Keleti Ujság, 1937. április (20. évfolyam, 74-98. szám)
1937-04-01 / 74. szám
EGYETEMI ‘ CsfH&rtcSt, 1937 április 1 CWMOTBBMB^.^ Jg oftfH 3 N or gr i « ------------------------------. _ __ I Tnvn postnta puktttft In 1 Előfizetési árak belföldön: Egész évre 800, félévre100, negyedévre 200, egy hóra 70 lej. Magyarországon: egy éve 50, félévre 25, negyedévre 12.50, egy hónapra 6.50 pengő. Egyes számok az Ibusz elárusító időszkjaiban. ORSZÁGOS MAGYAR RÁNC . LAP XX. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM. Felelős szerkesztő: Szász Endre Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Cini, Báron L. Pop-ucca 5. szám. Telefon: 508. — Levélcím: Cluj, postafiók 101. szám. Kéziratokat senkinek sem küld vissza és nem is őriz meg a szerkesztőség. Bethlen István árát hasodi cikijében felteszi a hentes! A fölényeskedő román válasznyilatkozatok ellenére is úgy látja, hogy a román közvélemény lehetségesnek tartja a megegyezést „Egy kis jóakarattal mindent rendbe lehet hozni !( I Bucuresti március 30.) A romániai magyarság körében rendkívül érdeklődésre tarthat számot Bethlen István gróf magyar miniszterelnöknek a húsvéti cikke, amely a két ország közötti viszony rendezésével foglalkozik s a rendezésnek keretében kívánja kvvarrópontra juttatni a kisebbségi helyzetet. Erről a minket közvetlenül érintő kérdésről karácsonyra irta meg Bethlen István gróf első vezércikkét s a cikk sajtóvisszhangjainak összefoglalásával irta meg a „Pesti Napló" húsvéti számában a második ünnepi vezércikket.. E cikket még nem ismerhetjük teljes terjedelmében, módunkban van azonban tartalmát és lényeges részleteit közölni. Bethlen István gróf megállapítja, hogy a román sajtóban karácsonyi cikkére fölényeskedő hangú válaszokat, kapott, mindezeknek a válaszoknak az összefoglalásából mégis azt a benyomást meríti, hogy a romániai közvélemény lehetségesnek tartja a két ország közötti tárgyalásoknak a felvételét. Azoknak, akik a kisebbségi kérdést kizárólag csak a román kormányra tartozó belügyinek tekintik, emlékezetébe ajánlja, hogy a román kormány már teremtett precedenst, amikor létrhozta azt a román—jugoszláv egyezményt, mely a jugoszláviai románságnak, valamint a romániai jugoszláv lakosságnak a helyzetét, rendezte. Azt mondhatnánk erre, hogy ez szövetséges baráti államoknak az egyezménye volt, de van más példa. Kisebbségi helyzetet rendező egyezmény jött lét Németország és Lengyelország között akkor, amikor a két ország viszonya feszült volt Részletesen foglalkozik a román sajtóban elhangzott válasznyilatkozatokkal. Sokan előfeltételnek állították fel a katonai egyenjogúságról való lemondást, holott Románia nem emelt ilyen , ehhez hasonló kifogásokat Németországnak , Ausztriának az esetében. A revízió felszínen tartása pedig nem volt oka Románia mostani kisebbségpolitikájárnak, mert ez a politika már régen is ilyen volt, akkor is, amikor Magyarországon még senki sem beszélt revízióról. Vannak olyan feltételek, amelyeknek módjában van Magyarországnak eleget tenni és vannak olyanok, amelyeknek nem tehet eleget. Nem teheti meg például, hogy a népszövetségi alapokmány 19. szakaszáról lemondjon, mert az a magyar kormány, amely eszt megtenné, nem maradhatna a helyén. Módjában áll azonban határozni arról, hogy a békeszerződésben számára biztosított előnyökkel mikor kiván élni? Erre csak akkor kerülne sor, ha valamelyik utódállamnak a kisebbségekkel szembeni bánásmódja elkerülhetetlenül okot adna rá. Egy biztosítéka minden államnak van Magyarországgal szemben, csak békés eszközök révén akarja céljait megvalósítani. — Magyarorély és Románia között — folytatta — nem szükséges feltétlenül csak barátságnak, vagy csak ellenségeskedésnek fennállania, mert van harmadik út is. Itt vannak ellentétek, vannak közös érdekek is. El lehet ásni a csatabárdot és keresni