Keleti Ujság, 1940. november (23. évfolyam, 252-275. szám)

1940-11-21 / 267. szám

1940.NOVEMBER 21 i *abó Szálló Ti*7,a Minfprp-°'cs,a BUDAPEST, IV., Eriyetem­-u. 7 Baross Szövetség Tagja ­ A Jugoszláviában lezuhant angol gépen elpusztult egy amerikai újság­író is. Washington, nov. 20. (DNB.) A külügyminisztérium közölte, hogy a november 18-á­n a montenegrói Dani­­lovgrád közelében lezuhant angol bombavető repülőgépen tartózkodott a Newyork Herald Tribün mun­katár­­sa is- A gép háromfőnyi legénységé­vel együtt ő is elpusztult. A holtteste­ket a lezuhanás helyétől 300 méternyi­re megtalálták. (MTI.) * Ma este 8 órakor vetíti a Csíksom­­lyói Ezer Székely Leányo­k Napjának szirtes filmjét P. Köbler Ferenc laza­­rista igazgató a Matianuim dísztermé­ben. Nézze meg mindenki!! Katonai nevelés. Dr. Saád Ferenc százados szaktanár könyvének II. ku adása. A katonai nevelés történeti fejlődéséről és mai helyzetéről. 3 P. Lepaigienál Kolozsvár. Postán ’ után­véttel. — BETÖRŐT FOGOTT EL A KOLOZS­­VÁRI RENDŐRSÉG. A rendőrség nyomozó osztálya elfogta Kosztin Árpád és Fülöp An­dor veszedelmes, rovott multú betörőket. A két betörő kedden éjféltájban kís­értetet tett a Végh-féle Horthy Miklós utca 39 szám alatti rSvK­TSfu kirakatának feltörésére. Az éjjeli őr idejében észrevette a kísérletet és je­lentette a rendőrségnek. Ugyancsak elfogta a rendőrség Körösi Márton és Orbán Miklóst. Tyúklopáson érték őket de a rendőrségen több nagyobb betöréses lopást ismertek be. E­ötvös Ernő és Holz Márton ugyancsak több, rendbeli betöréses lopás vádjával kerültek rendőrkézre. — Móra Árpád Bem ucca 3. sz. alatti lakostól ismeretlen tetten ellopta 51186. , gyári számú kerékpárját. — Kelemen Júlia Deák Ferenc ucca 13. szám alatti lakostól 60 pengő értékű holmit lopott ismeretlen tettes. AZ ERDÉLYI GAZDASÁGI TANÁCS KÉRÉSE. Az Erdély­részi Gazdasági Tanács műkö­désére vonatkozóan a Tanács irodájába be­futott, számtalan­ érdeklődésre való tekin­tettel szükségesnek tartjuk az alábbiak közlését: Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács a vissza­csatolt terül­etek gazdasági életével kapcso­latos összes kérdéseket állandóan figyelem­mel kíséri, hogy a szükségesnek mutatkozó intézkedések megtételére a kormányzatnak javaslatait idejében megtehesse Saját érde­kében cselekszik tehát az, aki a visszacsatolt terültetek mezőgazdaságára, iparára vagy kereskedelmére vonatkozólag elgondolásait, az átmenetileg esetleg mutatkozó hiányokat és nehézségeket, azok áthidalására vonatko­zó javaslatait haladéktalanul a Tanács tu­domására hozza, hogy azok megtárgyalása Ina-.pecia­ r pull Irfr^ ? sszfenál sa-■ ||K| ját készítési* férfi , fehérneműt olcsón vásárolhat. — I­ a puplitting már 9-SO-tól. — Tökéletes szabás, elsőrendű kivitel. Budapest, VII., Király­ u. 27 sz. után a Tanács a kormányzatot a szükséges intézkedésekről és a fennálló helyzetről sür­­gősen tájékoztathassa. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács azonkí­vül mindazoknak, kik bármilyen természetű gazdasági útmutatásra szorulnak hivatali helyiségében (Kolozsvár, Kossuth Lajos utca 6—3. II.