Keleti Ujság, 1933. március (16. évfolyam, 49-74. szám)
1933-03-01 / 49. szám
m✓ KELETIUjsm XVI. ÉVF. 49. SZÁM. Szükségrendelet a kommunisták ellen A parlament felgyújtását és az ezzel kapcsolatos kormányintézkedéseket egész Németország lakossága mély megdöbbenéssel fogadja. Papén ma délben tett jelentést Hindenburgnak, aki állítólag olyan természetű szigorú szükségrendeletet fog kiadni, amely lehetetlenné teszi egyszers mindenkorra a kommunista propagandát. Goering elkészítette jelentését a birodalmi kormányhoz a történtekről. Közölte, hogy a Liebknecht-házban házmotozást rendelt el és rendkívül terhelő anyag jutott a birtokába, amely világossá teszi a gyújtogatás és a kommunista machináció közötti összefüggéseket. Közölte továbbá, hogy hajnalban a Vorwoerts szerkesztőségében is házkutatást végeztetett, lefoglaltatta a lapot és felszállíttatta a rendőrfőnökségre. Hitler a kommunistavadállatokról. Hitler, aki tegnap este óta a mentési munkálatoknál tartózkodik a katasztrófa színhelyén, fogadta a Daily Express munkatársát. Isten ujja ez — mutatott rá a romhalmazra. Azt hiszem, ha bebizonyosodik, amihez nem fér kétség, hogy a kommunisták követték el a gaztettet, akkor kiirtjuk a gyilkosok fészkét. íme, így nézne ki Németország, ha kommunista kézre kerülne. Ezek fenevadak két hónap alatt elpusztítanának itt mindent. Ma délben ég még a palota. (Berlin, február 28.) A birodalmi gyűlés palotája ma délben még mindig ég. A tűzoltóság megfeszített munka ellenére sem tudta a tüzet teljesen lokalizálni, itt is, ott is új tüzek kelnek lángra és tovább folyik a pusztulás munkája. Az épületet kordon veszi körül, aminek egyik oka az, hogy a rendőrség azt hiszi, hogy a gyújtogatók közül valaki még mindig bent tartózkodik az épületben. Ma délután azután megnyitották a kordont az újságírók számára, akik megtekintették a tűzvész pusztítását. A palota nagy üléstermében a berendezés teljesen megsemmisült és a teremben még mindig sűrű füstgomolyag száll fel. Itt-ott négyötméteres a romhalmaz. A birodalmi gyűlés palotájának égéséről többmillió kár érte az államkincstárt. A helyreállítási munkálatok legalább egy félévet igényelnek s addig a birodalmi gyűlés kénytelen lesz üléseit a porosz tartománygyűlés épületében tartani. Elfogták Tordler kommunista képviselőt is. Ma délben sikerült Tordler kommunista képviselőt a gyújtogatás egyik gyanúsítottját elfogni és letartóztatni. Az elfogatás körülményei még ismeretlenek. Észak-Berlinben különben hatalmas összeütközések történtek a kommunisták és nemzeti szocialisták között. A nemzeti szocialisták közül három ember a kór szivén meghalt. A kormánypárt harca - önmagával ■ Tilea alminisztei- állítólagos fedissvíri kijelentései a szenzáció erejével hatottak Bukarestben .* Mantu híveinek aknamunkájáról beszélt a bukaresti lapok szerint Tilea, de a Keleti Újság kérdésére kijelentette, hogy állításait meghamisították (Kolozsvár, február 28.) Mint ismeretes, Tilea Viorel dr. a miniszterelnökség alminisztere vasárnap résztvett egy tordai esküvőn és onnan hétfőn reggel Kolozsvárra érkezett- A délutáni órákban felkeresték a Chemarea volt tagjai, élükön Popa Ádám dr. képviselővel. A bizalmas megbeszélésről rendkívül érdekes hírek szivárogtak ki, amelyekről a bukaresti Dimineaţa, Cuvântul és Universul című lapok részletesen beszámolnak. A politikai berkekben keringő verziók szerint a chemaristák arra kérték Tibát, hogy tárja fel őszintén a politikai helyzetet, Tiba miniszter a következő információkat adta: V .raniu Gyula külföldre utazása előtt részt vett a párt végrehajtóbizottsági ülésén, amelyen elnökölt is. A végrehajtóbizottság Vajda kormányelnöksége mellett foglalt állást és elhatározta, hogy az új nemzetiparasztpárti kormányt minden vonatkozásban támogatni fogja. Ezzel szemben az történt, hogy Maniu környezete minden elképzelhető eszközt