kell a modus vivendit, a barátságos szomszédi viszony érdekében. Ezt nemcsak a két nemzet jövője, hanem az európai béke is megkívánja. A régi osztrák-magyar monarchia idején a háború előtti Magyarország és Románia között is állottak fenn ellentétek. Magyarország tisztában volt ezekkel az ellentétekkel, ennek ellenére mégis megtalálta a modus vivendit. Miért ne lehetne most is megtalálni? Amit bűnül rónak fel Magyarországnak, azt Románia a háború előtt maga is cselekedte, holott akkor nem állottak fenn olyan nemzetközi szerződésk, amilyenek jogokat biztosítanak ma Magyarországnak. — Habár mind sötétebb a láthatár - fejezi be cikkét Bethlen István gróf, -— egy kis jóakarattal mindent rendbe, lehetne hozni. A húrt nem szabad túlfeszíteni, mert ez bűn lenne Európa békéje ellen. Az olasz-jugoszláv egyezmény írta: Ligeti Ernő Az a barátsági szerződés, amelyet most Olaszország kötött meg Jugoszláviával, az utóbbi állam szempontjából pontosan olyan nagy horderejű, mint az olasz-bolgár barátságegyezmény. Az olasz Zingarelli évekkel ezelőtt könyvet írt a Nagybalkánról és ebben foglalkozott Olaszország és Jugoszlávia viszonyával. Attól a perctől kezdve — 1925 márciusában történt — hogy Radics István a zágrábi börtönben unokaöccsének nyilatkozatot diktált, amelyben elismerte Jugoszlávia alkotmányi és politikai helyzetét, Jugoszláviát nem lehetett többé olyan államnak tekinteni, amely bármely pillanatban széteshet. Ezt megelőzőleg Olaszországban sokan azt hitték, hogy Jugoszláviától el lehet venni Dalmáciát. Rapallóban azonban Olaszország Zára kivételével, elismerte Dalmácia jugoszláv részről történő birtokbavételének jogosultságát. A rapallói egyezményt követte az 1924. évi barátsági szerződés, amelyet Pastes és Nincsics írtak alá jugoszláv részről. Ellenére annak, hogy kihúzták a méreg fogát a területi vitás kérdéseknek, az viszony nem jamilt. Jugoszlávia szemben Olaszországgal, fenntartás nélkül a francia orientálódást vállalta, Olaszország pedig, hogy ellensúlyozza a barátsági szerződést, Magyarországgal, Albániával és Bulgáriával keresett kapcsolatokat. Ez volt az az időpont, amikor olasz és francia lobogó alatt Dél- és Keleteurópa élesen megkülönböztethetően két biokra oszlott. Uzonovics és Nincsics hiábavaló békepolitikája után olyan feszültség keletkezett, amely a kedélyeket még inkább elmérgezte. Valósággal mesterségesen tenyésztették ki Jugoszláviában az olaszellenes hangulatot és a sajtóban, parlamentben nagyon sokat utaltak ebben az időben Olaszország kisebbségeket elnyomó politikájára. A jugoszláv nacionalizmus most érte el tetőpontját. Olaszország Jugoszlávia kisebbségi menekültjeinek adott menedékjogot és ez a körülmény a nacionalizmust az országban a kisebbségek ellen még inkább felingerelte. Ne csodálkozzunk, hogy Romániában milyen szélsőséges nacionalista csoportok alakultak, nos, hasonló vérszövetségekkel és összeesküvő társaságokkal volt tele tíz évvel ezelőtt a jugoszláv közélet is, természetesen a kormány jóakarata támogatása mellett. Akkortájt önként adódó argumentum volt falra festeni az ördögöt, megfélemlíteni a lakosságot,hogy Jugoszláviát minden oldalról ellenségek veszik körül. A nacionalizmusnak ebben a sűrű, fojtó levegőjében született meg a neo-revíziós gondolat: újabb határodat teremteni Jugoszlávia számára. A Narbdna Ohran, amelyet még ismerünk a monarchia korszakából, új tápanyagot talált. Jugoszlávia irredentái Görögországtól Szalonikit, Ausztriától Klagenfurt vidékét, Romániától pedig a Bánát egy részét követelték. A kormány félhivatalosan a „Berlikán" harsogja, hogy osszák föl Ausztriát Jugoszlávia, Magyarország, Csehszlovákia, Németország és Svájc között. Ezek voltak az idők, amikor legjobb esetben is egy korridorba egyeztek volna bele a jugoszláv nemzetiek, amely Jugoszláviát Csehszlovákiával köti