­em. Telefon 35—08.) naponta 11—13 között készséggel szolgál felvilágosítással. Levélbeli megkeresésekre is a legrövidebb időn belül részletesen válaszol. -.................- i­­--------­ CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 31. BUDAPEST I. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hírek. — Közlemények, Étrend. — Hangle­mezek. 10: Hírek. 10.20: Somlay Károly elbe­­széléseiből: Palóc tükör, Krasznóczy szerelme. 10.45: „Kis emlékek egy nagy emberről.*’ (Ady Endre.) Irta Szűcs Győző. 11.10: Nem­zetközi vízjelző szolgálat, 12: Hara­gszó. — Himnusz. — Idő­járás jelentés. 12.10: Sándor János hegedül, zongorakisérettel 12.40: Hí­rek. 12.55: Szatmári Ila énekel, zongorakisé­rettel. 13.20: Időjelzés, időjárás, és vízállás­jelentés. 13.30: Weidinger Ede szalonzeneka­ra. 14.30: Hírek. 15: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 14.45: Műsorismertetés. 15.20: Magyar nóták. Hanglemezek. 16.15: Ru­szín hallgatóinknak. Oszuszky Mária ruszin, népdalokat énekel, zongorakísérettel. 14.45: Időjelzés, időjárás jelentés, hírek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.15: Szabó Kál­­mán jazz­ hármasa. 17.35: „Szántóföldi takar­­mánytermesztés". Rádiótanfolyam III. rész. Sulyok Elemér gazdasági tanár előadása. 18: „15 perc", Pethes Sándor és Dénes György vidám műsora. 18.15: ,,A magyar ifjúság ön­magáról." 18,40: A Gebei-hármas hangverse­­nye a német-magyar művészcsere keretében. 19: Hírek magyar, német és román nyelven. 19,20: „Az örök ideál", Szinmű három felvo­násban írta Rino Alessi. Fordította Fáy I. Béla, Rádiószinpadra alkalmazta Barsi Ödön. Rendezi Csanády György. 20.40: Hírek, idő­járásjelentés. BUDAPEST II. 16.15—16.45: Pátria hangle­mezek. 17.15: „Szokásaink és a megszokás. Szánthó Károly dr. előadása. 17.40: A 15. honv. gy.-e, zenekara. Vezényel Fogarassy István. 18.35: Angol nyelvoktatás. 19: Pertis Pali cigányzenekara. 20: Hírek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyelven. 20.25: Ügetőversenyeredmények 20.30: Német és­ olasz filmdalok hanglemezről. gy­imhán­ hirdi iiiiiiiiiiiminaiitiiiiiiiiiniiiiiiiiiiuwiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiHEMiiiiiiiiiiiniiHiinuiiaiimiiiiHiaimiiiiiiiiaiHimiHiiöHHüHmuimiHmnianiuMimíwiiiHüniiJUiiHiiiuitaHiiHiiii LÁZÁR MÁRIA két utolérhetetlenül pompís alakitása, az utóbbi ívek két legnagyo­bb sikaru­ zenés vigjátékában November 21, csütörtök: November 22. péntek: Anoyalt vettem feleségüi Enyed­en éjszakára... HETI MŰ­SOR: Csütörtök 8: Angyalt vettem feleségül. (Va­­szary János és Eisemann Mihály nagyszerű zenés vígjátéka, Lázár Mária vendégfellép­­tével. Főszereplő: Sándor Stefi, Haáz Joli, Beness Ilona, Bázsa Éva, Rajnai Elli, Ko­vács György, Nagy István, Fülöp Sándor, Csóka József, Deésy Jenő stb. Rendező Szabados Árpád. Vezényel: Stefánidesz Jó­zsef.) Péntek 8: Egyetlen • Éjszakára . .. (Halász Imre és Losoniczy Dezső remek