Keleti Ujság, 1938. szeptember (21. évfolyam, 195-220. szám)

1938-09-01 / 195. szám

2Kum Uasm 1938 SZEPTEMBERI— XXL EVE. rfíS. 'SEMM nagykövete sem utazik vissza egyelőre a né­met fővárosba. Chamberlain angol miniszter­­elnöknek Hitler kancellárhoz intézendő levelét a skóciai szabadságáról sürgősen visszahívott Cailwie-Forbet berlini angol követségi taná­csos adja majd át. A „Daily Mail" úgy tudja, hogy az angol miniszteri megbeszélések egyik fő tárgya ennek az üzenetnek kidolgozása. A lap szerint Cham­berlain ki fogja fejezni azt a reményét, hogy a német kancellár csatlakozik a béke fenntar­tására irányuló erőfeszítéshez, ismertetni fog­ja az angol álláspontot arra az esetre, ha kö­­z­épeurópai összetűzés következne be s ki fog­ja fejezni azt az óhajtását, hogy a német ál­láspontot még a nürnbergi nemzeti szocialista értekezlet előtt hozzák nyilvánosságra. Lon­donban minden áron el akarják kerülni azt a vádat, hogy Anglia egyoldalúan a csehek pártját fogja és ezért lehetségesnek tartják, hogy az angol kormány újból felhasználja ■,prágai befolyását, hogy a csehszlovák kor­mánytól új engedményeket kapjon. Cáfolják újabb cseh katonai intézkedések hírét (Prága, augusztus 30.) A csehszlovák ha­tóságok a leghatározottabban cáfolják azokat a, külföldi sajtóban megjelent híreket, ame­lyek szerint közelebbről újabb rendkívüli ka­tonai intézkedések történnek. Hodzsa csehszlovák miniszterelnök Cerny belügyminiszterrel tárgyalt a szudéta-német vidékeken történt legutóbbi összetűzésekről, amelyeket, prágai jelentés szerint legnagyobb részben a szudéta-németek idéztek elő. Haris­ba­­ban hat szociáldemokrata németet sebesí­­tette­k meg. A közrend biztosítására újabb in­tézkedéseket tesznek s ezeket a keddre össze­hívott fontos minisztertanács beszéli meg. Nagyköveti tanácskozás Parisban (Páris, augusztus 30.) Hétfőn Párisban ta­­nácskozás volt az Egyesült Államok londoni, párisi és brlini nagykövetei között s a tanácskozáson megjelent Welles külügyi államtitkár is. Politikai köröknek az a véleménye, hogy a nagykövetek ta­nácskozásán nagyfontosságú határozatokat hoztak és ezek döntő módon esnek latba a elkövetkezendő megbeszéléseken. A francia lapok kedd reggeli számai teljes egyértelműséggel állapítják meg, hogy, ha Cseh­szlovákiát támadás érné, Franciaország Csehszlo­vákia mellé áll. Benntartják a szolgálatban a német katonákat (Berlin, augusztus 30.) Mindazokat a német katonákat, akiknek kétévi katonai szolgálata szep­tember 30-án telik le, értesítették, hogy csak októ­ber­ 27-én szabadságolják őket. Párisi jelentés a berlini hangulatról (Paris, augusztus 30.) A Havas-ügynökség berlini jelentése szerint, Németországban úgy a politikai közvélemény, mint a sajtó megdöbbenés­sel tárgyalja Sir John Simon beszédét s azt a mó­dot, ahogyan azt az angol közvélemény fogadta. Berlini politikai körökben megállapítják, hogy a beszéd és annak fogadtatása, megerősítette azokat a német aggodalmakat, amelyek már megelőzőleg is fennállottak. A lamarki beszéd német körök szerint a prágai kormány helyzetét és álláspontját erősítette meg. Berlinben azzal vádolják az angol sajtót, hogy egyoldalúan, informálja az angol kö­zönséget a csehszlovákiai állapotokról. London arra törekszik, mondják a német fővárosban, hogy nyomást gyakoroljon a szudéta-németekre és kény­szerítse őket arra, hogy járuljanak hozzá a prágai kormány új javaslataihoz. Német politikai körök­ben újból hangsúlyozzák, hogy a szudéta­németek önkormányzati követeléseiket ne­m adhatják fel. Nem lehet tagadni, ismerik el a német lapok, hogy a jelenlegi helyzet rendkívül súlyos és az angol kormány tanácskozásainak legalább is olyan fon­tossága van, mint az 1935. augusztus 22-iki angol tanácskozásoknak, amikor az abesszíniai háború által felidézett válság kitört. ­ Karisith­y Frigyes Döbbenetes gyásszal fogadja négy magyar nyelvterület olvasó közönsége Karinthy Frigyes­nek hirtelen elnémulását. Két Karinthy Frigyes is élt egyszerre a köztudatban. Az egyik a nagy­szerű humorista, a legragyogóbb torzrajzoló,­az édes nyelvöltögető, akitől minden