Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)
1932-08-01 / 174. szám
2 Szenátor Urak, Képviselő Urak! Mindnyájan egységesek vagyunk abban, hogy a béke vágyától áthatva, a fennálló szerződéseket őrizve, őszintén együttműködjünk a Népszövetséggel az általános béke a politikai és gazdasági béke érdekében. Szövetségeseinkkel együtt törekszünk a leszerelés problémájának kielégítő megoldására is. Ama szent hitben, hogy önök mindennek fölébe fogják helyezni a nemzet érdekeit, kérem a Mindenhatót, áldja meg munkájukat, amit a Haza és trón érdekében fognak kifejteni. A parlament ülésszakát ezennel megnyitottnak nyilvánítom. A királyt a trónbeszéd befejeztével ismét percekig tartó tapssal ünnepelték, majd az uralkodó cerklét tartott a tábornokok körében, azután pedig visszatért a királyi palotába. Az útvonalon mindenütt óriási tömeg várta a királyi menetet és tüntetett lelkesen az uralkodó mellett. A király távozása után Vaida miniszterelnök közölte, hogy az új kamara ma délután 4 órakor tartja első ülését. KUETJUJSKG XV. ÉVF. 174. SZÁM. Mannis feltárta a titkot a Ak parlament ünnepélyes megnyitása után kétszáztagu küldöttség kereste fel Maniu Gyulát. A küldöttséget Pop Csicsó, Popa Augusztin, Ioa Pitescu és Andrei képviselők vezették. Arra kérték Maniut, változtassa meg eddigi álláspontját és térjen vissza a párt élére. A Curentul rendkívüli kiadásban egy beszédet közöl, amit Maniu a küldöttség előtt mondott volna- A lapnak ez a külön kiadása és a közölt beszédszöveg felkavarta a bukaresti kedélyeket, azonban hivatalos cáfolatot adtak ki, mely szerint Maniu egyáltalában még csakis említette a korona körüli tanácsadókat és semmit sem beszélt a közte és a tanácsadók közötti ellentétről. A Curentul a következő szenzációs nyilatkozatot adta a Maniu szájába: — Én a pártelnökséget nem azért hagytam, mert indolens lettem volna az országgal, vagy párttal szemben, sem azért, mert fáradt lennék. Nézeteltérés sincs köztem és a párt között. Ha mindezek a feltételezések elesnek, súlyos ellentét állhat fenn, amely fenn is áll a legfelsőbb alkotmányos tényező és közöttem. — Az a mód, amellyel a restauráció óta az alkotmányosságot gyakorolják, nem egyezik az én elgondolásommal és azzal, ahogy én akarok egy szabad országot az alkotmány betartásával kormányozni. Beláthatják önök, hogy egy kormányelnök nem dolgozhatik megkötött kezekkel és nem vállalhat felelősséget oly aktusokért, amelyek nem tartoznak hatáskörébe.— Lemondhatok-e ezen meggyőződésemről anélkül, hogy a párt tekintélye ne szenvedne, hiábavaló lenne akkor — dicsekvés nélkül mondva múltam, ha lemondanék ezen vezérelveimről. — Nem szabad önöknek engemet oly aktusok felé kergetni, amelyek kisebbítik a pártot és az egész nemzetet, ellenkezőleg, önöknek támogatniuk kell engem abban, hogy továbbrais kitartsak a passzivitásban. Bízzanak bennem, reményem van arra, hogy rövid időn belül felvirul az alkotmányosság hajnala. Nem kell sok fejtörés annak a megállapításához, hogy ezek nem a Maniu Gyula szavai, s nem szokott s talán nem is tud igy beszélni. A Curentul még hosszabb szöveget közöl s eszerint bőven beszélt volna még Maniu a király tanácsadóiról. Aztán ezzel fejezte volna be: — Addig — könyörgök — ne hagyják magaikatfegyverezni, ne szűnjenek meg harcolni és bízzanak a párt vezetőiben, nem térhetek vissza a párt élére, de mint tanácsadó, önök között leszek. A Curentul aztán hozzáfűzi közleményéhez, hogy Maniu nyílt színvallása politikai körökben