zenés vígjá­­téka, Lázár Mária vendégfelléptével.) Fősze­replők: Sándor Stefi, Czoppán Flóri, Bázsa Éva, Ditrói P. Béla, Fülöp Sándor, Réthely Ödön, Csóka József, Deésy Jenő, stb. Ren­­dező: Deésy Jenő. Vezényel: Szabó Ica.) Szombat este fél 9­. Erzsébet. Lázár Mária vendégfelléptéve.].) Vasárnap d. u. 4: Erzsébet. (Lázár Mária vendégfelléptével.) Vasárnap este 8: Erzsébet. (Lázár­ Mária vendégfelléptével) Hétfő este 8: A kaméliás hölgy. Kedd este 8: Bizánc. (Herczeg Ferenc hatal­mas történelmi drámája) Kónya Klári ven­­dégfellépt­ével. Szerda este 8: Bizánci. (Kónya Klári ven­­dégfellépt­ével.) pr­c­idak­iai fiet A pénzü­gymin­isztérium­ új alapokra akarja helyezni az erdélyi ipar­vállalatok hitelellátását Budapest, n°v. 20. A kormány nagy­­ gonddal tanulmányozza azokat a m­ódo-­­ zatokat, amelyek az erdélyi ipar­ fenn-­­ tartását és további fejlesztését biztosít- t hatják. E megoldási módozatok egyike az erdélyi ipar hitelellátásának rendezé­sére vonatkozik. ... A főhat­a­lom változás az erdélyi ipar­­vállalatokat nyersanyag- és fűtőanyag nélkül találta, noha sok iparvállalat, ezeket az anyagokat már korábban le­kötötte és részben ki is fizette. Ugyan­akkor a gyárak árueladásból származó követeléseik jórészben a mai Románia te­rületére estek és így behajtásukra ma gondolni sem lehet. Érthető ezek után, hogy az erdélyi iparvállalatok saját tőkei erősen meg­­megcsappantak és sok esetben neon fede­zik az üzem zavartalan fenntartásának szükségleteit. Budapesti jelentések szerint bankkö­­rökében arról beszélnek, hogy az erdélyi iparvállalatok hiteleladásának kérdésé­ben Reményi-Schned­er Lajos dr. pénz­ügym­iszer gyors és kielégítő megol­dást akar elérni. Erősen tartja magát az a hír, hogy ebben a kérdésben közelebb­ről gyakorlati­­megbeszéléseket kezdenek, melyeknek az a céljuk, hogy az erdélyi vállalatok részére olyan hitelkeretet ál­­lapítsatnánk meg, ami a termelés folyto­nosságát biztosítja. BOMBAY PENSIO Budapest) V., Zoltán­ u. 16 sz. A­z ország általánosan ismert és köz­kedvelt penziója. — A leg­tökélete­sebb komfortot nyújtja. — Konyhája elsőrangú. Mérsékelt árak. — Telefon: 119—972 sz. December 20-ig meghosszabbí­tották a betétkönyvek megjelö­lésének határidejét BUDAPEST nov. 20. (MTI.) A visszacsa­tolt keleti és erdélyi országrészen kibocsátott betéti okiratok m megjelölésére megállapított időt meghosszabbították. Az az idő, ameddig a visszacsatolt keleti és erdélyi területen ki­állított betéti okiratokat az azt kiállító hitel­intézetben megjelölés végett be kell mutatni, november 20. napján lejárt. Ezt az idő­t most a hivatalos lap szerdai számában közzétett rendelet december 20-ig meghosszabbítja. Régi közismert megbízható­ , KUTNEWSKY szőrmeszalon budapest ívkristóf tér. Közszállitási Naptár Az iparügyi m­in­is­ztérium­ kiadásában meg­jelenő „Közszállítási Értesítő** december el­seje és 1941 január 4-ike közötti időre a kö­­vetkező közszállit­ási kiírásukat közli: December 1: A szagykártói dohánybeváltó hivatali, fuvarozásira. December 