igénybe vesz, hogy nehézségeket támasszon a kormánynak és azt megbuktassa. Eklatáns bizonyítéka ennek, hogy a Patria, mely a nemzeti parasztpárt erdélyi félhivatalosa, ellenzéki támadó cikkeket ír a kormányról s annak tevékenységéről. Abban az esetben, hogyha a Patria továbbra is folytatja ezt a politikát, a Vajda-kormány kénytelen lesz új politikai lapot indítani Kolozsváron. Az egyik chemorista kérdésére, hogy mi történt a párt végrehajtóbizottsági ülésén, ezeket mondta: — Maniu hívei blokkba akarták tömöríteni, az erdélyi kormánypárti parlamentereket, ’Moltv ezáltal újabb nehé' ’' ' -nek,- ír kormánynak. Vaida az utolsó pillanatban kiegészítette a végrehajtó-bizottságot s igy az intrikusok kudarcot vallottak.. . ..... — A végrehajtóbizottsági ülésen felvetődött a kormány távozásának a gondolata. Tiz aktiv miniszter közül csak kettő foglalt állást a visszavonulás mellett, a többiek Vajda további kormányzása mellett foglaltak állást. — Ez pedig nem bizonyít kevesebbet, mint hogy a párt zöme teljes mértékben támogatja Vaidát. Tilea azt is sejtetni engedte, hogy a Maniunak küldött üdvözlőtáviratot Kolozsváron fogalmazták meg. — Ami az ostromállapotkérdését illeti — folytatta Tilea dr. —, ki kell jelentenem, hogy Őfelsége ellenezte az ostromállapot bevezetését A szigurancának azonban tudomására jutott hogy a kommunisták márciusra országos zavargásokat terveztek. Csak a kompromittáló dokumentumok bemutatása után járult hozzá a király az ostromállapot bevezetéséhez. A rend teljesen helyreállt, a kommunista kísérleteket meghiúsították s véleményem szerint rövid időn belül megszűnik az ostromállapot. A nyilatkozat politikai körökben bombe erejével hatott. A Keleti Újság munkatársa tegnap a déli órákban telefonon érintkezést keresett a miniszterelnökséggel. Tiba a következőket mondotta: — A sajtónak nem nyilatkoztam. Néhány politikai barátom kérdéseket intézett hozzám mire én kijelentettem, hogy egyes emberei nem tartják tiszteletben Maniu Gyula pártelnöknek azt a rendelkezését, hogy a kormány teljes erőből támogatni kell és különböző manőverekkel, nehézségeket akarnak okozni. Ez a Sdaz már « minden ellenkező állítás valótlanság lenti, hogy Colfescu ügyész reklámból fújta fel az ügyet. Reklámcélokat szolgáltak azok a röpcédulák is, amelyeket az egyetemen osztogattak, hogy felhívják a diákság figyelmét a feketeszesz-perre, ahol élvezhették, amint az ügyész kirohant a zsidók ellen. Colfescu ügyész ekkor felindultan közbevágja: — Nem tűrök személyeskedést. Állításait nem tudja bizonyítani, de én tudok önről dolgokat, amiket bizonyítékokkal is alátámaszthatok. Tapintatosságból azonban elhallgatom. — Én is tapintatos leszek, — válaszolja erre az ügyvéd. Megmondhattam volna már eddig is, hogy az ügyész úrnak külön aktacsomója van az igazságügyminisztériumban, amelyben azokról az ügyekről van szó, amelyek a tordai bíróságnál való működésére nyúlnak vissza. Tudom, hogy az ügyész úr detektíveket akart küldeni az irodámba, de kijelentem, hogy jöhet oda akárki, legyen az rablógyilkos, csaló, vagy más bűnöző, én csak az ügyfelemet nézem benn. A védő ezután kérte a védenceinek, Salamon Móricnak, Salamon Mártonnak, Salamon Józsefnek, Rotschild Sándornak és Rosemwassernek a felmentését. A felmentést bűncselekmény és nem bizonyítékok hiányában kérte kimondani. Kedden reggel dr. Sipsom, bukaresti ügyvéd kezdte meg védőbeszédét. A védő általában beszélve a szesztörvény elleni vétségekről, megállapítja, hogy azok a paragrafusok, amelyek alapján az ügyész a vádlottak megbüntetését kérte, egyáltalában nem alkalmazhatók az ügyre. A büntetőtörvénykönyv szakaszai világosak és semmiféle összehasonlitással nem lehet összefüggésbe hozni az^ligt a feketeszesz-perrel. ;—A legrosszabb efetMpia szesztörvény elleni kihágásnak lehet romositani a vádlottak ellen felhozott vádpontok^, Tegyük