óriási feltűnést keltett. A parlament holnap délután 4 órakor ülést tart, amelyen az ellenzéki pártok bizonyára szóváteszik a dolgot. A parlament első ülése nagyon viharosnak ígérkezik. A hivatalos jelentés szerint a küldöttség tagjai megindítóan igyekeztek beszélni s Manni Erdely megszerzésének történelmi tényéről, a választásokról, Mihalache személyéről beszélt s kérte, hagyják meg őt tájban, a passzivi-Éles hangon tiltakoznak a liberálisok. A parlament megnyitó ülésén igen ,nagy esltünésre keltett az, hogy sem a Duca-féleliberális párt, sem az Averescu párt nem jelent meg. Sőt, ugyanabban az időben, amikor az ünnepélyes megnyitó volt, a liberális párt értekezletet tartott és az időpontnak esti megválasztását is tüntetésnek lehet tekinteni.Az értekezleten rendkívül éleshangú nyilatkozatot fogadtak el, amiben a párt tiltakozik a mostani kormányrezsim ellen, de a legélesebb hangon jelenti ki, hogy erőszakos választás volt a szenátorokat a kormány erőszakkal választotta meg. Felsorolja a nyilatkozat a választások alatt történt összes incidenseket. . HASZNOS TUDNI, hogy SCMMIDTHAUER természetes keserűtvize valódi áldás gyomor- és bélbajosoknak. Utasítás minden palackhoz mellszkelve! Kanható mindenütt! A liberális Vintryl a trónbeszéddel is éleshangú cikkben foglalkozik s csodálkozását fejezi ki afölött, hogy semmiféle kormányzási programot nem adott a trónbeszéd. Amikor az ország a végrejutás és pusztulás küszöbén áll, akkor programra van szüksége annak, aki a kormányt átveszi - írja a liberálisok lapját. A Magyar Párt követeli a szenátorválasztások megsemmisítését A parlament mai megnyitó inlébén a Magyar Párt részéről Gyárfás Elemér dr. és Gaál Miklós, a tordaiak új magyar képviselője jelentek meg. A megnyitás előtt a Keleti Újság munkatársa beszélgetést folytatott Gyárfás Elemérrel, akinek még szenátori és képviselői mandátuma is van. A beszélgetés alatt odajött Gyárfás Elemérhez Bolla Zakarás, a kolozsvári Patria szerkesztője is, aki Csik megyében a nemzeti parasztpártnak volt listavezetője, de mandátumhoz nem jutott. Gyárfás Elemér elmondotta Bolla Zakariásnak, hogy a Magyar Párt küdöttségileg akarja felkeresni Maniu Gyulát, vagy Vajda Sándort, vagy mindkettőjüket s kérdést szeriivé intézni hozzá*', mi a véleményü* a székelyföldi szenátor válasz* tásokról. — Meg vag?, ok győződve, — mondotta Gyárfás Elemér - hogyha Maniu Gyula és Vajda Kántor meglátják a kezelme között levő bizonyítkokat, a községi szemátorválasztásokon véghez vitt visszaélésekről, nem fogják útját állani a választások megsemmisítésének. Gyárfás Elemér dr. a Keleti újság munkatársának a követezőket mondott. — Amig a képviselői és általános szenátoriválasztásoknak a relativ tisztaságiról beszélhetnénk, addig a községi szenátori választásokkal a nemzeti parasztpárt Vajda-forrácsa úgy tett, mint a az tehén, amelyik csendesen engedi megfejelni magát, aztán a tejjelölt sajtárt felrúgja. Meg vagyok győződve, hogy Vajda miniszterelnök, ha vizsgálatot rendel el a szenátor választások visszaéléseire, akkor nem térhet ki az így véghezvitt választásoknak a megsemmisítése és új választásnak az elrendelése elől. — A Magyar Párt a kamarában a képviselői mandátumok igazolása ellen nem fog kontestációval élni, de Hegedűs Nándor képiselő útján szóvá tetteti azokat a szabálytalanságokat, amelyeket a bihar megyei képviselőválasztásokon elkövettek. A parlament délutáni ülése (Bukarest, július 30.) Szombakon délután négy órakor nyílt