értelmi csínyt szívesen lehetett venni. A másik _ a kevésbé ismert — a rendkívül mély, a bölcseletileg is igen leható tragikus élet­érzésű író-művész. Nem mint­ha a humorista csak a felületen játszadozott vol­na és ne csillantotta volna meg akaratlanul is a mélyvíz erejét és titokzatosságát... A humornak éppen az a lényege, hogy dinamikusabb életlátás minden más stiláris megnyilatkozásnál. A közön­ségnek azonban általában jobban tetszettek azok a könnyed csipkedések, amelyeket hihetetlen sza­­porasággal öntött ki magából három évtizeden ke­­resztül. Elbeszélései, versei, monumentális szín­darabja, a „Holnap reggel", már kevesebbek szá­mára szólottak; inkább műteremköltészet, amit csak a beavatottak és igényesek csodáltak és ér­tékeltek kellő módon. De mindenképpen „zseniá­lis­­nak látszott. Akkor is, amikor csak mókázott és amikor metafizikai problémákon törte a fe­jét. Ha egyszer Karinthy összeszedi magát, ■— mondogatták írói körökben — és igazán nagy lélekzetű regényt ír, amiben hiánytalanul való­sítja meg magát, olyan művészi remeket teremt, amelyet megcsodál Európa. Kevés írónk volt azonban, akinek annyira szét kellett apróznia ma­gát, mint éppen Karinthynak. A látszat szerint. Mert ha talán Karinthynak módjában is lett volna magányban születő nagy regények megkomponálására, amelyeket évek zavartalan nyugalma és gondnélkülisége érlel meg, mint látjuk példáit a nagyobb nemzetek irodal­mában, kérdés, hogy természete meg bírta volna ezt a tartós, csak a célra h­ányatos fegyelmezett­séget. Nem arra született, hogy folytonos tré­ninggel átússza a csatornát, vagy a képzeletnek lindberghi szárnyalásával és kitartó makacsságá­val érjen a végére egy olyan szellemóceánnak, mint a Varázshegy, vagy Háború és béke. Ka­rinthynak a perc adta meg a cselekvés száguldó ütemét, a gondolattársítás lángeszűsége­ ebben páratlan volt, minden olyan gyorsasággal törté­nik munkáiban, mint a fény, vagy a hang ter­jeszkedése. — Karinthy a maga remekeit a cit­Ti----------­lanat örökkévalóságába sűrüsítette be. Az élet minden jelensége és benyomása arra volt jó nála, hogy agya azonnal kapcsoljon, társítson és kö­vetkeztessen. Mi sem lett volna könnyebb Ka­rinthynak és csinálta is, hogy egy „alapgondola­tot" terjedelmes könyven keresztül vigyen át és azt hangszerelje. De szellemi magatartásának leg­­bensőbb titka éppen az volt, hogy perzselő tűz­­ként ragadta magába a jelenségek világát. A leg­különbözőbb írói tulajdonságok párosultak ben­ne. Az ösztön primitív készenléte és ugyanakkor a legmagasabb rendű értelem. Bő fantázia és a matematikus kombináló hatalma. Az érzelmek el­áradó lírája és a természettudományi műveltség hűtőszekrényének a hidege. Tökéletes azonosítani tudás, ugyanakkor nem egyszer túl józan távol­tartás. Szelleme olyan volt, mint amilyenek azok a könnyűszárnyú vizi­madarak, amelyek egy percent törtje alatt a felületre szállanak és már ezer méter magasságba fel is repülnek. És mégis ez a sok­ mindenféle munka, riport, elbeszélés, emlékirat, adoma, regény, tudományos elmefuttatás, vers, bírálat ezer és ezer tört csere­pével egyetlen szervesen összefüggő oeuvre anya­gává tevődött össze. A későbbi irodalom­történészek meg fogják vizsgálni életének széthúzó, de bizonyára egység­be illeszkedő ellentmondásait. Majd magyarázat­tal fognak szolgálni arra az életre, amelynek külső kirívó rendetlensége a logikai rend bordá­zatát takarta el. Egyelőre mi, kortársak még köz­vetlenül a „személyes" Karinthyt látjuk magunk előtt. Az ötvenéves bohémnek csúnya, de szelle­mes arcát, a fejnek furcsa, de fiziognómusokat nyilvánvalóan igen érdeklő berendezkedését, azt a lomha, közömbös modort, amellyel Karinthy vé­­gighurcolta testét egyik kávéházból a másikba. Emlékezünk még indulására. Látjuk legjobb bará­tai között, akik éppen akkor jöttek föl, egyik Nagyváradról, a másik Szabadkáról, Somlyó Zoltán és Kosztolányi Dezső. Egy fiatalember tévedt be a budapesti New-York kávéházba, meg kellett fordulni utána, nem mert híres volt, ha­nem mert mulatságos. Vasbottal járt, a rossz nadrág térdkalácsánál ki volt vágva, mint