3: Honvéd éi­műi tkörszorfcár Budapest, különféle olajok szállitfca, vala­mint bisztHőrongyok szállósa. December 7: A körmendi kézikerfiáz igaz­gatósága, koporsó saálntás, vásári és fe­hérnemű szállítás, festék, gyógyszer, kötszer. miteke:,- és fitatezálífcso, étermfeser-­Szállitás, végül fa és szénszállítás. December 10: Széfen Vat Tie Tyi- közkórsz, gyógyszer és kötséi. — Posta vezérigazga­­tó.l Budapest, tölgyfa és fenyőfa távíró­­oszlopok sz­ámítálsó.­­*­ Zalakoppányi községi iskolaszék épü­letátallakitás­i munka —Pest, szenterzsébeti poleráreicstori hivatal papír .. és­ írószer, valam­int nyomiratvátogs Záffitás. December 12: Beregszászi rigyesvég, hu­s és zsimáffitás. — Nagykanizsai helyőrség, calmfeszerszáffitás. December 10: Szom­baffi helyi helyőrség, hús. .zsír .és­ fejjgzsfiffitás. December 15: Balassagyarmati közkeríte, gyógy­szer és k­öt­szerszálfit­ás. Január 4: Pécsi polgármesteri hivatal, gé­pi berendezés szálfitása, Az, árlejtéseik közelebbi adatain®. levésbe­­ni megkeresésre díjmentesen válaszol a Ke­leti Ujszág szerkesztőseégje. A megkeresések­­­hez válas­zbélyeg csatolandó. Az újabb kiírá­sid­ajat folyta­tólagosan kö­zöljük. Képes lapok csókán kereskedők részére, nagyban Róth Sándornál, Bpest, V?l« tClaausdlMifca 32ssám ................. immisnmmmnwMm .... . . 4» R-Jini'" 200 MTLT/TA­URA alaptőkével ny­oltasz Vt- Bkjoptbizil­ettó­ társaság alakult, Compag­­nia di Riassicuriazioni „ROMA" elnevezés­sé). A részvénytőke majoritását a Generali és az Instituto Nazionale­­jegyezte le, de részt vesz benne az egész olasz biztosítási piac is Az új intézet elnöke Boncompagni Ludovico herceg allantminiszter, ügyvezető elnöke pedig Giuseppe Bevioni szenátor, az Instituto Nazionale elnöke. Az új Intézet működése köre természetesen Magyaror­­szágra is kiterjed. CORVINUS KOLOZSVÁRI VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR, amint azt már jeentettük, beol­vad a Magyar Acélárugyárba. A fundés rendk­ívüli közgyűlést november 27-én tart­­­ják meg. A beolvadás keresztülvitele úgy történik, hogy a Magyar Acélárugyár fel­­emeli alaptőkéjét 2 millió pengőről 3.200.000 pengőre. Szakkörökben a fúziót olyképpen ítélik meg, hogy az a kolozsvári vállalat to­vábbi nagy fejlődését teszi lehetővé. TÖBB MAGYAR BÁNYAIPARI VÁLLALAT, amint már megírtuk, a földművelésügyi mi­nisztérium­mal tárgyal soványsertések átvé­teléről, hogy ezek felhizlalásával, munkákat és tisztviselői zsírellátását biztosítsa Né­hány nappal ezelőtt a Magyar Általános Hi­­telbank igazgatósága körlevelet küldött iparvállalataihoz és választ kér arra a kér­désre, hogy mennyi az egyes vállalatok al­kalmazottainak a zsír, szalonna ég­sertése­­dússzükséglete. Mihelyt ezek a válaszok beérkeznek, a Hitelbank külön korlátolt fe­­lelősségű társaságot állít fel sertések **■g­lalására és feldolgozására, a bank érdeké­,­ben működő iparvállalatok alkalmazottai számára. Az új vállalat fin­anszírozását a Hitelbank minden haszon hozzászámítássa nélkül végzi.

Next