TEMESVÁR! A „forradalom" első évfordulóját ünneplő-kísérő megémlékezéssorozat eseményei elcsendesültek s ismét egy szomorú tapasztalattal lettünk „gazdagabbak“: az új párthatalom vezetése — az új nomenklatúra — s az uszályában sodródó nacionalista vörös-fasiszta szervezetek — a régi kérdésekre feleletet váró régi temesvári százezrek igazságát vétózták meg, utasították el s a parlamenti többség bólogató jancsijaival az élen — a kommunista akadémikus-pojáca szenátusi nőkkel dirigensként — jól bevált totalitáriánus szlogenek vádjával törtek pálcát a rebellis mártírváros fölött. Milyen farizeus-arcok nacionalizmustól csöpögő kétszínűségét kellett végignézni a képviselőházi diszülés két reprizében! Feledvén Temesvár igazi forradalmának jus primae-jogát, hogy a hős Béga-parti város diákfiatalsága, munkássága nélkül Bukarest megfélemlítettjeit sem lehetette volna ébreszteni 45 esztendeje tartó Csipkerózsikaálmukból, frontoskodó „honatyáink" új — de a réginél is gyümölcsözőbb — kiváltságaikat féltve az elégedetlenség új forradalmi minőségbe való átcsapásától (hazugságaik leleplezésétől) — totális, azaz frontális támadásba kezdtek minden ellen, ami manipulációik kártyavárát eldöntéssel fenyegeti. Egy haszna mégis csak volt az új történésnek: végre tisztán körvonalazódtak az egymással szembenálló erők. A kormányzó párthatalom Románfrontját szánalmas elnöki segédlettel még ideig-óráig felszínen tartja demagógiás ígéret-kampányának zsarátnoka s hogy menekítsék a süllyedő hajót maszkjukat vesztő zsoldosokkal keresnek megoldást. Így paktáltak le a szélsőséges új-fasizmus vátrás-képviseletével, mely csak a fajú uszításra specializálta magát (s szennylapjait), igy nyújtottak „baráti“ elvtársias jobbot a PUNR-nek — mely 11 „képviselőjével“ túlharsogja minden maradék józanságát a frontnak — s , hogy beteljen a pohár, mesterkedéseikkel elősegítették (a frontossá „szelídült“ volt nomenklaturás tisztségviselők miatt megtűrt) egykori kommunista párt nyilvánosság elé való lépését (!) akkor amikor a Verdethez hasonló egykori banditákat legszívesebben sötétzárkák mélyén látná a közvélemény! És íme — kész az ábra: front-iltrakommunista párt triumvirátusa készül felvértezni a nemzet új Néróját a despoták minden hatalmával — a legveszedelmesebb ellenfél, a Nép ellen, a legfélelmetesebb eszme, a régi és mai Temesvár igazságai ellen, az olyanynyira várt-remélt európai demokrácia ellen. Micsoda sötét ármánykodások színtere a törvényhozás porondja! Az „al- kotmányozi gyűlés" éppen legfőbb feladatát sutbatéve pártos felsőbbrendűségének tudatában (felejtve 1989. decembernek tanulságait) cikk-'veivel katonaságot jogosít fegyverhasználatra a Rend megkérdőjelezői ellen (!!) s minden katonai parancs hatalmat Iliescu kezébe játszik át! Felesleges is tehát a válasz, hogy ki lőtt a tavalyelőtti decemberben: ugyanazok, akik most is csőre töltött fegyverekkel fenyegettek Gyulafehérváron, akik most is rohamsisakos-pajzsos fegyverzetben ütnek-vernek tüntetőket, akiket brutalitásaikért előléptettek és kitüntettek a puccsos hatalomváltás mai kiskirályai. S mit számít a Nép, az istenadta Nép. Ismét csak a semmit jelenti a Zsarnokság asztalán. Legjobbjait emberszámba sem veszik, tárgyalási szándékát lekicsinylik s emberi méltóságában megalázott millióit már sorbanállásos-jegyrendszeres ellátás minimumává sem tudják kielégíteni. Hiszen az Iliescu—Roman féle klikknek már a látszat sem számít! Hétköznapok kongó üzlet-ürességeit „boldog karácsony“ félésével a Semmi szomorúsága tetézi, s az Új esztendőtől jobbat csak annyiban várhatunk, hogy talán jobb belátásra bírja strucc-politikába feledtkezetteinket a messzi távlat azon lehetősége, hogy ha továbbra is csak prédikálják a demokráciát s a piacgazdálkodást, akkor hamarosan már az idegnyugtatós nyugati gyógyszersegélyek is elmaradnak árvaházainak és szegény otthonainak jelenéből. Eltelt egy év — és mi tudjuk: nincs két Temesvár! 