meg a kamara első ülése. A kormány tagjai közül Vaida, Poturca, Ghelmegeanu és Calinescu vannak jelen. Bratescu Voinesti háznagy felolvassa a házszabályoknak a kamara megalakulására vonatkozó szakaszait, majd felkéri Cuzát a legöregebb képviselőt, vegye át a korelnökséget. Cuza felmegy az elnöki székba. Kijelenti, hogy tárgyilagosan fogja vezetni a tanácskozásokat. Rámutat arra, hogy súlyos és fontos problémák várnak az új parlamentre, amelynek tagjai lelkiismeretesen kell, hogy végezzék munkájukat Cuza ezután közli, hogy a képviselőket 10 szekcióba osztották és a bizottságok azonnal meg is kezdik munkájukat. A kamara eligazoló ülését vasárnap délután 3 órára tűzi ki. A lnemzeti-parasztpárt küldöttségre Mamumat Délután 2 órakor a kamara 260 nemzetiparasztpárti képviselő és szenátor tagjai megjelent Maniu Gyula Clopotar Veche 1. számú lakásán. A képviselők nevében elsőnek Pop- Cicio István beszélt, aki emlékeztette Maniut a múltban együtt vívott harcokra, könyörögve kéri, szüntesse meg a mai ideiglandi helyzetet és térjen vissza a párt élére. Augustin Popa blaji lelkész hangsúlyozza, hogy nem kérni jöttek, hanem Mania paranoiáit várják. Amit Maniu tesz, az jól van téve és a pártnak aszerint kell cselekednie. P. Ioanitescu rámutat arra, hogy eddig is rendkívül érezték Maniu hiányát, de most még sokkal nagyobb szükség van az ő vezéri tekintélyére, mint eddig. Petre Andrei kifejti, hogy Maniu nem szűnt meg a párt elnöke lenni. Nem lehet az elnöki posztra erőszakolni, de tudnia kell, hogy erre született. Kérve könyörög, vállalja a kormányelnökséget, mert csakis a párt teljes egységével tudják ma a súlyos problémáit m....oldani. Maniu válaszában megindultan mondott köszönetet a nemzeti parasztpárt tagjaitól feléje áradó szereteiért. Meghatottan gondol Pop Cicio szavaira, aki vezére volt akkor, amikor még gyermek volt és ma is harcos tagja a pártnak. Elégtétele volt látni Erdély örök egyesülését az anyaországgal. Ez a tény sokkal nagyobb jelentőségű és történelmi fontosságú, mint minden más és emellett eltörpül a személyi problémák kérdése. Sajnálattal kell kijelentenie, hogy nem mondhat le politikai passzivitásáról, amit önmaga határozott el. S nem jelenti azt, hogy távol fogja magát tart-ni a küzdelemtől, amelyet a demokráciáért és az emberiség új korszakának megvalósításáért szívvel, lélekkel kell megvívni. A pártnak a legmélyebb hálával és hódolattal kell gondolnia a szeretett uralkodóra, aki hallgatott a nép óhajára és elrendelte, hogy a nép igazi képviselői kerüljenek a parlamentbe. Az uralkodó megmutatta, hogy alkotmányos módon kíván kormányozni. Hangsúlyozza a pártfegyelem fontosságát és a pártvezér Mihalache iránti szentétének ad kifejezést Mindenkinek szolidárisnak kell lennie és fegyelmezetten követnie a párt vezetőit. Köszönetet mond Vaida miniszterlnöknek a választások levezetéséért, aki eloszlatta azt a legendát, hogy Romániában nem lehet tiszta és szabad választásokat tartani. Vannak, akik a percenteket nézik és azt állítják, hogy a kormány megbukott a választáson. Ezeknek nem szabad elfelejteniük, hogy tiszta, szabad választásokon a legsúlyosabb körülmények között nyerte el a nemzeti parasztpárt a szavazatok többségét és a hatalom megilleti ezt a pártot. Maniu végül újból buzdítja a megjelenteket, kövessék a párt vezéreit és legyenek hű támaszai a Vaida-kormánynak. Maniu beszédét óriási lelkesedéssel fogadják, majd a parlament tagjai a Kamara épületébe vonultak az első ülésre. *