Képes Film Híradó, 1968 (1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

A KITÉRŐ-t nézve, míg az első képsorokban megragadja az embert valami a felfedezés izgalmából. Először csupán a férfi és nő, Bóján és Neda véletlen találkozásának érdekessége tart fogva. A férfi egy mellékút kitérője után autójával ki akar jutni az országútra, így akad össze a kutatókkal, akik arra kérik, vigye magával archeológu­sukat, Nedát Szófiába. Már első szavaikból, ahogyan felismerik egy­mást, érezzük, nem futó ismerősök. A semmitmondó, udvarias frázisok mögött mágneses feszültség vibrál. A két ember kapcsola­tának titkát kutatva, szinte mi is ott ülünk Nedával Baján kocsijában. Tulajdonképpen nem történik semmi különös a hosszú autóút során. De egy-egy közömbösnek látszó félmondat, régről ismert apró moz­dulat nyomán feltámad a múlt, emléktöredékek villannak fel, s a két ember gondolatban külön-külön kutatja 17 év előtti önmagát. A ma nézője számára — s közülük is talán leginkább a negyvenes éveik küszöbén állóknak — a múlt idézésének ez a módja teszi a filmet oly izgalmassá. Rólunk szól Neda és Boján története, oly szuggesztíven, hogy emlékeikben ott vannak a mi emlékeink, azt érezzük, amit ők, s már nem nézők vagyunk: velük kutatjuk a kort, amely számunkra az ifjúságot jelentette. Olyan korszak volt ez, amikor a mindennapok telítve voltak lázas tettvággyal, az új élet teremtése betöltött minden percet, az egyéni sorsok, az érzelmek világa háttérbe szorult. . .A mi generációnkra mondták, hogy későbbre halasztotta az ifjúságát — mondja Neda némi nosztalgiával, s közben arra gondol, mióta szereti Bojant? Talán attól a perctől kezdve, amikor tekintetük először találkozott. Játéknak indult ez a szerelem. Fogadásból akarta magába bolondítani a fiút, aki mindent a politika szemszögéből ítélt meg. Azonos származás és közös világnézet a szerelem elsődleges kritériuma — hirdette a diákgyűlésen, s ha ez nincs meg, le kell győzni az érzelmeket. Akik erre gyenge jellemük miatt nem képesek, tíz nap bőven elég arra, hogy rájöjjenek: semmi közük­ egymáshoz! Ezeket a „téziseket" akarta megcáfolni Neda, és mi lett belőle? Saját akaratából ment Baján szegényes diákszállására, és saját akara­tából jött el. Pontosan tíz napig tartott. Ám az ugratásból a leg­komolyabb valóság lett. Igazi, tiszta szerelem, az egyetlen. És elvál­tak a fontosabb kötelességek miatt. Neda azóta férjhez ment, gyerekei vannak, hivatása, amit szeret. Baján neves mérnök lett, megnősült, családja van. De most kész lenne mindent odaadni, hogy Neda vele maradjon. — Hazugságban, lopva, bujkálva? Nem lehet — válaszolja Neda. —Semmit sem lehet — fakad ki Bóján —, de miért tilos minden? Ki tiltja meg és milyen jogon? Olyan világot teremtettünk magunknak, ami lépten nyomon a terhünkre van, így állunk. Megtörve, fáradtan. Ahhoz is fáradtan, hogy önma­gunkkal harcoljunk. Ez az öregedés, amelyről Bóján beszél, inkább morális, mint életkori jellegű, az ideálok hanyatlásának tükre. Szétfoszlanak a mítoszok, helyükbe léptek a hétköznapok kötelességei. — Vegyenek erőt érzel­meiken. Éljenek a munkájuknak! — ezt tanácsolta 17 évvel ezelőtt Baján a diákgyűlésen. És most!? Most vállalnia kell továbbra is a maga szabta uta­t. Grisa Osztrovszki, a húsz éves múltra visszatekintő színházi ren­dező és Todor Sztojanov rendező-operatőr ennél a filmnél először dolgozott együtt. Biztos kézzel teremtik meg a film lírai alaphang­ját, amelyben megkapóan szépen fejeződik ki a mindenen uralkodó téma: a szerelem. Hőseik azonban nem költői alakok: élő emberek, problémákkal, vágyakkal és kötöttségekkel, akikben sikerült meg­mutatniuk a tegnapból a mába vezető utat. S ebben a sikerben jelentős része van a két főszereplőnek: Nevana Kokanova sokszínűen, érzelemgazdagon megformált Nedájának, s Ivan Andonov drámai karakterű Boján figurájának. A film a moszkvai fesztivál aranydíját nyerte el.

Next