1989. decemberének igazságai ma is, most is időszerűek. Tükörbe nézve magunknak hazudni front-jövet több mint önámitás, butaság. Hát meddig lehet szemfényvesztő handabandázással elvakítani a jószándékú tömegeket? INDIG OTTÓ • KIRÁLY ERNŐ Jogvédelmünk — jogászszemmel Az általános állam- és jogelméletben erre külön gyűjtőfogalom létezik: a jogpolitika, mint a jog és a politika ötvözete. De mit is jelent ez konkrétan? A jogpolitika nem más, mint az államnak általános tevékenységi iránya a jogelmélet három, alapvető összetevőjével — tehát jogalkotás, jogalkalmazás és jogkövetés — szemben. A szocialista-kommunista állam ezt rövid úton elintézte: a jogpolitika jelene is, jövője is az állampárt útmutatásainak megfelelően alakult, magában foglalva a jogalkalmazásban követendő elvek összességét, valamint az állampolgároktól elvárható (természetesen elvtársiasan megértő) magatartás fő vonalait. A megfelelő csomagolásra is ügyeltek, ezt úgy hívták, hogy „szocialista törvényesség“. Továbbá, a kommunista párt által időszakonként kibocsátott nagyobb távra szóló irányelvek szinte minden alkalommal foglalkoztak a hatalom számára esedékes jogalkotási folyamatokkal, feladatokkal, az igazságszolgáltatással szemben támasztott „időszerű“ követelményekkel (azaz: majd én megmondom, hogyan kell a jogot értelmezni és alkalmazni) és az állampolgároktól megkövetelt magatartás általános vonásaival. Könnyen észrevehető, hogy ez már nem jogpolitika, hanem politizált jog, amely a politikum egyértelmű dominációját hirdeti. Furcsa (vagy nem?!), hogy a szocialista állam- és jogelmélet egyértelműen elmarasztalta a vonatkozó „polgári-demokratikus“ doktrínát, azzal az indoklással, hogy tagadja a jog és a politika szoros összefüggését. A kommunista rendszer jogpolitikája, politizált joga a nemzetiségi jogokat is kisajátította, kénye-kedve szerint színezte és manipulálta. A nedifmmulizmus ugyanezt teszi, csak az eszközök valamivel brutálisabbak. Ha tehát a romániai magyar népcsoport, nemzetiség saját jogait az egyetlen, józan ésszel elképzelhető úton (párbeszéd, kölcsönös tolerancia, tárgyszerű, de nem megalázó lojalitás stb.) kivágja elérni, akkor megfelelőjogielméleti alapot kell felmutatni. Ebben pedig mindenki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát tekintette — tekinti is — politikai és nemzetiségi mentőövnek Mint arra már utaltam, ez nem elégséges. Természetesen szükség volna a nemzetközi jog irányt adó és gondolatokat ébresztő normáira, de ez még nem minden: a nemzetiségi kérdéssel találkozó államok maguk is megoldhatják a kérdést, amennyiben adottak a jószándékkal párosuló, „streini pluszt“ kizáró gondolatok, szándékok és konkrét kezdeményezések. A sérelme plusz kifejezést tász!”Oszkár, a nemzetiségi kérdés korának talán legavatottabb teoretikusa használta először. A lényege: a nemzetiségek az őket ért, valós vagy vélt sérelmeket leginkább saját nemzetiségi hovatartozásukkal magyarázzák, indokolják. Ez talán rendben is volna, de mi történik akkor, ha a sérelmi plusz a többség részéről jelentkezik, valahányszor egy (vagy több), a számbeli kisebbség minden gondját-baját összegyűjtő nemzetiségi népcsoport egyéni és kollektív jogaiért küzd? A kérdést ilik feltenni (minden kommentár nélkül, hiszen érvelünk, nem vádolunk), ugyanis a forradalom utáni Románia vezetői, közvetlenül vagy erre alkalmas „szócsövek“ igénybe vételével ezt ez