egy ma­tirolinak, ismerős asztalokhoz lépett és akkor divatos nagy imbiszek közepéből se szó se be­széd, kiszedte a bihari pontot. Elképpeszteni e burzsoáziát! — ez volt a jelszava a századvégi fiatal nyugato­s, abszentes és lila tintával író nem­zedéknek, de ebből a társaságból legfőbbképpen Karinthy mímelte az enfante terrible-t. Első iro­dalmi munkája az „így írtok ti" éppen olyan csinytevés volt, mint a francia irodalomban a Prousté, aki szintén egy kötet pastishe-sel ron­tott be az irodalomba. Karinthy is hihetetlen lele­ményességgel tudta utánozni a mások írói modo­rát. Ki ez az ember? Kezdtek felneszelni. Egy­előre csak annyit tudtak róla, hogy beiratkozott a filozófiai szakra, de szívesebben foglalkozik számtannal, főszenvedélye sem a nő, sem az ital, hanem a sakk. Későbben mind szélesebben bon­takozott ki, nem a fortélyos interpretátor, hanem ő maga, saját szerzeményeivel. Csodálatos el­beszéléseket irt, ki ne emlékeznék a Cirkusz. Két hajó, a Krisztus és Barnabás kísérteties és megrázó formagazdagságára. Írásait versenyezve adták le a nagy lapok és ha Karinthy „rendes" ember lett volna, akkor kis vagyonkát is össze­­gyűjthet. De kifolyt minden pénz a kezéből és ő, aki a logar­léccel is jól tudott bánni, nem tudott számot vetni a mindennapival és nem is igyeke­zett soha. Lassanként a távolról szemlélődök kö­rében kialakult a felfogás, hogy „cinikus" és mi­után nem tud komolyan venni semmit, nem tudja komolyan venni önmagát sem. Az igazság azon­ban az,­­hogy ez a látszólagosan cinikus ember, aki az élet tragikus és ránézve is lesújtó esemé­nyeit a maga különös szerencséjével irodalommá tudja átalakítani, az életnek egyik legnagyobb megsebzettje maradt. Az első igazi kiheverhetet­­len csapás akkor érte, amikor elveszítette első feleségét, Judik Etelt. Azóta évekig úgy járt-kelt a világban, mint a bálna a jégtáblák között, olda­lában a végzetes szigonnyal. Viszont mulattat­nia kellett, a bohóc ábrázatát kellett mutatnia és ez nem egyszer második természetévé is vált; mákomnyi narkótikumává lett, hogy éh­es olda­láról fogja fel a csapásokat. A tragikumnak és az öngúnynak keverékéből született meg az utóbbi évek egyik legszebb könyve, az „Utazás a koponyám körül", amelyben a stockholmi agy­­lékelésének történetét írja meg olyan szív felállitó módon, akár egy borzongató detektívregényt. A Betegség itt Bölcsességgé finomult, árnyékában jön kiengesztelődés és megtisztulás. Ugyanakkor Karinthy Frigyesnek írói nagysága is itt bonta­kozott ki igazán, megmutatva, hogy mint lehet irodalmilag ezt a szokatlan témát szellemi törté­nések középpontjává avatná. Most, hogy agyvérzés ölte meg, nem lehetet­len, hogy halálának végzete mégis csak a meg­énekelt gyilkos kór rejtett következményeként ál­lott be. De az író Karinthy mind­ennek ellenére mégis a halálon győzedelmeskedett és nem a be­tegségen. Van Karinthynak egy humoros karco­­lata a fiatal költőről, aki mint újságíró csodála­tos véletlen folytán, lapja megbízásából elkerül a Marsra. A költőt folyton folyvást izgatja, hogy mit fog majd megírni, kit fog meginterjúvolni, minő kérdéseket fog feladni és miként fogja meg­örökíteni azt az emberiség életében bekövetkezett, szenzációs pillanatot, amikor a földi ember elő­ször jelenik meg az idegen bolygón. A vége az, hogy kihúzza saját verseit a zsebéből és pirulva, akadozva kezdi olvasni a csodálkozó Mars-la­kóknak. Úgy érezzük, hogy ebben a kis ötletben ben­ne foglaltatik Karinthy Frigyes életének summája és értelme. Ligeti Ernő M­agyar politikusok is rafegytivest k­aptak Ikarulbergr­e (Budapest, augusztus 30.) A budapesti „8 Órai Újság" című­ lap azt írja, hogy a szeptember 1-én kezdődő nürnbergi nemzeti szocialista párt­­értekezletre több magyar politikus is hivatalos meghívót kapott. Politikai körökben úgy tudják, hogy Darányi volt magyar miniszterelnök, Mecsér András és Vitéz Biró György kaptak ilyen meg­­hívót és ők vendégekként vesznek részt az értekez­leten. Hírek szerint, magyar szélső­jobboldali po­litikusok is kiutaznak a nürnburgi pártérte­kezletre Magyarországból.

Next