fel, hogy ez a legrosszabb eset fordu n elő,most is- A vádlottakat akkor is csak pénzügyiletéssel lehet büntetni, bűnvádi eljárásjog, ,nyilcs helye ellenük, mert szeszügyekben ,és tiherkötelességüket be nem tartó pénzügyi tertmidelőket lehet börtönbe ültetni. A védő ezután megállapítja, hogy a szesztörvény kétféle, szeszgyárat különböztet meg, mezőgazdasági és ipari szeszgyárakat. A két minősítés között lényegesdifferenciák vannak. A törvény szerint csak a tulajdonost, vagy a bérlőt lehet megbüntetni szabálytalanságok, vagy visszaélések esetén. Kérdezem az ügyész urat, hogyan akarja megindokolni az ítéletet olyan emberek ellen, akik nem merítik ki azokat a feltételeket, amelyek a szesztörvényben le vannak fektetve? — Tisztában kell lennünk a pénzügyi adminisztráció személyzetével is. E körül nagy bajok vannak. Az az intézkedés, amely pénzügyi viszszaélések esetén a kivetett bírság ötven százalékát, a felfedező tisztviselőnek biztosítja, egészen elhibázott. Meg kell állapítanom, hogy a pénzügyi tisztviselők legnagyobb része kevésbé műveit és in-,? telligens ember s igy , meg lehet érteni azt, hogy könnyen kapható mindenre. ..Ami az ügyben szereplő Chivulescu pénzügyi inspektort illeti, jellemző ténye az, hogy nem látja a szeme előtt lejátszódott dolgokat. Chivulescu úr legfontosabb foglalkozása az, hogy az 50 százalékos bírság-jutalékot.. beszedje. * Chivulescu inspektor jelentésében azt mondja, hogy a szászfenesi gyárban negyven vagon feeketeszeszt gyártottak. Szászfenesen mindössze néhány hónapig folyt a szeszgyártás. Legjobb esetben naponta háromszáz-négyszáz liter szeszt állíthattak elő, ezt is csak úgy, ha a gyárnak állandóan, szünet nélkül üzemben kellett volna állnia. Tessék kiszámítani, hogy mennyi lehetett így a termelés? Megértem azt, hogyha milliós számokról van szó, akkor valaki téved százezret, de hogy mikor legfeljebb nyolc vagonról lehet beszélni, akkor tévedjenek negyven, vagont,ez már egészenérthetetlen. Ennek az a magyarázata, hogy Chivulescu inspektor a tárcájába akarta tenni a negyven vagon után kivetett hetvennégymillió tejes bírság ötven százalékát. — S mi van azzal a rejtélyes autóval, amelyet olyan kedvteléssel emlegetett az ügyész úr? Hol van ez az autó, amellyel a vád szerint elszállították a negyven vagon szeszt? Crivulescu urnak bizonyára sporthajlamai vannak s azért gondolt mindjárt autóra, mikor a szeszszállitásokat kellett megmagyarázni. Nagyszerű képzelőtehetség. — A negyven vagon szesz előállításához száznyolcvan vagon kukorica lett volna szükséges. Várjon ezt is az alszonyos sportautó ,szállította a gyárba? Tiszta fantázia ez a negyven, vagon, ami Chivulescu inspektor,ötven százaléktól remegő fejében született meg. Az ügyvéd ekkor megszakította a védőbeszédét, amelyet a délutáni tárgyaláson folytatott tovább. Sipsom bukaresti ügyvéd azt fejtegeti, hogy az egyik szeszinspektor a hetvennégymillió lejes bírságra pályázott s ezért növelte meg a visszaélések arányát Kínos jelenet Golfesett és Xantopol között, akik egymást kölcsönösen súlyos vádakkal illették (Kolozsvár, február 28 ) A feketeszesz-per törvényszéki tárgyalásának utolsó stációi, a védőbeszédek izgalmas hangulatban folynak. Különösen áll ez dr Xantopol Constantin ügyvéd beszédére, akinek éles összetűzése Colfescu ügyésszel, szinte példátlan. A védőügyvéd és az ügyész kölcsönösen vádakat emeltek egymás ellen, olyan vádakat, amelyek a legkevésbé sincsenek összefüggésben a feketeszesz-üggyel. Xantopol dr. mindenekelőtt az ügyésznek a zsidóságra vonatkozó kijelentéseivel foglalkozott s megállapította, hogy azért, mert valaki zsidó vallású, nem lehet súlyosabb elbírálás alá vinni. A törvény előtt mindenki egyenlő és semmi különbség nincs zsidók, magyarok, vagy románok között. Miután részletesen taglalja a szászfenesi gyár és Salamon Móric elleni vádakat, kije