elmé dte próbálták népszerűsíteni, a m’-tennani prakettában is alkalmazni, figyelmen kívül hagyva, hogy ez a gyakorlat nem „csak" a romániai magyarságot emlékezteti ... valamire. De haladjak tovább: a második vlágháborút közvetlenül követő években (ez, szerény megítélésem szerint legalább tizenegy esztendőt jelent, mondjuk 1956-ig) Európában nemzetiségtudományi kutatások nemigen folytak. Ez nem hiányosság, hanem érthető, az akkoriban adott körülményekből logikusan levezethető valóság. A számításba jöhető okok: — Európát vasfüggöny osztotta két részre. Ettől keletre ott volt a lenini „proletár internacionalizmus“, itt nem volt ajánlatos nemzetiségeket emlegetni, elvégre ők is egyenlők voltak az egyenlők között. Az „imperialista Nyugat“ mindezeket távolról szemlélte, közben feltűnés és propaganda nélkül megoldotta pl. a több évszázados, háborúkkal bőven tarkított francia—német viszonyt. Ehhez viszont kellett két értelmes vezető (Charles de Gaulle és Konrad Adenauer) és két értelmes, civilizált nép, akik tudomásul védték, hogy a gyűlölködés, régi sérelmek következetes hangoztatása, a konfrontáció, nem a megbékélés eszköze. Ezt a megoldást hazai tájainkon, ha megkésve is, de most is szívesen fogadnám. — A történelmi háttér. Ezt csak megemlítem, a többi a történészek dolga. Az viszont tény, hogy a néhai Habsburg Birodalom széthullása több „utódállamot“ eredményezett, lélekszámuk szerint is jelentős nemzetiségi (most, ez egyszer leírom) kisebbségekkel. Ezek fontos tények, már azért is, mert a napjainkban divatos vélemények szerint az államhatárok arra valók, hogy ide-oda tologassuk őket. A másik baj, hogy az annak idején sokat és méltatlanul bírált Nyugat a nemzetiségi kérdést egyszerűen az érdekeit és érintett államok belügyiként kezelte és — dicséretre nem éppen méltó önmérséklettel — nem avatkozott bele. De nézzünk jól körül a mai világban. Ha ebben a kategóriában értekezünk, azt is tudomásul kell vennünk, hogy a nemzetiségi kérdés legalább a fél világnak közös kincse-fájdalma. A kérdés nagyságrendjét pontosan érzékelteti a bevezetőben említett és kommentált „kisebbség “-fogalom, — a jelenlegi nemzeti és nemzetiségi hozzáállás." Ezt megint csak megemlítem, minden más el- és kiolvasható az eddig ismertetett tényekből, gondolatokból. Akárhogy és akárhonnan nézzük, a nemzetiségek helyzete most is rendezetlen Romániában. Márpedig a „ ... rendezetlen jogviszonyok, a hagyományos társadalmi struktúra és településrend gyors átalakulása, a nyelvhasználat gyakorlati szűkülése, a hézagos közművelődési szerkezet, a közoktatás mind nyomasztóbb gondjai, a kedvezőtlen demográfiai helyzet — ezek ma a kisebbségi lét alapkérdései“. (Für Lajos: Nemzetiségi kérdés, nemzetiségtudományi kutatások. Valóság, 1982. január). A ténymegállapítás pontos, de szívem szerint én kisebbség helyet nemzetiséget írtam volna. Alighanem ez a különbség történész és jogász között. Mi lenne, ha egyszer, ők kettéösszedugnák a fejüket? ( KELET-NYUGAT — Nagyváradon megjelenő irodalmi-művészeti!«.Jeti hetilap. Kiadja a Bihari Napló Lapkiadó Vállalata. IGAZGATÓ: Stanik István. Szerkesztőség: Nagyvárad, Romană utca 3- szám. Telefon: 1-71-26. ALAPÍTÓ FŐSZERKESZTŐ: Tő Re Csaba. FŐSZERKESZTŐ: Fábián Imre. FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Szilágyi Aladár. GRAFIKAI SZERKESZTŐ: MUNKATÁRSAK: Ilidig Ottó, Mihailka Zoltán, Fábián Sándor, Mohácsi Eszter, Gittai István, Zudor János. KORREKTOROK: Mihálka Magdolna, BNO: Pásztor Gizella. LÁTSZERVEZŐ: Árvay Margit. Lapterjesztési osztály: Şirul Canonacilor utca 25. szám. Telefon: 1-59-33. Készült a Crişana Nyomdaipari Vállalatnál, Oradea — Nagyvárad. LAPSZÁMFEI * 2